(héb.: néc):

Napjaink szótárszerkesztői úgy vélik, hogy a héber néc szó a sólymot jelöli, míg mások szerint a karvalyt is, amely nagyon hasonlít a sólyomra, bár az ornitológusok nem ugyanabba a családba sorolják a két madarat. A sólyom ragadozó madár, és más madarakkal, kígyókkal, gyíkokkal meg kisemlősökkel táplálkozik, és mint ilyen, a mózesi törvény alapján „a sólyom a maga neme szerint” („a karvalyok különféle fajtái”, Kat.) a „tisztátalan” madarak közé tartozott (3Mó 11:16; 5Mó 14:15).

A sólymok a leggyorsabb madarak közé tartoznak, némelyikük felveszi a versenyt a fecskékkel is. Megfigyelők arról számoltak be, hogy egy sólyom a zuhanórepülés közben elérte a 290 km/h-s sebességet. Palesztinában többek között megtalálható a vándorsólyom (Falco peregrinus), egy elég elterjedt költöző madár, amely átvonul a térség fölött. Ezenkívül megtalálható még a valamivel nagyobb testű Feldegg-sólyom (Falco biarmicus), amely egykor nagy számban fordult elő a Hermon-hegytől a Holt-tengerig húzódó terület szirtjein és sziklás szurdokaiban. A Negev ny. részén pedig olykor megfigyelhető a kerecsensólyom (Falco cherrug).

A kisebb testű vörös vércse (Falco tinnunculus), amely kb. 36 cm hosszú, ugyanabba a nembe tartozik, mint a sólyom. Egész évben sok van belőlük Palesztina-szerte, a falvakban és a kertekben; sőt még a városok magasabb épületein is fészkelnek.

A Jób 39:26-ban az olvasható, hogy a sólyom „felszáll. . . és kiterjeszti szárnyát a déli szél felé”. Némelyek szerint ez a versrészlet arra utal, hogy  a madár D felé vándorol („terjeszti szárnyait dél felé repülve”, Kat.), ami igaz a sólyomfélék családjába tartozó fehérkarmú vércsére, valamint részben a vándorsólyomra is. Mások viszont úgy gondolják, hogy ez a versrészlet azt írja le, hogy a madár a szél felé fordul, az belekap erős szárnyaiba, majd egyre magasabbra viszi. Úgy tartják, hogy a sólymok „magasra szállnak, és mindig igyekeznek a fölé a madár fölé kerülni, amelyet üldöznek”, hogy utána szédületes sebességű zuhanórepüléssel lecsapjanak az alattuk lévő prédára. Ilyenkor többnyire „a szélre bízzák magukat, és a széllel szemben repülve a levegőben maradnak, akárcsak egy papírsárkány” (Funk and Wagnalls New Standard Encyclopedia. 1931, XI. köt. 329–330. o.). Ehhez hasonlóan a vércse is, amelyet néha szélverőnek neveznek, „vadászat során szitál (egy helyben lebeg) a levegőben. A vércse szembefordul a széllel, és csapdos a szárnyaival, miközben a szemével a földet pásztázza zsákmány után kutatva” (The World Book Encyclopedia. 1987, 11. köt. 237. o.).

A sólyom kiemelkedő szerepet kapott Egyiptom vallásában. Hórusznak volt a jelképe, és ez a sólyomfejű egyiptomi isten, valamint Ízisz és Ozirisz az egyiptomi istenek és istennők legfőbb háromságát, a „szent családot” alkották. Írásban, valahányszor a fáraók titulusára utaltak, mindig feltüntették a sólyomjelet; emellett ezeket az uralkodókat olykor Hórusz megtestesülésének tekintették. Az Egyiptomban feltárt több száz mumifikált madár közül a legtöbb sólyom, és főként vércse. Hérodotosz elmondása szerint bárki, aki megölt egy sólymot Egyiptomban – még ha csak véletlenül is –, halál fia volt.