(a ’béke’ jelentésű alapszóból):

A Júda vonaláról származó Dávid király fia; Izrael királya i. e. 1037–998-ig. A bibliai beszámoló, miután elmondja, hogy Dávidnak a Betsabéval való törvénytelen kapcsolatából született fia meghalt, így folytatja: „Dávid ezután vigasztalni kezdte a feleségét, Betsabét. Bement hozzá, és vele hált. Az asszony idővel fiút szült, és az a Salamon nevet kapta. Jehova szerette a gyermeket. Üzenetet küldött Nátán prófétával, és a Jedidja nevet adta neki, Jehováért” (2Sá 12:24, 25). Salamonnak később még három fiú édestestvére született, akiket Betsabé szült Dávidnak: Simea, Sobáb és Nátán (1Kr 3:5).

Jehova ígérete Dávidnak: Jehova bejelentette Dávidnak, még mielőtt megszületett Salamon, hogy fia fog születni, Salamonnak fogják hívni, és hogy ez a fiú fog házat építeni az Ő nevének. Úgy tűnik, a Jedidja nevet ( jel.: ’Jah szeretettje’), azért kapta a gyermek, mert ez azt mutatta Dávidnak, hogy Jehova most már megáldotta a Betsabéval való házasságát, és hogy szerelmük gyümölcsét ezután már elfogadta. De a gyermeket általában nem ezen a néven ismerték. A Salamon név (a ’béke’ jelentésű alapszóból) illett rá a miatt a szövetség miatt, melyet Jehova kötött Dáviddal, s amelyben megmondta, hogy bár Dávid a szívében vágyott rá, nem ő fogja megépíteni Jehova házát, mivel sok vért ontott a harcok során (1Kr 22:6–10). Nem mintha Dávid hadakozása rossz lett volna. De Jehova előképi királysága alapjában véve békés volt a természetét és célját illetően; a háborúi azért voltak, hogy eltöröljék a gonoszságot és mindazokat, akik szembeszállnak Jehova legfőbb uralmával, és hogy Izrael uralmát kiterjesszék a határokig, melyeket Isten megadott, és hogy megalapozzák az igazságosságot és a békét. Dávid háborúi ezeket a célokat valósították meg Izraelért. Salamon uralmának viszont alapvető jellemzője volt a béke.

Adónia megpróbálja magához ragadni a hatalmat: Salamon a születése után legközelebb akkor tűnik fel a szentírási beszámolóban, amikor Dávid már idős. Dávid kétségtelenül Jehova ígéretére alapozva már korábban megesküdött Betsabénak, hogy Salamon fogja őt követni a trónon. Ezt Nátán próféta is tudta (1Ki 1:11–13, 17). Arról nincs szó, hogy vajon Adónia, Salamon féltestvére tudott-e Dávidnak erről az esküjéről vagy szándékáról. Adónia mindenesetre ahhoz hasonló módon próbált trónra kerülni, mint Absolon. Talán a király erélytelensége miatt, vagy mert Joábnak, a hadvezérnek, és Abjátár papnak a támogatását tudta maga mögött, Adónia biztos volt benne, hogy ez sikerülni fog. Tette azonban árulás volt, kísérlet arra, hogy magához ragadja a hatalmat, amikor Dávid még élt, és ráadásul nem kérte sem Dávid, sem Jehova beleegyezését. Adónia akkor is elárulta alattomosságát, amikor az Én-Rógelnél áldozatbemutatásra készült, ahol be akarta jelenteni, hogy ő a király, és meghívta a király fiait, Júda férfiait és a király szolgáit, de Salamont, Nátán prófétát és Cádók papot nem, és azokat a vitézeket sem, akik Dávid közelében harcoltak, és az ő vezetőjüket, Benáját sem. Ez mutatja, hogy Adónia vetélytársnak tartotta Salamont, aki akadályozza az érvényesülésben (1Ki 1:5–10).

Salamon trónra kerül: Nátán próféta, aki mindig is hűséges volt Jehovához és Dávidhoz, résen volt. Először elküldte Betsabét utasításokat adva neki, hogy tájékoztassa a királyt az összeesküvésről, majd maga is elment Dávidhoz, és megkérdezte tőle, hogy ő adott-e felhatalmazást Adóniának arra, hogy királynak kiáltsa ki magát. Dávid gyorsan és határozottan cselekedett, felkérte Cádók papot és Nátánt, hogy vigyék Salamont a Gihonhoz Benájának és az embereinek a védelme alatt. Rá kellett ültetniük Salamont a király öszvérkancájára, ami azt mutatta, hogy a rajta ülő nagy tiszteletben részesült, sőt ebben az esetben azt, hogy ő a király utódja. (Vö.: Esz 6:8, 9.) Dávid utasításainak eleget tettek, Salamont felkenték, és kikiáltották királynak (1Ki 1:11–40).

Adónia, amikor meghallotta a zenét – amelyet nem túl messze, a Gihonnál játszottak – és a nép kiáltását: „Éljen Salamon király!”, akkor összeesküvő társaival együtt rettegve, fejvesztve menekült. Salamon ízelítőt nyújtott abból, hogy milyen béke jellemzi majd az uralmát, mert nem volt hajlandó trónra kerülését bosszúval szennyezni. Ám fordított helyzetben Salamon nagy valószínűséggel meghalt volna. Adónia a szentélybe menekült védelmet keresve, Salamon pedig üzent neki, és magához hívatta. Tájékoztatta Adóniát, hogy életben maradhat mindaddig, amíg valami rossz nem találtatik benne, majd hazaengedte (1Ki 1:41–53).

Dávid megbízza Salamont: Dávid a halála előtt ünnepélyesen megbízta Salamont: „Tégy eleget kötelezettségednek Jehova Istened iránt azzal, hogy az útjain jársz, megtartod rendeleteit, parancsolatait, bírói döntéseit és bizonyságait”. Ezenkívül arra utasította Salamont, hogy ne engedje Joáb és Simei „ősz haját békében alászállni a seolba”; és hogy mutasson szerető-kedvességet a gileádi Barzillai fiai iránt (1Ki 2:1–9). Valószínűleg ezt megelőzően mondta el Dávid Salamonnak a templom építésével kapcsolatos utasításokat, átadva neki az építkezési tervet, amelyet „ihletés által kapott” (1Kr 28:11, 12, 19). Dávid megparancsolta Izrael jelen lévő fejedelmeinek, hogy segítsék Salamont, a fiát, és vegyenek részt ők is Jehova szentélyének  az építésében. A nép ekkor újra felkente Salamont királynak, Cádókot pedig papnak (1Kr 22:6–19; 28.; 29:1–22). Salamon uralmának már a kezdetén megmutatkozott Isten áldása, már akkor, amikor „leült Jehova trónjára királyként apja, Dávid helyett, és sikeres volt”; sikeressé és erőssé tette a királyságot (1Kr 29:23; 2Kr 1:1).

Adónia lázadásra utaló kérése: Nem sok idő telt el, és Salamonnak már eleget is kellett tennie Dávid Joábra vonatkozó utasításainak. Ezt Adónia lépése tette sürgetővé, aki arról tett bizonyságot, hogy Salamon irgalma ellenére még mindig nagyra törő. Adónia a következő szavakkal fordult Salamon édesanyjához: „Te is jól tudod, hogy engem illetett volna a királyság, és felém fordította arcát egész Izrael, hogy király legyek. De fordulat állt be, és a királyság a testvéremé lett, mert Jehovától lett az övé.” Adónia ekkor elismerte, hogy Jehova volt Salamon trónra kerülése mögött, ám az ezt követő kérése újabb ravasz kísérlet volt arra, hogy megszerezze a királyságot. Ezt mondta Betsabénak: „Kérlek, mondd meg Salamon királynak. . ., hogy adja nekem feleségül a sunemi Abiságot.” Adónia talán úgy érezte, épp elég sokan támogatják, még Joáb és Abjátár is, és ha elveszi Dávid gondozóját – akit Dávid ágyasának tartottak, bár Dávid nem hált vele –, akkor azzal lázadást szíthatna, amivel végül megdöntheti Salamon uralmát. Szokás szerint a király feleségei és ágyasai csak a jogos trónörököséi lehettek, s ha valaki ilyen feleséget akart magának venni, azt trónkövetelőnek tartották. (Vö.: 2Sá 16:21, 22.) Amikor Betsabé, nem észlelve Adónia kétszínűségét, tolmácsolta Salamonnak a kérését, ő azonnal átlátta, hogy ez egy kísérlet a trón megszerzésére, és azon nyomban elküldte Benáját, hogy ölje meg Adóniát (1Ki 2:13–25).

Abjátár leváltása, Joáb halála: Salamon ekkor az Adóniával összeesküvőkre fordította a figyelmét. Abjátárt leváltotta a papságból, beteljesítve ezzel Jehova szavát, melyet Éli háza ellen szólt (1Sá 2:30–36), de nem ölte meg, mert ő hordozta a ládát Dávid előtt, és vele együtt szenvedett. Cádókot helyezte Abjátár helyébe. Időközben Joáb meghallotta, hogy mit tett Salamon, és az oltárhoz menekült, megragadta a szarvait, de hiába, mert Benája ott ölte meg őt Salamon utasítására (1Ki 2:26–35).

Simei kivégzése: Salamon Simeit is megeskette, hogy tartson be bizonyos korlátozásokat, amiért átkozta az apját, Dávidot. Amikor Simei mintegy három év múlva áthágta ezeket a korlátozásokat, Salamon megölette. Ezzel teljes mértékben eleget tett mindannak, amit Dávid meghagyott neki (1Ki 2:36–46).

Salamon bölcs kérése: Salamon uralmának kezdetén a nép sok helyen „magaslatokon áldozott”, mert nem volt Jehovának háza, bár a hajlék ott volt Gibeonban, a szövetségláda pedig egy sátorban volt Sionban. Jóllehet Jehova megmondta, hogy Jeruzsálembe helyezi nevét, nyilván megtűrte ezt a gyakorlatot, míg fel nem épült a templom (1Ki 3:2, 3). Gibeonban volt egy hely, melyet úgy ismertek: „a nagy magaslat”; Salamon itt ezer égő áldozatot ajánlott fel. Jehova ezen a helyen megjelent neki álomban, és ezt mondta: „Kérj, mit adjak neked?” Salamon nem kért gazdagságot, dicsőséget, győzelmet, hanem inkább bölcs, értelmes és engedelmes szívet kért, hogy ítélni tudja Izraelt. Salamon alázatos kérése annyira tetszett Jehovának, hogy nemcsak azt adta meg neki, amit kért, hanem adott neki gazdagságot és dicsőséget is, ezt mondva: „úgyhogy nem lesz hozzád hasonló senki a királyok között, amíg csak tartanak napjaid.” Ám Jehova azért még így figyelmeztette őt: „Ha útjaimon jársz, megtartva rendelkezéseimet és parancsolataimat, ahogy apád, Dávid járt, akkor napjaidat is meghosszabbítom” (1Ki 3:4–14).

Nem sokkal ezután történt, hogy Salamonnak két prostituált nehéz ügyét kellett tárgyalnia; meg kellett állapítania, hogy ki a gyermek édesanyja. Ekkor bebizonyosodott, hogy Isten csakugyan megadta neki az ítélkezéshez szükséges bölcsességet. Emiatt nagyot nőtt a nép szemében Salamon tekintélye (1Ki 3:16–28).

Építkezések (KÉPEK: 1. köt. 748., 750–751. o.): I. e. 1034-ben, uralkodásának negyedik évében, annak az évnek a második hónapjában (ziv havában [április–május]) Salamon megkezdte Jehova házának az építését Mórija hegyén (1Ki 6:1). A templom építése békés csendben zajlott; a köveket már azelőtt méretre vágták, mielőtt az építkezés helyszínére hozták, így hát sem kalapács, sem fejsze, sem semmilyen vasszerszám zaja nem hallatszott (1Ki 6:7). Hírám, Tírusz királya is együttműködött, búzáért és olajért cserébe cédrusfát és borókafenyőfát szállított (1Ki 5:10–12; 2Kr 2:11–16). Munkásokat is küldött, köztük egy kiváló mesterembert, Hírámot, aki egy tíruszi férfi és egy héber nő fia volt (1Ki 7:13, 14). Salamon 30 000 embert kényszermunkára kötelezett, körforgásban havonta 10 000-et elküldött Libanonba. Mindegyik csoport két hónapra hazatért otthonába. Rajtuk kívül volt még 70 000 teherhordó és 80 000 kővágó. Az utóbbiak nem voltak izraeliták (1Ki 5:13–18; 2Kr 2:17, 18).

A templom felavatása: Ez a hatalmas építkezés hét és fél évig tartott, i. e. 1027 nyolcadik havában, bul hónapban ért véget (1Ki 6:37, 38). Úgy tűnik, egy kis idő eltelt, mire bevitték a felszereléseket, és mindent elrendeztek, mert a hetedik hónapban, etánim havában, a lombsátorünnep idején szentelte fel és avatta fel Salamon a templomot (1Ki 8:2; 2Kr 7:8–10). Ennek i. e. 1026 hetedik  havában kellett történnie, 11 hónappal azután, hogy befejeződött az építkezés, nem pedig egy hónappal az épület elkészülte előtt (i. e. 1027-ben), ahogy azt néhányan gondolják.

Egy másik elképzelés szerint a felavatási ünnepség Salamon uralmának a 24. évében (i. e. 1014-ben) történt, miután megépítette a saját házát és a többi kormányzati épületet is, ami még 13 évbe tellett, vagy esetleg 20 évbe, ha minden építkezést beleveszünk. Ezt az elképzelést támasztja alá a görög Septuaginta, amely betoldott néhány szót, melyek nem találhatók meg a maszoréta szövegben; az 1Királyok 8:1-ben (3Királyok 8:1, LXX, Bagster) ezt írja: „És történt húsz év múltán, amikor befejezte Salamon az Úr házának és a saját házának építését, akkor Salamon király egybegyűjtötte Izrael fiainak minden vénjét Sionban, hogy kihozzák a Úr szövetségládáját Dávid városából – ez Sion – az athanin hónapban.” De ha összevetjük a Királyok és a Krónikák könyvében található beszámolókat, kitűnik, hogy ez a következtetés nem helyes.

Az 1Királyok 6–8. fejezete a templom építéséről és befejezéséről beszél; ezután említi Salamonnak a kormányzati épületek elkészítését magában foglaló 13 éves építkezési programját; majd miután hosszasan ecseteli a templom építését, és hogy bevitték „az apja, Dávid által megszentelt dolgokat”, a beszámoló a felavatás leírásával folytatódik. Ebből úgy tűnik, hogy a kormányzati épületek építési programját (1Ki 7:1–8) amolyan közbevetésként említették meg, hogy kikerekítsék, teljessé tegyék az építkezésről szóló beszámolót. De a 2Krónikák 5:1–3 feljegyzése, úgy tűnik, egyértelműbben utal arra, hogy a felavatás rögtön azután megvolt, hogy a templom és a felszerelések elkészültek, ugyanis ezt írja: „Végül elkészült mindaz a munka, amelyet Salamonnak el kellett végeznie Jehova háza számára. Salamon ezután bevitte az apja, Dávid által megszentelt dolgokat. Az ezüstöt, az aranyat és az összes eszközt az igaz Isten házának kincsei közé helyezte. Akkor Salamon egybegyűjtötte Izrael véneit, és minden törzsfőt”. Miután részletesen beszámol arról, hogyan helyezték el a szövetségládát a templomban a papok, akik elhozták Dávid városából a templomnak helyet adó dombra, a beszámoló tovább folytatja a felavatás leírását (2Kr 5:4–14; 6., 7. fej.).

Néhányan kétségbe vonják az előbb említett nézetet, miszerint a felavatás az azt követő évben történt, hogy elkészült a templom, mert az 1Királyok 9:1–9 beszél arról, hogy Isten meghallgatta Salamon imáját, és itt arról van szó, hogy Jehova azután jelent meg Salamonnak, miután „a király házának” építése befejeződött. (Vö.: 2Kr 7:11–22.) Ez pedig Salamon uralkodásának a 24. évében volt, a 20 éves építkezés végén. Vajon Isten csak 12 évvel később válaszolt Salamonnak a templom felavatásakor mondott imájára? Nem, ugyanis a felavatáskor, amint befejezte Salamon az imáját, „tűz szállt le az egekből, és megemésztette az égő felajánlást meg az áldozatokat, és Jehova dicsősége betöltötte a házat”. Ez erőteljesen bizonyította, hogy Jehova meghallgatta az imát, és tevőlegesen válaszolt, amit a nép is elismert (2Kr 7:1–3). Hogy Isten később is megjelent Salamonnak, azzal azt mutatta ki, hogy nem feledkezett meg a 12 évvel azelőtt mondott imájáról, és ekkor már szóban is felelt, biztosítva Salamont a válasza felől. Isten, amikor másodszor jelent meg Salamonnak, újra figyelmeztette, hogy maradjon továbbra is hűséges, mint az apja, Dávid.

Salamon imája: Salamon a templom felavatásakor mondott imájában olyan Istenként utalt Jehovára, aki mindenek fölött van, szerető-kedvességgel bánik velünk, lojális és az ígéreteinek Megtartója. Bár a templom Jehovának készült ház volt, Salamon elismerte, hogy „az egek, igen, az egeknek egei sem” tudják befogadni. Ő az Ima Meghallgatója és Megválaszolója, az Igazság Istene, aki megjutalmazza az igazságosakat, és megfizet a gonoszoknak, de megbocsát azoknak, akik megbánják bűnüket, és visszatérnek Hozzá. Bár nem természeti isten, hatalma van a természeti erők és az állatok élete fölött, sőt a föld nemzetei felett is. Nem csak a héberek nemzetének Istene, hanem minden olyan ember Istene, aki keresi őt. Imájában Salamon kifejezte azt a vágyát, hogy szeretné látni, amint az egész földön hatalmassá válik Jehova neve; Salamon kifejezte, hogy ő maga is szereti az igazságosságot és jogosságot, szereti Isten népét, Izraelt, és az idegent is, aki majd keresni fogja Jehovát (1Ki 8:22–53; 2Kr 6:12–42).

A felavatáskor az összes pap szolgálatban volt, ennél az alkalomnál nem kellett figyelembe venni a Dávid által felállított osztályokat (2Kr 5:11). Abból is látszik, hogy mindegyikük szolgálatára szükség volt, hogy a gabonafelajánláson kívül bemutattak még égő felajánlásul és közösségi áldozatul 22 000 marhát és 120 000 juhot a hétnapos ünnepi időszak alatt, amely ünnepélyes összejövetellel zárult a nyolcadik napon. Olyan sok áldozatot mutattak be, hogy a nagy rézoltár kicsinek bizonyult, és Salamonnak az udvar egy részét is fel kellett szentelnie erre a célra (1Ki 8:63, 64; 2Kr 7:5, 7).

Salamon később fölállította szolgálatukhoz a papok osztályait meg a lévitákat is a megbízatási helyükre apja, Dávid előírása szerint. Ekkor vált a templom azzá a hellyé, ahova egész Izrael összegyűlt az évszakonként megtartott ünnepeire, és ahol bemutatta áldozatait Jehovának.

Kormányzati épületek: Miután Salamon elkészült a templommal, az utána következő 13 év alatt felépített egy új királyi palotát Mórija hegyén,  közvetlenül a templom mellé D-re, úgyhogy közel volt a templom külső udvarához, de alacsonyabban helyezkedett el. Ehhez közel építette a tróncsarnokot, az oszlopcsarnokot és a Libanon-erdő házat. Ezek az épületek a templomnak helyet adó hegy teteje és az alacsonyabban lévő nyúlványon elhelyezkedő Dávid városa közötti lejtős területen feküdtek. Egyiptomi feleségének is épített egy házat; nem engedte meg, hogy „Dávidnak, Izrael királyának házában” lakjon, ahogy Salamon mondta: „mert szentek azok a helyek, ahova Jehova ládája került” (1Ki 7:1–8; 3:1; 9:24; 11:1; 2Kr 8:11).

Az egész nemzetre kiterjedő építkezés: Miután befejezte a kormányzati épületek építését, Salamon egy egész nemzetre kiterjedő építkezési programba kezdett. A kánaániták leszármazottait, akiket Izrael nem pusztított el Kánaán legyőzésekor, Salamon kényszermunkára fogta, de az izraeliták közül senkit sem alacsonyított le ilyen rabszolgasorba (1Ki 9:20–22; 2Kr 8:7–10). Felépítette és megerősítette Gézert (melyet a fáraó elvett a kánaánitáktól, és a lányának, Salamon feleségének adott ajándékba), valamint Felső- és Alsó-Bét-Horont, Baálátot és Támárt, és épített még raktárvárosokat, városokat a szekereknek és városokat a lovasoknak. Az egész birodalom, a Jordántól K-re fekvő terület is hasznát vette építkezési munkáinak. Megerősítette még a Dombot is, és „elzárta apja, Dávid városának a rését” (1Ki 11:27). Ez talán arra utal, hogy megépítette vagy kiterjesztette ’a Jeruzsálemet körülvevő falat’ (1Ki 3:1). Igen megerősítette Hácort és Megiddót; a régészek erős falak, megerősített kapuk részleteit tárták fel, amelyekről úgy vélik, hogy Salamon munkájának maradványai ezekben a városokban, melyek ma már romokban hevernek (1Ki 9:15–19; 2Kr 8:1–6).

Gazdagsága és dicsősége: Salamon sokat kereskedett. Hajóraja Híráméval együttműködve sok ofíri aranyat, „almuggimfát” és értékes követ hozott (1Ki 9:26–28; 10:11; 2Kr 8:17, 18; 9:10, 11). Egyiptomból lovakat és szekereket hozatott, és az akkori világ minden tájáról szállították a kereskedők bőségesen a portékáikat. Salamonnak az éves aranyjövedelme 666 talentum (kb. 256 643 000 dollár) volt, nem számítva a kereskedők által behozott ezüstöt, aranyat és egyéb terméket (1Ki 10:14, 15; 2Kr 9:13, 14). Ezenkívül „a föld összes királya” hozott az országából ajándékot évről évre: arany- és ezüsttárgyakat, balzsamolajat, fegyverzetet, lovakat, öszvéreket és egyéb kincseket (1Ki 10:24, 25, 28, 29; 2Kr 9:23–28). Még majmokat és pávákat is szállítottak társisi hajók (1Ki 10:22; 2Kr 9:21). Salamonnak 4000 lova és szekere volt az istállóállásokban (az 1Ki 10:26 szerint 1400 szekere volt), és 12 000 csatalova (vagy esetleg lovasa) volt (2Kr 9:25).

Nem volt király a földön, ki oly gazdag lett volna, mint Salamon (1Ki 10:23; 2Kr 9:22). A trónjához vezető előtér felülmúlt pompában mindent, ami más királyságokban volt található. Maga a trón színarannyal bevont elefántcsontból készült. Volt mögötte egy kerek mennyezet; hat lépcső vezetett ide, mindkét oldalon hat-hat oroszlán, és két oroszlán állt a trón kartámaszai mellett (1Ki 10:18–20; 2Kr 9:17–19). Csak arany ivóedénye volt; külön elmondja a beszámoló, hogy „semmi sem készült ezüstből; semmire sem becsülték az ezüstöt Salamon napjaiban” (2Kr 9:20). Salamon házában és a templomban voltak hárfák és húros hangszerek, melyek almuggimfából készültek, amit azelőtt sosem láttak Júdában (1Ki 10:12; 2Kr 9:11).

Háznépének élelmiszer-ellátása: Salamon királyi háznépének a napi élelme ez volt: „harminc kór [6600 l] finomliszt és hatvan kór [13 200 l] közönséges liszt, tíz hízott marha, húsz legeltetett marha és száz juh, ezenkívül szarvasbikák, gazellák, őzbakok és hizlalt kakukkok” (1Ki 4:22, 23). Tizenkét megbízott felügyelte az élelmiszer-ellátást, az év minden egyes hónapjára be volt osztva egy megbízott. Mindegyikük felügyelete alá tartozott egy-egy országrész; erre a célra nem törzsi határok szerint volt a beosztás, hanem a termények érésének megfelelően. Az ellátmány tartalmazta Salamon sok lovának a takarmányát is (1Ki 4:1–19, 27, 28).

Sába királynője meglátogatja Salamont: Sába királynője volt az egyik legelőkelőbb vendég az idegen országokból érkezők közül, akik azért jöttek, hogy megnézzék Salamon dicsőségét és gazdagságát. Mivel Salamon híre eljutott ’a föld összes népéhez’, a királynő útnak indult messzi birodalmából, hogy „próbára tegye őt találós kérdésekkel”. „Beszélt neki mindarról, ami közel állt a szívéhez”, „semmi sem volt, ami a király előtt rejtve lett volna, és amire ne adott volna választ neki” (1Ki 10:1–3, 24; 2Kr 9:1, 2).

Miután a királynő megfigyelte még a templomnak és Salamon házának a pompáját is, az ételek és italok felszolgálását, felszolgálóinak ruházatát és a templomban bemutatott rendszeres égő áldozatokat, „a lélegzete is elállt”, és így kiáltott fel: „íme, a felét sem beszélték el nekem! Fölülmúltad bölcsességben és jólétben a hírt, amelyet hallottam.” Ezután boldognak jelentette ki azokat a szolgákat, akik ilyen királyt szolgálnak. Mindez arra késztette, hogy Jehovát dicsérje, áldja Jehova Istent, aki szeretetét mutatta ki Izrael iránt azáltal, hogy Salamont királlyá tette, hogy bírói döntést hozzon és igazságot szolgáltasson (1Ki 10:4–9; 2Kr 9:3–8).

Ezután bőkezű ajándékot adott Salamonnak, 120 talentum (46 242 000 dollár) aranyat, rengeteg értékes követ és rendkívül sok balzsamolajat. Salamon is megadott a királynőnek mindent, amit  csak kért; sőt még azonfelül is, amit Salamon király a bőkezűsége szerint adott, valószínűleg többet, mint amit a királynő hozott neki (1Ki 10:10, 13; 2Kr 9:9, 12).

Jólét az uralkodása idején: Jehova megáldotta Salamont bölcsességgel, dicsőséggel és gazdagsággal mindaddig, míg szilárd maradt az igaz imádatban, és Izrael nemzete is hasonlóképpen élvezte Isten kegyét. Dávidot Isten felhasználta, hogy leigázza Izrael ellenségeit, és hogy megszilárdítsa a királyságot annak végső határáig. A beszámoló elmondja: „Salamon volt az uralkodó az összes királyság felett a[z Eufrátesz] Folyótól a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig. Ajándékokat hoztak, és szolgáltak Salamonnak élete minden napján” (1Ki 4:21). Salamon uralkodása idején béke volt, „Júda és Izrael megsokasodott: oly sokan voltak, mint a tenger mellett a homokszemek. Ettek, ittak és örvendeztek. Júda és Izrael biztonságban lakott, mindenki a szőlőtője alatt és fügefája alatt, Dántól Beér-Sebáig Salamon minden napján” (1Ki 4:20, 25; TÉRKÉP: 1. köt. 748. o.).

Salamon bölcsessége: „És Isten továbbra is adott Salamonnak bölcsességet és értelmet igen nagy mértékben, és mély szívet, oly bőségesen, mint tengerparton a homok. Salamon bölcsessége messze felülmúlta az összes napkeleti ember bölcsességét és Egyiptom minden bölcsességét.” Vannak még rendkívül bölcs emberek, akiket név szerint említenek: az ezrahita Etán (vsz. Dávid idejéből való énekes, aki a 89. zsoltárt írta), és még három izraelita férfi. Salamon azonban bölcsebb volt ezeknél, „hírneves lett minden nemzetben, körös-körül mindenfelé. Háromezer példabeszédet tudott mondani, és énekeinek száma ezeröt volt.” Tudása kiterjedt a föld növényeire, állataira, példabeszédei pedig a Prédikátor könyvében és az Énekek énekében megírtakkal együtt megmutatják, milyen mélyen ismerte az emberi természetet (1Ki 4:29–34). A Prédikátor könyvéből megtudjuk, hogy sokat elmélkedett, mert „igyekezett gyönyörűséges szavakat találni, és az igazság pontos szavait leírni” (Pr 12:10). Sok tapasztalatra tett szert, elment az alacsony sorúak és az előkelők közé is, alaposan megfigyelte életüket, munkájukat, reményeiket, céljaikat és az emberi élet forgandóságát. Magasztalta Isten ismeretét és törvényét, és mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy „Jehova félelme az ismeret kezdete”, és hogy az ember egész kötelessége ez: „Féld az igaz Istent, és tartsd meg parancsolatait” (Pl 1:7; 9:10; Pr 12:13; lásd: PRÉDIKÁTOR KÖNYVE).

Letért az igazságosság ösvényéről: Salamon, amíg hű volt Jehova imádatához, sikeres volt. Példabeszédeit alighanem akkor mondta, és a Prédikátor könyvét, az Énekek énekét és legalább egy zsoltárt (Zs 127.) is még abban az időben írt meg, amikor hűségesen szolgálta Istent. Ám Salamon kezdte figyelmen kívül hagyni Isten törvényét. Ezt olvassuk: „Salamon király pedig sok idegenből való feleséget szeretett a fáraó leánya mellett: moábita, ammonita, edomita, szidóni és hettita nőket, azokból a nemzetekből, amelyekről Jehova megmondta Izrael fiainak: »Ne menjetek közéjük, és ők se jöjjenek közétek; bizony elfordítják szíveteket, hogy az ő isteneiket kövessétek.« Ezekhez ragaszkodott Salamon, őket szerette. Végül hétszáz felesége, fejedelemnője lett, és háromszáz ágyasa; és a feleségei idővel elfordították a szívét. És történt, hogy öregkorára a feleségei elfordították Salamon szívét, hogy más isteneket kövessen; és nem volt teljes a szíve Jehova, az ő Istene iránt, mint ahogy apjának, Dávidnak a szíve. Salamon a szidóniak istennőjét, Astóretet és az ammoniták utálatosságát, Milkomot kezdte követni. Azt kezdte tenni Salamon, ami rossz Jehova szemében, és nem követte teljesen Jehovát, ahogy az apja, Dávid. Ekkoriban épített Salamon magaslatot Kámosnak, Moáb utálatosságának, a Jeruzsálem előtti hegyen, és Moloknak, Ammon fiai utálatosságának. Így tett minden idegenből jött feleségéért, akik áldozati füstöt füstölögtettek és áldoztak isteneiknek” (1Ki 11:1–8).

Bár ez Salamon „öregkorára” alakult így, ne gondoljuk, hogy szenilitás miatt tért le a helyes útról, ugyanis Salamon viszonylag fiatalon került trónra, és uralma 40 évig tartott (1Kr 29:1; 2Kr 9:30). A beszámoló nem mondja, hogy Salamon teljes mértékben felhagyott a templomban bemutatott imádattal és áldozatokkal. Úgy tűnik, megpróbált olyan gyakorlatot kialakítani, amelyben egyesítette a hitnézeteket, hogy kedvében járjon az idegen országokból való feleségeinek. „Jehova pedig megharagudott Salamonra, mert elhajlott a szíve Jehovától, Izrael Istenétől, aki kétszer is megjelent neki.” Jehova megmondta Salamonnak, hogy ennek következményeként Ő elszakítja tőle a királyság egy részét, de Dávid iránti tiszteletből és Jeruzsálemért nem Salamon napjaiban teszi ezt meg, hanem a fiának a napjaiban, aki mellett csak egy törzset hagy meg (Júdán kívül). Később kiderült, hogy ez a törzs Benjámin volt (1Ki 11:9–13).

Ellenszegülők Salamonnal szemben: Ettől kezdve Jehova ellenszegülőket támasztott Salamonnal szemben, elsősorban az Efraim törzséből való Jeroboámot, aki végül Roboám idejében tíz törzset eltérített, hogy ne legyen hű a trónhoz, és létrehozta az északi királyságot, amelyet Izraelnek neveztek azután. Salamon Jeroboámot a szorgalmáért még fiatalkorában kinevezte, hogy teljes egészében ő felügyelje József házának kényszerszolgálatát. Gondot okozott Salamonnak még az edomita Hadád, és Rezon is, Dávid ellensége, aki Szíria királya lett (1Ki 11:14–40; 12:12–15).

 Rossz hatással volt Salamon király uralkodására, hogy eltávolodott Istentől. Elnyomó lett, kétségtelenül azért, mert kormányának szélsőségessé váló költekezése miatt hanyatlott a gazdaság. A kényszermunkára kötelezettek között is voltak, akik elégedetlenkedtek, és nyilvánvalóan izraelita felvigyázóik között is. Mivel Salamon elfordult Istentől, nem követte őt teljes szívvel, Jehova sem árasztotta tovább rá az áldást és a gazdagságot, sem a kiapadhatatlan bölcsességet, hogy igazságosan és jog szerint kormányozzon, és meg tudja oldani a felmerülő nehézségeket. Maga Salamon mondta: „Amikor megsokasodnak az igazságosak, örül a nép, de ha gonosz uralkodik, sóhajtozik a nép” (Pl 29:2).

Ez be is következett, ami nyilvánvalóvá válik abból a beszámolóból, amely arról szól, mi történt nem sokkal Salamon halála után, amikor Roboám uralkodott. Ahija prófétával Isten üzenetet küldött Jeroboámnak, elmondva, hogy Isten neki ad tíz törzset, és hogy ha megtartja az Ő rendeleteit, Isten maradandó házat épít neki, mint Dávidnak. Salamon ezek után meg akarta ölni Jeroboámot, aki erre Egyiptomba menekült, ahol ekkor Salamon egyiptomi felesége apjának az utódja uralkodott. Jeroboám egészen Salamon haláláig ott maradt. Azután a nép élén panasszal fordult Roboámhoz, majd fellázadtak ellene (1Ki 11:26–40; 12:12–20).

Bár Salamon szíve elfordult Jehovától, „nyugodni tért ősatyáihoz, és eltemették apjának, Dávidnak a városában” (1Ki 11:43; 2Kr 9:31).

Jézus, Salamon jogos örököse: Máté Salamon leszármazottait Józsefig vezeti végig, Jézus nevelőapjáig, ezzel rámutatva, hogy Jézus volt Dávid trónjának jogos örököse a királyi vonalon (Mt 1:7, 16). Lukács Héliig vezeti Jézus nemzetségtáblázatát (aki úgy tűnik, Mária apja volt) Nátánon keresztül, aki Dávid és Betsabé egy másik fia volt, Salamonnak tehát édestestvére (Lk 3:23, 31). A két leszármazási vonal találkozik Zorobábelnél és Sealtielnél, majd újra szétválik (Mt 1:12, 13; Lk 3:27). Mária, Jézus anyja Nátán leszármazottja volt, József, a nevelőapja pedig Salamon leszármazottja, Jézus tehát vér szerint és jogilag is Dávid leszármazottja, vagyis teljes mértékben joga van a trónhoz. (Lásd: JÉZUS KRISZTUS NEMZETSÉGTÁBLÁZATA.)

Óvnunk kell a szívünket: Míg Salamonnak a ’szíve engedelmes’ maradt – amire eleinte vágyott –, Jehova kegyét élvezte, és sikeres volt. De életének rossz fordulata mutatja, hogy nem a tudás, a jó képességek, hatalom, gazdagság és hírnév a legfontosabb, valamint azt is, hogy ha elfordulunk Jehovától, elveszítjük a bölcsességet. Salamon tulajdon tanácsa igaznak bizonyult: „Minden megőrzendő dolognál jobban óvd szívedet, mert abból erednek az élet forrásai” (1Ki 3:9; Pl 4:23). Esete jól szemlélteti, milyen csalárd és veszedelmes a bűnös ember szíve, de arra is rámutat, hogy még a legjobb szívű emberek is csapdába kerülhetnek, ha nem vigyáznak állandó éberséggel. Biztos védelem, ha szeretjük, amit Jehova szeret, gyűlöljük, amit gyűlöl, állandóan keressük az útmutatását, és azt tesszük, ami a kedvére van (Jr 17:9; Pl 8:13; Héb 1:9; Jn 8:29).

Messiási próféciák: A Szentírásban található próféciák alapján sok hasonlóság van Salamonnak és a nagy Királynak, Jézus Krisztusnak az uralma között. Salamon uralma sok szempontból (már ameddig engedelmeskedett Jehovának) kicsiben a messiási Királyság mintája. Jézus Krisztus, aki ’nagyobb Salamonnál’, békés emberként jött, és szellemi építőmunkát végzett, főleg az igaz imádat helyreállítása terén a felkent követői között Jehova nagy szellemi templomában (Mt 12:42; 2Ko 6:16; Jn 14:27; 16:33; Ró 14:17; Jk 3:18). Salamon Dávidtól származott, akárcsak Jézus. Salamon neve (a ’béke’ jelentésű alapszóból) is illik a megdicsőült Jézus Krisztushoz, aki a „Béke Fejedelme” (Ézs 9:6). A Jedidja név ( jel.: ’Jah szeretettje’) is összhangban van azzal, amit Isten mondott a Fiáról, amikor Jézus megkeresztelkedett: „Ez az én szeretett Fiam, akit helyeslek” (Mt 3:17).

A 72. zsoltár Salamon uralmáért mondott ima: „Hozzanak a hegyek békét a népnek . . . Sarjadzik majd napjaiban az igazságos és a béke bősége, míg el nem múlik a hold. Alattvalói lesznek tengertől tengerig [vsz. a Földközi-tengertől a Vörös-tengerig; ‹2Mó 23:31›], és a[z Eufrátesz] Folyótól a föld minden határáig” (Zs 72:3–8).

A Zsoltárok 72:7-ről („míg el nem múlik a hold”) a Cook által írt Commentary ezt mondja: „Ez a rész fontos abban a tekintetben, hogy a zsoltáríró kifejezetten egy olyan királyra gondolt, akinek az uralma az idők végezetéig tart. Ettől az egész megfogalmazás messiási jelleget ölt.” A 8. versre vonatkozóan pedig megjegyzi: „A királyságnak egyetemesnek kellett lennie, a föld végső határáig kellett kiterjednie. Az izraelita uralom terjedelme Dávid és Salamon idején elegendő volt ahhoz, hogy megcsillantsa a reményt, és ezt a zsoltáríró eme remény megvalósulásának zálogaként tekinthette, de az előző versekkel összevetve ez a kijelentés szigorúan véve a Messiásra vonatkozik.”

Mikeás próféta egy próféciájában, melyet szinte mindenki úgy fogad, mint ami a Messiásról szól, abból vonta le a következtetést, amit Salamon uralma idejéről írtak: „Júda és Izrael biztonságban lakott, mindenki a szőlőtője alatt és fügefája alatt. . . Salamon minden napján” (1Ki 4:25; Mi 4:4). Zakariás (Za 9:9, 10) a Zsoltárok 72:8-at idézi, Máté pedig Zakariás próféciáját Jézus Krisztusra vonatkoztatja (Mt 21:4, 5).