A Keresztény Görög Iratok két ihletett levele, melyeket Péter írt. Az apostol már a levelek elején elmondja, hogy ő az írójuk (1Pt 1:1; 2Pt 1:1; vö.: 2Pt 3:1). A levelekben más egyértelmű bizonyítékok is vannak arra, hogy ő írta őket. Azt írta, hogy szemtanúja volt Jézus Krisztus elváltozásának, és ez a lehetőség csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak adatott meg (2Pt 1:16–18; Mt 17:1–9). És a János 21:18, 19 fényében csakis Péter mondhatta el a következőket: „hajlékom letétele hamarosan bekövetkezik, ahogy Jézus Krisztus, a mi Urunk is jelezte nekem” (2Pt 1:14). A két levélnek nem egyforma a hangvétele, ami talán azzal magyarázható, hogy az első levelet Péter Szilvánusszal (Silással) íratta le, míg a második levelét nyilvánvalóan nem (1Pt 5:12). Péter a leveleit nem egyetlen személynek vagy gyülekezetnek szánta, hanem az összes kereszténynek, zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt. Az első levél kiváltképp a Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Ázsiában és a Bitíniában élőknek íródott, vagyis azoknak,  akik Kis-Ázsiában laktak (1Pt 1:1; 2:10; 2Pt 1:1; 3:1; vö.: Cs 2:5, 9, 10).

Péter levelei teljesen összhangban vannak a többi bibliai könyvvel, hiszen azt hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos helyesen viselkedni, és hogy ennek meg is lesz a jutalma. Péter idéz is ezekből a könyvekből, Isten Szavának ismerve el azokat. Idéz például a Mózes első könyvéből (18:12; 1Pt 3:6), a Mózes második könyvéből (19:5, 6; 1Pt 2:9), a Mózes harmadik könyvéből (11:44; 1Pt 1:16), a Zsoltárokból (34:12–16; 118:22; 1Pt 3:10–12; 2:7), a Példabeszédekből (11:31, LXX; 26:11; 1Pt 4:18; 2Pt 2:22) és az Ézsaiás könyvéből (8:14; 28:16; 40:6–8; 53:5; 1Pt 2:8; 2:6; 1:24, 25; 2:24). Péter szavaiból kitűnik, hogy Isten szelleme ihlette a Szentírás próféciáit (2Pt 1:20, 21; vö.: 2Ti 3:16). Ő is elmondja, hogy Isten új egeket és új földet ígért (2Pt 3:13; Ézs 65:17; 66:22; Je 21:1). A Péter második levele (2:4–18; 3:3) és a Júdás levele (5–13, 17, 18) között található hasonlóság kétségkívül azt bizonyítja, hogy Júdás tanítvány ihletettnek tartotta Péternek ezt a levelét. Az is figyelemre méltó, hogy Péter azzal, hogy ’az Írások többi része’ kifejezést használja, arra utal, hogy Pál apostol levelei is a Szentírás részét alkotják (2Pt 3:15, 16).

Mikor íródott? A levelekből az érződik, hogy még azelőtt írta őket Péter, hogy i. sz. 64-ben Néró elkezdte üldözni a keresztényeket. Az, hogy Márk Péterrel volt, arra enged következtetni, hogy az első levél i. sz. 62–64 között készült el (1Pt 5:13). Miért mondhatjuk ezt? Korábban, amikor Pál apostol először volt Rómában fogságban (kb. i. sz. 59–61), Márk is a városban volt, amikor viszont másodjára volt ott fogságban (kb. i. sz. 65), nem volt vele, hiszen azt kérte, hogy Timóteusz és Márk is látogassa meg (Kol 4:10; 2Ti 4:11). A második levelét Péter minden bizonnyal nem sokkal az első után írta, vagyis kb. i. sz. 64-ben.

Babilonban íródott: Péter szavai arra mutatnak, hogy az első levelét Babilonban írta (1Pt 5:13). Feltehetően ott írta a második levelét is. A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a ’Babilon’ szó nem Rómára utal, ahogy azt egyesek állítják, hanem az Eufrátesz folyó partján fekvő városra. Mivel Péter azt a megbízatást kapta, hogy a körülmetéltek között hirdesse a jó hírt, logikus azt feltételezni, hogy a judaizmus egyik központjában, Babilonban végezte a szolgálatát (Ga 2:7−9). Az ókori Babilonban és a környékén sok zsidó lakott. Amikor az Encyclopaedia Judaica (Jeruzsálem, 1971, 15. köt. 755. h.) a Babilóniai Talmud megírását tárgyalja, megemlíti, hogy az időszámításunk szerinti korban a judaizmusnak „kiemelkedő akadémiái voltak Babilonban”. Ezenkívül ha nem jelképes értelmű az, hogy Péter „a Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Ázsiában és Bitíniában szétszóródott ideiglenes lakosoknak” írt (1Pt 1:1), akkor a levélben szereplő ’Babilon’ sem az. A Biblia sehol sem sejteti, hogy Babilon Rómára utal, és azt sem mondja sehol, hogy Péter valaha is járt volna Rómában.

Legelőször a második század második felében Dionüsziosz, Korintusz püspöke állította azt, hogy Péter Rómában halt mártírhalált. Ezt megelőzően Római Kelemen együtt említette Pált és Pétert, de kiemelte, hogy Pál apostol volt az, aki K-en is, és Ny-on is prédikált, azt sugallva ezzel, hogy Péter sosem járt Ny-on. Mivel a római kormány ekkor valószínűleg még nem kezdte el üldözni a keresztényeket (csak Néró uralkodása idején), Péternek nem volt oka arra, hogy Rómát valamilyen más néven nevezze. Amikor Pál a rómaiaknak írt, sokakat név szerint üdvözölt, de Pétert nem említette. Ha Péter, aki ismert felvigyázó volt, Rómában lett volna, Pál nyilván őt is üdvözölte volna. Továbbá Péter azok között sem szerepel, akik az üdvözletüket küldték Pál leveleiben, melyeket Rómából írt (Efézus, Filippi, Kolosszé, 2Timóteusz, Filemon, Héberek).

Az első levél: A keresztények, akiknek Péter apostol az első levelét címezte, súlyos próbákat éltek át (1Pt 1:6). Ezenkívül elközeledett „mindennek a vége”, kétségkívül a zsidó világrendszer vége, melyről Jézus jövendölt. (Vö.: Mk 13:1–4; 1Te 2:14–16; Héb 9:26.) Vagyis annak volt itt az ideje, hogy ’éberek legyenek, és ne hanyagolják el az imát’ (1Pt 4:7; vö.: Mt 26:40–45). Buzdításra is szükségük volt, hogy hűségesen ki tudjanak tartani; és az apostoltól pont ezt kapták meg.

Péter többször is emlékeztette a hittársait az áldásaikra. Isten irgalmasságának köszönhetően lehetőséget kaptak arra, hogy újraszülessenek egy élő reménységre, ami örvendezésre adott okot (1Pt 1:3–9). Krisztus értékes vérén lettek megvásárolva (1Pt 1:18, 19). Mivel megkeresztelkedtek, jó lelkiismeretük lehetett, amit meg is tudtak őrizni, ha összhangban éltek azzal, amit a vízben való megkeresztelkedésük magában foglalt (1Pt 3:21–4:6). Élő kövekként Krisztus Jézusra épültek, és egy szellemi házat vagy templomot alkottak. „Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép” voltak (1Pt 2:4–10).

Figyelembe véve, hogy mit tett Isten és a Fia a keresztények érdekében, Péter rámutatott, hogy minden okuk megvan rá, hogy kitartsanak a szenvedések közepette, és hogy továbbra is helyesen viselkedjenek. Számítaniuk kellett arra,  hogy szenvedni fognak, hiszen még ’Krisztusnak is meg kellett halnia egyszer s mindenkorra a bűnökért, egy igazságos személynek az igazságtalanokért’ (1Pt 3:17, 18). Már maga a szenvedés is okot adott nekik az örvendezésre, hiszen így Krisztus szenvedéseiben voltak részesek, ráadásul ennek az lesz az eredménye, hogy az ő dicsőségének kinyilatkozásakor felettébb örülhetnek. Ha a Krisztus nevéért gyalázták őket, akkor az annak volt a jele, hogy Isten szelleme nyugodott rajtuk (1Pt 4:12–14). A próbák eredményeként a hitük minősége ki lett próbálva, ami nélkülözhetetlen a megmentéshez (1Pt 1:6–9). Mi több, ha hűségesen kitartottak, folyamatosan érezhették, hogy Isten törődik velük. Jehova megszilárdította, és erőssé tette őket (1Pt 5:6–10).

Másrészről Péter azt is hangsúlyozta, hogy olyasminek nem szabad előfordulnia, hogy a keresztények azért szenvednek, mert áthágják a törvényt (1Pt 4:15–19). Példásan kellett viselkedniük, amivel el tudták hallgattatni azokat, akik tudatlanul beszéltek (1Pt 2:12, 15, 16). Ez magában foglalta az életük minden területét: hogyan viselkednek a hatóságokkal, az urukkal, a családtagjaikkal és a keresztény testvéreikkel (1Pt 2:13–3:9). Azt is jelentette, hogy odafigyelnek a beszédükre, hogy megőrzik a jó lelkiismeretüket (1Pt 3:10–22), és hogy nem követik a nemzetek lealacsonyító szokásait (1Pt 4:1–3). A gyülekezetben a véneknek, vagyis a pásztoroknak, nem volt szabad hatalmaskodniuk a nyáj felett, hanem önként és buzgó készséggel kellett végezniük a munkájukat. A fiatalabb férfiaknak alá kellett rendelniük magukat az idősebb férfiaknak (1Pt 5:1–5). És a keresztényeknek vendégszeretőeknek kellett lenniük, igyekezniük kellett építeni a testvéreiket, buzgón kellett szeretniük egymást, és fel kellett övezniük magukat alázatossággal (1Pt 4:7–11; 5:5).

A második levél: Péter azért írta a második levelét, hogy segítsen a keresztényeknek biztossá tenni az elhívásukat és a kiválasztásukat, illetve  hogy ne vezessék őket tévútra a gyülekezetben lévő hamis tanítók és istentelen emberek (2Pt 1:10, 11; 3:14–18). Arra buzdítja a keresztényeket, hogy szerezzenek ismeretet, és fejlesszenek ki magukban hitet, erényt, önuralmat, kitartást, Isten iránti odaadást, testvéri vonzalmat, szeretetet (2Pt 1:5–11). Ösztönzi őket, hogy figyeljenek oda az ihletett ’prófétai szóra’ (2Pt 1:16–21). Hivatkozik korábbi eseményekre, amikor Jehova végrehajtotta az ítéletét az istenteleneken, és ezzel kiemeli, hogy nem menekülhetnek el Isten haragja elől azok, akik otthagyják az igazságosság ösvényét (2Pt 2:1–22). Bármit mondjanak is a gúnyolódók „az utolsó napokban”, Jehova napja – amikor is elpusztítja az istenteleneket – biztosan el fog jönni, ahogy Noé idejében is eljött. Az is teljesen biztos, hogy eljön a megígért új ég és új föld, ennek pedig arra kell indítania minket, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, hogy Isten szeplőtlennek találjon bennünket (2Pt 3:1–18).

[Kiemelt rész a 674. oldalon]

PÉTER ELSŐ LEVELÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek éberek, és a próbák közepette is tartsanak ki hűségesen

Péter apostol íratta le Szilvánusszal Babilonban kb. i. sz. 62–64-ben

A keresztényeknek úgy kell viselkedniük, hogy az méltó legyen a csodálatos reménységükhöz

A ’kiválasztottak’ egy élő reménységet kaptak, romolhatatlan égi örökséget (1:1–5)

Hisznek Jézus Krisztusban, aminek eredményeként megmentik a lelküket; ez a megmentés a régen élt prófétákat, sőt, még az angyalokat is foglalkoztatta (1:8–12)

Fel kell övezniük az elméjüket tevékenységre; nemet kell mondaniuk a korábbi kívánságaiknak, szentté kell válniuk, és a viselkedésüknek azt kell tükröznie, hogy Istent félik, a testvéreiket pedig szeretik (1:13–25)

Vágyat kell kifejleszteniük magukban „a szó hamisítatlan teje” után, hogy megmentésre növekedjenek általa (2:1–3)

Szellemi házat – azaz szent papságot – alkotnak, melynek az alapja Krisztus; Isten előtt elfogadható szellemi áldozatot kell felajánlaniuk (2:4–8)

Mivel különleges tulajdonnak szánt nép, mindenfelé hirdetik Isten kitűnő tulajdonságait, és a viselkedésükkel tiszteletet szereznek neki (2:9–12)

Isten alapelvei szerint bánjunk az embertársainkkal

Rendeljük alá magunkat az emberi uralkodóknak; szeressük a testvéreket; féljük Istent (2:13–17)

A háziszolgák rendeljék alá magukat az uruknak, még azoknak is, akik nem ésszerűek; Jézus kiváló példát mutatott abban, hogy türelmesen elviselte a rosszat (2:18–25)

A feleségek rendeljék alá magukat a férjüknek; ha a férj nem hívő, a felesége a viselkedésével megnyerheti (3:1–6)

A férjek tiszteljék a feleségüket mint ’gyengébb edényeket’ (3:7)

Minden keresztény legyen együtt érző; ne fizessen sérelemmel a sérelemért, hanem törekedjen a békére (3:8–12)

Mindennek a vége elközeledett, ezért a keresztények legyenek józan elméjűek és éberek, nem hanyagolva el az imát, buzgón szeressék egymást, és szerezzenek tiszteletet Istennek az ’ajándékukkal’ (4:7–11)

A vének buzgó készséggel terelgessék Isten nyáját; a fiatalabb férfiak rendeljék alá magukat az idősebb férfiaknak; mindenki övezze fel magát alázatossággal (5:1–5)

Áldásokkal jár, ha hűségesen kitartunk a szenvedések ellenére

A keresztények még nehéz próbák idején is örvendezhetnek, hiszen a próbák felszínre hozzák, milyen a hitük minősége (1:6, 7)

Ne azért szenvedjenek, mert valami rosszat tettek; ne szégyelljék, ha az igazságosságért szenvednek, hanem dicsőítsék az Istent; elérkezett az ítélet ideje (3:13–17; 4:15–19)

Krisztus szenvedett és meghalt emberként, hogy Istenhez vezessen bennünket; ennélfogva többé nem a saját kívánságainkért élünk, még akkor sem, ha a testi gondolkodású emberek becsmérelnek minket azért, mert nem vagyunk olyanok, mint ők (3:18–4:6)

Ha egy keresztény hűségesen kitart a próbák során, Jézus kinyilatkozásakor nagy örömben lesz része, és biztos lehet abban, hogy Isten szelleme már most is segíti (4:12–14)

Mindenki alázza meg magát Isten keze alatt, és vesse rá az aggodalmait; szálljon szembe Sátánnal, bízva abban, hogy Isten meg fogja erősíteni a szolgáit (5:6–10)

[Kiemelt rész a 675. oldalon]

PÉTER MÁSODIK LEVELÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Arra buzdítja a keresztényeket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, és ragaszkodjanak a prófétai szóhoz; óva int a hitehagyástól

Valószínűleg Babilonban íródott kb. i. sz. 64-ben

A keresztények tegyenek meg mindent; bízzanak a prófétai szóban

Isten megajándékozta a keresztényeket mindazzal, ami az élettel és az Isten iránti odaadással kapcsolatos; hálából törekedjenek arra, hogy ismeretet szerezzenek, és hogy hitet, erényt, önuralmat, kitartást, Isten iránti odaadást, testvéri vonzalmat és szeretetet fejlesszenek ki, olyasmiket, amik tevékennyé és gyümölcsözővé teszik őket (1:1–15)

A keresztényeknek oda kell figyelniük az Istentől ihletett prófétai szóra; amikor Péter látta Jézus elváltozását, és hallotta Isten szavait a hegyen, még biztosabb lett számára a prófétai szó (1:16–21)

Óvakodjunk a hamis tanítóktól és az istentelen emberektől; Jehova napja közeleg

Hamis tanítók fognak beszivárogni a gyülekezetbe, romboló szektákat vezetve be (2:1–3)

Semmi kétség, hogy Jehova megítéli ezeket a hitehagyottakat, hiszen nem habozott megítélni az engedetlen angyalokat, Noé idejében az istentelen emberek világát, valamint Szodoma és Gomorra lakosait sem (2:4–10)

A hamis tanítók nem fogadnak el senkit és semmit tekintélyként; bemocskolják a keresztények jó hírnevét azzal, hogy kicsapongó és erkölcstelen életet élnek; elcsábítják a gyengéket, és szabadságot ígérnek, miközben ők maguk a romlottság rabszolgái (2:10–19)

A mostani állapotuk rosszabb annál, mint amikor még nem ismerték Jézus Krisztust (2:20–22)

Az utolsó napokban lesznek gúnyolódók, akikkel óvatosaknak kell lennünk, mert gúnyolják a Jézus megígért jelenlétéről szóló üzenetet; ők megfeledkeznek arról, hogy az az Isten akarja elpusztítani ezt a világrendszert, aki már elpusztította az özönvíz előtti világot (3:1–7)

Ne gondoljuk, hogy Isten lassú; ő türelmes, mivel azt szeretné, ha az emberek megbánásra jutnának; ám ez a világrendszer el lesz pusztítva Jehova napján, és fel fogja váltani egy igazságos új ég és új föld (3:8–13)

A keresztényeknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy „szennyfolt nélkülinek, szeplőtlennek és békében” találja őket Isten; így nem fogják félrevezetni őket a hamis tanítók, hanem továbbra is növekedni fognak Krisztus ki nem érdemelt kedvességében és ismeretében (3:14–18)