A héber já·ladhʹ szó jelentése ’(meg)szül; ellik; nemz’ (1Mó 4:1, 2; 16:15; 30:39; 1Kr 1:10). Rokon a jeʹledh (gyermek [1Mó 21:8]), a mó·leʹdheth (születés; otthon; rokonok [1Mó 31:13, Rbi8, lábj.]) és a tó·lé·dhóthʹ (történet; történelmi eredet; nemzés; leszármazás [1Mó 2:4, Rbi8, lábj.; Mt 1:1, Rbi8, lábj.]) szóval. A héber chíl (v. chúl) kifejezést elsősorban a vajúdás leírására használják, de a Jób 39:1-ben és a Példabeszédek 25:23-ban az ellésre vagy szülésre utalnak vele. (Vö.: Ézs 26:17, 18; lásd: VAJÚDÁS.) A görög gen·naʹó szó jelentése ’nemz; szül; világra hoz; megszületik’ (Mt 1:2; Lk 1:57; Jn 16:21; Mt 2:1). A tiʹktó szót a ’szül’ igével fordítják (Mt 1:21).

„Ideje [van] a születésnek” – mondta Salamon, és az embereknél rendes körülmények között a fogantatás után úgy 280 nappal születik meg az utód (Pr 3:2). A szülőknek általában nagyon örvendetes az a nap, amikor megszületik a kisbabájuk, bár a bölcs Salamon király szerint az egyén szempontjából a halál napja még a születés napjánál is jobb, ha az illető jó dolgokat tett, és jó nevet szerzett Istennél (Lk 1:57, 58; Pr 7:1).

Ősidők óta bábák segédkeztek a szülésnél. Valamilyen szülőszéket használtak, mely segítségére volt az anyának, és így a bábának is könnyebb volt levezetnie a szülést. Két kő vagy tégla lehetett, amelyre az anya szülés közben guggolt vagy kuporodott (2Mó 1:16). A Mózes második könyvében ’szülőszéknek’ fordított héber szó (ʼov·náʹjim) rokon a ’kő’ jelentésű szóval, és ezen kívül csak egyszer fordul elő a Bibliában (Jr 18:3), ott a fazekas ’korongjára’ utal. A The International Standard Bible Encyclopedia kijelenti: „A szó mindkét helyen kettős számban van, ami kétségtelenül arra utal, hogy a fazekaskorong két lapból állt, és arra enged következtetni, hogy a szülőszék is hasonlóan két részből tevődött össze” (1. köt. 1979, 516. o.). Ókori hieroglifák megerősítik, hogy ilyen szülőszékeket használtak Egyiptomban.

Az Ezékiel 16:4-ben – igaz, jelképes értelemben – szó van a szülés utáni műveletekről, melyeket legtöbbször a bábák végeztek. Elvágták a köldökzsinórt, megmosdatták az újszülöttet, bedörzsölték sóval, majd bepólyálták. A sóval feltehetően meg akarták szárítani a bőrét, hogy erős és feszes legyen. Attól, hogy tetőtől talpig bepólyálták a babát – ahogy Jézust is (Lk 2:7) –, az majdnem úgy nézett ki, mint egy múmia, a teste pedig meleg maradt, és a tagjai egyenesek; állítólag azzal, hogy a pólyát elvezették az álla alatt, és így körülkötötték a fejét, megtanították az orrán keresztül lélegezni. Az, hogy az újszülöttekkel így bántak, az ősidőkbe nyúlik vissza, hiszen Jób is ismerte a pólyát (Jób 38:9).

Miután kielégítették az anya és a gyermek sürgős szükségleteit, a kicsit megmutatták az apjának, vagy bejelentették a születés hírét, és az apa elismerte, hogy a gyermek az övé (Jr 20:15). Amikor pedig egy szolgálólány a meddő úrnője helyett szült gyermeket az asszony férjének, a kicsit az úrnő gyermekének ismerték el (1Mó 16:2). Nyilván erre gondolt Ráhel, amikor azt kérte, hogy a rabszolgája, Bilha ’a térdén szüljön’, hogy ’gyermekei lehessenek általa’ (1Mó 30:3). Nem azt akarta, hogy Bilha szó szerint az ő térdén szüljön, hanem azt, hogy a térdén lovagoltathassa a gyermeket, mintha a sajátja lenne. (Vö.: 1Mó 50:23.)

A csecsemőnek vagy a születésekor, vagy nyolc nappal később, a körülmetélésekor nevet adott az egyik szülő. Ha eltértek a vélemények a név kérdésében, az apa szava volt a döntő (1Mó 16:15; 21:3; 29:32–35; 35:18; Lk 1:59–63; 2:21). A picit általában az anyja szoptatta (1Mó 21:7; Zs 22:9; Ézs 49:15; 1Te 2:7), de úgy tűnik, hogy olykor megkértek erre egy másik asszonyt (2Mó 2:7). Az volt a szokás, hogy a gyermeket két-három éves korában vagy még később választották el. Izsák már ötéves lehetett, amikor elválasztották, és az ő esetében ezt lakomával ünnepelték (1Mó 21:8; 1Sá 1:22, 23).

A mózesi törvény alatt az a nő, aki fiúgyermeket szült, szertartásilag tisztátalan volt 7 napig, és további 33 napnak kellett eltelnie, hogy megtisztuljon. Ha lánya született, akkor 14 napig számított tisztátalannak, és még 66 napra volt  szükség a megtisztulásához. A tisztulási időszak végén égő felajánlást és bűnért való felajánlást kellett bemutatni érte, mely egy fiatal kosból és egy gerléből vagy egy fiatal galambból állt, illetve két gerléből vagy két fiatal galambból, a szülők anyagi helyzetéhez mérten (3Mó 12:1–8; Lk 2:24). Ha a fiú elsőszülött volt, meg kellett váltani öt ezüstsekellel (11 dollár) (4Mó 18:15, 16; lásd: ELSŐSZÜLÖTT, ELSŐ ELLÉS).

A Szentírás gyakran használ jelképes értelemben szüléssel kapcsolatos kifejezéseket (Zs 90:2; Pl 27:1; Ézs 66:8, 9; Jk 1:15). Az erős szülési fájdalmak jól szemléltetik az elkerülhetetlen szenvedést, mely valamilyen más forrásból jön (Zs 48:6; Jr 13:21; Mi 4:9, 10; Ga 4:19; 1Te 5:3). Jézus azt mondta, hogy ha valaki be akar jutni a Királyságba, annak ’víztől és szellemtől kell születnie’, természetesen szellemi értelemben. Ez azt jelenti, hogy vízben megkeresztelkedik, és Isten szelleme által születetté válik, így Isten fiává lesz azzal a kilátással, hogy része lesz az égi Királyságban (Jn 3:3–8; 2Ko 5:17; 1Pt 1:3, 23). A Jelenések könyve jelképes nyelvezettel leírja, hogy egy gyötrelmes időszak után az égben egy ’fiú születik, fiúgyermek’ (Je 12:1–5).