(héb.: neʹser; arámi: nesarʹ; gör.: a·e·toszʹ):

Egy nagy testű ragadozó madár. Néhányan úgy vélik, hogy a héber elnevezés egy olyan alapszóból származik, amelynek a jelentése: ’darabokra tép vagy szétmarcangol’. Mások úgy gondolják, hogy a neʹser egy hangutánzó szó, és szerintük ’süvítésre’, illetve ’villanásra’ utal, vagyis egy olyan madárra, amely – miközben zuhanórepüléssel lecsap a zsákmányára – süvítve szeli a levegőt, és mint a villám hasít végig az égbolton. A héber kifejezés, akármelyik értelméről legyen is szó, találó a sasra, amelynek a villámgyors zuhanása a nagy magasságból sivító hangot kelt, ahogy a levegő átáramlik a kiterjesztett evezőtollai (a kézevezők) között. Ezt a ragadozó madarat, amely vért szürcsöl (Jób 39:27, 30), a mózesi törvény a „tisztátalan” madarak közé sorolta (3Mó 11:13; 5Mó 14:12).

Palesztinában előforduló fajai: Napjainkban a sasok közül Izraelben a parlagi sas (Aquila heliaca) és a szirti sas (Aquila chrysaëtos) található meg. A szirti sast aranysasnak is nevezik, és ezt a nevét a fején és a tarkóján húzódó aranyszínű sávról kapta. Ez a lenyűgöző madár sötétbarna, a hossza kb. 1 m, és a teljes szárnyfesztávolsága hozzávetőlegesen 2 m. A sasokra jellemző, hogy a fejük viszonylag széles, a szemük felett van egy kiugró csontperem, a csőrük horgas, rövid és erős, a lábuk izmos, a karmuk pedig éles és kemény.

’Sasszárnyakon hordozlak.’ Min alapul ez a szókép?

Erős, kiterjesztett szárnyaikkal sasmadarak vitorláznak és siklanak a „sasok földjének” nevezett Sínai-félsziget felett. Ezért érthették tökéletesen a kiszabadított izraeliták – akik a Sínai-hegy lábánál gyűltek egybe –, miért azt a szóképet használta Isten, hogy „sasszárnyakon” vitte ki őket Egyiptomból (2Mó 19:4; vö.: Je 12:14). Csaknem 40 évvel később Mózes ahhoz hasonlíthatta azt, ahogyan Jehova a pusztán át vezette az izraelitákat, mint amikor a fészekalját felrebbentő sas „lebeg fiókái fölött, kitárja szárnyait, felveszi őket, hordozza őket szárnytollain” (5Mó 32:9–12). Amikor elérkezik annak az ideje, hogy a sasfiókák repülni tanuljanak, a sasszülő felrebbenti őket, és a szárnyait csapkodva a fiókák tudtára adja, mit kellene tenniük. Azután vagy kilöki, vagy kicsalogatja őket a fészekből, hogy próbálgassák a szárnyaikat.

Bár némelyek kétségbe vonják azt, hogy a sas viszi-e egyáltalán a fiókáit a hátán, Sir W. B. Thomas egy skót idegenvezető észrevételei alapján a következőket mondta el a szirti sasról: „a madárszülők, miután nógatják a fiókát – vagy olykor kilökik a levegőbe –, alászállnak, és rövidke pihenőt engednek a küszködő fiókának a szárnyukon és a hátukon” (The Yeoman’s England. London, 1934, 135. o.). A Smithsonian Institution által kiadott Bulletin (1937. 167. sz. 302. o.) idézte egy egyesült államokbeli személy megfigyeléseit: „Miután az anyamadár kirepült a sziklaszirtre épített fészekből, kíméletlenül hagyta, hogy a fióka, mondjuk, úgy kilencven lábnyit [30 m-t] zuhanjon, majd kiterjesztett szárnyakkal alárepült, a fióka pedig az anyamadár hátán »landolt«. Azután az anyamadár visszaszállt a fiókával a hegyvonulat tetejére, és megismételték a mutatványt . . . Édesapámmal együtt több mint egy órán át szájtátva figyeltük őket.” A fentebbiekkel kapcsolatban G. R. Driver azt mondta, hogy az 5Mózes 32:11-ben szereplő „szókép nem csupán a képzelet szüleménye, hanem tényeken alapul” (Palestine Exploration Quarterly. London, 1958, 56–57. o.).

Magasra rakja a fészkét és élesen lát: A Jób 39:27–30-ban Isten egy kérdést tesz fel Jóbnak, amelyből jól láthatók a sas fészeképítési szokásai. A madár a fészkét egy magas fára vagy egy kőszirtre építi, például egy sziklás szurdokban. Az évek múlásával a sasfészek magassága elérheti  akár a 2 m-t is, némelyik sasé pedig egy tonnát is nyomhat! Mivel a sasfészek biztonságos és megközelíthetetlen, ezért jelképes értelemben a próféták üzeneteiben is szerepelt, amikor arról jövendöltek, hogy mi vár az Araba csipkézett hegyein lévő Edom fennhéjázó királyságára (Jr 49:16; Ab 3, 4).

Rutherford Platt a The River of Life c. könyvében (1956, 215–216. o.) alátámasztja, mennyire igazak a sas éles látásáról szóló szavak a Jób 39:29-ben, és arra is rávilágít, milyen páratlan tervezést tükröz a sas szeme, amely a Teremtő bölcsességét bizonyítja. A könyvben ez áll:

„Az állatvilágban. . . a sasnak, a keselyűnek és a héjának van a legélesebb látása. Annyira kiválóan látnak, hogy ha letekintenek 1000 láb [300 m] magasból, képesek észrevenni a fűben rejtőzködő nyulat vagy fajdot.

A vadászó élőlények annak köszönhetik az éles látásukat, hogy a tárgyakról visszatükröződő fény a hegyes, kúp alakú csapsejtjeikre vetül, amelyekből rengeteg található egy kis területen. Ez egy apró folt, amely a szemgolyó hátsó részében több ezer ponton keresztül elnyeli a tárgyról visszaverődő fénysugarakat, méghozzá olyan különleges módon, amely folytán egy tiszta kép keletkezik az agyban. Szinte minden vadásznak, például a bűzösborznak, a pumának és nekünk, embereknek is elég egyetlen olyan folt, amely csapokkal teli; mi egyenesen előre tekintünk, és egyenesen ahhoz a tárgyhoz megyünk, amelyet kinéztünk. De nem ugyanez a helyzet a sasok és a héják esetében, amelyek miután ráfókuszáltak a fűben lapuló nyúlra, azaz a képét pontosan a retina (ideghártya) csapokban leggazdagabb területére (sárgafolt) vetítették, esetleg egy hosszú, ferde zuhanórepüléssel közelítik azt meg. Emiatt a célpontról alkotott, és a szembe vetített kép egy ívelt útvonalat jár be a szemgolyó hátsó felületén, az ideghártyán. Pontosan ilyen útvonal lett tervezve a sas szemébe, ugyanis a zuhanórepülést végző madárnak a csapsejtjei inkább egy íven helyezkednek el, nem pedig egy kis területen csoportosulnak. Így, miközben a sas lecsap a fűben lapuló nyúlra, végig fókuszálni tud rá.” (Vö.: Jr 49:22.)

Repülése: Számos írásszöveg beszél a sas gyors röptéről (2Sá 1:23; Jr 4:13; Si 4:19; Ha 1:8). Egyes beszámolók szerint néhány sas túlszárnyalta a 130 km/h-s sebességet. Salamon arra figyelmeztetett, hogy a gazdagság olyan „szárnyakat szerez”, mint amilyen az ég felé repülő sasé (Pl 23:4, 5). Jób pedig amiatt kesergett, hogy az élet tovaszáll, a napok olyan gyorsan repülnek, akár a prédára lecsapó sas (Jób 9:25, 26). Akik viszont Jehovában bíznak, erőt kapnak a kitartáshoz, és szárnyra kelnek, mint a sasok, amelyek szinte fáradhatatlanul vitorláznak (Ézs 40:31).

Napjaink tudósai, akárcsak a Példabeszédek 30:19 írója, elgondolkodtak azon, hogy milyen „a sas útja az égen”. Ifj. Clarence D. Cone elmondja, hogy a sasok, héják és keselyűk fenséges és könnyed repülésének a megfigyelése miként „járult hozzá egy alapvető légköri jelenség felfedezéséhez”. Leírja, hogyan használják ki teljes egészében ezek a nagy testű madarak a nap által felmelegített, a földről felfelé áramló, meleg légtömegek, vagyis a termikek által biztosított emelő erőt, valamint arról is beszámol, hogy a sas „ujjszerű” evezőtollai aerodinamikailag úgy vannak kiképezve, hogy minimálisra csökkentik a szárny légellenállását (Scientific American. 1962. április. 131., 138. o.).

Jelképes értelem: A próféták gyakran használták ezt az erős ragadozó madarat jelképül. Sashoz hasonlították azoknak az ellenséges nemzeteknek a hadseregeit, amelyek hirtelen és rendszerint váratlanul támadtak (5Mó 28:49–51; Jr 48:40; 49:22; Hó 8:1). Emellett a Szentírás sasoknak nevezi Babilónia és Egyiptom uralkodóit (Ez 17:3, 7). Figyelemre méltó, hogy számos ókori nemzetnek, köztük Asszíriának, Perzsiának és Rómának a királyi jogarain, hadijelvényein és sztéléin általában sasfigura volt látható, miként a mai Németország, Egyesült Államok és más országok címerén.

Néhányan megkérdőjelezték, hogy helyénvaló-e ’sasokat’ írni a Máté 24:28-ban és a Lukács 17:37-ben, ugyanis szerintük ezeknek a szövegrészeknek inkább a tetem köré gyülekező keselyűkre kellene utalniuk. Igaz ugyan, hogy a sas alapvetően nem dögevő, miként a keselyű, olykor mégis előfordul, hogy tetemet eszik (Palestine Exploration Quarterly. 1955, 9. o.). Emellett a csapatosan vadászó keselyűtől eltérően általában magányosan vadászik, néha mégis párban ejt zsákmányt. Egy könyv pedig arról számol be, hogy „egy csapat sas csapott le egy villásszarvú-antilopra” (F. Drimmer [szerk.]: The Animal Kingdom. 1954, II. köt. 965. o.). Mivel Jézusnak a fentebb említett próféciája a megígért „jelenlétével” van összefüggésben, ezért nem csupán arra a pusztításra vonatkozik, amely i. sz. 70-ben érte a zsidó nemzetet a római seregek részéről, amelyeknek amúgy a hadijelvényein sasfigurák voltak láthatók.

A Jelenések könyvében minden bizonnyal a gyorsaság és az éleslátás érzékeltetésére szimbolizálják a sasok azokat az Isten trónja körül lévő teremtményeket, amelyek Isten ítéletüzeneteit hirdetik a földön élőknek (Je 4:7; 8:13; vö.: Ez 1:10; 10:14).

 Egy másik írásszöveg, amely sok tudós szerint inkább a keselyűről, és nem a sasról szól, a Mikeás 1:16. Ebben a versben arról olvasunk, hogy Izrael jelképesen ’kiterjeszti a kopaszságát’, amely olyan, „mint amilyen a sasé”. A sas fején sűrű a tollazat. Még az észak-amerikai fehérfejű rétisast is csak azért nevezik egyes nyelvek „kopasz sas”-nak, mert távolról a fehér fejtollai miatt olyan, mintha kopasz lenne. Viszont az Izraelben máig megtalálható fakó keselyűnek (Gyps fulvus) a fején csupán néhány fehér pihe van, a nyakát pedig mindössze imitt-amott fedi toll. Amennyiben az írásszöveg erre a madárra utal, az arra mutatna, hogy a héber neʹser szónak tágabb a jelentése, és nem pusztán sast jelent. Érdemes megjegyeznünk, hogy az ornitológusok bár nem ugyanabba a nembe, de ugyanabba a családba (Accipitridae) sorolják a fakó keselyűt és a sast. Némelyek mégis úgy gondolják, hogy a Mikeás 1:16 a sas vedléséről beszél, jóllehet az állítólag egy fokozatos és alig észrevehető folyamat. Ez a vedlés azzal jár, hogy a madár kevésbé mozgékony és veszít az erejéből, ám később újra erőre kap. Talán erre gondolt a zsoltáríró, amikor úgy fogalmazott, hogy „ifjúságod szüntelen megújul, mint a sasé” (Zs 103:5). Mások véleménye szerint ez a vers a sas meglehetősen hosszú élettartamára utal; némelyik megérte a 80 évet is.

Az Akvila név (Cs 18:2) a sas szó latin megfelelője.