A Szentírásban többnyire a héber dá·várʹ és a görög loʹgosz szavakat fordítják „szó”-nak. Ezek a szavak a legtöbb esetben teljes gondolatra, mondásra vagy kijelentésre utalnak,  nem csupán egyetlen szóra, illetve a beszéd egyetlen egységére. (A görög nyelv a rhéʹma szóval utal az „egyetlen szó”-ra [Mt 27:14], bár ez is jelenthet mondást vagy beszédet.) Elmondható, hogy minden olyan üzenet, amely a Teremtőtől származik, így azok is, amelyeket a próféták közöltek, „az Isten szava”. Néhány helyen a Loʹgosz ( jel.: ’Szó’) Jézus Krisztusnak a címe.

Isten szava: A Szentírásban, kisebb változtatásokkal, több százszor fordul elő a „Jehova szava” kifejezés. Az egek „Jehova szavára” álltak elő. Isten szólt, és szava valóra vált. „Isten ezt mondta: »Legyen világosság!« És világosság lett” (Zs 33:6; 1Mó 1:3). Ez nem úgy értendő, hogy maga Jehova nem végez semmilyen munkát (Jn 5:17). De angyalok miriádjai veszik körül, akik figyelnek a szavára, és teljesítik az akaratát (Zs 103:20).

A teremtés, benne az élőlények és az élettelen alkotások alá vannak vetve Isten szavának, és Isten felhasználhatja őket arra, hogy végrehajtsák a szándékát (Zs 103:20; 148:8). Szava megbízható; Isten megemlékezik arról, amit ígér, és valóra is váltja (5Mó 9:5; Zs 105:42–45). Amint ő maga mondta, „szava időtlen időkig fennmarad”; soha nem tér vissza anélkül, hogy véghezvinné a szándékát (Ézs 40:8; 55:10, 11; 1Pt 1:25).

Jehova olyan Isten, aki szívesen közli a gondolatait; különféle módokon tárja fel a teremtményeinek, hogy mi az akarata és a szándéka. Isten nyilván angyal által szólt emberekhez, így Ádámhoz, Noéhoz és Ábrahámhoz is (1Mó 3:9–19; 6:13; 12:1). Időnként szent emberek által, például Mózes és Áron által tudatta, hogy mi a szándéka (2Mó 5:1). „Minden szót”, amelyet Mózes parancsolt Izraelnek, valójában Isten parancsolt (5Mó 12:32). Isten próféták és prófétanők szája által is szólt, például Elizeus, Jeremiás és Debóra szája által (2Ki 7:1; Jr 2:1, 2; Bí 4:4–7).

Mózes idejétől kezdve Isten sok parancsolatát lejegyezték. A dekalógust – ismertebb nevén a tízparancsolatot, amelyet a Héber Iratok ’Tíz szónak’ nevez – először szóban mondta el Isten, majd az „ujjával” kőtáblákra írta (2Mó 31:18; 34:28; 5Mó 4:13). Az 5Mózes 5:22 ezeket a parancsolatokat ’szavaknak’ nevezi. (Lásd: TÍZ SZÓ.)

Józsué isteni ihletés alatt további „szavakat [írt] Isten törvényének könyvébe”, akárcsak más hűséges bibliaírók (Jzs 24:26; Jr 36:32). Végül az összes ilyen írást összegyűjtötték, és ezek alkotják a Szentírást vagy a Szent Bibliát. „A teljes írás”, amely „Istentől ihletett”, napjainkban az összes kanonikus bibliai könyvet magában foglalja (2Ti 3:16; 2Pt 1:20, 21). A Keresztény Görög Iratok Isten ihletett szavát gyakran egyszerűen csak „a szó”-nak nevezi (Jk 1:22; 1Pt 2:2).

A Bibliában sok szinonima található Isten szavára. A 119. zsoltár például, amely több mint 20-szor utal Jehova ’szavára’ vagy ’szavaira’, költői párhuzamokban különféle szinonimákat említ: törvény, emlékeztetők, utasítások, rendelkezések, parancsolatok, bírói döntések, rendeletek és Jehova beszédei. Ez is azt mutatja, hogy a „szó” alatt egy teljes gondolat vagy üzenet is érthető.

A Bibliában számos egyéb kifejezést találunk, amely Isten szavára vonatkozik, és ezekből látszik, milyen átfogó és tartalmas a szava. Egyebek mellett így is nevezik: „a hit »szava« [v.: „mondása” ‹rhéʹma›]” (Ró 10:8, Int), ’az igazságosság szava [v.: üzenete ‹a loʹgosz egy formája›]’ (Héb 5:13) és ’a békéltetés szava’ (2Ko 5:19). Isten szava vagy üzenete olyan, mint a „mag”, amely, ha jó földbe kerül, sok gyümölcsöt terem (Lk 8:11–15). Isten beszédéről azt is írja a Biblia, hogy „sebesen fut” (Zs 147:15).

A szó prédikálói és tanítói: Az Úr Jézus Krisztus volt az, aki a legteljesebb mértékben feltárta és támogatta az igazság szavát, melyet Jehova ihletett. Az emberek ámultak a tanítási módján (Mt 7:28, 29; Jn 7:46), ám az érdemet ő nem magának tulajdonította, ugyanis ezt mondta: „az a szó pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem” (Jn 14:24; 17:14; Lk 5:1). Krisztus hűséges tanítványai megmaradtak a szavában, aminek köszönhetően nem voltak többé tudatlanok, megszabadultak a babonától, a félelemtől, valamint kiszabadultak a bűn és a halál rabszolgaságából (Jn 8:31, 32). Jézus sokszor szükségesnek látta, hogy szembeszálljon a farizeusokkal, akiknek a hagyományai és a tanításai érvénytelenné tették „Isten szavát [v. kijelentését]” (Mt 15:6; Mk 7:13).

Nem elég csupán hallanunk Istennek a prédikálás által közölt szavát. Az is fontos, hogy a Biblia üzenetével összhangban cselekedjünk, és engedelmeskedjünk a benne foglaltaknak (Lk 8:21; 11:28; Jk 1:22, 23). Az apostolok és a tanítványok, miután alapos képzést kaptak a szolgálatra, engedelmeskedtek a szónak, és maguk is elkezdtek prédikálni és tanítani (Cs 4:31; 8:4, 14; 13:7, 44; 15:36; 18:11; 19:10). Ennek eredményeként „az Isten szava tovább növekedett, és a tanítványok száma igencsak sokasodott” (Cs 6:7; 11:1; 12:24; 13:5, 49; 19:20).

Az apostolok és a társaik nem házaltak a Szentírással, mint a hamis pásztorok. Istennek a tiszta, hamisítatlan üzenetét prédikálták (2Ko 2:17; 4:2). Pál apostol ezt mondta Timóteusznak: „Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy helyeselten mutasd be magadat az Istennek, mint olyan munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, aki helyesen használja az igazság szavát.” És még  ezt is parancsolta neki: „prédikáld a szót, a sürgősség érzetével légy ezen a kedvező időszakban is, a bajokkal terhes időszakban is” (2Ti 2:15; 4:2). Pál ezenkívül azt tanácsolta a keresztény feleségeknek, ügyeljenek a viselkedésükre, hogy „az Isten szavát ne érje becsmérlő beszéd” (Tit 2:5).

Attól fogva, hogy az Ördög megcáfolta, amit Isten mondott az Éden-kertben, sok sátáni személy Isten szavának az ellenségévé vált. De voltak sokan, akik az életükkel fizettek azért, hogy kiálltak Isten szava mellett, amit a bibliai próféciák és a történelem is bizonyít (Je 6:9). Az is történelmi tény, hogy az üldözés nem tudta leállítani Isten szavának a hirdetését (Fi 1:12–14, 18; 2Ti 2:9).

Isten szavának és szellemének az ereje: Isten szava rendkívüli erőt fejt ki azokon, akik hallják. Életet jelent. Isten bemutatta Izraelnek a pusztában, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Jehova szájának minden kijelentésével él az ember” (5Mó 8:3; Mt 4:4). Isten szava ’az élet szava’ (Fi 2:16). Jézus Istennek a szavait szólta, és ezt mondta: „A beszédek [rhéʹma·ta], amelyeket mondtam nektek, szellem és élet” (Jn 6:63).

Pál apostol ezt írta: „az Isten szava [v.: üzenete ‹loʹgosz›] élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait” (Héb 4:12). A szív mélyére hatol, és feltárja, hogy valaki csakugyan a helyes alapelveknek megfelelően él-e (1Ko 14:23–25).

Isten szava maga az igazság, és meg tud szentelni egy embert arra, hogy Isten fel tudja őt használni (Jn 17:17). Bölccsé és boldoggá tud tenni, és képes véghezvinni Isten szándékát (Zs 19:7–9; Ézs 55:10, 11). Teljesen fel tud készíteni minden jó cselekedetre, és képessé tud tenni a gonosz legyőzésére (2Ti 3:16, 17; vö.: 1Jn 2:14).

Jézus prédikált, és a Biblia ezt írja erről: Isten „kente fel őt. . . szent szellemmel és erővel, és ő átment a vidéken, jót cselekedve, és meggyógyítva mindazokat, akiket elnyomott az Ördög; mert vele volt az Isten” (Cs 10:38). Pál apostol nem az emberi bölcsesség meggyőző szavaival, hanem szellemnek és erőnek megmutatásával térített meg embereket, még pogányokat is (1Ko 2:4). Mindazok a szavak, amelyeket az apostol Isten szent szellemének a késztetésére mondott, és amelyek a Szentíráson, Isten Szaván alapultak, hatásosak voltak ahhoz, hogy az emberek megtérjenek. A tesszalonikai gyülekezetnek ezt mondta: „a jó hír, melyet prédikálunk, nem csupán beszéddel jelent meg közöttetek, hanem erővel, szent szellemmel és erős meggyőződéssel is” (1Te 1:5).

Keresztelő János „Illés szellemével és erejével” jött el. Megvolt benne Illés ’szelleme’, ugyanaz a lendület és erő. Ezenkívül Jehova szelleme vezette Jánost, hogy Isten szavait szólja, olyan szavakat, amelyek nagy erőt fejtettek ki. János nagyon sikeres volt abban, hogy „visszafordítsa az apák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazságosak gyakorlati bölcsességéhez, hogy felkészített népet készítsen elő Jehovának” (Lk 1:17).

Nem szabad hát alábecsülni az Isten Szavában, vagyis a Bibliában található jó hírről szóló üzenetet. Ezek a szavak erőteljesebbek minden olyan szónál, amelyet az emberek kigondolhatnak vagy mondhatnak. Az ókorban a bereaiak dicséretben részesültek, amiért ’gondosan vizsgálták az Írásokat’, hogy lássák, igaz-e mindaz, amit egy apostol tanít (Cs 17:11). Mivel Isten szolgái Istennek az erőteljes Szavát szólják, ’a szent szellem ereje’ energiát ad nekik, és segíti őket (Ró 15:13, 19).

„A Szó” mint cím: A Keresztény Görög Iratokban „a Szó” (gör.: ho Loʹgosz) címet is jelöl (Jn 1:1, 14; Je 19:13). János apostol rámutatott, hogy aki ezt a címet viseli, Jézus, nemcsak akkor viselte ezt a címet, amikor a földön tökéletes emberként a szolgálatát végezte, hanem már az emberré válása előtt is, amikor szellemteremtmény volt, sőt azután is, hogy felkerült az égbe, és felmagasztaltatott.

„A Szó isten volt”: A Fiúnak az emberré válása előtti létéről ezt mondja János: „Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennél volt, és a Szó isten volt” (Jn 1:1, ÚV). A Katolikus fordítás ezt írja: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige”. A Károli-fordítás is hasonlóképpen fogalmaz. Ezekből a fordításokból úgy tűnik, mintha a Szó egyenlő lenne a Mindenható Istennel, míg a korábban említett Új világ fordítás rámutat, hogy a Szó nem maga az Isten, a Mindenható Isten, hanem egy hatalmas személy, egy isten. (Az ókori Izraelben még a bírákat is, akiknek nagy hatalmuk volt, „isteneknek” nevezték [Zs 82:6; Jn 10:34, 35]). A görög szövegben az első „Isten” szó előtt határozott névelő (ho, „az”) áll, a második előtt azonban nincs névelő.

Más fordítások segítenek abban, hogy helyes megvilágításban lássuk ezt az írásszöveget. A The Emphatic Diaglott c. műben a görög szöveg sorközi fordítása, amely szóról szóra adja vissza a szöveget, így fogalmaz: „Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennél volt, és egy isten volt a Szó.” A Diaglottban a sorközi fordítás melletti  oszlopban lévő szövegnek az alábbi mondatában nagy kezdőbetűvel és kiskapitálisokkal szerepel az a rész, hogy „az Istennél”, a másodszor megjelenő „Isten” szó pedig nagy kezdőbetűvel és csupa kisbetűvel van írva: „Kezdetben volt a LOGOSZ, és a LOGOSZ ISTENNÉL volt, és a LOGOSZ Isten volt.”

Ezek a fordítások alátámasztják azt a tényt, hogy Jézus – mivel ő Isten Fia és az a valaki, aki által Isten minden mást megteremtett (Kol 1:15–20) – csakugyan egy „isten”, egy hatalmas személy, akinek hatalma van, de nem ő a Mindenható Isten. Más fordításokból is ez derül ki. A The New English Bible így fogalmaz: „És ami Isten volt, az volt a Szó.” A „Szó”-nak fordított görög szó a Loʹgosz, ezért Moffatt fordítása ezt írja: „A Logosz isteni volt.” Az American Translation így fogalmaz: „A Szó isteni volt.” Vannak hasonló német fordítások is. Böhmer megfogalmazása szerint: „Szorosan kötődött Istenhez, igen, maga is isteni lény volt.” Stage ezt írja: „Maga a Szó isteni lény volt.” Menge fordítása: „És Isten (= isteni lény) volt a Szó.” Thimme pedig ezt mondja: „És egy fajta Isten volt a Szó.” Mindezek a fordítások a Szó jellegét emelik ki és nem azt, hogy a Szó azonos az Atyjával, a Mindenható Istennel. Mivel ő Jehova Istennek a Fia, ezért isteni jelleggel bír, ugyanis az „isteni” szónak a jelentése: ’Istenhez hasonló, rá jellemző’ (Kol 2:9; vö. a 2Pt 1:4-gyel, amely „isteni természet”-et ígér Krisztus társörököseinek).

A Charles Cutler Torrey professzor által készített The Four Gospels—A New Translation (2. kiad. 1947) ezt írja: „Kezdetben volt a Szó, és a Szó Istennél volt, és a Szó isten volt. Amikor kezdetben Istennél volt, minden általa lett megteremtve; nélküle egyetlen teremtmény sem jött létre” (Jn 1:1–3). Figyeljük meg, hogy amikor a versben arról olvasunk, hogy mi a Szó, akkor az nem nagy kezdőbetűvel van írva, hanem így: „isten”.

Ez a Szó vagy Loʹgosz volt az egyetlen olyan teremtmény, akit közvetlenül maga Isten hozott létre, vagyis ő Isten egyszülött fia, és nyilván ő Istennek az a meghitt társa, akihez Isten beszélt, amikor ezt mondta: „Alkossunk embert a mi képmásunkra és hasonlatosságunkra” (1Mó 1:26). János ezért írta még a következőket: „Ez volt kezdetben az Istennél. Minden őáltala jött létre, és tőle függetlenül semmi sem jött létre” (Jn 1:2, 3).

Egyéb írásszövegek egyértelműen arra mutatnak, hogy Isten a Szó által hozott létre minden mást. „E g y Isten van, az Atya, akiből van minden. . .; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden” (1Ko 8:6). A Szó, vagyis Isten Fia volt „az Isten teremtésének kezdete”. Máshol a Biblia így fogalmaz: „az egész teremtés elsőszülötte; mert általa teremtetett minden más az egekben és a földön” (Je 3:14; Kol 1:15, 16).

A Szó földi szolgálata és égi megdicsőülése: Amikor eljött a megfelelő idő, változás állt be. János ezt így magyarázza: „A Szó tehát testté lett, és közöttünk lakozott [az Úr Jézus Krisztusként], és mi szemléltük a dicsőségét – olyan dicsőséget, amilyen egy egyszülött fiúé, aki az atyától jött” (Jn 1:14). Miután a Szó testté lett, a földi szemtanúk láthatták, hallhatták és megérinthették. Ily módon hús-vér emberek testközelbe és közvetlen kapcsolatba kerülhettek ’az élet szavával’. János elmondása szerint az élet szava volt az, „ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit figyelmesen szemléltünk és kezünk megtapintott” (1Jn 1:1–3).

A Jelenések 19:11–16-ból látható, hogy a megdicsőült Úr Jézus Krisztusnak továbbra is ez a címe: „az Isten Szava.” János ebben a beszámolóban azt írja, hogy az eget bemutató látomásban látott egy fehér lovat. A rajta ülőt „Hűnek és Igaznak”, valamint ’az Isten Szavának’ nevezik, „és felsőruháján, igen, a combján egy név van felírva: királyoknak Királya és uraknak Ura”.

Miért nevezik Isten Fiát „a Szó”-nak? A cím gyakran azt jelzi, hogy a viselője milyen szerepet tölt be vagy milyen feladatot lát el. Így volt ez a kal-hatzé címmel is, amelynek a jelentése: ’a király hangja vagy szava’. Ez egy abesszin tisztviselő címe volt. James Bruce az 1768–1773-as utazásain tapasztaltak alapján a következőképpen írja le, hogy mi volt a kal-hatzé feladata: Egy befüggönyözött ablak mellett állt, és a király, mások számára láthatatlanul, a függönyön keresztül beszélt hozzá. Ez a tisztviselő pedig közölte a király üzenetét az érintett személyekkel vagy felekkel. A kal-hatzé ily módon az abesszin király szava vagy hangja volt (Travels to Discover the Source of the Nile. London, 1790, III. köt. 265. o.; IV. köt. 76. o.).

Az is eszünkbe juthat, hogy Isten Mózesnek a szavává vagy ’szájává’ tette Áront, ezt mondva: „ő majd beszél helyetted a népnek; ő lesz a te szád, te pedig Isten gyanánt leszel neki” (2Mó 4:16).

Isten elsőszülött Fia nyilván hasonló módon volt az Atyjának, az örökkévalóság nagy Királyának a Szája vagy Szószólója. Abban az értelemben volt Isten Szava, hogy információkat és utasításokat adott át a Teremtő többi szellemfiának és emberi fiának. Ésszerű azt feltételezni, hogy mielőtt Jézus a földre jött, Isten az emberekkel sokszor általa, a Szó által közölte a gondolatait,  aki az angyali szószólója volt (1Mó 16:7–11; 22:11; 31:11; 2Mó 3:2–5; Bí 2:1–4; 6:11, 12; 13:3). Mivel ’Jehova neve volt’ abban az angyalban, aki az izraelitákat átvezette a pusztán, ezért feltehetően ez az angyal Isten Fia, vagyis a Szó volt (2Mó 23:20–23; lásd: JÉZUS KRISZTUS: Emberré válása előtt).

Jézus, rámutatva, hogy a földi szolgálata alatt továbbra is az Atyja Szószólójaként, azaz Szavaként szolgált, ezt mondta a hallgatóságának: „én nem önmagamtól indíttatva szóltam, hanem maga az Atya, aki küldött engem, ő adott nekem parancsolatot, hogy mit mondjak, és mit beszéljek . . . Amiket tehát beszélek, úgy beszélem, ahogy az Atya mondta nekem azokat” (Jn 12:49, 50; 14:10; 7:16, 17).