Pál apostol a görög ho·mi·liʹa főnevet használta, amikor a rossz „társaságok” veszélyeire figyelmeztette a keresztényeket (1Ko 15:33). Ez a görög szó rokon a ho·mi·leʹó igével, amelynek jelentése: ’beszélget’ (Cs 20:11). Általában szóbeli, de olykor szexuális érintkezésre utal. A görög Septuaginta ezzel a kifejezéssel fordítja a Példabeszédek 7:21-ben található ’meggyőzőerő’ és a 2Mózes 21:10-ben olvasható ’házastársi jog’ héber megfelelőjét.

Akik Isten helyeslésére vágynak, azok olyan társakat választanak maguknak, akik az igazságosság és igazság odaadó hívei (2Ti 2:22). Az is elmondható róluk, hogy megszakítják a „társas érintkezést” – szó szerint az ’összekeveredést’ – a gyülekezet azon tagjaival, akiknek életmódja odavezetett, hogy hivatalos intést kellett kapniuk rendetlen viselkedésük miatt. Bár továbbra is szeretettel viseltetnek az ilyenek iránt, egyértelműen kimutatják, hogy nem helyeslik rendetlen viselkedésüket (2Te 3:6–15). A jó társaság igazi segítség lehet ahhoz, hogy valaki továbbra is összhangban éljen az Istentől származó bölcsességgel, a rossz társaság ellenben tagadhatatlanul ártalmas. Az ihletett példabeszéd kijelenti: „Aki bölcsekkel jár, maga is bölcs lesz, de aki ostobákhoz társul, az rosszul jár” (Pl 13:20; vö.: Pl 22:24, 25; 28:7; 29:3). A héber rá·ʽáʹ szó, amelyet a Példabeszédek 13:20 a ’társul valakivel’ kifejezéssel ad vissza, úgy is fordítható, hogy ’valakivel van’, és rokon a héber réʹaʽ szóval, amelynek jelentése: ’felebarát, társ’ (Bí 14:20; 3Mó 19:18; Zs 15:3).

Azt, hogy a rossz társaság valóban veszélyezteti az ember jólétét, sok bibliai példa igazolja. Jákob lánya, Dína ostoba módon kánaánita lányokat választott társaiul, ez pedig odavezetett, hogy egy hivvita fejedelem fia, Sikem erőszakot követett el rajta (1Mó 34:1, 2). Amnon, Dávid fia hallgatott a társa, Jonadáb rossz tanácsára, és megerőszakolta saját féltestvérét, Támárt. Ezzel magára vonta Támár édestestvérének, Absolonnak a gyűlöletét, Absolon pedig később meggyilkoltatta őt (2Sá 13:3–29). Az izraeliták Jehova parancsával ellentétben kapcsolatot kezdtek ápolni a kánaánitákkal, házassági szövetségre léptek velük, és átvették lealacsonyodott imádati formájukat. Emiatt elvesztették Jehova kegyét, és Isten elhagyta őket (5Mó 7:3, 4; Bí 3:5–8). Még Salamon is elfordult Jehova imádatától, hiszen olyan nőket vett feleségül,  akik hamis isteneket imádtak (Ne 13:26). Aháb a Baál-imádó Jezabel hatására lett rosszabb az összes előtte élt izraelita királynál (1Ki 21:25). Az istenfélő Josafát az Aháb uralkodóházával való szoros kapcsolatáért kis híján az életével fizetett, Ahábbal kötött házassági szövetsége pedig később majdnem a dávidi uralkodóház kiirtásához vezetett (2Kr 18:1–3, 29–31; 22:10, 11).

Bár az igaz keresztények egységes szervezete kis csoportokból, gyülekezetekből vagy elszórtan élő egyénekből áll, ’testvéri közösséget’, vagyis testvériséget alkot, amelyet a görög a·del·phoʹtész szó fejez ki (1Pt 2:17; 5:9). Hogy továbbra is ehhez a testvériséghez tartozhassanak, az igaz keresztények nem ápolnak társas kapcsolatot azzal, aki közülük kiválva hamis, megosztó tanításokat kezd terjeszteni (Ró 16:17, 18). A keresztény János apostol azt az utasítást adta hívőtársainak, hogy soha ne fogadjanak otthonukba ilyen hamis tanítót, és ne is köszönjenek neki, nehogy alkalma legyen kifejteni elferdített, romboló tanításait. Ha valaki köszönt volna az ilyennek, azzal bizonyos mértékben a helyeslését fejezte volna ki, és részes lett volna „annak gonosz cselekedeteiben” (2Jn 10, 11). Bár a halottak feltámadásának bizonyossága mellett elsöprő érvek sorakoztak, Pál apostol tudta, hogy a keresztény tanítást elhagyó személyek társasága rombolná a hitet. Ezért írta a következőket: „Ne vezessenek félre titeket. Rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat” (1Ko 15:12–22, 33; lásd: HITEHAGYÁS).