Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Segély

Segély

Anyagi támogatás azoknak, akik az időskor, éhínség vagy egyéb viszontagságok miatt hiányt szenvednek a létfenntartáshoz szükséges javakban.

Isten hűséges szolgáinak egyik ismertetőjele az, hogy készséggel segítenek a szükségben levőkön (Jób 29:16; 31:19–22; Jk 1:27). Az első században a jeruzsálemi gyülekezet megszervezte, hogy eledelt osszanak szét a szükséget szenvedő keresztény özvegyek között, majd pedig hét képesített férfi lett kinevezve annak felügyeletére, hogy az arra méltó özvegyek ne legyenek elhanyagolva a naponkénti kiosztásnál (Cs 6:1–6). Évekkel később Pál apostol a Timóteusznak írott levelében hangsúlyozta, hogy az özvegyeknek szánt gyülekezeti segélyt a legalább 60 évesekre kell korlátozni. Ezeknek az özvegyeknek olyan hírben kellett állniuk, akik jó cselekedeteikkel előmozdították a kereszténységet (1Ti 5:9, 10). Mindamellett az idős szülőkről és nagyszülőkről való gondoskodás elsősorban a gyermekek és az unokák felelőssége volt – nem a gyülekezeté. Ahogy Pál írta: „Ha pedig valamely özvegynek vannak gyermekei vagy unokái, ezek először is azt tanulják meg, hogy a saját háznépükben éljenek Isten iránti odaadás szerint, és hogy mindig adják meg szüleiknek és nagyszüleiknek az őket megillető viszonzást, mert ez elfogadható az Isten szemében” (1Ti 5:4, 16).

A keresztény gyülekezetek olykor segélyakciókban vettek részt másutt élő testvéreik javára. Így aztán amikor Agabusz próféta nagy éhínségről jövendölt, a szíriai Antiókiában működő gyülekezetben a tanítványok ’elhatározták, mindegyikük, amint módjában állt, hogy szolgálatot végeznek úgy, hogy segélyt küldenek a Júdeában lakó testvéreknek’ (Cs 11:28, 29). A szükségben levő júdeai testvérek számára szervezett egyéb segélyakciók ugyanígy szigorúan önkéntesek voltak (Ró 15:25–27; 1Ko 16:1–3; 2Ko 9:5, 7).