Ünnep, melyet a zsidó év utolsó hónapjában, adár 14-én és 15-én ünnepeltek meg (adár hónap február végének és március elejének felel meg); a sorsvetés ünnepének is nevezik (Esz 9:21). Az elnevezése abból ered, hogy Hámán púrt (sorsot) vetett, hogy meghatározza, melyik nap a legkedvezőbb a zsidók kiirtására. Mivel agágita volt – bizonyára királyi származású amálekita –, és pogány isteneket imádott, „egy fajta jóslásként” folyamodott a sorsvetéshez (Esz 3:7, Le, lábj.; lásd: JÓSLÁS; PÚR; SORSVETÉS). Ahasvérus király (I. Xerxész) uralkodásának 12. évében, niszán 13-án – minden bizonnyal i. e. 484 tavaszán – elkészült egy hivatalos rendelet, melyet Hámán rábeszélésére a király el is fogadott. A rendeletet Perzsia összes tartományába elküldték, és az a parancs állt benne, hogy a zsidókat ki kell irtani.

Megemlékezés a szabadulásról: Az ünnep annak állít emléket, hogy a zsidók megszabadultak a pusztulástól, melyet Hámán tervelt ki. A púrim elnevezést a zsidók adták az ünnepnek, valószínűleg merő gúnyból (Esz 9:24–26). Az apokrif Makkabeusok könyve „Márdokeus-nap”-nak nevezi, mivel Márdokeus fontos szerepet játszott az ünnephez kapcsolódó eseményekben (2Makkabeusok 15:37, Káldi). Eszter királyné erőfeszítéseinek köszönhetően – aki még az életét is kockára tette, és hallgatott a nála idősebb unokatestvérére, Márdokeusra – a zsidók megszabadultak. Eszter három napig böjtölt, mielőtt megjelent volna a király előtt, hogy meghívja őt egy lakomára, majd pedig egy második lakomára is, hogy elmondja a királynak a kérését (Esz 4:6–5:8). A király meghallgatta Eszter kérését, de mivel a rendeletet nem lehetett megváltoztatni, hiszen a médek és perzsák törvényei megmásíthatatlanok voltak (Dá 6:8), egy másik rendeletet adtak ki sziván 23-án. Ez az okmány feljogosította a zsidókat, hogy megvédjék magukat, és lehetővé tette számukra, hogy felkészüljenek erre. A rendeletet Márdokeus fogalmazta meg, és sok nyelvre lefordították, hogy a Perzsa Birodalom tartományaiban megérthessék. A zsidók harcoltak is – a fejedelmek, a satrapák és a kormányzók segítettek nekik –, és felülkerekedtek az ellenségeiken, akik gyűlölték őket. Adár 13-án nagy öldöklés volt, de nem a zsidókat ölték meg, hanem az ellenségeiket. A harcok a királyi városban, Susánban 14-én is folytatódtak. A tartományokban élő zsidók adár 14-én pihentek meg, a Susánban lévők pedig 15-én. Ekkor lakomákat tartottak és örvendeztek (Esz 8:3–9:19).

Márdokeus arra kötelezte a zsidókat, hogy ennek a szabadulásnak az emlékére adár hónap 14. és 15. napját minden évben tartsák meg, és ekkor ’lakomázzanak, örvendezzenek, küldjenek részt egymásnak, a szegényeknek meg ajándékokat’ (Esz 9:20–22). Később egy másik levélben Eszter királyné is megerősítette az ünnep megtartására vonatkozó parancsot. Az ünnepet minden évben meg kellett tartani nemzedékről nemzedékre, minden családban, tartományban és városban a meghatározott időben (Esz 9:28–31; lásd: ESZTER KÖNYVE).

A zsidók a mai napig megtartják ezt az ünnepet, a megannyi aprólékos szabályaival és a hozzátoldott hagyományokkal együtt. Az idők folyamán például kialakult az a szokás, hogy adár 13-án böjtölni kell; ezt a napot Eszter böjtjének hívják. Ezen az ünnepen nem volt tilos kereskedelmi tevékenységet folytatni és munkát végezni.

Kérdés a János 5:1-gyel kapcsolatban: A Keresztény Görög Iratok nem említi konkrétan a púrim ünnepét. Vannak, akik azt állítják, hogy a János 5:1 erre az ünnepre utal. Ez a vers így hangzik: „Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és Jézus felment Jeruzsálembe.” De semmi sem támasztja alá, hogy itt a púrim ünnepéről lenne szó. Az ünnep szó előtt több kéziratban is határozott névelő áll, és a kérdéses részt így adták vissza: „az ünnepük volt a zsidóknak”. (Lásd: Rbi8, lábj.) Ez a megfogalmazás azt sejteti, hogy ennek az ünnepnek az 5Mózes 16:16-ban említett három fő, évszakokhoz kapcsolódó ünnep egyikének kellett lennie. Erre enged következtetni az is, hogy Jézus felment Jeruzsálembe erre az ünnepre, ami a púrim ünnepével kapcsolatban nem volt kötelező. Mivel az ünnepet a zsidóknak abban a városban kellett megtartaniuk, ahol laktak, a púrim megtartása inkább a környékükhöz és a helyi zsinagógáikhoz kötődött, semmint a templomhoz. És az sem valószínű, hogy Jézus elgyalogolt volna Jeruzsálembe, majd vissza Galileába, ugyanis már csak egy hónap volt a pászkáig. Továbbá, ha valaki úgy gondolja, hogy a János 5:1 a púrimot említi, a János 6:4 pedig az egy hónappal később tartott pászkát, akkor  az azt jelentené, hogy egy nagyon rövid időszak alatt hihetetlenül sok eseménynek kellett történnie, például, hogy Jézus Kapernaumban végzi a szolgálatát, több helyre is elmegy Galileában, majd visszatér Kapernaumba, aztán meg Júdeába és Jeruzsálembe megy. (Lásd a JÉZUS KRISZTUS címszónál a „Jézus földi életének főbb eseményei” c. táblázatot.) Alapos okunk van tehát úgy gondolni, hogy a János 5:1-ben szereplő, „ünnepük volt a zsidóknak” rész valójában az i. sz. 31-ben megtartott pászka ünnepére utal. (Lásd: JÉZUS KRISZTUS: Bizonyítékok a három és fél éves szolgálatra.)

Miért tartották meg? Egyes szövegmagyarázók azt állítják, hogy a zsidók manapság a púrimot inkább világi ünnepként, semmint vallási ünnepként tartják, és hogy olykor a mértéktelenség jellemzi, ám amikor bevezették ezt az ünnepet, és az azt követő időszakban nem így volt. Márdokeus is, és Eszter is az igaz Istent, Jehovát szolgálta, és az ünnepet az ő tiszteletére vezették be. A zsidók megmenekülése Jehova Istennek tulajdonítható, hiszen az egész helyzet amiatt alakult ki, hogy Márdokeus feddhetetlen életet élt, csak Jehovát imádta. Hámán minden bizonnyal amálekita volt, mely nemzetet Jehova megátkozott és pusztulásra ítélt. Márdokeus tiszteletben tartotta Jehova ítéletét, és nem hajolt meg Hámán előtt (Esz 3:2, 5; 2Mó 17:14–16). Ezenkívül Márdokeus szavai, melyeket Eszterhez intézett (Esz 4:14), azt mutatják, hogy ez a férfi a zsidók megszabadítását egy felsőbb hatalomtól várta. Az pedig, hogy Eszter böjtölt, mielőtt a királyhoz ment volna, hogy elmondja neki az első kérését, azt, hogy meghívja őt egy lakomára, szintén azt mutatja, hogy ő is Istentől várta a segítséget (Esz 4:16).