Szent láda, mely a hajlék, majd később Salamon templomának a szentek szentjében volt. Jehova parancsára készítették el, az ő tervei szerint.

A bibliaírók több mint 20 néven említik, legtöbbször „a szövetségláda [héb.: ʼarónʹ hab·beríthʹ; gör.: ki·bó·toszʹ tész di·a·théʹkész]” (Jzs 3:6; Héb 9:4) és „a bizonyság ládája” (2Mó 25:22) néven. Ezek a kifejezések nem köthetők egy konkrét íróhoz, a Bibliában felváltva használták őket.

Jellemzői: Amikor Jehova utasítást adott Mózesnek a hajlék felépítésére, először azt mondta el, milyen legyen a láda. Ez nem meglepő, hiszen ez a tárgy a hajlékban és Izrael táborában is központi, kiemelkedő szerepet kapott. A láda 2,5 könyök hosszú, 1,5 könyök széles és 1,5 könyök magas volt (kb. 111×67×67 cm). Akáciafából készült, és kívül-belül színarannyal volt bevonva. A tetejét „körös-körül” művészien kidolgozott aranyszegély díszítette. A láda fedele nem csupán arannyal bevont fa volt, hanem tömör aranyból készült. A méreteit tekintve olyan széles és hosszú volt, mint a láda. A fedél két végére egy-egy kerubot készítettek vert aranyból. Ezek szemben voltak egymással, a fejük le volt hajtva, és kiterjesztett szárnyaikkal befedték a ládát (2Mó 25:10, 11, 17–22; 37:6–9). Ezt a fedelet még úgy is nevezték, hogy „a kegyelem széke” vagy ’az engesztelési fedél’ (2Mó 25:17; Héb 9:5, Rbi8, lábj.; MKB, lábj.; lásd: ENGESZTELÉSI FEDÉL).

A ládát két hosszú rúdon hordozták, melyek akáciafából készültek és arannyal voltak bevonva. A rudakat a láda két oldalán lévő két-két aranykarikába csúsztatták. Ezeket a rudakat nem volt szabad kivenni a karikákból, így a láda hordozóinak sohasem volt szükséges megérinteniük a ládát. A ládának négy lába volt, mégpedig „járó lábak, mert úgy voltak meghajlítva, mintha járnának” (C. F. Keil és F. Delitzsch: Commentary on the Old Testament. 1973, I. köt. Mózes második könyve, 167. o.). Ezek a láda négy sarkán voltak, és azt a célt szolgálták, hogy a láda ne a földön legyen. A leírásban nem szerepel, hogy milyen magasak voltak. A karikákat talán közvetlenül a lábak fölé rögzítették, vagy akár magukra a lábakra (2Mó 25:12–16; 4Mó 4:5, 15; 1Ki 8:8; 1Kr 15:15).

Felszentelése és használata: Bécalel és az őt segítő, bölcs szívű emberek pontosan követték a terveket, és elkészítették a szövetségládát a nép adományaiból (2Mó 35:5, 7, 10, 12; 37:1–9). A kivonulás után egy évvel, amikor felállították a hajlékot, Mózes a Törvény két kőtábláját a ládába tette. (Az 5Mózes 10:1–5-ből kiderül, hogy miután Mózes megkapta a hegyen a táblákat, néhány hónapig egy ideiglenes, akáciafából készült ládában tartották őket, mielőtt Bécalel elkészítette a szövetségládát.) Ezután Mózes becsúsztatta a rudakat a láda karikáiba, rátette a fedelet és bevitte a sátorba, a leplet pedig feltette, hogy elválassza a szenthelyet a szentek szentjétől. Majd a felavatási szertartás alatt felkente olajjal a ládát és minden más tárgyat. Ettől kezdve, amikor a papok lebontották a hajlékot, és a tábor továbbvonult, betakarták a ládát az elválasztó lepellel, valamint fókabőrrel és kék ruhával. A szövetségláda azért volt letakarva, hogy „egy pillanatra se” lássák meg az emberek, mert ha meglátták, „meg [kellett] halniuk” (2Mó 40:3, 9, 20, 21; 4Mó 3:30, 31; 4:5, 6, 19, 20; 7:9; 5Mó 10:8; 31:9; lásd: HAJLÉK).

A szövetségláda a szent emlékeztetők vagy bizonyság megőrzésére szolgált. Legfőképp a bizonyság két tábláját, a tízparancsolatot tartották benne (2Mó 25:16). Később a ládába került „az aranykorsó a mannával, meg Áron kihajtott vesszője”, de ezeket valamikor Salamon templomának felépítése előtt kivették belőle (Héb 9:4; 2Mó 16:32–34; 4Mó 17:10; 1Ki 8:9; 2Kr 5:10). Mózes nem sokkal a halála előtt a lévita papoknak adta a törvény könyvének egy másolatát, azzal az utasítással, hogy ne a ládába tegyék, hanem „Jehova, a ti Istenetek szövetségének ládája mellé. . . bizonyságul ellened” (5Mó 31:24–26).

Isten jelenlétével függ össze: Amíg a láda létezett, Isten jelenlétével volt összefüggésben. Jehova ezt ígérte: „ott jelenek meg neked, és ott beszélek veled a fedél fölül, a két kerub közül,  mely a bizonyság ládáján van”. „A fedél fölött jelenek meg felhőben” (2Mó 25:22; 3Mó 16:2). Sámuel azt írta, hogy Jehova „a kerubokon ül” (1Sá 4:4), tehát a kerubok Jehova szekerét ábrázolták (1Kr 28:18). Ezért „amikor csak bement [Mózes] a találkozás sátrába, hogy beszéljen [Jehovával], hallotta a hangot, amely beszélt vele a bizonyság ládáján levő fedél fölül, a két kerub közül; és ő szólt hozzá” (4Mó 7:89). Később Józsué és Fineás főpap szintén a szövetségláda előtt járultak Jehova elé a kérdéseikkel (Jzs 7:6–10; Bí 20:27, 28). Viszont csak a főpap léphetett a szentek szentjébe, és csak ő látta a ládát, mégpedig évente egyszer. Nem azért lépett a szentek szentjébe, hogy Jehovával beszéljen, hanem hogy elvégezze az engesztelés napi szertartást (3Mó 16:2, 3, 13, 15, 17; Héb 9:7).

Jehova jelenléte, melyet a láda jelképezett, áldást hozott Izraelre. Izrael táborát rendszerint a láda és a felette levő felhő vezette (4Mó 10:33, 34). A Jordánon való átkeléskor, amikor a szövetségládát hordozó papok a vízbe léptek, Jehova megállította a folyót, így a nemzet át tudott vonulni (Jzs 3:1–4:18). A Jerikó körül menetelő csatasorban a felfegyverzett sereget hét, kürtöt fújó pap követte, majd utána haladt a láda, végül pedig az utóvéd (Jzs 6:3–13). Jerikónál győzelmet arattak, akkor viszont vereséget szenvedtek, amikor néhány lázadó elbizakodottan, Isten utasításának ellenszegülve előretört, hogy elfoglalja az Ígéret földjét. Ekkor „Jehova szövetségének a ládája és Mózes nem mozdult a táborból” (4Mó 14:44, 45). Még az ellenséges filiszteusok is felismerték Jehova jelenlétét, amikor a láda a csatatérre érkezett. Rémületükben így kiáltottak: „Isten eljött a táborba [Izrael táborába]!” „Jaj nekünk! Soha nem történt még ilyesmi! Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket e fenséges Isten kezéből? Ez az az Isten, aki megverte Egyiptomot mindenféle öldökléssel a pusztában” (1Sá 4:6–8).

Jehova jelenléte akkor is megmutatkozott, amikor a filiszteusok zsákmányul ejtették a ládát, és Asdódba vitték, hogy Dágon szobra mellé állítsák. Éjjel Dágon arccal a földre esett; a következő éjjel ismét felborult Jehova ládája előtt, és feje, valamint mindkét kézfeje levágva hevert. Az ezt követő hét hónapban a láda egyik filiszteus városból a másikba került. Az embereket aranyér sújtotta, és Ekron városában „halálos zűrzavar” volt, egészen addig, amíg visszaküldték a ládát Izraelbe, a megfelelő felajánlásokkal együtt (1Sá 5:1–6:12).

Mivel a láda Jehova jelenlétével függött össze, tiszteletnek és nagyrabecsülésnek kellett öveznie. Így amikor a láda elindult, és amikor megpihent, Mózes dicséretet zengett Jehovának (4Mó 10:35, 36). Éli főpap annyira megrendült annak hallatán, hogy a filiszteusok zsákmányul ejtették a ládát, hogy elvesztette az egyensúlyát, hátraesett és nyakát szegte. A menye így siránkozott, amikor haldoklott: „Száműzetésbe került a dicsőség Izraeltől, mert zsákmányul ejtették az igaz Isten ládáját” (1Sá 4:18–22). Salamon király elismerte: „szentek azok a helyek, ahova Jehova ládája került” (2Kr 8:11).

Nincs varázsereje: De a szövetségládának nem volt varázsereje. A puszta jelenléte még nem garantálta a sikert. Jehova csak akkor áldotta meg azokat, akiknél a láda volt, ha jó kapcsolatot ápoltak vele, és hűségesen engedelmeskedtek neki. Ezért történhetett például, hogy bár a láda a Józsué vezetése alatt lévő izraeliták táborában volt, a hűtlenségük miatt mégis vereséget szenvedtek Ainál (Jzs 7:1–6). Ehhez hasonlóan az izraelita haderő akkor is hiába bízott a láda jelenlétében, amikor a filiszteusok megöltek 30 000 izraelitát és zsákmányul ejtették a ládát (1Sá 4:1–11). Amikor a filiszteusok visszaküldték a ládát, nagy örvendezés volt az izraeliták körében, áldozatokat ajánlottak fel, hálát adtak Jehovának, ő mégis „megverte a népet nagy öldökléssel”. Miért? Mert megszegve a parancsát, „megnézték a ládáját” (1Sá 6:11–21; 4Mó 4:6, 20). Nem tudni pontosan, hogy hányan haltak meg ekkor. A maszoréta szöveg ezt írja: „Megvert tehát a nép közül hetven embert és ötvenezer embert.” Ez a homályos megfogalmazás arra utalhat, hogy az „és ötvenezer embert” rész betoldás. A szír Pesitta és egy arab fordítás szerint Isten „ötezer-hetven” embert vert meg. A Jonathán-targum így szól: „És hetven embert vert meg a nép vénei közül, és ötvenezret a gyülekezetből”. A görög Septuaginta úgy fogalmaz, hogy „közülük hetven embert, és még ötvenezer embert” vert meg. Josephus csak hetven ember megöléséről beszél (A zsidók története. VI. könyv, 1. fej., 4. bek.).

Hol tartották? Salamon templomának megépítése előtt a szövetségládának nem volt állandó helye. Amikor az Ígéret földjének nagy részét meghódították (kb. i. e. 1467), Silóba vitték, és nyilvánvalóan ott is maradt egészen addig, amíg a filiszteusok zsákmányul nem ejtették. Ezalól csak az az időszak volt kivétel, amikor Bételben volt (Jzs 18:1; Bí 20:26, 27; 1Sá 3:3; 6:1). Amikor a filiszteusok visszaküldték Izrael területére, Bét-Semesbe került, majd Kirját-Jeárimba. Ez utóbbi helyen kb. hetven évig volt (1Sá 6:11–14; 7:1, 2; 1Kr 13:5, 6).

A maszoréta szöveg az 1Sámuel 14:18-ban azt írja, hogy amikor Saul király hadban állt a filiszteusokkal,  arra utasította Ahija főpapot, hogy hozza a ládát a táborba. Viszont a görög Septuaginta szerint Saul ezt mondta Ahijának: „»Hozd ide az efódot!« (Abban az időben ugyanis ő viselte az efódot Izrael fiai előtt.)”

Dávid szerette volna Jeruzsálembe hozatni a ládát, és ebben nem is volt semmi kivetnivaló. De ahogyan ezt először meg akarta valósítani, az szerencsétlenséghez vezetett. Ahelyett, hogy Jehova utasításának megfelelően a kehátita léviták vitték volna rudakra téve a vállukon, Dávid hagyta, hogy egy szekérre tegyék. A bikák majdnem felborították a ládát, és Jehova lesújtott Uzzahra, mert Isten törvényét megszegve odanyúlt, hogy megfogja a ládát (2Sá 6:2–11; 1Kr 13:1–11; 15:13; 4Mó 4:15).

A láda végül Jeruzsálembe került, ekkor már megfelelő módon a léviták vitték (1Kr 15:2, 15). A láda ott is maradt egy sátorban Dávid uralkodásának a végéig (2Sá 6:12–19; 11:11). A papok megpróbálták magukkal vinni a ládát, amikor Absolon lázadása miatt menekültek. De Dávid ragaszkodott hozzá, hogy a láda Jeruzsálemben maradjon, mert bízott benne, hogy Jehova mindannyiukat visszahozza épségben (2Sá 15:24, 25, 29; 1Ki 2:26). Dávid szeretett volna maradandó házat építeni a ládának, de Jehova úgy döntött, hogy később, Salamon uralkodásának idején épüljön meg ez a ház (2Sá 7:2–13; 1Ki 8:20, 21; 1Kr 28:2, 6; 2Kr 1:4). A templom felszentelésekor a ládát a Sionon lévő sátorból a Mórija hegyén álló templom szentek szentjébe vitték, és úgy helyezték el, hogy a két nagy kerub szárnyai teljesen befedjék azt. Ez volt az egyetlen tárgy, amely a hajlékból Salamon templomába került (1Ki 6:19; 8:1–11; 1Kr 22:19; 2Kr 5:2–10; 6:10, 11; lásd: KERUB 1.; TEMPLOM: Salamon temploma).

Salamon kora után a Biblia már csak a 2Krónikák 35:3-ban említi a szövetségládát. I. e. 642-ben, majdnem 900 évvel az elkészítése után, Jósiás király parancsot adott, hogy vigyék vissza a templomba. Arról nem esik szó, hogy korábban hogyan került el a templomból. Jósiás előtt több hitehagyott király uralkodott – az egyikük még egy képmást is helyezett Jehova házába –, és valószínűleg valamelyik gonosz király vitette el a ládát (2Kr 33:1, 2, 7). De az is lehet, hogy mielőtt Jósiás király nagyszabású javítási munkálatokat végeztetett a templomon, elvitette a ládát, nehogy megsérüljön (2Kr 34:8–35:19). A Szentírás nem beszél róla, hogy a ládát Babilonba vitték volna. A láda nincs felsorolva a Babilonba hurcolt templomi felszerelési tárgyak között. Arról sem olvashatunk, hogy visszahozták volna Izraelbe, és a Zorobábel által épített templomba helyezték volna, sőt újat sem készítettek helyette. Nem tudni, hogy mikor és milyen körülmények között tűnt el a láda (2Ki 25:13–17; 2Kr 36:18; Ezs 1:7–11; 7:12–19).

Jeremiás megjövendölte, hogy a szövetségláda nem lesz többé, de senki sem fogja hiányolni, és hogy Jehova imádóinak nem lesznek nehézségeik amiatt, hogy nincs szövetségládájuk. Ehelyett magát Jeruzsálemet nevezik majd „Jehova trónjának” (Jr 3:16, 17).

A Jelenések könyvében, mely jelképes nyelvezeten íródott, János azt mondja, hogy Isten „szövetségének ládája volt látható a templomszentélyében”, mely az égben van. Ez a szövetségláda az új szövetséggel van kapcsolatban, amelyet Isten kötött az emberekkel, és a láda megjelenése arra utal, hogy ismét Jehova uralkodik, méghozzá a Felkentje által (Je 11:15, 19).