A bibliai időkben akkor írtak és énekeltek siralmakat vagy gyászdalokat, ha meghalt valakinek a barátja (2Sá 1:17–27), ha feldúltak egy nemzetet (Ám 5:1, 2), vagy ha leromboltak egy várost (Ez 27:2, 32–36). A Siralmak könyve is egy ilyen gyászdal, és Isten  ihlette. Öt lírai költeményt tartalmaz (öt fejezetben), melyben a szerző amiatt kesereg, hogy i. e. 607-ben a babilóniaiak elpusztították Jeruzsálemet.

A könyv elismeri, hogy a nép bűnei miatt Jehova jogosan büntette meg Jeruzsálemet és Júdát (Si 1:5, 18). Kiemeli Isten szerető-kedvességét és irgalmát is, valamint arra is rámutat, hogy Jehova jó a benne reménykedőkhöz (Si 3:22, 25).

A címe: A héberben a könyv az első szaváról (ʼÉ·kháʹ!) kapta a címét, melynek jelentése: ’mily’. A Septuaginta fordítói Thréʹnoinak nevezték a könyvet, mely szónak a jelentése: ’gyászdalok; siralmak’. A Babilóniai Talmudban (A Talmud könyvei. Baba Bathra 14b, 393. o.) a héber Qí·nóthʹ szóval utalnak rá, mely azt jelenti, hogy ’gyászdalok; elégiák’, Jeromos pedig latinul Lamentationesnek nevezi a könyvet.

Helye a bibliai kánonban: A héber kánonban a Siralmak könyvét általában az öt Meghil·lóthʹ (tekercsek) közé sorolják. Ezek az Énekek éneke, Ruth könyve, Siralmak könyve, Prédikátor könyve és Eszter könyve. A Héber Iratok ókori példányaiban azonban a Siralmak könyve állítólag Jeremiás könyve után következett, ahogy a mai magyar Bibliákban is.

Ki írta? A görög Septuagintában a könyv bevezetője ezt írja: „Történt, hogy miután Izrael fogollyá tétetett, és Jeruzsálem elpusztult, Jeremiás sírva ült, és eme gyászdalokkal kesergett Jeruzsálem felett.” A targum is Jeremiást tekinti a könyv írójának, hiszen ezt jelenti ki a bevezető szavaiban: „Ezt mondta Jeremiás, a próféta és a nagyszerű pap.” A latin Vulgata Kelemen-féle szövegében ez szerepel a Siralmak könyvének bevezetőjében: „És történt, hogy miután Izraelt fogságba vitték, és Jeruzsálemet elpusztították, Jeremiás próféta leült, és siránkozott Jeruzsálem sorsa felett; keservesen sóhajtozott, bánatosan sírt, és ezt mondta. . .”

A stílusa: A Siralmak könyvének öt fejezete öt költemény, melyek közül négy (1–4. fejezet) akrosztichon. A héber ábécé 22 betűből (mássalhangzóból) áll, és az 1., a 2. és a 4. fejezet szintén 22 versből áll. A versek a héber ábécésorrend szerint vannak szerkesztve, vagyis az 1. vers kezdőbetűje a héber ábécé első betűjével, az ʼáʹleffel kezdődik, a 2. vers a második betűvel, a béthtel, és így tovább, egészen az ábécé végéig. A 3. fejezet 66 versből áll, és ebben a fejezetben mindig három vers kezdődik ugyanazzal a héber betűvel, majd utána vált a következő mássalhangzóra.

A 2., 3. és 4. fejezetben az ʽaʹjin és a péʼ betűk fel vannak cserélve, nem ugyanolyan sorrendben követik egymást, mint az 1. fejezetben vagy a 119. zsoltárban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Siralmak könyvének az ihletett írója hibázott. Ehhez a témához a következő megjegyzést fűzték: „Mivel a szóban forgó eltérés háromszor is megismétlődik. . ., még kisebb a valószínűsége annak, hogy a szerző felületessége áll a háttérben. Az eltérésnek egyéb oka lehet. Más, ábécésorrendben íródott verseknél – különösképpen a régebbi időkből valóknál – szintén megfigyelhető, hogy számos esetben eltérnek a szabálytól. Ez kétségtelenül azt bizonyítja, hogy a szerző csak addig ragaszkodott az  ábécésorrendhez, amíg az nem zavarta meg a gondolatmenetet, és nem hangzott miatta a mű mesterkéltnek” (C. F. Keil és F. Delitzsch: Commentary on the Old Testament. 1973, VIII. köt. Jeremiás siralmai, 338. o.). Példaként van megemlítve a 34. zsoltár, amelyben hiányzik a wáw betűvel kezdődő vers, és a 145. zsoltár, mely kihagyja a nún betűvel kezdődő verset. Nem kell nagy fontosságot tulajdonítani annak, hogy ezekben az ihletett írásokban nem ragaszkodtak szigorúan a héber ábécé sorrendjéhez. Miért? Az akrosztichon nyilván segített, hogy könnyebben meg lehessen jegyezni a költeményeket, ám a legfontosabb az üzenet volt, és ez elsőbbséget élvezett a nyelvi eszközökkel szemben.

Bár a Siralmak könyvének az 5. fejezete is 22 versből áll (ahány betű a héber ábécé), nem akrosztichon.

Mikor íródott? A Siralmak könyvének erőteljes szóképei azt mutatják, hogy Jeremiás röviddel Jeruzsálem eleste (i. e. 607) után írta a könyvet, amikor még élénken élt az emlékezetében, hogy a babiloniak bevették és felgyújtották Jeruzsálemet. Általában egyetértenek azzal, hogy Jeremiás a könyvet nem sokkal Jeruzsálem pusztulása után kezdte írni, és logikus azt feltételeznünk, hogy i. e. 607-ben be is fejezte.

Próféciák beteljesedése: A Siralmak könyve érzékletesen ecseteli a Jeruzsálemmel történteket, melyek az 5Mózes 28:63–65 szavait teljesítették be. A könyvben más próféciák beteljesedése is látható. Ezt mutatja az is, ha összevetjük a Siralmak 1:2-t a Jeremiás 30:14-gyel, a Siralmak 2:17-et a 3Mózes 26:17-tel és a Siralmak 2:20-at az 5Mózes 28:53-mal.

Tartalma: Az első fejezet 12. versétől kezdődően Jeremiás a megszemélyesített Jeruzsálemet, Siont szólaltatja meg Isten szövetséges ’asszonyaként’ (Ézs 62:1–6). Ez az asszony magára maradt, özvegy és megfosztották a gyermekeitől; fogoly és rabszolga, akit kényszermunkára fogtak. A 2. fejezetben Jeremiás beszél. A 3. fejezetben Jeremiás a nemzetről mint egy ’életerős férfiról’ ír, akin keresztül voltaképpen a saját érzéseit tolmácsolja. A 4. fejezetben Jeremiás folytatja a kesergést. Az 5. fejezetben pedig mintha Jeruzsálem lakosai beszélnének. A könyv egészére jellemző, hogy a „szereplői” elismerik a bűnüket, hogy reménykednek és bíznak Jehovában, és hogy szeretnének jó útra térni. Ám ezek az érzések nem a többség érzéseit tükrözik. Viszont volt egy maradék, amely úgy gondolkodott, mint Jeremiás. Vagyis a Siralmak könyvében megfogalmazott kijelentések azt tükrözik, hogy maga Isten hogyan tekintette Jeruzsálemet.

Ennélfogva a Siralmak könyve egy megbízható és értékes beszámoló, melyet Isten ihletett.

[Kiemelt rész a 869. oldalon]

A SIRALMAK KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Öt melankolikus költemény, mely arról szól, hogy milyen szerencsétlenség érte Jeruzsálemet és a lakosait i. e. 607-ben, amikor a babiloniak rájuk támadtak

Jeremiás írta, közvetlenül Jeruzsálem elpusztítása után

A megszemélyesített Jeruzsálem özvegyként van bemutatva, akit megfosztottak a gyermekeitől; senki sincs, aki vigasztalná (1:1–22)

Az „özvegy” elismeri, hogy azért érik a csapások, mert vétkezett Jehova ellen

Imádkozik a Mindenhatóhoz, hogy büntesse meg azokat, akik örülnek a nyomorúságának

Jehova a haragjában sújtott le Jeruzsálemre (2:1–22)

„Az égből a földre vetette” Jeruzsálemet

Eltaszította a szentélyét, és nem tisztelt se királyt, se papot

Bárki, aki elmegy mellette, megdöbben, mi történt ezzel a várossal, mely „a tökéletes szépség” volt

A nemzetet jelképező „életerős férfi” a nyomorúságáról beszél, de reményét is szavakba önti (3:1–66)

Leírja, milyen elkeserítő helyzetben van

Ám biztos abban, hogy Jehova meghallgatja a népe imáit, és irgalmazni fog

A jeruzsálemi ostrom szörnyűségei (4:1–22)

Jobb volt azoknak, akiket kard ölt meg, mint az éhen halóknak; az asszonyok a saját gyermekeiket ették meg

A menekülőket ádázul üldözték a hegyekben és a pusztában

Könyörögnek Jehovának, hogy lássa meg népe szenvedését, és hogy fogadja őket vissza a kegyébe (5:1–22)

A nép öröksége másokra szállt

Megszégyenültek és megaláztattak

Imádkoznak Jehovához, hogy térítse vissza őket magához, annak ellenére, hogy elvetette őket haragjában