Egy ország és egy nép, amelyet a Biblia és a történelem rendszerint együtt említ a médekkel. A médek és a perzsák nyilvánvalóan az ókori árja (indoiráni) törzsekkel álltak rokonságban, ami azt jelenti, hogy a perzsák Jáfetnek lehettek a leszármazottai, talán Madai, vagyis a médek közös ősének a vonalán (1Mó 10:2). Egy feliraton Nagy Dáriusz (Dareiosz) a következőképp beszél magáról:  „perzsa, egy perzsa fia, árja, az árják magva” (A. Olmstead: History of the Persian Empire. 1948, 123. o.).

Olyan asszír feliratok, amelyek III. Salmanassárnak (aki nyilvánvalóan Izrael királyának, Jéhunak volt a kortársa) az idejéből valók, megemlítik Média megtámadását, és azt, hogy egy „Parszua” nevű terület királyai adót fizettek, amely terület alighanem az Urmia-tótól Ny-ra és Asszíria határán helyezkedett el. Sok tudós úgy véli, hogy „Parszua” akkoriban a perzsák földjének volt a neve, míg mások a pártusokkal hozzák összefüggésbe. Mindenesetre későbbi feliratokon jóval délebbre helyezik a perzsákat, úgy, mint akik „Párszában”, Elámtól DK-re telepedtek le, azon a területen, amely a mai Iránban Fársz tartománya. A perzsák megtalálhatók voltak Ansanban is, amely egy körzet vagy város volt Elám határán, sőt egykor annak fennhatósága alá tartozott.

Ennélfogva történelmük hajnalán a perzsák alighanem a hatalmas Iráni-felföldnek csak a dny. részét foglalták el, így a határuk ÉNy-ra Elám és Média, É-ra Pártia, K-re Karmánia, D-re és DNy-ra pedig a Perzsa-öböl volt. A Perzsa-öböl forró, párás tengerparti részének a kivételével a földjük főleg a csipkézett Zagrosz-hegység d. részéből állt, amelyet hosszú és meglehetősen bőven termő völgyek szabdaltak, lejtőjükön sok erdővel. A völgyekben az éghajlat mérsékelt, de a magasabban fekvő fennsíkon a kietlen, szeles vidéken rendkívül hideg van a téli hónapokban. Úgy tűnik, a perzsáknál a médekhez hasonlóan nagy szerepe volt az állattenyésztésnek, és a szükségleteik szerint foglalkoztak a mezőgazdasággal is, így hát Nagy Dáriusz perzsa király büszkén úgy beszélt szülőföldjéről, mint „amelyben [jó lovak vannak (uvaspam)], amelyben derék emberek vannak (umartiyam)” (ÓKTCh. Dareios suezi felirata, 322. o., zárójelezés a szerkesztőtől).

Bár a perzsák eredetileg valamelyest puritán és gyakran nomád életet éltek, de amikor már létrejött a birodalmuk, akkor láthatóvá vált, hogy nagyon szeretik a luxust és a luxuskörnyezetet. (Vö.: Esz 1:3–7; és lásd a Márdokeusnak adott öltözetet is a 8:15-ben.) A Perszepoliszban lévő domborművek leomló, bokáig érő, derékban megkötött ruhában és rövid szárú, fűzős cipőben ábrázolják a perzsákat. Velük ellentétben a médek szűkebb, hosszú ujjú, nagyjából térdig érő kabátban láthatók (KÉP: 2. köt. 328. o.). Úgy tűnik, a perzsák is, és a médek is hordtak nadrágot; a perzsa katonák nadrágban és vaslemezkékből készült páncéling fölött viselt, ujjas tunikákban jelennek meg. Kiváló lovasok voltak, és a lovasságnak fontos szerepe volt a háborús stratégiájukban.

A perzsa nyelvet az indoeurópai nyelvcsaládba sorolják, és a bizonyítékok alapján az indiai szanszkrit nyelvvel áll rokonságban. Történelmük egy időszakában a perzsák ékírást kezdtek használni, de jóval kevesebb jelük volt a babiloni és asszír ékírásban használt több száz jelhez képest. Bár a Perzsa Birodalom uralma idejéből találtak néhány, óperzsa nyelven írt feliratot, amelyet akkád nyelvre és egy olyan nyelvre fordítottak le, amelyet általában „eláminak” neveznek, de a birodalom területein a közigazgatásban használt hivatalos okiratokat főleg arámi nyelven, egy nemzetközileg használt nyelven írták (Ezs 4:7).

A méd–perzsa birodalom fejlődése (TÉRKÉP: 2. köt. 327. o.): Úgy tűnik, a perzsáknál, akárcsak a médeknél, több nemesi család uralkodott. Ezen családok egyikéből lett a királyok Akhaimenida-dinasztiája, az a királyi család, ahonnan a Perzsa Birodalom alapítója, Nagy Círusz is származott. A Hérodotosz és Xenophón szerint perzsa apától és méd anyától született Círusz volt az, aki az uralma alatt egyesítette a perzsákat (A görög–perzsa háború. I. könyv, 107., 108.; Kürosz nevelkedése. I. könyv, 2. fej., 1.). Addig a médek uralták a perzsákat, ám Círusz gyors győzelmet aratott a méd király, Asztüagész felett, és elfoglalta a fővárosát, Ekbatánát (i. e. 550-ben). (Vö.: Dá 8:3, 20.) A Méd Birodalom ezzel a perzsák fennhatósága alá került.

Bár a médek az Akhaimenida-dinasztia hátralevő idejében is a perzsák alárendeltjei maradtak, kétségünk sem lehet afelől, hogy mindezek következtében mégis kettős birodalomról beszélhetünk. Éppen ezért írja a History of the Persian Empire (37. o.) c. könyv a következőket: „A perzsák és a médek közötti szoros kapcsolat sosem merült feledésbe. A kifosztott Ekbatána továbbra is kedvenc királyi székhely maradt. A médek ugyanolyan tiszteletben részesültek, mint a perzsák; magas rangú tisztségeket kaptak, és a perzsa seregek vezetésével is megbízták őket. Az idegenek általában médekről és perzsákról beszéltek, de ha egyetlen kifejezéssel utaltak rájuk, azt így tették: »a médek«.”

Círusz uralma idején a méd–perzsa birodalom ny. irányba terjeszkedett, elérve az Égei-tengert, miután a perzsák legyőzték Lüdia királyát, Krőzust (Kroiszoszt), és leigáztak néhány tengerparti görög várost. Círusz a legnagyobb győzelmét azonban i. e. 539-ben aratta, amikor a médek, perzsák és elamiták egyesített serege élén bevette a hatalmas Babilont, bibliai próféciákat teljesítve be ezzel (Ézs 21:2, 9; 44:26–45:7; Dá 5:28). Babilon  elestével a hosszú ideje tartó, szemita uralom véget ért, és ekkor az első indoeurópai (jafetita) világuralom lépett a helyébe. Ezzel Júda (ezenkívül Szíria és Fönícia) földje is méd–perzsa uralom alá került. Círusznak az i. e. 537-ben kiadott rendelete lehetővé tette, hogy a száműzetésben élő zsidók visszatérjenek hazájukba, amely pontosan 70 éve elhagyatott volt (2Kr 36:20–23; lásd: CÍRUSZ).

Perzsa fővárosok: A birodalom kettős természetével összhangban egy méd férfi, név szerint Dáriusz lett a káldeusok legyőzött királyságának az uralkodója, de nyilván Círusz fennhatósága alá tartozott (Dá 5:31; 9:1; lásd: DÁRIUSZ 1.). Babilon továbbra is a méd–perzsa birodalom királyi városa, vallási és kereskedelmi központja maradt. De úgy tűnik, a perzsa uralkodók rendszerint nem szívelték az itteni forró nyarakat, ezért Babilon inkább csak a téli székhelyük volt. Vannak régészeti bizonyítékok arra, hogy Babilon legyőzése után nem sokkal Círusz visszatért Ekbatánába (ez a mai Hamadán), amely a tengerszint felett több mint 1900 m magasságban fekszik az Alvand-hegy lábánál, ahol a téli, nagy hóesést és zord hideget gyönyörű nyarak ellensúlyozzák. Ekbatánában találták meg Círusznak a jeruzsálemi templom újjáépítéséről szóló, emlékeztető feljegyzését, évekkel azután, hogy kiadta (Ezs 6:2–5). Korábban a perzsák fővárosa Paszargadai volt, amely Ekbatánától kb. 650 km-re DK-re helyezkedett el, de nagyjából ugyanolyan magasságban. Paszargadai közelében perzsa uralkodók – Dáriusz, Xerxész és Hosszúkezű Artaxerxész – később felépítették Perszepolisz királyi városát, és kiterjedt föld alatti csőhálózattal látták el, nyilvánvalóan azért, hogy friss vízről gondoskodjanak. Egy másik fővárosuk Szúza (Susán) volt, közel a Khoaszpész (Karhe) folyóhoz az ókori Elámban, és ez a főváros Babilon, Ekbatána és Perszepolisz közt stratégiailag fontos területen helyezkedett el. Nagy Dáriusz itt épített egy pompás palotát, amely általában téli rezidenciaként szolgált, ugyanis Szúzában is rendkívül nagy volt a nyári forróság, akárcsak Babilonban. De az idő előrehaladtával egyre inkább Szúza lett a birodalom igazi közigazgatási központja. (Lásd: EKBATÁNA; SUSÁN.)

Vallása és törvénye: Bár a perzsa uralkodók ugyanúgy kaphatók voltak a kegyetlenségre, mint Asszíria és Babilónia szemita királyai, úgy tűnik, hogy igyekeztek bizonyos mértékben méltányossággal bánni és törvényesen eljárni a legyőzött népekkel, legalábbis eleinte. Vallásuk minden bizonnyal tartalmazott valamennyi erkölcsre vonatkozó alapelvet. Legfőbb istenük, Ahuramazda után következett egy főbb istenük, Mithras, aki nemcsak a háború isteneként vált ismertté, hanem a szerződések isteneként is, valamint akinek a szemei és fülei mindig éberen figyelték, ki az, aki valamilyen szerződést megszegett. (Lásd: ISTENEK ÉS ISTENNŐK.) A görög történetíró, Hérodotosz (A görög–perzsa háború. I. könyv, 136., 138.) így írt a perzsákról: „A gyermekeknek ötéves koruktól a huszadik évükig csupán három dolgot kell megtanulniuk: a lovaglást, a nyilazást és az igazmondást . . . A legvisszataszítóbb dolog szemükben a hazugság”. Bár a perzsa uralkodókat a történelmük kétszínűnek és ármánykodónak mutatja be, az, hogy alapvetően ragaszkodtak valamilyen törzsi hitvalláshoz – amely szerint meg kellett tartaniuk a szavukat –, abban is megmutatkozhatott, hogy kitartottak ’a médek és perzsák törvényének’ a sérthetetlensége mellett (Dá 6:8, 15; Esz 1:19; 8:8). Így történt, hogy amikor megtalálták Círusz rendeletét, mintegy 18 évvel azután, hogy kiadta, Dáriusz király elfogadta, hogy a zsidók jogosan építik újjá a templomukat, és parancsot adott arra, hogy teljes mértékben működjenek együtt velük (Ezs 6:1–12).

 A Perzsa Birodalom szervezettsége meglehetősen jó közigazgatási rendszerről tanúskodik. A királyi államtanácson, vagyis tanácsadó testületen kívül, amely ’Perzsia és Média hét fejedelméből’ állt (Esz 1:14; Ezs 7:14), a főbb területek, illetve országok élére, így például Média, Elám, Pártia, Babilónia, Asszíria, Arábia, Armenia, Kappadócia, Lüdia és Iónia élére satrapákat neveztek ki, és a birodalom terjeszkedésével Egyiptom, Etiópia és Líbia élére is. Ezek a satrapák valamennyi önállóságot kaptak a satrapia kormányzásában, köztük a területükön belüli igazságszolgáltatásban és gazdasági ügyekben is. (Lásd: SATRAPA.) A satrapiákon belüli tartományok (Ahasvérus király napjaiban 127 volt) fölött valószínűleg alárendelt kormányzók voltak, a tartományokon belül pedig az adott tartományok népei fölött fejedelmek álltak (Ezs 8:36; Esz 3:12; 8:9). Minden bizonnyal annak ellensúlyozására, hogy a birodalom fővárosa egy kissé félreeső helyen volt a messze szétágazó birodalom területén, egy királyi postaszolgálat révén gyors hírszolgálatot fejlesztettek ki, amelyen belül postalovakon járó futárok voltak, ami által a királyi székhely kapcsolatban tudott állni az összes tartománnyal (Esz 8:10, 14). Királyi főútvonalakat tartottak fenn; az egyik Susántól egészen a kis-ázsiai Szárdiszig húzódott.

Círusz halálától Dáriusz haláláig: Nagy Círusz uralma i. e. 530-ban ért véget, amikor egy hadjárat során meghalt. A fia, Kambüszész követte őt a trónon, és sikeresen legyőzte Egyiptomot. Bár a Biblia nem említi név szerint Kambüszészt, nyilvánvalóan ő az az „Ahasvérus”, akinek a templom építését ellenzők az Ezsdrás 4:6 elmondása szerint hamis vádiratot küldtek, amely a zsidók ellen szólt.

Némi homály borítja Kambüszész halálának a körülményeit. Az egyik beszámoló – amely Nagy Dáriusztól származik, és a behisztuni feliratán látható, és amelyről némi eltéréssel, de Hérodotosz és mások is írnak – azt állítja, hogy Kambüszész titokban megölette a fivérét, Bardiját (Hérodotosz szerint Szmerdiszt). Majd míg Kambüszész távol volt Egyiptomban, egy Gaumáta nevű mágus (akit ugyancsak Szmerdisznek nevez Hérodotosz) Bardijának (Szmerdisznek) adva ki magát elfoglalta a trónt, és elérte, hogy királyként ismerjék el. Kambüszész az Egyiptomból hazafelé tartó útján meghalt, így a trónbitorló uralma biztosabbá vált (A görög–perzsa háború. III. könyv, 61–67.). Néhány történész egy másik változatot kedvel, amely szerint Bardiját nem ölték meg, hanem ő, és nem valami csaló ragadta magához a trónt Kambüszész távollétében.

Akármi volt is a helyzet, Kambüszész uralma i. e. 522-ben véget ért, az ezt követő uralom 7 hónapig tartott, és ugyancsak i. e. 522-ben ért véget a trónbitorló meggyilkolásával (akár Bardija, akár Gaumáta, vagyis az ál-Szmerdisz volt ez a trónbitorló). Mindenesetre ezen rövid uralom alatt, úgy tűnik, egy újabb vádat emeltek a zsidók ellen a perzsa trónnál, és az ekkor uralmon lévő királyt a Biblia „Artaxerxésznek” nevezi (ami uralkodói elnevezés vagy cím lehetett), ám ez alkalommal sikert értek el a váddal, mivel a király megtiltotta, hogy folytassák a templom építését (Ezs 4:7–23). A templom építése ezután „egészen Perzsia királya, Dáriusz uralkodásának második évéig” szünetelt (Ezs 4:24).

Nyilvánvalóan I. Dáriusz (Dareiosz Hüsztaszpésznak v. Nagy Dáriusznak is nevezik) volt az értelmi szerzője, illetve kezdeményezője a perzsa trónon lévő uralkodó meggyilkolásának, s így megszerezte magának a trónt. Uralma alatt a jeruzsálemi templom építése a király jóváhagyásával újra megkezdődött, és a templom az ő uralmának a 6. évében (i. e. 515 elején) elkészült (Ezs 6:1–15). Dáriusz uralma idején a birodalom egyre nagyobb lett. A perzsák fennhatóságát K-en egészen Indiáig terjesztette ki, Ny-on pedig egészen Trákiáig és Makedóniáig.

Ha máskor nem is, de ekkor teljesedett a perzsa uralkodókon a Dániel 7:5-ben és 8:4-ben megjelenő prófétai jelképrendszer, mely alapján a medvével és kossal jelképezett méd–perzsa birodalom úgy van bemutatva, mint amely három fő irányban, É, Ny és D felé területeket hódít meg. Ám Dáriusz seregei i. e. 490-ben, a Görögország ellen indított hadjáratuk során Marathónnál vereséget szenvedtek. Dáriusz i. e. 486-ban halt meg. (Lásd: DÁRIUSZ 2.)

Xerxész és Artaxerxész uralma: Minden bizonnyal Xerxész, Dáriusz fia volt az Eszter könyvében Ahasvérusnak nevezett király. Tetteire ráillik az a leírás, hogy a negyedik perzsa király „mindent megmozgat Görögország királysága ellen” (Dá 11:2). Megpróbálva bosszút állni a perzsák marathóni veresége miatt, Xerxész i. e. 480-ban hatalmas sereget indított a görögök szárazföldi területe ellen. Miután nagy veszteségekkel járó győzelmet aratott Thermopülainál, és elpusztította Athént, a seregeit Szalamisznál legyőzték, később pedig Plataiainál is, ami miatt Xerxész arra kényszerült, hogy visszatérjen Perzsiába.

Xerxész uralmát néhány közigazgatási reform jellemezte, és ő fejezett be sok olyan építkezési munkát is, amelyet még az apja kezdett meg Perszepoliszban. (Vö.: Esz 10:1, 2.) A Xerxész uralmának a végéről szóló görög beszámolók azt  írják, hogy a királynak házassági gondjai voltak, zűrzavar alakult ki a háremében, és hogy állítólag Xerxész egyik udvari tisztviselője a király fölé kerekedett. Lehetséges, hogy ezek a beszámolók, bár igen zavaros és eltorzított módon, néhány olyan alapvető dolgot jelenítenek meg, amely Eszter könyvében is szerepel, köztük azt, hogy Vástit megfosztották királynéi rangjától, majd Eszter került a helyébe, valamint azt, hogy Márdokeus magas rangú tisztséget kapott a birodalomban (Esz 2:17; 10:3). A világi beszámolók szerint Xerxészt az egyik udvari tisztviselője ölte meg.

Hosszúkezű Artaxerxészről, Xerxész utódjáról azt érdemes megjegyezni, hogy ő adott engedélyt arra, hogy Ezsdrás visszatérjen Jeruzsálembe, az ottani templom építésére való hatalmas adománnyal. Ez Artaxerxész uralmának a 7. évében (i. e. 468-ban) történt (Ezs 7:1–26; 8:24–36). Artaxerxész uralmának a 20. évében (i. e. 455-ben) Nehémiás engedélyt kapott arra, hogy Jeruzsálembe menjen, hogy újjáépítse a várost (Ne 1:3; 2:1, 5–8). Nehémiás később egy időre visszatért Artaxerxész udvarába, a király uralmának a 32. évében (i. e. 443-ban) (Ne 13:6).

A történelmi feljegyzések némiképp eltérést mutatnak Xerxész és Artaxerxész uralmát illetően. Több forrásmű is i. e. 465-re teszi Artaxerxész trónra lépését. Néhány dokumentum szerint apjának, Xerxésznek az uralma egészen a 21. megkezdett uralkodási évéig tartott. Xerxész uralmát általában i. e. 486-tól számítják, amikor Dáriusz, az apja, meghalt. Úgy tartják, hogy i. e. 485-ben kezdődött az első uralkodási éve, és gyakran azt mondják, hogy az uralmának a 21. éve, ami Artaxerxész trónra lépésének az éve, i. e. 465 volt. Ami pedig Artaxerxészt illeti, a tudósok általában azt mondják, hogy az utolsó uralkodási éve i. e. 424-ben kezdődött. Néhány dokumentum azt mondja, hogy ez Artaxerxész uralkodásának a 41. éve volt. Ha ez így volt, akkor ez azt jelentheti, hogy trónra lépésének az éve i. e. 465 volt, az első uralkodási éve pedig i. e. 464-ben kezdődött.

Ám meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy Xerxész uralkodásának az utolsó évét és Artaxerxész trónra lépésének az évét i. e. 475-re tegyük. Ez három oldalról bizonyítható: a görög, a perzsa és a babiloni forrásokból.

Bizonyíték a görög forrásokból: A görög történelemben egy esemény segíthet meghatároznunk, hogy mikor kezdte meg Artaxerxész az uralmát. A görög államférfi és katonai hős, Themisztoklész, kegyvesztetté vált a honfitársai szemében, és biztonságot keresve Perzsiába menekült. Thuküdidész (A peloponnészoszi háború. Budapest, 1999, Osiris, I. könyv, 137.) görög történetíró szerint, aki a pontosságáról vált ismertté, Themisztoklész ebben az időben „levelet küldött Xerxész fiának, Artaxerxész királynak, aki csak nemrégen vette át az uralmat”. Plutarkhosznak a Párhuzamos életrajzok (I. köt. Budapest, 2001, Osiris, Themisztoklész, 27.) c. művéből megtudhatjuk, hogy „Thuküdidész és a lampszakoszi Kharón szerint Xerxész ekkor már nem élt, ezért Themisztoklész Xerxész utódját kereste fel”. Kharón olyan perzsa alattvaló volt, aki átélte azt az időt, amikor Xerxészről Artaxerxészre szállt az uralom. Thuküdidész és a lampszakoszi Kharón elmondásából láthatjuk, hogy amikor Themisztoklész Perzsiába érkezett, Artaxerxész még csak nemrégen kezdte meg az uralmát.

Megállapíthatjuk, mikor kezdett Artaxerxész uralkodni, ha visszaszámolunk attól az időponttól, amikor Themisztoklész meghalt. Nem mindegyik forrásmű adja meg ugyanazt az évet halálának az időpontjaként. Ám Diodórosz Szikeliótész történetíró (Diodorus of Sicily. XI., 54., 1.; XI., 58., 3.) olyan események elbeszélése közt említi meg a halálát, amikor „Praxiergosz arkhón volt Athénban”. Praxiergosz pedig i. e. 471/470-ben volt arkhón Athénban (Alan E. Samuel: Greek and Roman Chronology. München, 1972, 206. o.). Thuküdidész szerint Themisztoklész, miután megérkezett Perzsiába, egy évet azzal töltött, hogy nyelvet tanult, felkészülve arra, hogy Artaxerxész elé járuljon. Ezután történt, hogy a király sok kiváltsággal együtt megadta neki Perzsiában a letelepedés lehetőségét. Ha Themisztoklész i. e. 471/470-ben halt meg, akkor a Perzsiában való letelepedése nem eshetett későbbre, mint i. e. 472, megérkezése pedig egy évvel korábbra kellett hogy essen, azaz i. e. 473-ra. Artaxerxész ekkor „csak nemrégen vette át az uralmat”.

Arról az időről, amikor Xerxész meghalt, és Artaxerxész trónra került, M. de Koutorga ezt írta: „Láthattuk, hogy Thuküdidész kronológiája szerint Xerxész i. e. 475 vége felé halt meg, és ugyanezen történetíró szerint Themisztoklész nem sokkal azután érkezett Kis-Ázsiába, hogy Hosszúkezű Artaxerxész trónra került” (Mémoires présentés par divers savants à l’Académie des Inscriptions et Belles-Lettres de l’Institut Impérial de France. Első sorozat, VI. köt. második rész, Párizs, 1864, 147. o.).

Ennek további alátámasztásául E. Levesque a következőket jegyezte meg: „Ennélfogva a Chronicon Alexandrinum alapján Xerxész halálának az időpontját, tizenegy éves uralkodás után, i. e. 475-re kell tennünk. A történetíró, Justinus  [Justinusnak Trogus Pompejus negyven négy könyveibül ki-válogatott rövid ékes históriája. 1781, III. könyv, 1.] megerősíti ezt a krónikát és Thuküdidész állításait. Szerinte Xerxész meggyilkolásakor Artaxerxész, a fia, még csak gyermek, puer [ifjú] volt, ami igaz abban az esetben, ha Xerxész 475-ben halt meg. Artaxerxész ekkor 16 éves volt, ám 465-ben már 26 éves lett volna, ami egyáltalán nem igazolná Justinus szóhasználatát. E kronológia alapján, mivel Artaxerxész 475-ben kezdte meg az uralmát, uralkodásának a 20. éve 455-re esik, és nem 445-re, ahogy azt általában mondják” (Revue apologétique. Párizs, 68. köt. 1939, 94. o.).

Ha Dáriusz i. e. 486-ban halt meg, Xerxész pedig i. e. 475-ben, akkor hogy magyarázható az, hogy néhány ókori dokumentum szerint Xerxész 21 évet uralkodott? Köztudott, hogy egy király uralkodhatott együtt a fiával, vagyis lehettek ketten együtt királyok, illetve társuralkodók. Ha ez így volt Dáriusz és Xerxész esetében is, akkor a történészek Xerxész uralkodását vagy az apjával való társuralkodásának a kezdetétől, vagy pedig az apja halálától számíthatják. Ha Xerxész 10 évet uralkodott az apjával, és 11-et egymaga, akkor némelyik forrás 21 éves uralmat tulajdoníthat neki, más források viszont 11 évet.

Meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy Xerxész együtt uralkodott az apjával, Dáriusszal. A görög történetíró, Hérodotosz (A görög–perzsa háború. VII. könyv, 3.) ezt írja: „Dareiosz pedig elismerte, hogy igaza van [Xerxésznek], és őt jelölte utódjának a királyi trónra. Szerintem azonban Xerxész e nélkül a tanács nélkül is elnyerte volna az uralmat”. Ez arra mutat, hogy Xerxész az apja, Dáriusz uralma idején lett király.

Bizonyíték a perzsa forrásokból: Főleg a napvilágra került perzsa, lapos domborművekből látható, hogy Xerxész és Dáriusz társuralkodók voltak. Perszepoliszban több olyan lapos domborművet is találtak, amely úgy ábrázolja Xerxészt, hogy apja trónja mögött áll, ugyanolyan ruhát visel, mint ő, és a feje egy magasságban van az apjáéval. Ez szokatlan, mivel a király feje általában mindenkinél magasabban szokott lenni. Az A New Inscription of Xerxes From Persepolis (Ernst E. Herzfeld, 1932) c. mű megjegyzi, hogy a Perszepoliszban talált feliratok és épületek egyaránt arra utalnak, hogy Xerxész társuralkodó volt az apjával, Dáriusszal. Herzfeld a művének a 8. oldalán a következőket írta: „Xerxész perszepoliszi feliratainak a különös hangneme, amelyek legtöbbje nem tesz különbséget az ő és az apja tettei között, és az épületeik kapcsolatának ugyancsak különös jellege, amelyeknél lehetetlen meghatározni, hogy Dáriusz vagy Xerxész emelte, mindig is arra utalt, hogy Xerxész egy fajta társuralkodó volt. Ezenkívül Perszepoliszban két dombormű is ezt a kapcsolatot mutatja.” Herzfeld ezen domborművek egyikére utalva a következőkre mutatott rá: „Dáriusz úgy van ábrázolva, hogy az összes királyi jelképet viseli, magas emelvényen ül a trónján, amelyet a birodalma különböző nemzeteihez tartozó és az emelvényen megjelenített képviselői tartanak. A domborművön mögötte, vagyis igazából a jobb oldalán áll Xerxész, aki ugyanazokat a királyi jelképeket viseli, és bal keze a trón magas háttámláján nyugszik. Ez olyan testhelyzet, amelyből nyilvánvalóan kiderül, hogy nem csupán utódlásról, hanem társuralkodói viszonyról van szó.”

Ami a Dáriuszt és Xerxészt ily módon ábrázoló domborművek készítésének a dátumát illeti, Ann Farkas az Achaemenid Sculpture (Isztambul, 1974, 53. o.) c. műben kijelenti, hogy „a domborműveket valamikor az első bővítéskor, Kr. e. 494/493–492/491-ben helyezhették el a Kincstárban; minden bizonnyal ez volt a legmegfelelőbb idő arra, hogy ilyen ormótlan kődarabokat elmozdítsanak. De akármikor vitték is ezeket a Kincstárba, a domborműveket valószínűleg a 490-es években véshették.”

Bizonyíték a babiloni forrásokból: Babilonban találtak bizonyítékokat arra, hogy Xerxész i. e. a 490-es években kezdte meg társuralkodását az apjával. Az ottani ásatások feltártak egy Xerxésznek készült palotát, amely i. e. 496-ban készült el. A. T. Olmstead a History of the Persian Empire c. műben (215. o.) erről ezt írta: „Megtudhatjuk, hogy i. e. 498. október 23-án a király fiának [vagyis Dáriusz fiának, Xerxésznek] a házát épp építették Babilonban; nem kétséges, hogy ez az a Dáriusz-palota a középső részen, amelyről már írtunk. Egy két évvel később [i. e. 496-ban] kelt üzleti dokumentum, melyet a közeli Borszippában találtak, arra utal, hogy »az új palota« már felépült.”

Két szokatlan agyagtábla további bizonyítékul szolgálhat arra, hogy Xerxész és Dáriusz társuralkodók voltak. Az egyik egy üzleti szöveg, amely egy épület bérléséről szól Xerxész trónra lépésének az évében. A tábla annak az évnek az első havában, niszánban kelt (R. Campbell Thompson: A Catalogue of the Late Babylonian Tablets in the Bodleian Library, Oxford. London, 1927, 13. o., A. 124 jelű tábla). Egy másik táblán a következő dátum látható: „Xerxész trónra lépésének az éve, áb (?) hava”. Érdekes módon ez a későbbi tábla nem a következő címet adja Xerxésznek: „Babilon királya és országok királya”, ami pedig szokás volt akkoriban (M. San Nicolò  és A. Ungnad: Neubabylonische Rechts- und Verwaltungsurkunden übersetzt und erläutert. Lipcse, 1934, I. köt. 4. rész, 544. o., 634-es sz., VAT 4397 jelű tábla).

Ez a két tábla elgondolkodtató. A királyok trónra lépésének az éve rendszerint az elődjének a halálával kezdődik. Ám bizonyítékok vannak arra, hogy Xerxész elődje (Dáriusz) az uralkodása utolsó évének a 7. hónapjáig élt, viszont ezen a két dokumentumon, amely Xerxész trónra lépésének az évéből származik, a 7. hónap előtti dátum szerepel (az egyiken az 1. hónap, a másikon az 5.). Ezért ezek a dokumentumok Xerxésznek nem az apja halála utáni trónra lépését, hanem a Dáriusszal társuralkodóként való trónra lépésének az évét jelzik. Ha a trónra lépésének ezen éve i. e. 496 volt, amikor a Xerxésznek épített babiloni palota elkészült, akkor társuralkodásának az első éve a következő niszánban, vagyis i. e. 495-ben kezdődhetett, uralkodásának a 21. és utolsó éve pedig i. e. 475-ben. Ebben az esetben Xerxész uralma 10 év uralmat jelent Dáriusszal együtt (i. e. 496–486), és 11 évet úgy, hogy egyedül volt király (i. e. 486–475).

A történészek viszont egyetértenek abban, hogy II. Dáriusz uralkodásának az első éve i. e. 423 tavaszán kezdődött. Egy babilóniai tábla arra utal, hogy II. Dáriusz a trónra lépésének az évében a 11. hónap 4. napján, vagyis i. e. 423. február 13-án már trónon volt (R. Parker és W. H. Dubberstein: Babylonian Chronology, 626 B.C.–A.D. 75. 1971, 18. o.). Ám két tábla azt mutatja, hogy Artaxerxész az uralkodásának a 41. éve 11. hónapja és 4. napja után még uralkodott. Az egyik a 41. éve 11. hónapjának a 17. napján kelt (18. o.). A másik a 41. éve 12. hónapjában (Harper, Brown és Moore [szerk.]: Old Testament and Semitic Studies. 1908, 1. köt. 304. o., 12-es sz., CBM, 5505 jelű tábla). Tehát Artaxerxészt az uralkodásának a 41. évében még nem követte a trónon az utódja, hanem a teljes évben végig ő uralkodott. Ez arra mutat, hogy Artaxerxésznek több mint 41 évet kellett uralkodnia, ennélfogva az első uralkodási évét nem számíthatjuk i. e. 464-től.

Hogy Hosszúkezű Artaxerxész tovább uralkodott a 41. événél, azt bizonyítja egy Borszippában talált üzleti dokumentum is, amely Artaxerxész uralmának az 50. évében kelt (E. Leichty és A. K. Grayson: Catalogue of the Babylonian Tablets in the British Museum. VII. köt.: Táblák – Szippar 2, 1987, 153. o.; B. M. 65 494 jelű tábla). Az egyik táblán, amelyik összekapcsolja Artaxerxész uralmának a végét és II. Dáriusz uralkodásának a kezdetét, a következő dátum áll: „51. év, a trónra lépés éve, 12. hónap 20. nap, Dáriusz, az országok királya” (Albert T. Clay: The Babylonian Expedition of the University of Pennsylvania, Series A: Cuneiform Texts. VIII. köt. I. rész, 1908, 34., 83. o., és 57-es képmelléklet, 127-es sz., CBM 12 803 jelű tábla). Mivel II. Dáriusz uralkodásának az első éve i. e. 423-ban volt, ez azt jelenti, hogy Artaxerxész 51. éve i. e. 424-ben, uralkodásának az első éve pedig i. e. 474-ben volt.

Ennélfogva a görög, perzsa és babiloni forrásokból származó bizonyítékok egybehangzanak azt illetően, hogy Artaxerxész trónra lépésének az éve i. e. 475 volt, uralkodásának az első éve pedig i. e. 474. Így hát Artaxerxész 20. éve, ahonnan a Dániel 9:24-ben megírt 70 hetet kell számítani, i. e. 455 volt. Ha a Dániel 9:25 alapján 69 évhetet (483 évet) számítunk i. e. 455-től kezdve, akkor eljutunk a Messiás Vezér elérkeztének jelentőségteljes évéhez.

I. e. 455-től i. sz. 1-ig teljes 455 évet számolhatunk, és ha hozzátesszük a fennmaradó 28 évet (így lesz összesen 483 év), eljutunk i. sz. 29-hez, pontosan ahhoz az évhez, amikor a názáreti Jézus megkeresztelkedett vízben, felkenetett szent szellemmel, és megkezdte nyilvános szolgálatát Messiásként, vagyis Krisztusként (Lk 3:1, 2, 21, 22).

A birodalom bukásáig és felosztásáig: Arról, hogy kik követték Hosszúkezű Artaxerxészt Perzsia trónján, Diodórosz Szikeliótész a következőket írja: „Ázsiában Xerxész király egyévnyi, illetve ahogy némelyek jegyzik, 2 hónapos uralkodás után meghalt; a fivére, Szogdiánosz követte őt a trónon, és 7 hónapot uralkodott. Őt megölte Dáriusz, aki 19 évet uralkodott” (Diodorus of Sicily. XII., 71., 1.). Ennek a Dáriusznak (aki II. Dáriuszként ismert) a neve eredetileg Okhosz volt, de amikor király lett, felvette a Dáriusz nevet. Úgy tűnik, ő az a „Dáriusz”, akiről a Nehémiás 12:22 beszél.

II. Dáriusz után következett II. Artaxerxész (Mnémónnak nevezik), akinek az uralma alatt Egyiptom fellázadt, és a Görögországgal való kapcsolat megromlott. Uralma (i. e. 404–359) után a fia, III. Artaxerxész (őt is Okhosznak nevezik) került a trónra, akiről azt mondják, mintegy 21 évet uralkodott (i. e. 358–338), és ő volt a perzsa uralkodók közül a legvérszomjasabb. Legnagyobb tette az volt, hogy visszahódította Egyiptomot. A történelem szerint ezután Arszész 2 éves uralma, majd III. Dáriusz (Kodomanosz) 5 éves uralma következett, amelynek idején ölték meg a makedón Philipposzt (i. e. 336-ban), majd őutána a fia, Nagy Sándor került uralomra. Nagy Sándor i. e. 334-ben megkezdte a Perzsa Birodalom elleni támadását,  megverte a perzsa seregeket először a Kis-Ázsia ény. sarkánál fekvő Granikosznál, majd Kis-Ázsia másik sarkában, Isszosznál (i. e. 333-ban). Végül, miután a görögök legyőzték Föníciát és Egyiptomot, i. e. 331-ben döntő csapást mértek a perzsák utolsó állására Gaugamélánál, és a Perzsa Birodalom ezzel véget ért.

Nagy Sándor halála után és a birodalom ezt követő felosztása után Szeleukosz Nikatór szerezte meg az ázsiai területek nagy részét, amelynek a közepén Perzsia helyezkedett el. Ezzel kezdetét vette a Szeleukida-dinasztiához tartozó királyok uralma, mely i. e. 64-ig tartott. Úgy tűnik, Szeleukosz Nikatór volt az, aki a Dániel próféciájában szereplő ’északi király’ prófétai alakjában először megjelenik, szembeszállva az egyiptomi királyok Ptolemaida-dinasztiájával; ez utóbbi dinasztia lehetett az, amelyik eleinte a „déli király” szerepét betöltötte (Dá 11:4–6).

A szeleukida királyok birodalmuk ny. részére kényszerültek a pártusok betörései miatt, akik az i. e. III. és II. században meghódították Perzsiát. Őket i. sz. a III. században legyőzték a Szászánidák, a szászánida uralom pedig egészen az arabok győzelméig, a VII. századig tartott.

Ezékiel próféciája (27:10) szerint perzsák is voltak azok között a harcosok között, akik a gazdag Tírusz hadseregében szolgáltak, és akik hozzájárultak annak pompájához. Perzsia azon nemzetek között is szerepel, amelyek részét alkotják azoknak a hordáknak, amelyeket a jelképes „Magóg földjének Gógja” Jehova szövetséges népe ellen indít (Ez 38:2, 4, 5, 8, 9).