Az a terület, amelyet K-ről Mezopotámia, Ny-ról a Libanoni-hegység, É-ról a Taurus-hegység, D-ről pedig Palesztina és a Szír-sivatag határolt. A Héber Iratokban Arámnak nevezik ezt a területet. A határokról szóló fenti leírás csupán megközelítő, mivel Szíria befolyása és a terület fölött gyakorolt fennhatósága meglehetősen gyakran változott és módosult.

A patriarchális időkben: A patriarchális időkben a szírekről szóló egyetlen bibliai feljegyzés a Hárán környékén zajló eseményekkel kapcsolatos, és Rebeka családjáról szól. Az apjáról, Betuelről és a fivéréről, Lábánról azt olvashatjuk, hogy szírek, vagyis szó szerint arameusok voltak (1Mó 25:20; 28:5; 31:20, 24). Jákobot úgy jellemzi a Biblia, hogy „veszendő szíriai”, hiszen 20 éven át élt Hárán környékén. Ott vette feleségül Lábán két lányát, majd fiakat és lányokat nemzett; Lábán szolgálatában nehézségeket is tapasztalt. Ezenkívül Jákob anyja is szír volt (5Mó 26:5; 1Mó 31:40–42; Hó 12:12).

A bírák ideje: A bírák idején, amikor az izraeliták elhagyták Jehova imádatát, a szír király, Kusán-Risataim 8 éven át az uralma alatt tartotta őket (Bí 3:7–10). Egy másik alkalommal Szíria befolyása olyannyira megerősödött, hogy emiatt Izrael Szíria isteneit és más pogány istenségeket imádott (Bí 10:6).

Izrael és Júda királyainak időszaka: Izrael királyságának megszületésétől kezdve Szíria erőszakos katonai tevékenységbe lendült, és az északi királyság történelme során a két nemzet között végig ellenségeskedés állt fenn. Izrael első királya, Saul hadba szállt Cóba szír királyaival (1Sá 14:47). Dávid mihelyt király lett, nagy veszteséget okozott a szír király, Hadadézer hadseregének, és egyben rengeteg aranyat, ezüstöt és rezet zsákmányolt és szentelt Jehovának. Helyőrségeket is állított Damaszkuszban, és sarcot követelt a szírektől (2Sá 8:3–12; 1Kr 18:3–8). Később az ammoniták több mint 30 000 szír zsoldost fogadtak bérbe, akik az izraeliták elleni harc helyett menekülni kezdtek. Ám rögtön azután, hogy szír erősítés érkezett, az izraeliták elleni harc folytatódott. A szíreket ekkor nagy veszteség érte, ami arra indította őket, hogy békét kérjenek (2Sá 10:6–19; 1Kr 19:6–19).

Ezek után egy bizonyos szír lázadó, név szerint Rezon – aki Hadadézertől menekült el – királlyá tette magát Damaszkuszban, és Salamon napjaiban végig ellenszegülő volt Izraellel szemben (1Ki 11:23–25). Ezen fejlemények után Damaszkusz lett a legjelentősebb szír város, amelyet sokáig „Szíria feje”-ként ismertek el. Jehova neki címezve mondta el kijelentéseit a nemzet ellen (Ézs 7:8; 17:1–3; Ám 1:5).

Izrael királyságának kettészakadása után: A szírekről szóló bibliai történelem Salamon halálát és a királysága kettészakadását követően nagyrészt arról szól, hogy a szírek és az izraeliták – mind az északi, mind a déli királyság – hol baráti, hol ellenséges kapcsolatban voltak. Azok a konkrét események, amelyekről a Biblia beszámol, Asa (1Ki 15:18–20; 2Kr 16:2–4, 7), Aháb (1Ki 20:1–34; 22:3, 4, 29–35; 2Kr 18:10, 28–34), Jórám (Izrael királya) (2Ki 6:24–7:16; 8:28, 29; 9:14b, 15; 2Kr 22:5, 6), Joás (Júda királya) (2Ki 12:17, 18; 2Kr 24:23, 24), Joakház (2Ki 13:3–7, 22), Joás (Izrael királya) (2Ki 13:14–19, 24, 25), Jótám (2Ki 15:37, 38), Aház (2Ki 16:5–9; 2Kr 28:5; Ézs 7:1–8; 9:12) és Joákim (2Ki 24:2) uralma idején történtek. Annyira rendkívülinek számított az, amikor „három éven át úgy éltek, hogy nem volt háború Szíria és Izrael között”, hogy külön meg lett említve (1Ki 22:1).

Jehova prófétája, Elizeus bizonyos esetekben érintkezésbe lépett a szírekkel; például ő gyógyította ki a szír hadvezért, Naámánt a leprából (2Ki 5:1–20), és ő tárta fel Hazáelnek, hogy az ura, II. Ben-Hadád helyett Szíria királya lesz (2Ki 8:7–15). Egy másik esetben, amikor a szírek egy különítménye körülvette Dótánt, hogy Elizeust foglyul ejtse, a próféta először azt kérte Istentől, hogy verje meg őket egy fajta vaksággal, majd elvezette őket Szamáriába, ahol visszanyerték látásukat; ott aztán elrendelte, hogy adjanak nekik enni, és elbocsátotta őket a hazájukba (2Ki 6:8–23). A további részleteket illetően, hogy még mi történt a szírek és a próféta között, lásd az ELIZEUS szócikket.

A szírek szemiták voltak, és közeli rokonságban, valamint szoros kapcsolatban álltak az izraelitákkal. Az i. e. VIII. században mégis annyira eltértek a nyelveik, hogy egy átlag zsidó nem értette az arámi nyelvet (2Ki 18:26–28; Ézs 36:11, 12; lásd: ARÁMI NYELV: Sajátosságai.) Vallási szempontból is óriási különbség volt a sokistenhívő szírek és a zsidók között, és csak amikor a zsidók hitehagyottá váltak, akkor történhetett  meg, hogy a szírek isteneit imádják Izrael földjén (Bí 10:6; 2Ki 16:10–16; 2Kr 28:22, 23).

Az i. sz. I. században: Az apostoli időkben Szíria azt a római provinciát jelentette, amelyet Pompeius a birodalomhoz csatolt i. e. 64-ben. Ez a provincia magában foglalta a korábbi Szíria nagy részét. Szíria kormányzója ellenőrzése alatt tartotta egész Palesztinát is. Jézus születése idején Szíriában Quirinius kormányzó uralkodott, aki Augustus császár legátusa volt, és akinek a rezidenciája a provincia fővárosában és a Római Birodalom harmadik legnagyobb városában, Antiókiában volt, az Orontes folyó mentén (Lk 2:1, 2). Jézus a szolgálatát magára Palesztinára korlátozta, de nagyszerű csodáinak a híre „Szíria egész területére” eljutott (Mt 4:24).

Amikor a jeruzsálemi keresztények az István megkövezése utáni üldözés miatt szétszóródtak, néhányan közülük Szíria fővárosába, Antiókiába is elvitték a jó hírt. Ott először a zsidók hallották az üzenetet, később pedig a más nemzeti csoportokhoz tartozók is. Barnabásnak és Pálnak egyaránt nagy szerepe volt az antiókiai gyülekezet megalakulásában és fejlődésében. Először ebben a szír városban volt, hogy „a tanítványokat isteni gondviselés által keresztényeknek hívták” (Cs 11:19–26; Ga 1:21).

Úgy i. sz. 46-ban, amikor nagy éhínség volt Claudius császár uralma idején, az Antiókiában és környékén élő keresztények Barnabással és Pállal segélyt küldtek a Jeruzsálemben lakó testvéreiknek (Cs 11:27–30). A körülmetélkedéssel kapcsolatos levél, melyet a jeruzsálemi apostolok és vének küldtek el, kimondottan az antiókiai, szíriai és ciliciai (egy szomszédos terület) gyülekezeteknek lett címezve (Cs 15:23). Pálnak azokban az években, amelyekben kiterjedt utazásokat tett misszionáriusként, a szíriai Antiókia volt a kiindulópontja (Cs 15:40, 41; 18:18; 20:3; 21:3; Ga 2:11).