Moábita nő, aki férjhez ment Mahlonhoz, miután meghalt annak apja, Elimélek, és mikor Mahlon az anyjával, Naomival, és a testvérével, Kiljonnal Moábban élt. A családnak éhínség miatt kellett otthagynia szülővárosát, a júdai Betlehemet. Ruth sógorának, Kiljonnak a moábita Orpa volt a felesége. Végül a két testvér meghalt, hátrahagyva gyermektelen özvegyeiket.  Amikor Naomi értesült róla, hogy Jehova kegye újból érezhető Izraelben, menyeivel együtt visszaindult Júdába (Ru 1:1–7; 4:9, 10).

Lojális szeretete: Naomi javaslatára Orpa végül visszatért a népéhez, Ruth azonban ragaszkodott anyósához. Ruthnak a Naomi iránti mélységes szeretete és az az őszinte vágya segített, hogy Jehovát az ő népével szolgálhassa, így volt képes otthagyni a szüleit és a szülőföldjét, pedig nem sok reménye volt rá, hogy megleli a házasság nyújtotta biztonságot (Ru 1:8–17; 2:11). Annyira szerette anyósát, hogy később mások elmondhatták, hogy jobb ő Naominak, mint hét fiú (Ru 4:15).

Miután megérkeztek Betlehembe, ahol akkor kezdődött az árpaaratás, Ruth kiment a földekre, hogy élelmet szerezzen Naominak és saját magának. Történetesen éppen Elimélek egyik rokonának, Boáznak a földjére került, és megkérte az aratókra felügyelő legényt, hogy hadd tallózzon. Minden bizonnyal rendkívül szorgalmasan dolgozott, mivel a felügyelő beszámolt a munkájáról Boáznak (Ru 1:22–2:7).

Amikor Boáz kedvesen bánt Ruthtal, Ruth ezt hálásan fogadta, és alázatosan elismerte, hogy ő még annyit sem ér, mint Boáz szolgálólányai közül egy. Mikor eljött az evés ideje, Boáz annyi pörkölt gabonát adott Ruthnak, hogy az hagyott is belőle, és később Naominak adta a maradékot (Ru 2:8–14, 18). Noha Boáz úgy intézte, hogy Ruthnak könnyebb legyen tallóznia, az asszony nem hagyta abba korán a munkát, hanem estig tallózott, „azután kicsépelte, amit összeszedegetett. Úgy egy éfa [22 l] árpa lett belőle.” Mivel Boáz buzdította Ruthot, hogy továbbra is az ő földjén tallózzon, az asszony így ott maradt az árpaaratás és a búzaaratás befejezéséig (Ru 2:15–23).

Megkéri Boázt, hogy váltsa ki őt: Naomi szeretett volna „nyugvóhelyet”, otthont keresni menyének, ezért azt mondta neki, hogy kérje meg Boázt, hogy váltsa ki őt. Ruth el is ment Boáz szérűjére. Miután a férfi lefeküdt, Ruth odalopódzott, felemelte lábánál a takarót, és lefeküdt. Éjfélkor Boáz felriadt és előrehajolt. Mivel nem ismerte fel Ruthot a sötétben, megkérdezte tőle: „Ki vagy te?” „Ruth vagyok, a te rabszolgád – felelte amaz. – Terítsd rabszolgádra ruhádat, hiszen kiváltónk vagy” (Ru 3:1–9).

Amit Ruth Naomi utasításait követve tett, az bizonyára összhangban volt azzal, ahogyan a nők általában eljártak, amikor érvényt akartak szerezni a sógorházassághoz való joguknak. Lange Theologisch-homiletische Bibelwerk c. művében Paulus Cassel a következőket jegyzi meg a Ruth 3:9-cel kapcsolatban: „Valamennyi jog közül a legkényesebb érvényesítésének ez a jelképes módszere kétségtelenül patriarchálisan egyszerű és erényes modort feltételez. A nő bizalma a férfi tisztességén alapszik. De nem volt olyan könnyű kivitelezni a dolgot, ugyanis ha előre megtudták vagy megsejtették volna, az lerántotta volna a hallgatás és a titoktartás leplét az igénylő erényességéről. De ha már elhangzott a kérés, nem lehetett visszautasítani úgy, hogy ne érje szégyen vagy a nőt, vagy a férfit. Ezért biztosra vehetjük, hogy Naomi nem úgy bízta rá ezt a dolgot a menyére, hogy ne lett volna teljesen meggyőződve arról, hogy sikerülni fog neki. Az bizonyos, hogy ebben az esetben az összes nehézséghez még az is hozzájött, hogy Boáz – ahogy Ruth maga is mondta – góél [kiváltó] volt, de nem a góél. Boáz válasza szintén azt sejteti, hogy nem érte teljesen váratlanul a kérés. Nem mintha megállapodott volna Naomival, és emiatt lett volna egyedül a szérűn, mivel abból, hogy felriadt álmából, arra következtethetünk, hogy egyáltalán nem számított erre az éjszakai látogatóra. Ám nem lehetett idegen neki az a gondolat, hogy Ruth valamikor a rokonságra hivatkozva kéréssel fordul majd hozzá. Sejtése azonban, hogy esetleg vagy valószínűleg mi fog bekövetkezni, nem mentette fel Ruthot az alól a felelőssége alól, hogy kinyilvánítsa a saját szabad akaratát a jelképes eljárásmód által” (Bírák és Ruth könyve. 1865, 226–227. o.).

Boáz teljesen erényesnek tartotta Ruth tettét, ami abból derül ki, amit mondott neki: „Áldjon meg téged Jehova, lányom! Ez utóbb még jobban kimutattad szerető-kedvességedet, mint először, hiszen nem mentél a fiatal férfiak után, sem szegény, sem gazdag után.” Ruth önzetlenül a nála sokkal idősebb Boázt választotta, ugyanis az kiváltója volt, hogy tovább éljen elhunyt férjének és az anyósának a neve. Mivel természetes lett volna, hogy egy Ruthhoz hasonló fiatal nő inkább egy fiatalabb férfit választ, Boáz szerint ezzel még jobban kimutatta szerető-kedvességét, mint azzal, hogy ragaszkodott korosodó anyósához (Ru 3:10).

Ruth hangjából kétségtelenül némi aggodalom érződött, ezért Boáz megnyugtatta: „Ne félj hát, lányom. Mindent, amit mondasz, megteszek érted, hiszen jól tudja mindenki népem kapujában, hogy nagyszerű asszony vagy.” Mivel későre járt, Boáz azt mondta Ruthnak, hogy feküdjön le. De mindketten még sötétben felkeltek, nehogy pletykálkodni kezdjenek róluk, és ez rossz fényt vessen bármelyikükre. Boáz továbbá hat mérce árpát ajándékozott Ruthnak. Ez arra utalhatott, hogy amiképpen hat munkanapot  egy pihenőnap követ, úgy Ruth pihenőnapja is közel van, hiszen Boáz gondoskodik számára ’nyugvóhelyről’ (Ru 3:1, 11–15, 17, 18).

Amikor Ruth hazaért, Naomi talán nem ismerte fel a sötétben, hogy ki kér bebocsátást, ezért megkérdezte: „Ki vagy, lányom?” Az is lehet, hogy ezzel a kérdéssel arra célzott, hogy Ruth esetleg más ember lett a kiváltójához fűződő kapcsolatának köszönhetően (Ru 3:16).

Később, amikor a közelebbi rokon nem akart sógorházasságot kötni, Boáz azonnal megtette. Így Ruth világra hozta Boáz fiát, Obedet, és Dávid király meg Jézus Krisztus ősanyja lett (Ru 4:1–21; Mt 1:5, 16).