Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Sámuel

Sámuel

(Isten neve):

Kiemelkedő próféta (Cs 3:24; 13:20); a hagyomány szerint ő írta a Bibliában a Bírák és Ruth könyvét, valamint Sámuel első könyvének egy részét. (Vö.: 1Sá 10:25; 1Kr 29:29.) Apja, Elkána lévita volt, a nem papi szolgálatot végző kehátiták közül való (1Kr 6:27, 28, 33–38). Sámuelnek öt édestestvére született: három fiú és két lány (1Sá 2:21).

Mivel Sámuelt az édesanyja, Anna már a fogantatása előtt felajánlotta Jehova szolgálatára mint nazireust (1Sá 1:11), mihelyt elválasztották (vsz. legalább hároméves volt ekkor; vö.: 2Kr 31:16), elvitték a hajlékba, Silóba, és Éli főpap gondjaira bízták (1Sá 1:24–28). Így Sámuel lenvászon efóddal felövezve ’Jehovának szolgált’ mint kisfiú. Édesanyja minden évben meglátogatta, és vitt neki egy új palástot (1Sá 2:18, 19). Amint Sámuel növekedett, „egyre szeretetre méltóbb lett mind Jehova, mind az emberek szemében” (1Sá 2:26).

Fiatalon próféta lesz: Éjszaka Sámuel „Jehova templomában [aludt], ott, ahol Isten ládája volt”, és úgy tűnik, reggelenként az volt az első feladata, hogy kinyissa „Jehova házának ajtóit” (1Sá 3:3, 15). Az a kifejezés, hogy „ahol Isten ládája volt”, nyilvánvalóan a hajlék területére utal, nem arra, hogy Sámuel a szentek szentjében aludt. Mint nem papi szolgálatot végző kehátita lévitának nem volt szabad látnia a szövetségládát, sem semelyik másik szent tárgyat, mely a szentélyben volt (4Mó 4:17–20). Sámuelnek csak a hajlék udvarára volt bejárása, Jehova házának többi részébe nem. Ennélfogva bizonyára az udvarra nyíló ajtókat nyitotta ki, és ott is alhatott. Abban az időben, amikor a hajlék huzamosan Silóban volt felállítva, valószínűleg különböző helyiségekkel egészítették ki, és az egyik ilyen lehetett Sámuel hálóhelye.

Egy éjjel Sámuel, miután lefeküdt, hangot hallott, mely a nevén szólította. Azt hitte, Éli főpap az, ezért odaszaladt hozzá. Miután ez háromszor megtörtént, Éli rájött, hogy Jehova hívja Sámuelt, úgyhogy ennek megfelelő utasításokkal látta el a fiút. Jehova ezután tudatta Sámuellel az Éli háza elleni ítéletét. Sámuel magától nem merte elmondani Jehova szavát, csak Éli unszolására. Így kezdődött Sámuel prófétai munkája, és végül egész Izraelnek tudomására jutott, hogy ő valóban Jehova prófétája (1Sá 3:2–21).

Vezeti Izraelt az igaz imádatban: Több mint 20 évvel később Sámuel buzdítására az izraeliták felhagytak a bálványimádással, és egyedül Jehovának kezdtek szolgálni. Sámuel akkor egybehívta az izraelitákat Micpába. A filiszteusok kihasználva a helyzetet, beözönlöttek az országba. Izrael fiai rémülten kérték Sámuelt, hogy hívja segítségül Jehovát. Ő így is tett, és feláldozott egy szopós bárányt (1Sá 7:2–9). Nem papi szolgálatot végző kehátita lévitaként természetesen nem volt joga a szentély oltáránál áldozni (4Mó 18:2, 3, 6, 7), és nincs is feljegyzés arról, hogy bármikor is tett volna ilyet. De mint Jehova képviselője és prófétája máshol áldozhatott Isten utasításával összhangban, ahogyan Gedeon (Bí 6:25–28) és Illés (1Ki 18:36–38) is áldozott. Jehova meghallgatta Sámuel imáját, zavart támasztott a filiszteusok között, így az izraeliták döntő győzelmet arathattak. Ennek emlékére Sámuel felállított egy követ Micpa és Jesána között, és elnevezte Eben-Ézernek ( jel.: ’a segítség köve’) (1Sá 7:10–12). Kétségtelenül az ebben és más háborúkban szerzett zsákmányból Sámuel megszentelt bizonyos dolgokat a hajlék fenntartására (1Kr 26:27, 28).

Sámuel napjai további vereségeket hoztak a filiszteusoknak (1Sá 7:13, 14), és ezt az időszakot nevezetes pászkaünnepek jellemezték (2Kr 35:18). Feltételezhető továbbá, hogy Sámuel valamiféle beosztást készített a lévita kapuőrök számára, és ez szolgálhatott a Dávid által bevezetett elrendezés alapjául (1Kr 9:22). Sámuel az Efraim hegyvidékén, Rámában levő házából évről évre útra kelt, és bejárta Bételt, Gilgált és Micpát, és bírája volt Izraelnek mindezeken a helyeken (1Sá 7:15–17). Soha nem élt vissza a helyzetével. Közismert volt, hogy mindig kifogástalanul járt el (1Sá 12:2–5). A fiai, Jóel és Abija ellenben elferdítették az ítéletet (1Sá 8:2, 3).

Felkeni Sault királynak: Sámuel fiainak hűtlensége miatt, és mert háború volt kilátásban az ammonitákkal, Izrael vénei arra kérték Sámuelt, hogy nevezzen ki föléjük királyt (1Sá 8:4, 5; 12:12). Jehova azt válaszolta Sámuelnek, aki ezt imába foglalta, hogy bár a nép kérése azt mutatja, hogy nem hisznek benne mint Királyban, a próféta mégis teljesítse a kérést, és ismertesse a néppel, hogy mi az, ami jogosan megilleti a királyt. Noha Sámuel tájékoztatta a népet, hogy a királyság miatt elvesznek bizonyos jogaik, ők mégis ragaszkodtak hozzá, hogy királyuk legyen. Miután Sámuel elbocsátotta az izraelitákat, Jehova úgy irányította az eseményeket, hogy Sámuel a benjáminita Sault kente fel királlyá (1Sá 8:6–10:1). Sámuel ezután egybehívta az izraelitákat Micpába, és ott sorsvetéssel Sault jelölték ki királynak (1Sá 10:17–24). Sámuel újból elmondta, hogy mi jár a királynak jogosan, és fel is jegyezte (1Sá 10:25).

Miután Saul győzelmet aratott az ammoniták felett, Sámuel felszólította az izraelitákat, hogy menjenek Gilgálba, és még egyszer erősítsék meg a királyságot. Sámuel ott saját életútjáról és Izrael történelméről beszélt, majd rámutatott, hogy csak úgy őrizhetik meg Jehova helyeslését, ha a király és a nép egyaránt engedelmeskedik Neki. Hogy beléjük vésse, milyen súlyos döntés volt részükről, hogy elvetették Jehovát mint Királyt, zivatarért imádkozott, mely abban az évszakban nem volt megszokott. Jehova meghallgatta kérését, mire a nép beismerte súlyos vétkét (1Sá 11:14–12:25).

Sámuelnek később kétszer is meg kellett rónia Sault, amiért nem tartotta be Isten utasításait. Először Sámuel bejelentette, hogy Saul királysága nem lesz tartós, mert önhitten bemutatta az áldozatot, ahelyett hogy a parancsnak megfelelően várt volna (1Sá 13:10–14). A második elítélő üzenet, melyet Sámuel átadott Saulnak, az volt, hogy Jehova elvetette Sault mint királyt, mivel engedetlenül életben hagyta Agág királyt, valamint az amálekiták nyájának és csordájának a színe-javát. Saul kérésére Sámuel megjelent vele Izrael vénei és a nép előtt. Azután a próféta megparancsolta, hogy vigyék oda hozzá Agágot, majd „darabokra vágta [őt] Jehova előtt Gilgálban” (1Sá 15:10–33).

Felkeni Dávidot: Miután a két férfi elvált egymástól, nem találkoztak többé. Sámuel azonban kesergett Saul miatt. De Jehova Isten véget vetett kesergésének, és elküldte Betlehembe, hogy kenje fel Isai egyik fiát Izrael leendő királyává. Hogy Saul ne fogjon gyanút – ami Sámuel életébe kerülhetett volna –, Jehova azt az utasítást adta a prófétának, hogy vigyen magával egy áldozni való tehenet. Betlehem vénei remegtek, mert talán attól tartottak, hogy Sámuel valamilyen helytelenség miatt jött feddéssel vagy büntetéssel. Ő azonban megnyugtatta őket, hogy a jövetele békét jelent, majd úgy intézte, hogy Isai és a fiai vegyenek részt egy áldozati étkezésen. Isai elsőszülött fiának, Eliábnak a külseje olyan nagy hatással volt Sámuelre, hogy arra gondolt, biztosan őt választotta Jehova királynak. Ámde Jehova sem nem Eliábot, sem nem Isai másik hat fiát választotta, akik jelen voltak. Ezért hát Sámuel ragaszkodott hozzá, hogy a legkisebb fiút, Dávidot hívják haza a juhlegeltetésből, majd Jehova utasítására felkente őt a testvérei között (1Sá 15:34–16:13).

Később, miután Saul király többször is Dávid életére tört, Dávid elmenekült Sámuelhez Rámába. A két férfi ezután Nájótba ment, és Dávid ott maradt, míg Saul személyesen nem ment keresni őt (1Sá 19:18–20:1). Abban az időben, amikor Dávid még mindig nem mozoghatott szabadon Saul miatt, „Sámuel meghalt, és az egész Izrael egybegyűlt és megsiratta őt. Otthonában, Rámában temették el” (1Sá 25:1). Sámuel tehát Jehova Isten helyeselt szolgájaként halt meg, miután egy életen át hűségesen szolgált (Zs 99:6; Jr 15:1; Héb 11:32). Állhatatosan végezte feladatát (1Sá 16:6, 11), az igaz imádatnak szentelte magát (1Sá 7:3–6), becsületes volt (1Sá 12:3), valamint bátran és határozottan közölte és támogatta Jehova ítéleteit és döntéseit (1Sá 10:24; 13:13; 15:32, 33).

Arról a történetről, amikor Saul megkérte az én-dóri szellemidézőt, hogy idézze meg neki Sámuelt, lásd a SAUL 1. alatt található felvilágosítást.