Szövéssel készült anyag. Bár keveset tudunk arról, hogy az izraeliták miként szőttek, fontak, de nyilvánvaló, hogy jártasak voltak ezekben a mesterségekben. Egyiptomban a régészek olyan falfestményeket tártak fel, amelyek asszonyokat ábrázolnak, amint szőnek, fonnak, illetve olyan típusú szövőszéket is ábrázolnak, amelyet akkoriban használtak. Felső-Egyiptomban Girga közelében találtak egy makettet, ez egy egyiptomi szövőműhelyt mutat be, amelyben van egy vízszintes szövőszék. (Lásd: SZÖVÉS.)

Az Áron leszármazottai közül való főpapnak a fehér színű, finom lenvászon köntösét kockásra kellett szőni, ami azt bizonyítja, hogy az izraeliták ismerték a szövés csínját-bínját, és mintákat is tudtak szőni az anyagba (2Mó 28:39).

A hajlék építésénél részt vett Bécalel és Oholiáb. Ők mesteremberek voltak, és Isten szent szellemének köszönhetően ügyesebbé váltak, a szaktudásuk gyarapodott, és így pontosan a szerint a minta szerint tudták megépíteni a hajlékot, amelyet Jehova adott (2Mó 35:30–35). Rajtuk kívül még voltak asszonyok is, akik ügyesen fontak fonalat lenből és gyapjúból (2Mó 35:25, 26). Amikor Áronnak, a főpapnak az efódját készítették, a munkavégzők „vékony aranylapokat vertek, és azokat. . . fonalakká [vágták], hogy összedolgozzák a kék fonallal, bíborpirosra festett gyapjúval, karmazsinvörös fonallal és finom lennel, hímzőmunkával” (2Mó 39:2, 3).

 A Keresztény Görög Iratokban olvashatunk teveszőrből és selyemből készült szövetről is (Mt 3:4; Je 18:12). Ami a gyapotot illeti, napjainkban termesztik Izraelben, de nem tudjuk, hogy hajdanán felhasználták-e a héberek. Az Eszter 1:6-ból kiderül, hogy Susánban a perzsa palotában nem volt ismeretlen ez az anyag. A gyapotot feltehetően már i. e. 800-ban ismerték Indiában, és a történetíró, Plinius elmondása alapján Egyiptomban is felhasználták. Mindenesetre a héberek be tudtak szerezni olyan anyagokat, amelyek eredetileg nem voltak Izraelben, méghozzá azoktól a kereskedőktől, akik keletről meg nyugatról érkeztek, és átutaztak Izraelen.

A lenvásznat lenből szőtték, amelynek jóval hosszabb szálai vannak, mint a gyapotnak, és könnyebb fonni, bár befesteni nehezebb. A királyok és a magas rangú tisztviselők szívesen hordtak lenvászonból készült ruhát, nem hiányozhatott a ruhatárukból. Amikor Józsefet uralkodói rangra emelték Egyiptomban, „finom lenvászonba” öltöztették (1Mó 41:42). Egy másik példa Márdokeus, aki királyi öltözetben ment ki a perzsa király elől, kék ruhában és lenvászonban (Esz 8:15). A nők értékesnek tartották a lenvászonból készült ruhákat (Pl 31:22).

Voltak még más anyagok is, amelyekből ruhát készítettek, például a bőr és a szőr. A sátrakat bőrből, illetve kecskeszőrből készítették (2Mó 26:7, 14). Az 1Sámuel 19:13-ban kecskeszőr hálóról olvashatunk. Emellett találtak gyapjúnemez darabokat.

Színek: A bibliai tájakon élő népek különféle színű anyagokat tudtak készíteni. A szentírási beszámolók, amelyek leírják, milyenek voltak a hajlék függönyei, illetve a szentélynél használatos ruhák, ezt a három színt említik: kék, karmazsinvörös és bíborpiros (2Mó 26:1; 28:31, 33). Ebből a három színből a színek széles skáláját lehetett létrehozni, ha olyan anyagokat festettek be, amelyek eredetileg más színűek voltak. József egy csíkos ruhát kapott az édesapjától, Jákobtól (1Mó 37:3, 32). Dávid lánya, Támár csíkos köntöst hordott, „mert ilyenfajta palástot viseltek a király szűz leányai” (2Sá 13:18). Változatos mintákat hozhattak létre, ha a láncfonalaktól eltérő színű vetülékfonalakat használtak. (Lásd: FESTÉS.)

A hajlék: A hajlék építésekor az a tíz „sátorlap” (héb.: jerí·ʽóthʹ [t. sz.]), amely közvetlenül a deszkakereteket takarta, finom sodrott lenből és gyapjúból készült, és kerubok voltak rájuk hímezve. Így a hajlék belsejében szolgáló papok láthatták a deszkakeretek között a kerubokat (2Mó 26:1, 2). Kecskeszőrből készült a következő sátortakaró (2Mó 26:7, 8), amely arra szolgált, hogy védje a hímzett lenvásznat. A szenthely és a szentek szentje bejáratánál elhelyezett függönyök vagy leplek ugyancsak lenből és gyapjúból készültek. A szentek szentjénél lévő lepelre kerubok voltak hímezve (2Mó 26:31–37). A lenvászonból készült sátorlapok 4 könyök (1,8 m) szélesek és 28 könyök (12,5 m) hosszúak voltak. Az udvar é. és d. oldala 100 könyök (44,5 m) hosszú volt (2Mó 27:9–11).

Amikor a hajlékot szállították, a szövetségládát, a jelenlét kenyerének asztalát, a lámpatartót, a füstölőoltárt, az égő felajánlás oltárát és a szolgálatban használatos többi eszközt kék és karmazsinvörös színű ruhával, valamint bíborpirosra festett gyapjúruhával fedték be (meg volt határozva, mit milyen színű anyaggal borítsanak be) (4Mó 4:4–14).

Egyéb használata: Az újszülötteket szövetcsíkokkal pólyálták be (Lk 2:7). A zsidóknál az is szokás volt, hogy a holttestet fűszerekkel együtt tiszta lenvászon pólyákba kötözték, és így készítették elő a temetésre (ez nem ugyanaz, mint az egyiptomi balzsamozás) (Jn 19:40; Mt 27:59). Jézus feltámadása után János és Péter megtalálták a sírban a pólyákat, és külön egy helyen összegöngyölítve azt a kendőt is, amely Jézus fején volt (Jn 20:5–7). Amikor Lázár feltámadt, úgy jött ki a sírból, hogy rajta volt még a kendő (ez feltehetően egy hosszabb lenvászon volt), amellyel körülkötötték az arcát a temetésekor (Jn 11:44).

A pénzt olykor kendőbe bugyolálták. Így tett a Jézus egyik szemléltetésében szereplő gonosz rabszolga is, aki eltéve tartotta a kapott minát, ahelyett hogy befektette volna (Lk 19:20). A pénzt sok esetben úgy vitték magukkal, hogy kendőbe csavarták, és a ruhának a kebelnél lévő, bő redőibe tették.

Isten az egyik törvényében ezt parancsolta Izrael népének: „Ne viselj gyapjúból és lenből vegyesen szőtt ruhát” (5Mó 22:11; lásd még: 3Mó 19:19). Az Encyclopaedia Judaica (Jeruzsálem, 1973, 14. köt. 1213. h.) a következőket jegyezte meg erre vonatkozóan: „A papok öltözéke nyilvánvaló kivétel volt a sa·ʽat·nézʹ-ra [kétféle anyagból szőtt ruha, ÚV] vonatkozó tilalom alól. A 2Mózes 28:6, 8, 15 és a 39:29 előírta, hogy úgy készítsenek különféle ruhadarabokat, hogy lent és színes gyapjút szőnek egybe . . . Ebből arra lehet következtetni, hogy ez az általános tilalom arra épült, hogy tabunak számított a kétféle anyagból szőtt ruha, mivel az ilyen ruha kizárólag a szent dolgok közé tartozott.”

Jelképes értelem: A fehér lenvászon tisztasága miatt a Szentírás gyakran a lenvászonnal jelképezi az igazságosságot. Fehér színű, finom  lenvászonból készültek azok a ruhadarabok, amelyek közvetlenül érintkeztek a főpap testével, például az alsó, a köntös és a turbán, valamint azok az alsók, köntösök és fejfedők, amelyeket az alpapok hordtak (2Mó 28:39–42; vö.: Jób 29:14). A Bárány menyasszonya fényes, tiszta, finom lenvászonba van öltözve, mert „a finom lenvászon a szentek igazságos cselekedeteit jelenti” (Je 19:8). A Jézus Krisztust követő égi seregek a leírás szerint fehér, tiszta, finom lenvászonba vannak öltözve (Je 19:14). Nagy Babilon kiváló kereskedelmi piac, vásárol egyebek mellett finom lenvásznat is. Azért, hogy igazságosnak tűnjön, ő is „finom lenvászonba” van öltözve, de ugyanakkor szajhálkodik (Je 18:3, 12, 16; lásd: GYAPOT; ÖLTÖZÉK).