A Mózes első könyvének 1. fejezetében található teremtési beszámoló feltárja, hogy Jehova Isten a föld élőlényeit a maguk „neme szerint” teremtette meg (1Mó 1:11, Rbi8, lábj.).  A hatodik teremtési nap végére már rendkívül sokféle alapvető „nem” lett megteremtve a földön, és ezek között nagyon összetett életformák is voltak. Ezek az élőlények azzal a képességgel lettek megáldva, hogy „a maguk neme szerint”, változatlan állapotban, rendezett módon tudtak szaporodni (1Mó 1:12, 21, 22, 24, 25; 1Ko 14:33).

Úgy tűnik, hogy a bibliai értelemben vett „nem” az élőlényeknek olyan rendszertani csoportját jelenti, amelyen belül – és csakis azon belül – az egyedek kereszteződhetnek egymással. Ha ez így van, akkor ott lehet meghúzni két „nem” határát, ahol az egyik nem egyedei már nem képesek megtermékenyíteni a másikéit.

Az utóbbi évtizedekben kavarodást okoz az, ahogyan a „faj” és a „nem” szót használják. A „faj” szó alapjelentése: ’fajta, féleség, változat’. Biológiai értelemben azonban olyan állatok vagy növények csoportját értik alatta, amelyek egymás közötti szaporodásra képesek, illetve amelyek egyedeinek egy vagy több közös sajátossága van. Ez alapján a Mózes első könyvében szereplő „nemek”-en – mint különálló rendszertani csoportokon – belül sok ilyen faj vagy változat lehet.

Bár a Biblia teremtési beszámolója és azok a fizikai törvények, amelyeket Jehova Isten beleplántált a teremtményeibe, lehetőséget adnak arra, hogy a teremtett „nemek”-en belüli egyedek nagyon sokfélék legyenek, azokra az elméletekre nincs bizonyíték, amelyek szerint a teremtési időszak óta új „nemek” keletkeztek. Az a megváltoztathatatlan törvényszerűség, miszerint a „nemek” nem kereszteződhetnek egymással, biológiai alapelv, melyet még senkinek sem sikerült megcáfolnia. Még a modern laboratóriumi körülmények között sem, és az emberi beavatkozás eredményeként sem jött létre egyetlen új „nem” sem. Emellett a teremtett „nemek” keresztezése nem férne össze Isten azon szándékával, hogy ezek a nemek különüljenek el egymástól, és lehetetlenné tenné, hogy az élő teremtmények nemeinek egyéni sajátosságaik legyenek. Ezért mivel a teremtett „nemek” között jól kivehető törés figyelhető meg, egy-egy „nem” mint alapvető csoport különálló egységet alkot.

Emberemlékezet óta tény, hogy a kutyák még mindig kutyák, a macskák továbbra is macskák, az elefántok pedig mindig elefántok voltak, és azok is maradnak. Így még ma is a terméketlenség határolja be a „nem” fogalmát. Ennek a jelenségnek – a terméketlenség próbájának – a segítségével meg lehet határozni a napjainkban létező összes „nem” határát. Hogy az állatok egymás között, és a növények egymás között milyen kapcsolatban állnak, azt ebből a természetes szűrőből lehet megállapítani, vagyis hogy az adott állatok szaporodnak-e egymással, vagy az adott növények szaporodnak-e egymással. Például az ember és az állat között áthidalhatatlan szakadék, hogy nem tudják megtermékenyíteni egymást. A tenyésztési kísérletek során bebizonyosodott, hogy a külső megjelenés nem döntő szempont. Igaz, hogy az ember és a csimpánz külsőre hasonlít egymásra valamennyire, hasonló típusú izmaik és csontjaik vannak, de mivel az ember abszolút képtelen kereszteződni az emberszabású majmok családjának egyedeivel, ez bizonyítja, hogy két külön teremtményről van szó, és hogy nem tartoznak ugyanabba a teremtett „nem”-be.

Noha az emberek egykor azt remélték, hogy a keresztezés remek módja lesz új „nemek” létrehozásának, ám amikor vizsgálatnak vetették alá a keresztezéseket, minden esetben könnyen azonosítani lehetett, hogy a szülőegyedek ugyanabból a „nem”-ből származtak. Ilyen volt például az, amikor a lovat és a szamarat keresztezték, melyek egyaránt a lófélék családjába tartoznak. Az így született öszvér néhány ritka kivételt leszámítva terméketlen, ennélfogva nem képes természetes úton továbbvinni az öszvér változatot. A tények láttán még Charles Darwin is kénytelen volt elismerni: „Az egyik, nyilván igen fogas, ellenvetés a. . . formák különbözősége, és az a körülmény, hogy számtalan átmeneti láncszem nem köti össze őket” (A fajok eredete. 1973, Magyar Helikon, X. fej., 373. o.). Ez a mai napig igaz.

Míg az egyes teremtett „nemek” száma csupán néhány százra tehető, addig az állatok és növények változataiból sokkal több van a földön. A mai kutatások azt mutatják, hogy több százezer különféle növény tartozik ugyanabba a családba. Ehhez hasonlóan az állatvilágban a macskáknak sok változata lehet, melyek mindegyike a macskákból álló „nem”-be sorolható. Ugyanez mondható el a szarvasmarháról és a kutyáról is, aminek köszönhetően mindkét „nem” rendkívüli sokféleségnek örvendhet. De ettől még tény, hogy bármilyen sok változat fordul is elő egy „nemen” belül, ezeknek a „nemek”-nek egyike sem keveredhet genetikailag a másik „nem”-mel.

A földtani kutatások is egyértelműen bizonyítják, hogy egy adott teremtmény legrégebbi fosszíliái (ősmaradványai) nagyon hasonlítanak a ma élő leszármazottaira. A csótányok, melyekről úgy tartják, hogy a legkorábbi rovarfosszíliák között szerepelnek, gyakorlatilag azonosak a ma élő példányokkal. Egyáltalán nem találtak tehát olyan fosszíliákat, amelyek „hidat” képeznének  a „nemek” között. A lovak, a tölgyfák, a sasok, az elefántok, a diók, a páfrányok stb. továbbra is a maguk „nemén” belül szaporodnak, és nem alakulnak át más „nemmé”. A fosszíliák tanúsága teljesen összhangban van a Biblia teremtéstörténetével, mely szerint Jehova az utolsó teremtési napok során rengeteg élőlényt teremtett a földön, mégpedig „a nemük szerint” (1Mó 1:20–25).

Az előbb említettekből nyilvánvaló, hogy Noé be tudta gyűjteni az összes szükséges állatot a bárkába, hogy életben maradjanak az özönvíz idején. A Biblia nem azt mondja, hogy arról kellett gondoskodnia, hogy az állatok minden változata életben maradjon, hanem ezt jelenti ki: „A repdeső teremtményekből a nemük szerint, a háziállatokból a nemük szerint, a földön csúszó és mászó mindenféle állatból a maga neme szerint, mindből kettő fog bemenni hozzád, hogy életben maradjanak” (1Mó 6:20; 7:14, 15). Jehova Isten tudta, hogy elég, ha a különféle „nemek”-ből csupán néhány egyedet ment meg, hiszen ezek majd úgyis többféle változatot hoznak létre szaporodással az özönvíz után. (Lásd: BÁRKA.)

Miután a vízáradat visszahúzódott, ez a viszonylag kevés alapvető „nem” a bárkából kijőve szétszéledt a föld színén, és végül a „neme” szerint sokféle változatot hozott létre szaporodással. Bár az özönvíz óta számtalan új változat jött létre, a fennmaradt „nemek” állandók és változatlanok maradtak, összhangban Jehova Isten változhatatlan szavával (Ézs 55:8–11).