A zsidók szent naptárjában a 10. holdhónapnak, a mezőgazdasági naptárban a 4. hónapnak a száműzetés utáni neve (Esz 2:16). Részben decembernek és részben januárnak felel meg. Általában egyszerűen csak ’a tizedik hónapnak’ nevezik (1Kr 27:13).

Úgy gondolják, hogy a tébet név egy akkád alapszóból származik, melynek jelentése ’süllyed, lesüllyed’; ez az elnevezés talán arra utalhatott, hogy nagy volt a sár ebben a téli hónapban, hiszen ekkor voltak a leghevesebbek az esőzések. A téli eső gyakran úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Ilyen volt az az eső is, amely a hároméves szárazság után jött Illés napjaiban, illetve Jézus is ilyen esőre utalhatott abban a szemléltetésében, amely arról szólt, hogy a homokra épített házat elmosta a zuhogó eső (1Ki  18:45; Mt 7:24–27). Denis Baly The Geography of the Bible (1957, 50. o.) c. műve szerint december második felében gyakran fagy a hegyes-dombos vidékeken, és időnként hóvihar támad Jeruzsálemben (2Sá 23:20). Noha nem volt szokványos, de előfordult, hogy az utakat időszakosan elzárta az erőteljes havazás. Talán ebben a hónapban, tébetben lehetett az is, hogy a szír hadvezért, Tryphónt meggátolta egy erőteljes havazás abban, hogy Jeruzsálembe jusson (Josephus: A zsidók története. XIII. könyv, 6. fej., 6.; 1Makkabeusok 13:22, Kat.). Nyilvánvaló, hogy ez a hónap nem volt alkalmas az utazásra, sem arra, hogy a pásztorok kinn töltsék az éjszakát a mezőn. Ezért és más okokból sem születhetett ebben a hónapban Jézus.

I. e. 609. tébet 10-én kezdte meg Nabukodonozor Jeruzsálem ostromát (2Ki 25:1; Jr 39:1; 52:4; Ez 24:1, 2). Valószínűleg erről az eseményről emlékeztek meg a zsidók ’a tizedik hónap böjtjével’ (Za 8:19).