A héber ʼasé·ráʹ (t. sz.: ʼasé·rímʹ) szó jelenthet szent rudat, mely Asérát, a termékenység egyik kánaáni istennőjét ábrázolja (Bí 6:25, 26), vagy utalhat magára az istennőre, Asérára is (2Ki 13:6; Kár.). Nem lehet mindig tudni, hogy egy adott írásszövegben ez a kifejezés a bálványra vagy magára az istennőre utal. Számos bibliafordítás ’szent rúdnak [v. fának]’ adja vissza az eredeti szót, de ha egy vers egyértelműen az  istennőre utal, akkor transzliterálja azt (ÚRB). Más fordítások nem törekedtek arra, hogy különbséget tegyenek a két értelem között, így egyszerűen csak betű szerint átírták a héber szót (RS), vagy következetesen „szent rúd”-nak fordították (ÚV). Egyes bibliafordításokban a héber szót gyakran a „berek” szóval adták vissza (Kat., Kár.). A Bírák 3:7-ben és a 2Királyok 23:6-ban azonban nem jó a „berek” szóval fordítani a héber ʼasé·ráʹ szót, mert így az egyik vers azt mondja, hogy szolgálják a „berkeket” (KJ), a másik pedig azt, hogy kihozták a „berket” a jeruzsálemi templomból (KNB).

Szent rudak: A szent rudak feltehetőleg fel voltak állítva, és fából vagy legalábbis részben fából készültek, hiszen az izraeliták azt a parancsot kapták, hogy vágják ki és égessék el azokat (2Mó 34:13; 5Mó 12:3). Nem feltétlenül voltak faragottak, és néha akár még élő fák is lehettek szent rudak, hiszen erre kapott utasítást Isten népe: „Ne ültess magadnak semmiféle fát szent rúdnak” (5Mó 16:21).

Mind Izrael, mind Júda figyelmen kívül hagyta Isten egyértelmű parancsát, hiszen „minden magas dombon és minden dús lombú fa alatt” felállítottak szent rudakat és oszlopokat, és építettek oltárokat is melléjük az áldozatoknak. Egyesek szerint a rudak a nőt jelképezik, az oszlopok a férfit. Ezek a bálványimádáshoz használt, valószínűleg fallikus oszlopok durva szexuális orgiák velejárói voltak. Ez abból is kitűnik, hogy már Roboám uralma idején voltak férfi prostituáltak az országban (1Ki 14:22–24; 2Ki 17:10). Csak néhány király, köztük Ezékiás (és Jósiás) tett ez ellen, és „távolította el a magaslatokat. Darabokra törte a szent oszlopokat, kivágta a szent rudat” (2Ki 18:4; 2Kr 34:7).

Aséra: A rász-samrai szövegek szerint ez az istennő volt El istennek, a „teremtmények teremtőjének” a felesége, és úgy utalnak rá, mint aki „Aséra, a tengerek úrnője” és „az istenek ősanyja”. Ez utóbbi értelemben Baál anyja. A világi források és a szentírási feljegyzések szerint azonban a Baál-imádatban jelentős átfedések voltak a három főistennő (Anát, Aséra, Astóret) szerepét tekintve. Bár úgy tűnik, leginkább Astóretet tartották Baál feleségének, valószínűleg Asérára is így tekintettek.

Az olvasható a Bibliában, hogy a bírák idejében a hitehagyott izraeliták „a Baálokat meg a szent rudakat [Aserákat] szolgálták” (Bí 3:7; Kár.; vö.: Bí 2:13). Minden bizonnyal azért utalnak többes számban ezekre az istenekre, mert minden helynek megvolt a maga Baálja és Asérája (Bí 6:25). Jezabel, Aháb király szidóni felesége, Baál 450 prófétáját és a szent rúd, vagyis Aséra 400 prófétáját látta vendégül az asztalánál (1Ki 18:19).

Aséra romlott imádata még Jehova templomában is folyt. Manassé király elhelyezte ott a szent rúd faragott képmását, mely nyilvánvalóan Aséra istennőt szimbolizálta (2Ki 21:7). Manassét megfegyelmezte Jehova, és a király fogolyként Babilonba került. De tanult a fegyelmezésből, és amikor visszatért Jeruzsálembe, megtisztította Jehova házát a bálványoktól. A fia, Ámon azonban visszatért a Baál- és az Aséra-imádathoz, és az ezzel együtt járó szertartásos prostitúció is újra elterjedt (2Kr 33:11–13, 15, 21–23). Emiatt vált szükségessé, hogy az utódja, Jósiás király ’lerombolja a férfi templomi prostituáltak házait, amelyek Jehova házában voltak, ahol az asszonyok sátorszentélyeket szőttek a szent rúd számára’ (2Ki 23:4–7).