Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Súr

Súr

(fal):

Egy földrajzi név, amelyet többféleképpen azonosítanak. Vannak, akik úgy vélik, hogy egy városról van szó, mások szerint határ menti erődök láncolatáról, vagy egy területről, illetve egy hegyvonulatról. A bibliai beszámoló szerint Súr „Egyiptom előtt” volt, azaz Egyiptom k. határán, vagy az országtól K-re. A szövegkörnyezet rávilágít, hogy Súr a Sínai-félsziget ény. részén feküdt (1Mó 25:18). Miután Izrael átkelt a Vörös-tengeren, Mózes a tengerpartról „a Súr pusztájába” vezette a népet (2Mó 15:22).

Korábban Jehova angyala egy olyan forrásnál beszélt Ábrahám egyiptomi rabszolganőjével, Hágárral (aki vsz. éppen Egyiptomba menekült), amely „a Súrba vezető út mentén” volt (1Mó 16:7). Később Ábrahám elköltözött Hebron környékéről (1Mó 13:18), és letelepedett Kádes (Kádes-Barnea, Beér-Sebától D-re, a Negebben) és Súr között. De egy ideig Gérárban is lakott, a filiszteusok egyik városában, amely jóval északabbra esett Kádestől (1Mó 20:1). A sivatagban élő ismáeliták a vándorlásaik során eljutottak egészen ’a Súr közelében fekvő Haviláig’ (1Mó 25:18). Saul király megverte az amálekitákat egészen Súrig, de Dávid idejében az amálekiták a gesúriakkal és a girzitákkal együtt továbbra is nagyjából ezen a területen laktak (1Sá 15:7; 27:8).

Úgy tűnik, a fentebbi írásszövegek némelyike inkább egy konkrét helyre utal, és nem csak egy területre általában véve. Ha valóban erről van szó, akkor ’a Súr pusztája’ kifejezés – mely csupán egyszer fordul elő – egy Súrnak nevezett városnak vagy helynek a szomszédságában elterülő pusztára utalhatott (2Mó 15:22; vö. az 1Ki 19:15-ben szereplő ’Damaszkusz pusztája’, illetve az 1Sá 23:14-ben olvasható ’Zif pusztája’ kifejezéssel).

A név jelentése (fal) alapján néhányan afelé hajlanak, hogy azzal az ókori védőfallal azonosítsák Súrt, amely a Szuezi-földszoros mentén húzódott, és amely az egyiptomi feliratok szerint Egyiptom történelmének a hajnalán épült. Mások úgy vélik, hogy az ország k. határán, a Sínai-félszigettel szemközt lévő egyiptomi erődök láncolatára vonatkozik a megnevezés. A 2Mózes 15:22 azonban egy olyan helyre utal, amely a Vörös-tenger k. oldalán van, ennélfogva Egyiptomon kívül, és nem a határain belül. Ebből az okból kifolyólag az is szóba jött, hogy a Súr (fal) név feltehetően annak a hegyvonulatnak az ény. oldalát jelöli, amely felöleli a Sínai-félsziget egy nagy részét. A Szuezi-öböl egyiptomi oldaláról nézve ennek a hosszú hegyvonulatnak a fehér sziklái olyannak tűnnek, mint egy fal vagy egy korlát. Lehetséges, hogy volt egy Súr nevű hely vagy város ezen a hegyvonulaton, vagy annak a lábánál; talán ez volt az utolsó arab város még Egyiptom határa előtt. Súr pontos meghatározásához azonban még további bizonyítékokra van szükség.