Fehér, kristályos vegyület, közismert nevén konyhasó, melynek vegyi összetétele nátrium-klorid (NaCl). A föld felszíne alatt óriási kősótelepek vannak, melyek közül némelyik több száz m vastag. Földünkön a tengerek és az óceánok vizének sótartalma kb. 35 ezrelék, és ennek nagy része nátrium-klorid. Bár a 35 ezrelék nagyon kevésnek tűnhet, valójában azt jelenti, hogy 1 km³ tengervízben majdnem 27 millió t só van. Palesztinában a Holt-tenger (Sós-tenger) mintegy kilencszer ilyen sós (1Mó 14:3). Az izraeliták könnyen juthattak sóhoz. A Holt-tenger vizének párolgása bőséges sókészletről gondoskodott, még ha gyenge minőségű volt is ez a só. A Holt-tenger d. csücskének közelében – nem messze attól a helytől, ahol Lót felesége sóoszloppá vált – sótartalmú hegyek álltak (1Mó 19:26; So 2:9). Palesztina é. vidékén az emberek a föníciaiaktól szerezhettek be sót – legalábbis részben –, ők pedig állítólag a Földközi-tengerből vett víz elpárologtatásával jutottak hozzá.

Jóllehet a készletek gyakorlatilag kifogyhatatlanok, mégsem volt mindig könnyű sóhoz jutni. Még háborúkat és forradalmakat is kirobbantottak miatta. Az ókori Kínában az arany után a só volt a legértékesebb. Az emberek eladták rabszolgának a feleségüket és a gyermekeiket, csak hogy konyhasóhoz jussanak. A római császár katonái pénzt kaptak a sóvásárláshoz, és az összeget salariumnak nevezték. A Britannica Hungarica (XVI. köt. 420. o.) ezzel kapcsolatban megjegyzi: „A mai angol nyelv salary (fizetés) szava a latin salariumból ered; ez eredetileg arra a fizetségre utalt, amelyet a római katonáknak adtak só (sal) vásárlására.” (Vö.: Ezs 4:14.)

A Biblia szerint a só feltétlenül hozzátartozik az ember étrendjéhez mint ételízesítő (Jób 6:6). A mózesi törvény alapján mindent, amit Jehovának felajánlottak az oltáron, meg kellett sózni, de nem az íze miatt, hanem kétségkívül azért, mert a só a romlottságtól vagy fogyatkozástól való mentességet szemléltette (3Mó 2:11, 13; Ez 43:24). Erre a célra nyilvánvalóan nagy mennyiségű sót tároltak a templom területén. Ezsdrás úgy intézkedett, hogy bőven legyen belőle az áldozatokhoz (Ezs 6:9; 7:21, 22). Beszámolók szerint III. Antiokhosz (i. e. 198 táján) 375 medimnosz, azaz kb. 200 hl vagy 20 m³ sót adományozott a templomi szolgálathoz.

Úgy tartják, a só azért is értékes, mert gyógyító és fertőtlenítő hatása van. Az újszülötteket néha sóval dörzsölték be, amikor világra jöttek  (Ez 16:4). Korlátozott mennyiségben a só olykor jót tesz a savanyú talajnak, illetve hasznos a trágyába keverve. Ám ha felhalmozódik a talajban, kipusztítja a növényzetet, és a föld kopár és terméketlen lesz. Ez történt az Eufrátesz egykor termékeny völgyével is. A teljes pusztulásra ítélt városokat nemegyszer szándékosan sóval szórták be, mert azt akarták, hogy a hely örökre terméketlen és sivár maradjon (5Mó 29:22, 23; Bí 9:45; Jób 39:5, 6; Jr 17:6).

Jelképes értelem: A Bibliában a só gyakran jelképes értelemben fordul elő. Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ti vagytok a föld sója”. Ezzel azt fejezte ki, hogy olyan hatással vannak az emberekre, hogy az életben tartja őket, megakadályozva a szellemi hanyatlásukat, illetve erkölcsi romlásukat. Az általuk hirdetett jó hír éltető üzenet volt. Ám Jézus még hozzáfűzte: „de ha a só elveszíti az erejét, hogyan adják vissza sósságát? Semmire sem jó többé, csak arra, hogy kidobják és megtiporják az emberek” (Mt 5:13; Mk 9:50; Lk 14:34, 35). Egy szövegmagyarázó a Máté 5:13-mal kapcsolatban megjegyzi: „Az ebben az országban [az Egyesült Államokban] felhasznált só egy kémiai vegyület – a nátrium-klorid –, és ha elvész a sóssága, vagyis ha elveszti az ízét, semmi nem marad belőle. A sósság ennek az anyagnak a természetéből adódik, tehát ettől só a só. A keleti országokban viszont nem tiszta sót használtak, hanem olyat, amely növénydarabokkal és földdel elegyedett. Így még ha teljes mértékben elveszítette is a sótartalmát, még mindig jelentős mennyiségű föld maradt hátra. Ez azonban semmire sem volt jó, csak – ahogy mondják – arra, hogy ösvényekre, gyalogutakra szórják, ahogy mi a kavicsot szoktuk. Ezt a fajta sót abban az országban [Palesztinában] még ma is széles körben használják. A földben rétegekben lelhető fel, és ha napsütésnek és esőnek van kitéve, teljesen elveszíti a sótartalmát” (Barnes’ Notes on the New Testament. 1974).

Tartósító hatása miatt a só az állandóság és a maradandóság jelképe lett. Szövetségkötéskor rendszerint együtt ettek a szerződő felek – együtt fogyasztottak sót –, jelezvén, hogy örökre lojálisak és hűségesek lesznek egymáshoz a szövetségi kapcsolatukban. A „sószövetség”-et ezért kötelező érvényűnek tekintették (4Mó 18:19). Ennek megfelelően Júda királyának, Abijának azok a szavai, hogy Jehova ’sószövetséget’ kötött Dáviddal és a fiaival, azt jelentették, hogy a Dávid leszármazottaival kötött, királyságra vonatkozó szövetség örökre fennmarad. Jézus Krisztus – azaz „Dávid fia” és „Dávid gyökere” – az a személy, akié lesz a Királyság, és aki mindörökké igazgatja annak ügyeit (2Kr 13:4, 5; Zs 18:50; Mt 1:1; Je 5:5; Ézs 9:6, 7).

Jézus kijelentette: „Mert mindenkit tűzzel kell megsózni.” A szövegkörnyezet rámutat, hogy mindazok, akik megbotránkozás miatt a bűn útjára lépnek, vagy akik megbotránkozást okozva erre az útra térítenek másokat, a gyehenna tüzével lesznek megsózva (Mk 9:42–49).

Jézus ezután egy másik értelemben használta a sót mint kifejezést, ezt mondva: „Legyen bennetek só, és őrizzétek meg a békét egymás között” (Mk 9:50). Pál apostol hasonlóképpen élt vele: „Beszédetek mindig kellemes, sóval ízesített legyen, hogy tudjátok, miként kell kinek-kinek választ adnotok” (Kol 4:6). Az ember viselkedésének és beszédének mindig a jó ízlés határain belül kell maradnia, figyelmesnek és építőnek kell lennie, és arra kell irányulnia, hogy életben tartson másokat.