A bibliai időkben a nevelő általában nem maga a tanító volt, hanem az a személy, aki elkísérte a gyermeket az iskolába és onnan haza, illetve lehetséges, hogy más tevékenységekben is kísérője volt. Ő adta át a gyermeket a tanítónak. A gyermekkortól talán egészen a pubertáskorig, vagy akár hosszabb ideig is ez volt a dolga. Ezenkívül meg kellett védenie a gyermeket a testi és az erkölcsi veszélyektől. De a fegyelmezés is a feladatai közé tartozott, és lehet, hogy azzal is megbízták, hogy a viselkedést illetően oktassa a gyermeket. A nevelők szigorúan fegyelmezhettek, akár rabszolgák voltak, akár fizetett nevelők.

Ezért jelenti ki a Galácia 3:24, 25: „A Törvény. . . Krisztushoz vezető nevelőnk [gör.: pai·da·gó·goszʹ; szó szerint: ’gyermekvezető’] lett, hogy hit folytán nyilváníttassunk igazságossá. Most azonban, hogy a hit elérkezett, nem vagyunk már nevelő alatt.” A Törvény szigorú volt. Feltárta a zsidók előtt, hogy törvényszegők, ennélfogva elítélte őket (Ga 3:10, 11, 19). Lényegében átadta a zsidókat – akik megfelelő fegyelmezésben részesültek – a Tanítójuknak, Jézus Krisztusnak. Pál apostol ezt mondja: „Mielőtt. . . a hit elérkezett, törvény alatt őriztettünk, együttesen őrizet alá helyezve, a kinyilatkoztatandó hitre tekintve” (Ga 3:23).

Pál apostol a következőket mondta a korintusziaknak: „Mert bár lehet nektek tízezer nevelőtök is Krisztusban, atyátok bizonyosan nincsen sok; mert én Krisztus Jézusban atyátok lettem a jó hír által” (1Ko 4:14, 15). Elsőként Pál vitte el az élet üzenetét Korintuszba, ezért olyan volt, mintha ő lett volna az atyja a keresztény hívők ottani gyülekezetének. Noha később talán mások is a szívükön viselték az érdekeiket, miként a gyermekek is rábízattak a nevelőre, attól még nem változott meg Pálnak a korintusziakhoz fűződő kapcsolata. Lehet, hogy a „nevelők”, mint amilyen Apollós is volt, őszintén érdeklődtek a gyülekezet iránt, de Pál érdeklődése azért volt más, mert ő a szellemi atyjukként együtt fáradozott velük. (Vö.: Ga 4:11, 19, 20; lásd: OKTATÁS.)