A görög thliʹpszisz szó, melyet általában úgy fordítanak, hogy „nyomorúság”, alapvetően azt jelenti, hogy ’gyötrelem, szerencsétlenség’ vagy ’szenvedés’ bizonyos körülmények miatt. A Szentírás a következőkkel kapcsolatban használja: a gyermekszüléssel járó fájdalom (Jn 16:21), üldözés (Mt 24:9; Cs 11:19; 20:23; 2Ko 1:8; Héb 10:33; Je 1:9), bebörtönzés (Je 2:10), az árvák és az özvegyek helyzetére jellemző szegénység vagy más nehézségek (Jk 1:27), éhínség (Cs 7:11), büntetés (Ró 2:9; Je 2:22). A 2Korintusz 2:4-ben szereplő ’nyomorúság’ szó minden valószínűség szerint arra utal, hogy Pál apostol gyötrődött, mert Korintuszban a keresztények helytelenül viselkedtek, és mert szigorúan helyre kellett igazítania őket.

A házasság miatt nyomorúság lesz a testben: Amikor Pál apostol az egyedülállóságot mint kedvezőbb életutat ajánlotta a keresztényeknek, ezt mondta: „De még ha házasságot  kötnél is, nem követnél el bűnt . . . Akik azonban így tesznek, azoknak nyomorúságuk lesz a testükben” (1Ko 7:28). A házasság aggodalmakkal jár, és a családtagoknak törődniük kell egymással (1Ko 7:32–35). Előfordulhat, hogy valamilyen betegség miatt nagyobb teher nehezedik egy család tagjaira, és feszültebbé teheti őket. A keresztényeket üldözhetik is, ezért lehet, hogy a családoknak még az otthonukat is el kell hagyniuk. Az apák talán csak nehezen tudnak gondoskodni a háznépük alapvető szükségleteiről. A szülőket és a gyermekeket elszakíthatják egymástól, ha valamelyiküket bebörtönzik, illetve megtörténhet, hogy megkínozzák őket, vagy kioltják az életüket.

Hűség a nyomorúság idején: Az üldözésből adódó nyomorúság meggyengítheti egy keresztény hitét. Krisztus Jézus a magvetőről szóló szemléltetésében utalt arra, hogy bizonyos személyek el fognak botlani nyomorúság vagy üldözés miatt (Mt 13:21; Mk 4:17). Pál apostol tisztában volt ezzel a veszéllyel, ezért nagyon aggódott az újonnan létrejött tesszalonikai gyülekezetért. Az ehhez a gyülekezethez tartozó személyek sok nyomorúság közepette váltak keresztényekké (1Te 1:6; vö.: Cs 17:1, 5–10), és később is nyomorúságokat éltek át. Az apostol ezért elküldte Timóteuszt, hogy erősítse és vigasztalja meg őket, „hogy senki ne tántorodjon meg [a] nyomorúságoktól” (1Te 3:1–3, 5). Amikor Timóteusz hírt vitt Pálnak arról, hogy a tesszalonikaiak szilárdak maradtak a hitben, az apostol nagyon megvigasztalódott (1Te 3:6, 7). Kétségtelenül az is hozzájárult ahhoz, hogy a tesszalonikaiak továbbra is Isten hűséges szolgái maradtak, hogy az apostol igyekezett felkészíteni őket a nyomorúságra (1Te 3:4; vö.: Jn 16:33; Cs 14:22).

Bár a nyomorúság nem kellemes, a keresztények ujjonghatnak, amikor kitartanak benne, hiszen tudják, hogy Isten örül a hűségüknek, és hogy végül a hűségük a nagyszerű reménységük valóra válásához vezet (Ró 5:3–5; 12:12). A nyomorúság csupán pillanatnyi és könnyű, összehasonlítva az örök dicsőséggel, amelyet azok kapnak, akik hűek maradnak (2Ko 4:17, 18). A hűséges keresztények abban is biztosak lehetnek, hogy Isten lojális szeretete soha nem gyengül meg irántuk, bármilyen nyomorúság érje is őket (Ró 8:35–39).

Pál apostol, amikor a korintusziaknak írt, még egyéb dolgokat is felsorolt, amelyek segíthetnek egy kereszténynek kitartani a nyomorúságban. Ezt írta: „Áldott legyen [a] minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban, hogy képesek legyünk megvigasztalni mindenféle nyomorúságban levőket azon vigasztalás által, amellyel minket vigasztal az Isten . . . Mármost ha nyomorúságban vagyunk, az a ti vigasztalásotokért és megmentésetekért van; vagy ha vigasztalnak bennünket, az a ti vigasztalásotokért van, amely úgy munkálkodik, hogy kitartással tűrjétek ugyanazokat a szenvedéseket, amelyeket mi is szenvedünk” (2Ko 1:3–6). Isten értékes ígéretei, szent szellemének segítsége, a nyomorúságot szenvedők imáira adott válasza mind-mind a vigasz forrásai a keresztények számára. A saját tapasztalatuknak köszönhetően bátorítani és vigasztalni tudnak másokat; a hűségben mutatott példájuk és a meggyőződésük arra ösztönöz más keresztényeket, hogy ők is hűségesek legyenek.

Pál maga is nagyra értékelte, hogy amikor nyomorúságokat élt át, a hittársai megvigasztalták. A Filippiben élő keresztényeket így dicsérte meg: „jól tettétek, hogy részestársak lettetek velem nyomorúságomban” (Fi 4:14). Ezeket a keresztényeket őszintén érdekelte Pál sorsa – aki ekkor fogságban volt Rómában –, ezért támogatták anyagilag, hogy segítsenek neki elviselni a nyomorúságot (Fi 4:15–20).

Időnként azonban előfordulhat az is, hogy egyesek megijednek mások nyomorúsága láttán. Ennek tudatában Pál a következőkre buzdította az efézusi keresztényeket: „kérlek benneteket, ne adjátok fel az én értetek való nyomorúságaim miatt, mivel ezek dicsőséget jelentenek nektek” (Ef 3:13). Pált azért érte nyomorúság és üldözés, mert az efézusiakért és másokért végezte a szolgálatát. Ezért mondhatta azt, hogy a nyomorúságai ’értük’ voltak. Hűséges kitartása a nyomorúságok közepette „dicsőséget” jelentett az efézusi keresztényeknek, mivel ez megmutatta, hogy mi minden van a keresztények életében, amiért érdemes kitartaniuk, egyebek között Isten biztos ígéretei, valamint a Jehova Istennel és a Fiával, Krisztus Jézussal ápolt értékes kapcsolatuk. (Vö.: Kol 1:24.) Ha Pál, aki apostol volt, feladta volna a küzdelmét, az szégyent hozott volna a gyülekezetre, és talán lettek volna olyanok, akik megbotránkoznak. (Vö.: 2Ko 6:3, 4.)

A „nagy nyomorúság”: Amikor a tanítványai arról kérdezték Jézust, hogy mi lesz a jele a jelenlétének és a világrendszer befejezésének, Jézus megemlítette, hogy „nagy nyomorúság lesz, olyan, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig; nem, és nem is lesz többé” (Mt 24:3, 21). Ahogyan azt a Máté 24:15–22 és a Lukács 21:20–24 összevetése is jól mutatja, az imént említett szavak először a Jeruzsálemet ért nyomorúságra vonatkoztak. I. sz. 70-ben teljesedtek be, amikor a várost ostrom alá vették a római seregek, élükön hadvezérükkel, Titusszal.  Az ostrom miatt súlyos éhínség alakult ki a városban, és rengetegen életüket vesztették. A zsidó történetíró, Josephus szerint 1 100 000 zsidó halt meg mások keze által vagy egyéb okok miatt, míg 97 000-en életben maradtak, de fogságba kerültek. A templomot porig rombolták, és a római parancsnok, Titus óhaja ellenére felgyújtották a római katonák. Josephus szerint ez ugyanabban a hónapban és ugyanazon a napon történt, mint amelyiken a babilóniaiak felgyújtották az ugyanezen a helyen álló korábbi templomot (A zsidó háború. VI. könyv, IV. fej. 6–9. bek.; IX. fej., 4. bek.; 2Ki 25:8, 9). A rómaiak által lerombolt templomot soha nem építették újjá. Ilyen „nagy nyomorúság” azóta sem volt Jeruzsálemben. Mindazonáltal a bibliai bizonyítékok azt mutatják, hogy Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkező nyomorúsága egy ennél is nagyobb nyomorúságra mutatott előre, egy olyanra, amely minden nemzetre hatással lesz.

Jézus azzal folytatta a próféciáját, hogy elmondta, milyen események fognak történni évszázadokkal Jeruzsálem pusztulását követően (Mt 24:23–28; Mk 13:21–23). Majd a Máté 24:29 szerint azt mondta, hogy „mindjárt ama napok nyomorúsága után” félelmet keltő égi jelenségek lesznek. A Márk 13:24, 25-ben az olvasható, hogy ezek a jelenségek „azokban a napokban. . ., az után a nyomorúság után” lesznek láthatók. (Lásd még: Lk 21:25, 26.) Milyen ’nyomorúságra’ utalt itt Jézus?

Néhány bibliai szövegmagyarázó úgy érvel, hogy ez a nyomorúság Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkező nyomorúsága volt, jóllehet azt is felismerik, hogy a nyomorúság utáni eseményekről szóló leírás nyilván egy későbbi időszakra vonatkozik, legalábbis emberi szemszögből nézve későbbi. Úgy érvelnek, hogy a „mindjárt [az] után” kifejezés Isten szemszögéből mutatja be az idő múlását, illetve hogy a szöveg megfogalmazásából az derül ki, hogy az események biztosan bekövetkeznek, mégpedig az olvasó idejében.

Ám mivel a Máté 24:4–22-ben (valamint a Mk 13:5–20-ban és a Lk 21:8–24a-ban) található próféciának egyértelműen két beteljesedése van, vajon elmondható, hogy a Máté 24:29-ben és a Márk 13:24-ben említett „nyomorúság” megegyezik a Máté 24:21-ben és a Márk 13:19-ben megjövendölt „nyomorúság” második és egyben végső eljövetelével? A Biblia egészét tekintve valószínűnek tűnik, hogy igen. Vajon a görög szövegben használt kifejezések alátámasztják ezt a nézetet? Határozottan. Amikor a Máté 24:29 ’ama napokra’ utal, illetve, amikor a Márk 13:24 ’azokról a napokról’ és azon ’nyomorúságról’ beszél, a görög nyelvtan erre az értelmezésre is lehetőséget ad. Úgy tűnik, hogy Jézus próféciája azt jelenti, hogy a jövőbeli, világméretű nyomorúság kezdete után szokatlan jelenségek lesznek láthatók (ezeket jelképezik a nap és a hold elsötétülése, a csillagok lehullása és az egek erőinek megrázkódása), valamint megjelenik „az Emberfiának jele”.

Körülbelül három évtizeddel Jeruzsálem pusztulása után János apostol a következő szavakat írta egy minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből való nagy sokaságról: „Ezek azok, akik kijönnek a nagy nyomorúságból” (Je 7:13, 14). Az, hogy egy nagy sokaság ’kijön a nagy nyomorúságból’, azt jelenti, hogy a tagjai túlélik azt. Ezt támasztja alá egy hasonló szóhasználat a Cselekedetek 7:9, 10-ben: „Az Isten azonban [Józseffel] volt, minden nyomorúságából megszabadította őt”. Az a kifejezés, hogy József minden nyomorúságából megszabadult, nem csupán azt jelentette, hogy képes volt kitartani, hanem azt, hogy túlélte az őt ért csapásokat.

Érdekes tény, hogy Pál apostol úgy utalt az istentelen embereken végrehajtott, Istentől jövő ítéletre, mint nyomorúságra. Ezt írta: „Itt számításba jön az, hogy Isten részéről igazságos dolog nyomorúsággal visszafizetni azoknak, akik nektek nyomorúságot okoznak, tinektek viszont, akik nyomorúságot szenvedtek, megkönnyebbüléssel, velünk együtt, amikor az Úr Jézus kinyilatkozik az égből az ő hatalmas angyalaival lángoló tűzben, midőn bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek a Jézusról, a mi Urunkról szóló jó hírnek” (2Te 1:6–8). A Jelenések könyve beszámol arról, hogy „Nagy Babilon” és ’a vadállat’ nyomorúságot okoz Isten szentjeinek (Je 13:3–10; 17:5, 6). Ezért logikus azt feltételezni, hogy a ’Nagy Babilonra’ és ’a vadállatra’ eljövő nyomorúság része lesz a ’nagy nyomorúságnak’ (Je 18:20; 19:11–21).