Általában úgy vélik, hogy a „példabeszéd”-nek fordított héber szó (má·sálʹ) a „hasonló” jelentésű (Zs 49:12) alapszóból ered, és valóban, számos példabeszédben van hasonlat. Néhány tudós a „példabeszéd” megnevezést az ’uralkodik’ jelentésű héber igéhez köti, vagyis arra lehet következtetni, hogy egy-egy példabeszéd időnként uralkodók mondása volt, súlyos kijelentés, vagy olyan, amely kiváló észjárásra vall. Ezzel a nézettel összhangban van az is, hogy a bölcsességéről híres Salamon király 3000 példabeszédet tudott mondani, és ezek közül sokat le is jegyzett (1Ki 4:32).

Az izraeliták körében voltak közkedvelt, gyakran használt szófordulatok, amelyek számukra, az életkörülményeik miatt, sokatmondóak voltak.  Ezek a példabeszédek általában velősek voltak (1Sá 10:12). Ám nem mindegyik tükrözött helyes nézőpontot, és némelyikkel Jehova egyáltalán nem értett egyet (Ez 12:22, 23; 18:2, 3).

Néhány kijelentés olyan mondássá vált, amelyet akkor használtak, amikor valakit gúnyolni akartak, vagy az iránta érzett megvetésüknek akartak hangot adni (Ha 2:6). Ilyenkor maga a megvetés tárgya is, akár emberről, akár élettelen valamiről volt szó, „példabeszéddé” lett. Ezért volt az, hogy az izraeliták azt a figyelmeztetést kapták, hogy ha nem figyelnek Jehovára, és nem engedelmeskednek a parancsolatainak, akkor ők is, és a templomuk is példabeszéddé lesz a nemzetek között (5Mó 28:15, 37; 1Ki 9:7; 2Kr 7:20). Az, hogy miként bántak egy példabeszéddé lett nemzettel, jól látható abból a bibliai szövegkörnyezetből, amely bemutatja, hogy Izrael gyalázattá, gúny és nevetség tárgyává válik, és megalázottá lesz (Zs 44:13–15; Jr 24:9). Azokról az emberekről pedig, akik példabeszéddé lettek, a mámorító italt ivók énekelgettek, mások meg arcul köpték őket (Zs 69:11, 12; Jób 17:6). Egyértelmű hát, hogy azt a személyt, aki példabeszéddé lett, szinte semmibe vették.

Nem mindegyik példabeszéd állt egy-két tömör mondatból. Ézsaiás könyvének a 14. fejezete például egy hosszabb példabeszédet tartalmaz, amely érzékletesen és találó hasonlatokkal ecseteli, milyen végzet vár Babilon királyára a büszkesége miatt. Ez a példabeszéd maró gúnnyal nevetségessé teszi azt, aki azt gondolta magáról, hogy ő a „fényesség, [a] hajnal fia”.

Ha a példabeszédben szereplő hasonlóság először nem volt világos, vagy fejtörést okozott, azt talánynak vagy rejtvénynek is nevezhették (Zs 78:2). Ilyen példabeszéd volt az is, amelyet Ezékiel mondott ihletés alatt Izraelnek. Ebben a kijelentésben a nemzetnek a Babilonhoz és Egyiptomhoz fűződő kapcsolatát egy olyan szőlőtőhöz hasonlítja, amelyet elültetett egy sas, és amely azután mohón egy másik sas felé nyújtózkodott (Ez 17:2–18).

Némelyik példabeszédnek a nyelvezete költői volt, például azoké, amelyeket Jób mondott (Jób 27:1; 29:1). A gondolatok, amelyeket Jób ihletés alatt öntött szavakba, nem a legtöbb példabeszédre jellemző tömör stílusban lettek leírva, hanem nagyon tanulságos költeményekként, tele jelképekkel.

Isten Bálámot is arra késztette, hogy példabeszédek egész sorát adja elő, és ezek ugyancsak költeményekként vannak lejegyezve (4Mó 23:7, 18; 24:3, 15, 20, 21, 23). Bálám nemhogy nem átkozta meg Izraelt ezekben a példabeszédekben, hanem ’felettébb megáldotta’, ugyanakkor arról is jövendölt, hogy más népeket csapás ér (4Mó 23:11). Bálám szavai nem abban az értelemben példabeszédek, hogy közkedvelt szólások vagy bölcs, velős mondások, hanem abban az értelemben, hogy erőteljes üzenetet közvetítenek, gazdag a jelentéstartalmuk, és több hasonlatot is magukban foglalnak.