Apró szemcsékből álló anyag, amely olyan könnyű, hogy a légáramlatok könnyedén felemelik és tovaszállítják. A sivatagos helyeken, amik a bibliai területeken is sokfelé előfordulnak, a viharos szél sokszor okoz heves porviharokat, amelyek némelyek szerint még a tengeri viharoknál is félelmetesebbek. Az ásványi eredetű por általában vulkánkitörés, tűz és mezőgazdasági tevékenység folytán jön létre. A növényekből is származhat por humusz, pollen, növényi rostok és magdarabkák formájában. Az állatoktól közvetve származó por száraz ürülékből, finom szőrből és baktériumokból áll. A Bibliában a legtöbbször a héber ʽá·fárʹ szót fordítják „por”-nak, és jelenthet ’száraz földet’ és „agyagvakolatot” is (1Mó 26:15; 3Mó 14:41, 42).

Bár néhányan kellemetlennek tartják a port, valójában a Teremtőnk gondoskodása, és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az emberek élhessenek és élvezhessék az életet. Fontos szerepe van a levegő víztartalmának lecsapódásában: ennek segítségével alakul ki az eső, a köd és a pára, amelyek létfontosságúak a növények növekedéséhez. Ezenkívül, ha az atmoszférában nem lenne por, ami szétszórja a fényt, az élőlények nem tudnák elviselni a szemüket közvetlenül érő napsugarak vakító fényét, valamint a számunkra megszokott alkonyat és napfelkelte gyönyörű színei is megszűnnének.

A Teremtő „a föld porából” alkotta meg az első embert (1Mó 2:7; 1Ko 15:47, 48), és amikor Jehova megbüntette Ádámot, amiért nem engedelmeskedett a törvényeinek, ezt mondta: „a porba térsz vissza” (1Mó 3:19). Isten egy fontos, prófétai jelentőségű átkot jelentett ki, amikor a következőket mondta a kígyónak Édenben: „A hasadon fogsz csúszni, és port fogsz enni életed minden napján” (1Mó 3:14).

Gyarlóság, halandóság, alacsony sorúak helyzete: Mivel az emberek elvesztették a tökéletességüket, a Szentírás időnként a porral szemlélteti a gyarlóságukat. Isten irgalmaz az őt félőknek, „megemlékezik róla, hogy por vagyunk” (Zs 103:13, 14; 1Mó 18:27). Ezenkívül a por az emberi halandóság jelképe is, hiszen a halálukkor az emberek „porrá lesznek újra” (Zs 104:29; Pr 3:19, 20; 12:1, 7). Mivel az ember a porba tér vissza a halálakor, időnként a sír jelképes értelemben „por”-nak van nevezve (Zs 22:29; 30:9). A föld pora az alacsonysorúak helyzetét is jelentheti. Jehova „felsegíti a porból az alacsony sorút” (1Sá 2:8; Zs 113:7).

Nagy számokat jelképez: A Szentírásban a porszemek emberek sokaságát jelképezik, vagy egy olyan mennyiséget, amelyet az emberek képtelenek meghatározni. Isten ezt ígérte Ábrámnak (Ábrahámnak): „megsokasítom magodat, mint a föld porszemeit” (1Mó 13:14, 16). Hasonló ígéretet tett Jákobnak is (1Mó 28:10, 13, 14). Bálám a következőket kérdezte a pusztában vándorló izraelitákkal kapcsolatban: „Ki számolta meg Jákob porszemeit, s ki számolta meg Izrael negyedrészét?” (4Mó 23:10). Jehova valóban megsokasította Ábrahám leszármazottait, akik Izsák és Jákob vonalán születtek. Jehova bőségesen gondoskodott fürjekről a pusztában a vele szövetséges viszonyban álló népe számára. Ezt bizonyítja az a kijelentés is, hogy „annyi táplálékot hullatott rájuk, mint a por, sőt szárnyasokat  is, mint a tenger homokszemei” (Zs 78:27; 2Mó 16:11–18; 4Mó 11:31, 32).

A por Isten nemzetek felett kimondott ítéletében: Mivel Isten szemében a nemzetek bizonyos értelemben jelentéktelenek, olyanok a számára, „mint a porréteg a mérlegen” (Ézs 40:15). Jehova félelmet keltő hatalma megmutatkozott, amikor csapásokkal sújtotta az egyik ilyen nemzetet, Egyiptomot. Közvetlenül a harmadik csapás kezdete előtt, összhangban Isten Mózesnek adott parancsával, „Áron. . . kinyújtotta kezét a botjával, ráütött a föld porára, és szúnyogok lettek emberen és állaton egyaránt”. Amikor ez a csapás sújtotta Egyiptomot, a mágiát űző papoknak, akik nem voltak képesek utánozni ezt a csodát, el kellett ismerniük: „Isten ujja ez!” (2Mó 8:16–19).

Az izraelitáknak pedig azt mondta Isten, hogy ha nem teljesítik a parancsolatait, akkor különböző átkok fogják sújtani őket, ezek közül az egyik az aszály: „Jehova homokot és port bocsát eső gyanánt a földedre. Az egekből száll le rád, míg meg nem semmisülsz” (5Mó 28:15, 24).

A siránkozás és a megalázottság jelképe: Jeruzsálem vénei úgy vannak ábrázolva, mint akik némán ülnek a földön, és ’port szórnak fejükre’ annak jelképeként, hogy siránkoznak Jeruzsálem felett, amiért a babilóniaiak i. e. 607-ben elpusztították azt (Si 2:10). Jehova sok-sok évvel korábban Ézsaiáson keresztül arra szólította fel Babilont egy próféciában, hogy szálljon le a trónjáról: „Szállj le és ülj a porba, ó, Babilon szűz leánya! Ülj le a földre, ahol nincsen trón, ó, káldeusok leánya!” (Ézs 47:1). Babilon i. e. 539-ben került ebbe a megalázott helyzetbe, amikor is a médek és a perzsák meghódították. A jelképes Nagy Babilon pusztulása miatt minden hajóskapitány, és mindenki, aki hajózik valahol, a tengerészek és mindazok, akiknek a tenger biztosítja a megélhetését, port hintettek a fejükre, és siránkoztak (Je 18:17–19).

Egyéb jelentések: A Szentírásban a por a megbánással is kapcsolatban áll. Jób visszavonta tudatlan szavait azzal kapcsolatban, hogy vitába szállt Istennel az őt ért szenvedés miatt, és kijelentette: „bánok mindent porban és hamuban” (Jób 42:1, 3, 6).

Ha az ellenség a ’port nyalja’, az azt jelenti, hogy győzelmet arattak felette, teljes mértékben leigázva őt (Zs 72:9; Mi 7:16, 17). Időnként port szórtak a levegőbe, vagy rászórták azt valakire. Ezzel azt fejezték ki, hogy elítélnek egy személyt. Ázsia bizonyos részein szokás, hogy úgy követelnek igazságszolgáltatást egy bűnözővel szemben, hogy port szórnak rá. Egyszer Jeruzsálemben egy tömeg indokolatlanul haragra gerjedt Pál apostol bizonyos szavai miatt, és a gyűlöletüket azzal fejezték ki, hogy „port szórtak a levegőbe”. Az érzelmi kitörésükkel és a szavaikkal egyértelművé tették a parancsnok előtt, hogy elítélik Pált (Cs 22:22–24). Ehhez hasonlóan Simei is kinyilvánította, hogy gyűlöli Dávid királyi uralmát: „vele egy vonalban haladt, hogy átkozódjon. Köveket hajigált, miközben ott haladt vele egy vonalban, és csak úgy szórta a port” (2Sá 16:5–13).

Jézus Krisztus arra tanította a tanítványait, hogy ha valaki nem fogadja őket, vagy nem hallgatja meg a szavaikat, akkor töröljék le vagy rázzák le a port a lábukról, amikor elhagyják a házat vagy a várost. Ez a tett „tanúságul [szolgált] ellenük”: azt mutatta, hogy Jézus követői békében távoznak, és a háznak vagy a városnak szembe kell néznie majd annak a következményeivel, amit Isten elhoz rájuk (Mt 10:11–15; Lk 9:5; 10:10–12; Cs 13:50, 51).