Jézus, miután ecsetelte, hogy milyen pusztulás vár Jeruzsálem városára, a következő kijelentést tette: „Jeruzsálemet tiporni fogják a nemzetek, míg be nem telik a nemzetek meghatározott  ideje [„a pogányok ideje”, Kár., ÚRB]” (Lk 21:24). „A nemzetek meghatározott ideje” (gör.: kai·roiʹ e·thnónʹ) kifejezés többször is vita tárgyát képezte azt illetően, hogy mit jelent, és mely időszakra vonatkozik.

A ’meghatározott idő’ jelentése: A ’meghatározott idő’ kifejezéssel a görög kai·roszʹ szót (t. sz.: kai·roiʹ) adják vissza, amely a Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words (1981, 4. köt. 138. o.) c. mű szerint ezt jelenti: „konkrét időtartam, időszak, néha kedvező, alkalmas idő”. A Liddell és Scott által készített Greek-English Lexicon (1968, 859. o.) a következő definícióval egészíti ki ezt: „pontosan meghatározott vagy megfelelő idő”. A kai·roszʹ szóval utalnak például az aratási ’időszakra’, a gyümölcsérés ’időszakára’ és a fügeérés ’időszakára’ (Mt 13:30; 21:34; Mk 11:13); ’a kellő időre’, amikor kiosztják az eledelt (Mt 24:45; Lk 12:42); ’a meghatározott időre’, amikor Jézus szolgálatának el kellett kezdődnie, és a szolgálata alatt tartó kedvező időszakra (Mk 1:15; Mt 16:3; Lk 12:56; 19:44); valamint a halálának ’a meghatározott idejére’ (Mt 26:18). A démonok, akiket Jézus ki akart űzni két emberből, ezt ordították neki: „Azért jöttél ide, hogy a meghatározott idő előtt kínozz minket?” (Mt 8:29).

A kai·roszʹ szóval Isten által kijelölt jövőbeli időszakokra és időpontokra is utalnak, különösen Krisztus jelenlétével és a Királyságával kapcsolatban (Cs 1:7; 3:19; 1Te 5:1). Ezért beszélt Pál apostol az Isten által feltárt ’szent titok’ kapcsán egy olyan igazgatásról, „mely a meghatározott idők [kai·rónʹ] teljességének végén történik, hogy tudniillik ismét egyesít mindent a Krisztusban, az egekben levőket és a földön levőket” (Ef 1:9, 10). Figyelembe véve azt, ahogyan a Biblia a kai·roszʹ szót használja, arra lehet következtetni, hogy „a nemzetek meghatározott ideje” kifejezés nem egy behatárolatlan időszakra utal, hanem egy „konkrét” időtartamot, egy „pontosan meghatározott vagy megfelelő” időt jelent, melynek van kezdete és vége.

„A nemzetek” és ’Jeruzsálem’: Jézus kijelentésének a megértéséhez szükséges figyelembe venni azt a részletet is, hogy „Jeruzsálemet tiporni fogják”, mely esemény Jézus szerint addig fog tartani, amíg be nem telik „a nemzetek meghatározott ideje”. A görög eʹthné szót (nemzetek) úgy adják vissza, hogy „nemzetek” vagy „pogányok”; ezzel a szóval a bibliaírók kifejezetten a nem zsidó nemzetekre utaltak. Ez alapján néhányan úgy gondolják, hogy ez a prófécia olyan időszakra vonatkozik, amikor Jeruzsálem ókori városának a területe pogány uralom alatt áll.

Bár Jézus valóban a szó szerinti Jeruzsálem pusztulásáról beszélt, és erre sor is került i. sz. 70-ben, amikor a rómaiak lerombolták a várost, ’a nemzetek meghatározott idejével’ kapcsolatos kijelentés – ahogyan azt több szövegmagyarázó is kifejtette – egy olyan prófécia, amely túlmutat ezen az eseményen. Például F. C. Cook jól ismert Commentary c. műve ezt mondja a Lukács 21:24-ről: „Ez választja el a nagy próféciának a tisztán eszkatologikus [vagyis az utolsó napokról szóló] részét attól a szakasztól, amely valóban Jeruzsálem pusztulásáról beszél.” Ezért fontos megérteni, hogy az ihletett Szentírás milyen jelentést társít a ’Jeruzsálem’ szóhoz, mert csak így lehet megbizonyosodni arról, hogy „a nemzetek meghatározott ideje” csupán a szó szerinti Jeruzsálemmel van-e kapcsolatban, vagy egy nagyobb jelentőségű dologgal.

Jeruzsálem Izrael nemzetének a fővárosa volt, és a királyairól, akik Dávid családjából származtak, azt olvashatjuk, hogy ’Jehova trónján ültek’ (1Kr 29:23). Jeruzsálem tehát az Isten által létrehozott kormányzat, az előképi királyság székhelye volt, ahonnan a Dávid házából származó királyok uralkodtak. A város a Sion-heggyel együtt „a nagy Király városa” volt (Zs 48:1, 2). Vagyis Jeruzsálem Dávid uralkodói családjának a királyságát jelképezte, hasonlóan ahhoz, ahogyan Washington, London, Párizs és Moszkva a napjainkban létező nemzetek kormányát jelképezi, és így is utalnak rájuk a hírekben. Miután Jeruzsálemet megtiporták a babilóniaiak – száműzetésbe hurcolták a királyát és pusztán hagyták a földjét –, többé nem volt senki Dávid családjából, aki a földi Jeruzsálemből uralkodott volna. Ám a Szentírás rámutat, hogy Jézus, a Messiás, aki Dávid leszármazottja volt, az égi Sion-hegyről, az égi Jeruzsálemből fog uralkodni (Zs 2:6, 7; Héb 5:5; Je 14:1, 3).

Jeruzsálem ’tiprásának’ kezdete: Annak a királyságnak a ’tiprása’, mely élén a dávidi uralkodói család állt, nem i. sz. 70-ben kezdődött, amikor is a rómaiak elpusztították Jeruzsálem városát. Erre már évszázadokkal korábban sor került, hiszen a babilóniaiak már i. e. 607-ben megdöntötték ennek a dinasztiának a hatalmát, amikor Nabukodonozor elpusztította Jeruzsálemet, fogságba vitte a trónjától megfosztott Sedékiás királyt, és letarolta a földet (2Ki 25:1–26; lásd: KRONOLÓGIA). Ez összecseng azokkal a prófétai szavakkal, melyeket Jehova Sedékiásnak jelentett ki: „Vedd le a turbánt, és rakd le a koronát! Ez nem lesz ugyanaz . . . Rommá, rommá, rommá teszem. Nem is lesz senkié, mígnem eljön az, akié a törvényes jog, és neki adom azt” (Ez 21:25–27). A Keresztény Görög Iratok tanúsága  szerint az a személy, akinek ’törvényes joga’ van Dávid koronájához – melytől Sedékiást megfosztották –, nem más, mint Krisztus Jézus, akiről egy angyal ezt mondta, amikor bejelentette a születését: „Jehova Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, és királyként fog uralkodni Jákob házán örökké, és királyságának nem lesz vége” (Lk 1:32, 33).

Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett bukása után a föld minden pontján pogány népek uralkodtak. A dávidi dinasztia és annak uralma megszakadt, és ettől kezdve Jeruzsálemet, illetve azt, amit jelképezett, a nemzetek ’tiporták’. A pogány népek uralma alatt Isten királysága – mely Dávid háza által uralkodott – háttérbe volt szorítva, és nem volt tevékeny. Az Unger’s Bible Dictionary (1965, 398. o.) c. mű ezt jelenti ki ezzel kapcsolatban: „Tehát a pogányok, azaz »a nemzetek«, haladnak a föld uralkodóiként végzett sáfárságuk vége felé. Ez az időszak ’a pogányok idejének’ a végén jár le (Luk 21:24; Dán 2:36–44).” (Vö.: Ez 17:12–21; továbbá lásd a Dá 8:7, 20-ban található leírást a méd–perzsa birodalom bukásáról.)

Dániel próféciái: Jézus, amikor a vég idejéről szóló próféciát mondta, Dániel próféta könyvének legalább két részletére utalt. (Vö. a Mt 24:15, 21-et a Dá 11:31-gyel és a 12:1-gyel.) Dániel könyve ismerteti azokat a pogány népeket, amelyek ’a meghatározott idő’ alatt uralkodnak a világ felett. A könyv második fejezetében egy óriási szoborról szóló prófétai látomás olvasható, melyet Nabukodonozor király kapott. Dániel isteni sugallatra feltárta, hogy ez a szobor az egymás után következő pogány világhatalmakat jelképezi. A látomás ezeknek a hatalmaknak a pusztulásával ér véget, amelyet „az ég Istene” által felállított Királyság fog előidézni, majd ez a Királyság fog uralkodni az egész föld felett (Dá 2:31–45). Érdemes megjegyezni, hogy a szobor feje a Babilóniai Birodalmat jelképezi, az első olyan világhatalmat, mely ’Jeruzsálemet tiporta’, méghozzá úgy, hogy megdöntötte a dávidi dinasztia hatalmát, és megakadályozta, hogy király üljön „Jehova trónjára” Jeruzsálemben. Ez is alátámasztja, hogy „a nemzetek meghatározott ideje” Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett bukásával kezdődött.

Látomás a fáról: Dániel könyvében egy másik helyen (4. fej.) is találhatók olyan gondolatok, melyek hasonlóak ahhoz, amit Jézus az ’idővel’ és ’a nemzetekkel’, vagyis a pogány hatalmakkal kapcsolatban mondott. Ez egy látomás, amelyet szintén Nabukodonozor látott álmában, az a személy, aki megfosztotta a trónjától Sedékiást, Dávid leszármazottját. Ennek a látomásnak is Dániel fejtette meg az értelmét, feltárta, hogy Isten ad királyi hatalmat az embereknek. A látomás egy rendkívül magas, jelképes fáról szólt; egy angyal az égből azt a parancsot adta, hogy vágják ki a fát. Ezután a fa tövét vas- és rézbilincsbe verték, és így maradt a mező füvében, amíg el nem múlt felette „hét idő”. A látomás ezzel fejeződik be: „Emberi szíve változzon át, s vadállat szívét kapja, és hét idő múljon el felette. . . .hogy megtudják az élők, hogy a Legfelségesebb uralkodik az emberek királyságán, és annak adja azt, akinek akarja, és az emberek közül a legalacsonyabb rangút állítja az élére” (Dá 4:10–17; lásd: Dá 4:16, Rbi8, lábj.).

Hogyan kapcsolódik ’a nemzetek meghatározott idejéhez’? A látomás egyértelműen magán Nabukodonozoron is teljesedett. (Lásd: Dá 4:31–35.) Néhányan úgy gondolják, hogy a prófécia csak rá vonatkozik, és úgy tartják, hogy a látomás célja pusztán az, hogy ismertesse azt az örök igazságot, hogy Isten felette áll minden uralomnak, legyen az emberi vagy állítólagosan isteni. Elismerik, hogy ez az igazság vagy alapelv nem csak Nabukodonozor király esetére vonatkoztatható, de nem kötik egyetlen konkrét időszakhoz vagy Isten által meghatározott időhöz sem. Ám Dániel teljes könyvének a tüzetes vizsgálata feltárja, hogy a könyvben szereplő látomásoknak és próféciáknak mindig fontos tényezője az idő; továbbá a látomásokban leírt világhatalmak és események nem egymástól függetlenül, találomra következnek homályos időmeghatározással, hanem beleillenek a történelem menetébe, időrendiségébe. (Vö.: Dá 2:36–45; 7:3–12, 17–26; 8:3–14, 20–25; 9:2, 24–27; 11:2–45; 12:7–13.) Ezenkívül Dániel könyve többször is utal a végkifejletre – amely a könyvben szereplő próféciák témája –, Isten egész világegyetemre kiterjedő, örök Királyságának megalapítására, mely Királyságnak az uralkodója az ’emberfia’ (Dá 2:35, 44, 45; 4:17, 25, 32; 7:9–14, 18, 22, 27; 12:1). A könyv abból a szempontból is egyedülálló a Héber Iratokban, hogy utal ’a vég idejére’ (Dá 8:19; 11:35, 40; 12:4, 9).

A fent említettek fényében, és különösen, ha figyelembe vesszük Jézus prófétai utalását ’a nemzetek meghatározott idejére’, nem tűnik logikusnak, hogy a jelképes ’fáról’ szóló látomás és az abban szereplő „hét idő” csupán a babilóniai uralkodó hét évig tartó őrültségére, majd az ezt követő gyógyulására és az újbóli hatalomra jutására alkalmazható. Három tényező miatt határozottan hihetünk abban, hogy ez a terjedelmes látomás, a megfejtésével együtt azért került bele Dániel könyvébe, mert feltárja, hogy mennyi ideig tart „a nemzetek meghatározott ideje”,  és mikor jön létre Isten Királysága Krisztus által. Az első tényező az idő, vagyis, hogy mikor adta Isten a látomást: a történelemnek azon a fordulópontján, amikor ő, a világmindenség legfőbb ura engedte, hogy megdöntsék azt a királyságot, amelyet ő hozott létre, és amely a vele szövetséges viszonyban álló népe felett uralkodott. A második a személy, azaz hogy kinek tárta fel Isten a látomást: annak az uralkodónak, akit eszközként használt fel a királyságának megdöntéséhez, és aki ezért hatalmat kaphatott a világ felett Isten engedélyével, vagyis nem volt olyan, Jehova Istent képviselő királyság, mely megakadályozta volna ebben. A harmadik pedig a látomás témája: „hogy megtudják az élők, hogy a Legfelségesebb uralkodik az emberek királyságán, és annak adja azt, akinek akarja, és az emberek közül a legalacsonyabb rangút állítja az élére” (Dá 4:17).

A jelképes fa és Isten legfőbb uralma: Az ebben a prófétai látomásban szereplő jelképek egyáltalán nem szokatlanok a Szentírásban. Más bibliai részekben a fák uralmon lévő hatalmakat szemléltetnek, beleértve Istennek a jeruzsálemi előképi királyságát is. (Vö.: Bí 9:6–15; Ez 17:1–24; 31:2–18.) A fa tövének, vagy törzsökének a kisarjadása, illetve a „vessző” és a „sarjadék” többször is egy család uralmának a megújulását szimbolizálja, különösen a Messiásról szóló próféciákban (Ézs 10:33–11:10; 53:2–7; Jr 23:5; Ez 17:22–24; Za 6:12, 13; vö.: Jób 14:7–9). Jézus azt mondta magáról, hogy ő „Dávid gyökere és sarja” (Je 5:5; 22:16).

Egyértelmű, hogy a látomás fő mondanivalója – amely segít teljesen megérteni a látomást – az, hogy Jehova Isten uralma ’az emberek királysága’ felett áll, és senki nem léphet fel sikeresen ellene. A fa Nabukodonozort jelképezi, aki az akkor uralmon lévő világhatalom, Babilon élén állt. Ám azelőtt, hogy Nabukodonozor meghódította Jeruzsálemet, ahonnan Isten előképi királysága uralkodott, a királyság volt az az eszköz, amely által Jehova a jogos uralmát gyakorolta a föld felett. Amíg fennállt ez a királyság, Isten felhasználta annak megakadályozására, hogy Nabukodonozor hatalmat kapjon a világ felett. Jehova engedte, hogy megszűnjön a Jeruzsálemből uralkodó előképi királysága, ezzel együtt uralmának a látható eszköze, melynek az élén a dávidi dinasztia királyai álltak. ’Az emberek királysága’ feletti uralom a pogány nemzetek kezébe került, és az uralmukat nem gátolta egyetlen Istent képviselő királyság sem (Si 1:5; 2:2, 16, 17). Ezek alapján úgy tűnik, hogy „a fa” nem csupán Nabukodonozort jelképezi, hanem az Isten által létrehozott, világ feletti uralmat is.

Isten megújítja uralmát a világ felett: Azonban Dániel könyvének a beszámolójából egyértelműen kiderül, hogy Isten nem örökre engedte át a világ feletti uralmat a pogány nemzeteknek. A látomás szerint „hét idő múlik el”, amíg Isten visszatartja magát attól, hogy cselekedjen (ezt a fa töve körüli vas- és rézbilincsek szemléltetik) (Dá 4:16, 23, 25). Ezt követően Isten, mivel ő „a Legfelségesebb”, és ő „uralkodik az emberek királyságán”, annak adja a világ feletti uralmat, „akinek akarja” (Dá 4:17). Dániel prófétai könyve azt is feltárja, hogy ez a személy az ’emberfia’ lesz, aki „uralkodói hatalmat, méltóságot és királyságot [kap], hogy a népek, nemzetek és nyelvi csoportok mind őt szolgálják” (Dá 7:13, 14). Krisztus Jézus az általa elmondott próféciában, melyben beszélt ’a nemzetek meghatározott idejéről’, szintén nyíltan kijelentette, hogy Isten választott Királyaként, Dávid dinasztiájának az örököseként hatalmat fog kapni a világ felett (Mt 24:30, 31; Lk 21:27–31, 36). Tehát a jelképes fának a töve – amely azt jelképezi, hogy Isten megőrzi ’az emberek királysága’ feletti uralomhoz való kizárólagos jogát – idővel újra kisarjad a Fia Királyságának köszönhetően (Zs 89:27, 35–37).

A jelképes hét idő: Amikor a látomás Nabukodonozoron teljesedett, a „hét idő” hét évet jelentett. Ez alatt az idő alatt a király őrült volt, a lycanthropia tünetei mutatkoztak rajta. Felhagyott az uralkodással, és füvet evett, mint a mező vadjai (Dá 4:31–36). Érdekes megjegyezni, hogy a Biblia néhány helyen a világuralmon lévő pogány nemzeteket olyan vadállatokkal ábrázolja, amelyek szembehelyezkednek Isten szent népével és ’a fejedelmek Fejedelmével’. (Vö.: Dá 7:2–8, 12, 17–26; 8:3–12, 20–25; Je 11:7; 13:1–11; 17:7–14.) Bizonyos lexikonszerkesztők szerint az „idő” kifejezés (az arámi ʽid·dánʹ szóból ered), abban az értelemben, ahogyan Dániel próféciája használja, azt jelenti, hogy ’évek’. (Lásd: KBL. 1106. o.; BDB. 1105. o.; E. Vogt [szerk.]: Lexicon Linguae Aramaicae Veteris Testamenti. Róma, 1971, 124. o.) A Biblia szerint egy év 360 napnak felel meg, hiszen a Jelenések 12:6, 14-ben három és fél idő „ezerkétszázhatvan” napnak felel meg. (Vö. még: Je 11:2, 3.) E szerint a számítás szerint a „hét idő” 2520 nappal egyenlő. A 4Mózes 14:34-ből és az Ezékiel 4:6-ból kiderül, hogy bizonyos próféciákban a napok száma ugyanannyi évnek felel meg, azaz „egy-egy napot egy-egy évért” kell számítani. Csakis e számítást alapul véve lehetséges, hogy a Dániel könyvének 4. fejezetében szereplő látomásnak van egy sokkal nagyobb beteljesedése is, amelyre jóval Nabukodonozor napjai után kerül  sor, ahogyan arra az eddig tárgyalt bizonyítékok alapján már következtetni lehet. Vagyis ez alapján a „hét idő” 2520 évet tesz ki.

Érdekes történelmi tény, hogy a korábban említett érvek és bizonyítékok alapján Az Őrtorony folyóirat 1880. márciusi száma 1914-re tette ’a nemzetek meghatározott idejének’ a végét (vagyis a pogány uralkodóknak adott hatalom végét). Ez mintegy 34 évvel azelőtt történt, hogy 1914-ben sor került ezekre a döntő fontosságú eseményekre. Egy vezető New York-i lapnak, a The Worldnek az 1914. augusztus 30-ai vasárnapi melléklete az egyik főcikkében a következőket írta: „Az Európában kitört borzalmas háborúval egy rendkívüli jövendölés teljesedett be. Az elmúlt negyed évszázad folyamán a »Nemzetközi Bibliakutatók«. . . prédikátorok és nyomtatott kiadványok útján hirdették a világnak, hogy a Bibliában megjövendölt Harag Napja 1914-ben érkezik el.”

Az 1914-ben és az azután bekövetkező események jól ismertek a történelem lapjairól, kezdve az akkor kitörő nagy háborúval, az emberiség első világháborújával, amelyet nem pusztán az Európa, Afrika vagy Ázsia feletti hatalomért vívtak, hanem a világ feletti uralomért (Lk 21:7–24, 29–33; Je 11:15–18; lásd: JELENLÉT; UTOLSÓ NAPOK).