Az utolsó lépés, amellyel elválasztják a gabonáknak, például az árpának és a búzának a magvait a polyvától és a szalmától. Miután a magokat csépléssel elkülönítik a polyvától, és a szalmát felaprítják, az egész keveréket egy szórólapáttal vagy egy villával a levegőbe hajítják a széllel szemben (Ézs 30:24). A szél, mely estére különösen felerősödhet, elviszi a polyvát, és oldalra fújja a szalmát, a nehezebb magok viszont visszaesnek a szérűre (KÉP: 2. köt. 953. o.). Ezután a rostálás következik, hogy eltávolítsák a kavicsokat és efféléket, így a magok készen állnak az őrlésre vagy a raktározásra (Ám 9:9; Lk 22:31).

Jelképes értelem: A „szórás” sokszor jelképes értelemben jelenik meg a Bibliában. Például Jehova úgy határozott, hogy „gabonaszórókat” küld Babilon és a lakosai ellen, hogy szórják szélnek őket (Jr 51:1, 2). Mint kiderült, a ’gabonaszórók’ a médek és a perzsák voltak, Círusz vezetése alatt. Ezek a ’gabonaszórók’ aztán a levegőbe hajították Babilont és a lakosait, hogy a szél magával sodorja őket, és elfújja őket, akárcsak az égetni való polyvát (Mt 3:12; Lk 3:17). Ehhez hasonlóan, egy jövendöléssel összhangban, Jehova korábban Babilont használta fel arra, hogy a népét szélnek szórja, vagyis szétszórja a vereség nyomán (Jr 15:7). Ezenkívül Ézsaiás próféta által Jehova biztosította a népe tagjait arról, hogy eljön az idő, amikor ők fogják úgy összezúzni az ellenségeiket, hogy csak annyi marad belőlük, mint a polyva, és ők fogják szélnek szórni ezeket az ellenségeket (Ézs 41:14–16). A Jeremiás 4:11-ben említett „perzselő szél”, amely Jeruzsálem ellen jön majd, a jövendölés szerint „nem azért [érkezik], hogy szórjon vagy tisztítson”. A viharos, perzselő szél nem alkalmas a szórásra, ezért ez a megfogalmazás a pusztító tulajdonságára mutat rá.