Bibliai értelemben a „süt” szó azt jelenti, hogy ’valaki valamit szárazon hő hatásának tesz ki’ (vagy hogy az ilyen hő hatására az anyag megszilárdul). Ennek kifejezésére a leggyakrabban használt héber szó az ʼá·fáʹ, mely az ʼó·feʹ (sütőmester) alapszava (1Mó 19:3; 40:2). A „süt” szóra egy másik héber megfelelő (ʽúgh; Ez 4:12) nyilvánvalóan az ʽu·gháʹ szóval van rokonságban, amelynek jelentése: ’kerek kenyér’ (1Mó 18:6; lásd: LEPÉNY).

A héber otthonokban a kenyér- és lepénysütés a nők egyik fő teendője volt, bár némely nagyobb háztartásokban a rabszolgák végezték. Sámuel Jehova nevében a következőket mondta az izraelitáknak, akik emberi királyt kértek maguknak: „Leányaitokat [a király] elviszi kenőcskeverőnek és szakácsnőnek meg sütőnőnek” (1Sá 8:13). Előfordult azonban, hogy férfiak felügyelték ezt a munkát, vagy ők maguk is sütöttek valamit, ahogyan az Lót esetéből is látszik. Amikor két angyal kereste fel Szodomában, „kovásztalan kenyeret sütött, [azok pedig] evéshez láttak”, elfogyasztva a lakomán felkínált ételeket (1Mó 19:1–3).

A bibliai időkben a kenyeret általában kemencében sütötték. (Lásd: SÜTŐKEMENCE.) Olykor azonban egymásra rakott köveken gyújtottak tüzet a sütéshez. Amikor a kövek jól átforrósodtak, a parazsat félresöpörték, és a tésztát a kövekre helyezték. Egy idő után a kenyeret megfordították, és addig hagyták a köveken, míg alaposan át nem sült (Hó 7:8). Az utazók úgy süthettek durvalisztből készült kenyeret, hogy egy kövekkel teli, nem túl mély gödörben tüzet gyújtottak, és a parazsat eltávolítva az izzó kövekre tették a tésztát, majd talán többször is megforgatták, mire átsült (1Ki 19:6).

Az izraeliták gabonafelajánlásaikat nemegyszer „sütőkemencében” sütötték meg, vagy „sütőlapon”, illetve „serpenyőben” készítették el (3Mó 2:4–7). A sütőlap egy vastag agyaglap volt – bár használtak vasból készültet is –, amelyben mélyedések voltak (Ez 4:3).

A városokban hivatásos sütőmesterek, azaz pékek dolgoztak. Amikor Jeremiás Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkezett pusztulása előtt az Őrség udvarában volt őrizet alatt a nélkülözés idején, naponta kapott egy kerek cipót „a pékek utcájából”, míg volt miből kapnia (Jr 37:21). Tehát a pékek nyilvánvalóan egy bizonyos utcában tevékenykedtek Jeruzsálemben. Évekkel később, amikor Jeruzsálem falait Nehémiás felügyelete alatt helyreállították, „a Sütőkemencék tornyát” is felújították (Ne 3:11; 12:38). Nem tudni bizonyossággal, hogy miről kapta a nevét a torony, de lehetséges, hogy abból ered ez a szokatlan név, hogy ott voltak a pékek sütőkemencéi.

A jelek szerint az ókori Egyiptomban a királyi udvar sütőmestere viszonylag fontos személy volt. A Királyok Völgyében, Thébában III. Ramszesz sírjának egy falfestménye éppen a legnagyobb sürgés-forgás közepette mutat be egy egyiptomi királyi pékséget. Látható, amint lábbal dagasztják a tésztát, ahogyan formázzák a lepényeket, és előkészítik a sütőkemencét. A Mózes első könyvének beszámolója szerint egy egyiptomi királyi sütőmester különösen rossz hírnevet szerzett amiatt, hogy vétkezett a király ellen, s ezért tömlöcbe vetették. Ott álmot látott, melyben három kosár kenyeret vitt a fején, és a felső kosárból madarak ettek. Ezt a „fősütőmestert” a harmadik napon elvitték a tömlöcből, és ’felakasztották’, így beteljesedett az, amit József az álom magyarázataként adott: „A három kosár három nap. Három nap múlva a fáraó fejedet veszi, és egy oszlopra akasztat; és bizony a madarak fogják rólad leenni a húst” (1Mó 40:1–3, 16–22).