Egy háznép felügyelője; egy másik személy anyagi javainak a kezelője. A héber szó·khénʹ szót fordítják ’sáfárnak’ (Ézs 22:15), és a mó·sélʹ szó, mely azt jelenti, hogy ’igazgat’, szintén utalhat sáfárra (1Mó 24:2; Rbi8, lábj.). A görög oi·ko·noʹmosz (sáfár) szót úgy is lehet fordítani, hogy „egy ház ügyeinek az intézője” (Lk 12:42, Rbi8, lábj.).

A sáfár lehetett szabad ember, de megbízható rabszolga is. Jézus az egyik szemléltetésében beszélt egy igazságtalan sáfárról, aki valószínűleg szabad ember volt (Lk 16:1, 2, 4). Sáfáruk a királyoknak volt, illetve sok gazdag embernek vagy kiemelkedő személyiségnek. Eltérő volt, hogy egy sáfár mekkora hatalmat kapott az urától. A ’megbízott’ jelentésű görög e·piʹtro·posz szó jelentésben közel áll a sáfár szóhoz, hiszen általában egy sáfárra bízták a házat, csakúgy, mint a többi szolgát és az anyagi eszközöket, olykor pedig az üzleti ügyeket is (Ga 4:1–3; Lk 16:1–3).

Ábrahám hűséges szolgájára, a damaszkuszi Eliézerre volt bízva Ábrahám nagy vagyona, akinek tömérdek jószága és egy időben rengeteg rabszolgája volt, noha a földbirtoka nem volt egyéb, mint egy sírhely (1Mó 13:2; 14:14; 15:2; 23:17–20; Cs 7:4, 5). József egyiptomi rabszolgaként Potifár háza fölé lett kinevezve (1Mó 39:1–4, 8, 9). Később Józsefnek is lett egy sáfára (1Mó 44:4). Izrael királya, Elah is kirendelt Tircában egy férfit a háznépe fölé. Nagyon valószínű, hogy ez más ókori királyoknak is szokásuk volt (1Ki 16:9). Ezékiásnak, Júda királyának az idejében Sébna volt a királyi család sáfára, de mivel hűtlenné vált, Eljákim, Hilkija fia került a helyére (Ézs 22:15, 20, 21).

A Keresztény Görög Iratokban az olvasható, hogy Heródes Antipasznak volt egy megbízottja, aki a házára felügyelt. Ennek a férfinak a felesége Jézusnak szolgált a javaiból (Lk 8:3). Jézus egyik szemléltetésében szerepelt egy férfi, aki a szőlőmunkások fölé volt rendelve; ő fizette ki a munkásokat a nap végén (Mt 20:8).

Hogy milyen kötelessége és feladata volt egy sáfárnak, az találóan szemlélteti, hogy milyen feladattal bízta meg Jehova Isten a keresztényeket. Jézus az utolsó napokról szóló próféciájában azt mondta a ’hű és értelmes rabszolgáról’ – aki egyben az ő sáfára –, hogy gondoskodni fog a hit háznépéről, vagyis ellátja őket szellemi eledellel „a kellő időben” (Mt 24:14, 45; Lk 12:42–44). A keresztény gyülekezet felvigyázói ’sáfárok’, és fontos követelmény, hogy hűek legyenek (Tit 1:7; 1Ko 4:1, 2). Pál apostol a nemzetek apostolaként egy különleges sáfársággal lett megbízva (1Ko 9:17; Ef 3:1, 2). Péter nemcsak a felvigyázókról, hanem minden keresztényről azt mondja, hogy ők „Isten különféle módokon kifejezett ki nem érdemelt kedvességének jó sáfárai”. Kiemeli, hogy Isten szervezetén belül valamiben mindenki lehet hű sáfár (1Pt 4:10).