Lüdiának (Kis-Ázsia ny. területének) az ókori fővárosa, és egy – Artemisszel vagy Kübelével kapcsolatba hozható – ázsiai istennő imádati központja. A Gediz (korábban Hermosz) folyótól D-re helyezkedett el, így mintegy 50 km-re D-re Tiatirától (ma Akhisar), és kb. 75 km-re K-re Szmirnától (ma İzmir). A város fellegvára egy szinte megközelíthetetlen sziklaszirtre épült. Habár Szárdisz kapcsolattartását a D-re lévő vidékekkel gátolta egy hegyvonulat, a k–ny. kereskedelmi útvonalat a kezében tartotta. Kereskedelmi tevékenysége és ipara, az igencsak termékeny környező földterület, valamint a gyapjúszövet- és szőnyeggyártás nagyban hozzájárult a város gazdagságához és jelentőssé válásához. Volt olyan idő, amikor Szárdisz lakosainak a száma elérhette a kb. 50 000 főt.

Az i. e. hatodik században Nagy Círusz (Kürosz) legyőzte az utolsó lüd királyt, Krőzust (Kroiszoszt), és ezután több mint 200 éven át Szárdisz a Perzsa Birodalom ny. felének a székhelye volt. I. e. 334-ben a város ellenállás nélkül megadta magát Nagy Sándornak. Később Pergamon, majd pedig Róma fennhatósága alá került. I. sz. 17-ben egy hatalmas földrengés csaknem a földdel tette egyenlővé, ám a Rómától kapott bőkezű segéllyel újjáépült.

A zsidó történetíró, Josephus megemlíti, hogy az i. e. első században nagy zsidó közösség létezett Szárdiszban (A zsidók története. XIV. könyv, 10. fej., 24.). Az i. sz. első század végére a Szárdiszban megalapított keresztény gyülekezetnek szellemileg ’fel kellett ébrednie’. Mindamellett olyan személyek is tartoztak ehhez a gyülekezethez, akik „nem szennyezték be felsőruháikat” (Je 3:1–6).

Az ókori Szárdisz helyén feltárt jelentős romok között van az efézusi Artemisz (vagy Kübelé) temploma, egy római színház és stadion, valamint egy ókori zsinagóga (KÉP: 2. köt. 946. o.).