(akkád eredetű;  jel.: ’a király törvényes’):

V. Salmanassár utódja, Asszíria királya. A történészek II. Szargonként (Sarrukín) utalnak rá. I. Szargonnak egy korábbi királyt neveztek, aki nem Asszíria, hanem Babilon királya volt.

Szargont csak egyszer említi név szerint a bibliai feljegyzés (Ézs 20:1). Az 1800-as évek elején történelmi szempontból gyakran hiteltelennek tartották a kritikusok azokat a hivatkozásokat, amelyeket a Biblia tett rá. Ám 1843-tól kezdődően a régészeti ásatások során feltárták palotájának a romjait Horszábádnál, és megtalálták királyi krónikájának írásos feljegyzéseit is (KÉP: I. köt. 955., 960. o.).

Szargon a krónikájában a következőket állította: „Samaria [Sa-mí-ri-na] városát ostromoltam és elfoglaltam” (Mahler: Ókori chronologiai kutatások. 39. o.). Ám ez csupán dicsekvésnek tűnik Szargontól, vagy azoktól, akik igyekeztek őt dicsőíteni, s ezzel a korábbi uralkodó tetteit az új uralkodónak tulajdonították. A Babiloni krónika, amely talán semlegesebb, V. Salmanassárról jegyzi meg a következőket: „feldúlta Samarain városát” (Tóth: Bibliai atlasz. Részletek  a Babiloni krónikából, 47. o.). A Biblia a 2Királyok 18:9, 10-ben egyszerűen azt mondja, hogy Salmanassár „ostrom alá vette” Szamáriát, valamint hogy „el is foglalták”. Ezt vessük össze a 2Királyok 17:1–6-tal, ahol azt olvashatjuk, hogy Salmanassár, Asszíria királya sarcot vetett ki Hóseára, Szamária királyára, majd kijelenti, hogy később „Asszíria királya elfoglalta Szamáriát”.

A Szargonnal kapcsolatos feliratok érzékeltetik, mennyire ostoba dolog nagy bizalmat vetni az ókori világi feljegyzésekbe, sőt egyenértékűnek tartani ezeket a bibliai feljegyzésekkel. Miután Szargon trónra került, a babilóniaiak Merodák-Baladán vezetésével fellázadtak, és Elám támogatta őket ebben. Szargon Dérnél harcba szállt velük, de nyilvánvalóan nem tudta leverni a lázadást. Szargon feliratain úgy mutatják be őt, mint aki azt állítja, hogy teljes győzelmet aratott a csatában, ám a Babiloni krónika azt írja, hogy az elamiták megverték az asszírokat, egy szövegben Merodák-Baladán pedig azzal dicsekszik, hogy legyőzte az asszír seregeket, és megsemmisítette fegyvereiket. Az Ancient Iraq c. könyv megjegyzi: „Érdekes részlet: Merodák-Baladán feliratát Nimrúdban találták meg, ahová Szargon vitte Urukból. . ., ez utóbbi városban egy agyaghengerrel helyettesítette azt, amely az eseményekről a saját változatát tartalmazza, ami természetesen teljesen más. Ez mutatja, hogy a politikai propaganda és a »hidegháborús« módszerek nem csak a mi korunk kiváltságai” (G. Roux, 1964, 258. o.).

Szargon nagyobb sikerrel járt, amikor Hamát és Damaszkusz királyainak és egyéb szövetségeseiknek az egyesült csapatai ellen harcolt, győzelmet aratva fölöttük a karkari csatában az Orontes folyónál. A 2Királyok 17:24, 30 azok között sorolja fel a Hamátból való embereket, akiket „Asszíria királya” Szamária területén telepített le a száműzetésbe hurcolt izraeliták helyébe.

Szargon a feljegyzései szerint uralkodásának az 5. évében megtámadta és legyőzte Karkemist, amely fontos város volt kereskedelmi és katonai szempontból az Eufrátesz felső szakaszánál. Ezt követően az asszírok szokásos eljárásának megfelelően a város lakosait deportálták, és idegeneket telepítettek a helyükbe. Ézsaiás figyelmeztetésében, amely a közelgő asszír veszélyre hívja fel a figyelmet (Ézs 10:5–11), Karkemis, Hamát és más városok példaként vannak megemlítve Asszíria pusztító erejére. Szargon később arról számol be, hogy arab törzseket telepített Szamáriába (ANET. 285–286. o.).

Az asszír feljegyzések elmondják, hogy Asdód királya, Azuri, összeesküvést szőtt, és fellázadt az asszír iga ellen, Szargon viszont letaszította őt a trónról, és Azuri öccsét tette a helyébe. Ezt újabb lázadás követte, mire Szargon megtámadta Filiszteát, és „ostrom alá vette, és legyőzte Asdód, Gát. . . (meg) Asdudimmu városait” (ANET. 286. o.). Úgy tűnik, a bibliai beszámoló ebben az időben említi Szargont név szerint az Ézsaiás 20:1-ben.

Ezután Szargon elűzte Merodák-Baladánt Babilonból, és legyőzte a várost. Szargon neve egy feliraton szereplő listán úgy jelenik meg, mint aki 5 éven át volt Babilon királya.

Szargon agresszív uralmának köszönhetően az Asszír Birodalom újra ereje teljében volt, és létrejött az utolsó nagy asszír dinasztia. A történészek szerint Szargon 17 éven át uralkodott. Mivel az uralmát állítólag Szamária elestekor vagy röviddel azután kezdte meg, azaz Ezékiás uralkodásának a 6. évében (2Ki 18:10), és mivel a fia és trónörököse, Szanhérib, Ezékiás 14. évében tört be Júda területére (2Ki 18: 13), Szargon 17 éves uralma csak abban az esetben lehetséges, ha Szanhérib a társuralkodója volt akkor, amikor megtámadta Júdát. Ugyanígy az is lehetséges, hogy a történészek számítása téves. Amint az a KRONOLÓGIA szócikkben látható, semmiképpen sem hagyatkozhatnak az eponümoszlistákra,  hogy megállapítsák, mikor uralkodtak ezek az uralkodók. Ez a cikk arról is szól, hogy általában véve nem megbízhatóak az asszír írnokok, és hogy gyakran „kiigazították” a krónikák különböző kiadásait, hogy legyezgessék az uralkodók hiúságát.

Szargon az uralma idején új fővárost emelt kb. 20 km-re ÉK-re Ninivétől, a mai Horszábád falvának közelében. Egy érintetlen területen a tervei alapján megépítette Dúr-Sarrukín városát (Szargon várának is lehetne nevezni), valamint egy 7,5 m magas, majdnem 10 ha-os megemelt alapon épített egy 200 termes királyi palotát. Monumentális, emberfejű szárnyas bikák őrizték a palota bejáratát, egy pár kb. 5 m magas volt. A falakat freskók és mélydomborművek díszítették, amelyek Szargon hadjáratait és hőstetteit jelenítették meg; a falon összesen úgy 2,5 km-t tettek ki ezek a domborművek. Szargon az egyik feliratán a következőket jelenti ki: „Nekem, Szargonnak, ki e palotában lakik, adjon [Assur isten] rendelésül hosszú életet, egészséges testet, örömteli szívet, ragyogó lelket” (Ancient Iraq. 262. o.). A feljegyzések azonban arról tanúskodnak, hogy úgy egy évvel a palota felavatása után Szargont megölték, de pontosan nem tudni, hogyan. A fia, Szanhérib követte őt a trónon.