A hébereknél a legismertebb zsíros tapintású folyadék az az olaj volt, melyet az olajbogyóból nyertek. A legtöbb olajat a teljesen érett, fekete olíva szolgáltatta, de a legkiválóbb minőségű olajat a még zöld olívából nyerték, amely épphogy színesedni kezdett. Az olajbogyókat először különféle módszerekkel óvatosan eltávolították a fáról, majd megtisztították a kis ágaktól és levelektől, és a préshez vitték.

Az érett olajbogyó húsának mintegy a fele olaj, amelynek minősége a gyümölcshús feldolgozásától függően változik. A legjobb, „zúzott olajbogyóból készült tiszta olívaolajat” egyszerű eljárással nyerték, még mielőtt a bogyókat a présbe tették (3Mó 24:2). Az olívát először mozsárba helyezve addig ütötték, amíg jól össze nem zúzódott, illetve volt, amikor megtaposták (Mi 6:15). Ezután az összezúzott termést szűrőkosarakba tették, amelyekben lecsepeghetett az olaj; ez volt az úgynevezett szűzolaj. A zúzott olajbogyóból nyert tiszta olajat agyagkorsókban tárolták, a gyümölcshúst pedig présbe helyezték.

Az átlagos minőségű olajat úgy állították elő, hogy egy mozsárban vagy kézimalomban teljesen összetörték az olívát. Miután a gyümölcshúsból kifolyt az olaj, agyagkorsókban vagy -kádakban hagyták letisztulni.

A legkevésbé jó minőségű olajat az összetörés után megmaradt gyümölcshúsból sajtolták ki a présben. A szétmorzsolt bogyómaradványt kosarakba tették, és az olajprés két függőleges oszlopa közé helyezték. Az egymásra rakott kosarakra súllyal ellátott rudat tettek, hogy kinyomja az olajat, amelyet aztán nagy tartályokba vezettek el, hogy letisztuljon. Ezekben az olaj a felszínre emelkedett, elválva az alatta lévő gyümölcshúsdaraboktól és víztől. Az olajat ezután leszívták, és nagy agyagkorsókba vagy különleges tárolókba folyatták. (Vö.: 2Kr 32:27, 28; lásd: PRÉS, SAJTÓ.)

A bőség jelképe: Az ’olajtól túlcsorduló sajtókád’ a túláradó bőséget jelképezte (Jóe 2:24). A szenvedő Jób vágyakozott a korábbi időkre, amikor még dúskált a javakban, és „a szikla olajpatakokat ontott” neki (Jób 29:1, 2, 6). Jehova megadta, hogy „Jákob”, vagyis az izraeliták jelképesen ’kemény kősziklából szophassanak olajat’, amellyel nyilvánvalóan a sziklás terepen növő olajfák szolgáltak (5Mó 32:9, 13). Mózes kijelentette, hogy Áser ’olajba mártja majd lábát’, amivel arra utalt, hogy ez a törzs anyagi áldásoknak fog örvendeni (5Mó 33:24).

Fontos kereskedelmi cikk és élelmiszer: Az olívaolaj fontos kereskedelmi cikké vált Palesztinában, mivel bőven volt belőle azon a vidéken. Salamon évente „húsz kór [4400 l] sajtolt  olajat” adott Hírámnak, Tírusz királyának a templomépítéshez szükséges anyagokért való fizetség egy részeként (1Ki 5:10, 11). Júda és Izrael valamikor Tírusz ’kalmárjai’ voltak, akik olajjal kereskedtek (Ez 27:2, 17). A rejtélyes Nagy Babilon egyebek között illatos olajat és olívaolajat vásárolt a föld ’utazó kereskedőitől’ (Je 18:11–13).

Az energiában gazdag és az egyik legkönnyebben emészthető zsiradék, az olívaolaj az izraeliták étrendjében alapvető táplálék volt. Valószínűleg sok esetben inkább ezt használták étkezésekkor és főzéskor, semmint a vajat (5Mó 7:13; Jr 41:8; Ez 16:13). Szokás volt lámpaolajnak is használni (Mt 25:1–9), és a találkozás sátrának arany lámpatartójában levő lámpákban szintén ’zúzott olajbogyóból készült tiszta olívaolaj’ égett (2Mó 27:20, 21; 25:31, 37). A Jehovának bemutatott gabonafelajánláshoz is használtak olajat (3Mó 2:1–7). Szépítőszer is volt egyben, amellyel mosakodás után bekenték magukat (Ru 3:3; 2Sá 12:20). A vendégszeretet megnyilvánulásának számított, ha a vendég fejét megkenték olajjal (Lk 7:44–46). Emellett zúzódások és sebek lágyítására és megnyugtatására szintén alkalmazták (Ézs 1:6), olykor borral együtt (Lk 10:33, 34).

Vallásos használata és jelentősége: Jehova megparancsolta Mózesnek, hogy készítsen „szent felkenetési olajat”, amelyben más hozzávalók mellett olívaolaj is volt. Mózes ezzel kente fel a hajlékot, a bizonyság ládáját, a szentély különféle eszközeit és bútorait, továbbá Áront és a fiait, hogy Jehova papjaiként felszentelje őket (2Mó 30:22–33; 3Mó 8:10–12). A királyokat szintén olajjal kenték fel. Például amikor Sámuel felkente Sault, „fogta az olajoskorsót, és ráöntötte az olajat Saul fejére” (1Sá 10:1). Salamon felkenetésekor egy olajosszaruból öntötték az olajat (1Ki 1:39).

Amikor a Szentírás arról jövendöl, milyen örömteli hatásai lesznek Jézus Krisztus földi szolgálatának, úgy fogalmaz, hogy Jézus „a Sion felett gyászolóknak. . . az ujjongás olaját” adja majd „a gyász helyett” (Ézs 61:1–3; Lk 4:16–21). Egy másik prófécia szerint Jézust maga Jehova keni fel „az ujjongás olajával” társainál inkább, ami arra utal, hogy Jézus nagyobb örömet fog tapasztalni, mint elődjei Dávid dinasztiájában (Zs 45:7; Héb 1:8, 9; lásd: FELKENT, FELKENETÉS).

Ahogyan a szó szerinti olaj nyugtató és frissítő hatású, amikor valakinek a fejére öntik, úgy Isten Szavának alkalmazása is megnyugtatja, helyreigazítja, megvigasztalja és meggyógyítja a szellemileg beteg személyt. Ezért a keresztény gyülekezet vénei azt a felszólítást kapják, hogy imádkozzanak az ilyen személy felett, jelképesen „megkenve őt olajjal Jehova nevében”, ami lényeges lépés ahhoz, hogy szellemileg felépüljön (Jk 5:13–15; vö.: Zs 141:5).