Rombolás, tönkretétel, megsemmisítés, illetve romlás, tönkremenés, megsemmisülés; főként tárgyak és élőlények fizikai megsemmisítésére vonatkozik (2Ki 21:3; Jr 18:7; Dá 2:12, 14, 18), de lehet szellemi értelemben vett pusztítás is (1Ko 3:17; lásd: TEMPLOM: A felkent keresztények szellemi templommá épülnek).

Az egyik héber szó, melyet gyakran a „pusztít” igével fordítanak, az ʼá·vadhʹ (3Mó 23:30). Az alapjelentése az, hogy ’el van veszve’, ’elvész’, a görög megfelelője pedig az a·polʹlü·mi (2Mó 10:7; 1Sá 9:20; Mk 3:6; 4:38; Lk 15:4). Az ʼá·vadhʹ szó főnévi alakja az ʼavad·dónʹ, és azt jelenti, hogy ’pusztulás’ (Jób 26:6, Rbi8, lábj.; lásd: ABADDON; APOLLÜÓN). A héber chá·ramʹ kifejezés azt jelenti, hogy ’pusztulásra ad’, azaz elkülönít valamit szent célra, és tiltja a közönséges célra való használatát (2Mó 22:20; lásd: PUSZTULÁSRA SZÁNT DOLGOK).

Időnként Jehovának végre kellett hajtania az ítéletét azokon, akiket pusztulásra ítélt, hogy megvédje a nevét és az igazságosságra vonatkozó irányadó mértékeit. Az ítéletével összhangban elpusztította a Noé napjaiban élt embereket a gonoszságuk miatt, amikor egy világméretű vízözönt bocsátott az akkori világra (2Pt 3:5, 6). Később amiatt, hogy felerősödött „a Szodoma és Gomorra miatti panaszkiáltás”, és hogy az ott lakók ’bűnei súlyosak’ lettek, Jehova elpusztította a két várost a lakóival együtt (1Mó 18:20; 19:13, 24, 25). A természeti erőkön kívül Jehova időnként embereket is felhasznált, hogy végrehajtsák a pusztító ítéleteit. Kánaán gonosz népei esetében főként népét, Izraelt használta fel, hogy végrehajtsa az elmarasztaló ítéletét (5Mó 9:1, 3, 4; 20:15–18).

Jehova jogosan pusztítja el azokat, akik szándékosan megszegik a törvényét, hazudnak, vagy a szolgái lelkére törnek (3Mó 23:30; Zs 5:6; 143:12).  Fellép a hamis vallás és a bálványok ellen (4Mó 33:52; 5Mó 12:2, 3). Még a népe, Izrael közül is elpusztította azokat, akik megszegték a szövetségét (5Mó 8:19, 20; 28:63; Jr 31:28).

Örökre halottak maradnak azok, akiket Isten elpusztított a múltban?

A Biblia feltárja, hogy nem minden pusztulás jelent örök megsemmisülést. Ezt mutatja az is, hogy a héber ʼavad·dónʹ (pusztulás) szó két helyen párhuzamban áll a „seol” szóval (Jób 26:6; Pl 15:11). Sofóniás próféta Asszíria elpusztításáról beszélt, míg Ezékiel azt írta, hogy az asszírok alászállnak a seolba (So 2:13; Ez 32:21, 22). Mózes azt jegyezte fel a lázadó Dátán és Abirám elpusztításával kapcsolatban, hogy „élve szálltak alá a seolba” (4Mó 16:31, 33). Mivel a seol a Bibliában az emberiség közös sírját jelenti, ahonnan az ember feltámadhat, ezért nyilvánvaló, hogy nem marad örökre halott minden elpusztított személy, még akkor sem, ha Isten pusztította el őt.

Örök pusztulás: A Biblia szerint nem minden halott fog feltámadni. Jézus következő szavai is ezt sejtetik: „akiket méltónak tartanak arra, hogy elnyerjék azt a világrendszert és a halottak közül való feltámadást” (Lk 20:35). A Máté 10:28-ban feljegyzett szavaiból is az tűnik ki, hogy lesznek olyanok, akik örökre elpusztulnak: „ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” E bibliaverssel kapcsolatban a The New International Dictionary of New Testament Theology (C. Brown szerk.; 1978, 3. köt. 304. o.) c. mű ezt írja: „A Máté 10:28 nem a lélek lehetséges halhatatlanságát tanítja, hanem a megbánást nem tanúsítók ellen hozott isteni ítélet visszavonhatatlan jellegét.” Ezenkívül a Bauer-féle Greek-English Lexicon of the New Testament (F. W. Gingrich és F. Danker átd.; 1979, 95. o.) szintén az „örök halál” jelentéstartalommal ruházza fel a Máté 10:28-ban használt görög kifejezést, melyet úgy fordítanak, hogy „a lelket is, a testet is [elpusztítja] a gyehennában”. Tehát ha valakit a gyehennára vetnek, az véglegesen elpusztul, és többé már nem támadhat fel. (Lásd: GYEHENNA.)

„Szodoma és Gomorra, meg a körülöttük levő városok. . . figyelmeztető példaként vannak elénk állítva, örök tűznek bírói büntetését szenvedve el” (Júd 7). Ez a büntetés nem csupán a városokat sújtotta, hanem a lakóikat is, hiszen ők követték el azokat a súlyos bűnöket, melyek miatt végül el kellett pusztulniuk.

Az örök pusztulás kérdése különösen a világrendszer befejezésével kapcsolatosan érdemelhet figyelmet. Amikor a tanítványai megkérdezték Jézust, hogy „mi lesz a jele a [jelenlétének] és a világrendszer befejezésének”, ő a válaszába belefoglalta a juhokról és a kecskékről szóló szemléltetést is (Mt 24:3; 25:31–46). A jövendölés szerint az égi Király a következőket mondja majd a ’kecskéknek’: „Menjetek el tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az Ördögnek és angyalainak készült.” Majd Jézus hozzátette: „ezek elmennek az örök levágatásra”. Nyilvánvaló, hogy lesznek olyanok, akik a gondolkodásmódjuk és a tetteik miatt végleg el fognak pusztulni.

Ám Jehova „nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki megbánásra jusson” (2Pt 3:9; vö.: Ez 18:23, 32). Sőt, annyira szereti az embereket, hogy elküldte a saját Fiát, Jézus Krisztust váltságáldozatul (Jn 3:16; vö.: Jk 4:12). Annak ellenére, hogy Isten szeretetteljesen gondoskodott a váltságról, a legtöbb ember nem hajlandó arra az útra lépni, „amely az életre visz”, hanem azon megy, „amely a pusztulásba visz” (Mt 7:13, 14).

A Biblia szerint sok minden, köztük személyek és szervezetek is, örökre el lesznek pusztítva. Jézus úgy utalt Júdásra, mint ’a pusztulás fiára’ (Jn 17:12). Júdás azért lett örök pusztulásra ítélve, mert szántszándékkal elárulta Isten Fiát. Ugyanez a sors vár azokra, akik a szent szellem ellen szólnak káromlást. Az ilyenek „örök bűnben” vétkesek, ezért nem nyernek megbocsátást „sem ebben a világrendszerben, sem az eljövendőben” (Mk 3:28, 29; Mt 12:32; lásd: KÁROMLÁS). Azok is végérvényesen el lesznek pusztítva, akik ’nem akarják megismerni Istent, és nem akarnak engedelmeskedni a jó hírnek’ (2Te 1:8, 9). A hitehagyott, nem egyetlen személyből álló ’törvénytelenség emberét’ is úgy nevezi a Biblia, hogy „a pusztulás fia” (2Te 2:3; lásd: TÖRVÉNYTELENSÉG EMBERE). Örök pusztulás ítélete lett kimondva Sátán, a démonai, a jelképes „vadállat” és „a hamis próféta”, valamint a halál és a hádesz felett (Mt 25:41; Je 20:10, 14, 15; 21:8). Ezek mind „a tűz tavába” lesznek vetve, ami azt jelenti, hogy örökre elpusztulnak. (Lásd: TŰZ TAVA.)

A bibliai időkben a tűzzel lehetett a legteljesebb mértékű pusztítást végezni. Ezért használta Jézus a tüzet a gonoszok teljes elpusztításának jelképeként (Mt 13:40–42, 49, 50; lásd: TŰZ).