(kőszikla):

A legjelentősebb föníciai tengeri kikötő; napjainkban Szúrral azonosítják, amely a Kármel-hegytől mintegy 50 km-re É-ra, Szidóntól pedig 35 km-re D-DNy-ra fekszik (KÉP: 2. köt. 531. o.). Tírusz ókori város volt (Ézs 23:1, 7), de hogy pontosan mikor alapították a szidóniak kolóniaként, az nem ismeretes. Először az Ígéret földjének meghódítása, kb. i. e. 1467 után van megemlítve, akkor is mint megerősített város, és Áser törzsi területének a határával kapcsolatban szerepel. Úgy tűnik, hogy Tírusz a kezdetekben és a története folyamán mindvégig Izrael határán kívül helyezkedett el, Izrael független szomszédjaként (Jzs 19:24, 29; 2Sá 24:7).

Tírusz és Izrael között olykor barátságos kapcsolat állt fenn, különösképpen Dávid és Salamon uralma idején. Szakképzett tíruszi munkások vettek részt Dávid királyi palotájának az építésében, mely a Hírám, Tírusz királya által küldött cédrusból készült (2Sá 5:11; 1Kr 14:1). A tírusziak adtak még olyan cédrust is Dávidnak, melyet később használtak fel, a templom építésénél (1Kr 22:1–4).

Dávid halála után Hírám, Tírusz királya építési anyagokkal látta el Salamont, és segítséget küldött neki a templom és a kormányzati épületek felépítéséhez (1Ki 5:1–10; 7:1–8; 2Kr 2:3–14). Egy tíruszi rézművesnek a félig izraelita fiát is alkalmazták a templom építésénél, aki maga is szakavatott mesterember volt (1Ki 7:13, 14; 2Kr 2:13, 14). A tírusziak a támogatásukért búzát, árpát, olajat és bort kaptak fizetségként (1Ki 5:11, 12; 2Kr 2:15). Ezenkívül Salamon 20 várost is adott Tírusz királyának, ám a tíruszi király nem igazán volt megelégedve ezzel az ajándékkal (1Ki 9:10–13).

Tírusz idővel az ókori világ tengeri hatalmainak egyike lett, valamint tengerészei és a „társisi” hajókból álló kereskedelmi hajóraja híressé vált arról, hogy messzi vidékekre is eljutottak. Salamon és Tírusz királya egy közös hajózási vállalkozásban vett részt, amelynek keretében értékes anyagokat, köztük ofíri aranyat importáltak (1Ki 9:26–28; 10:11, 22; 2Kr 9:21).

A tírusziak Izraellel ápolt mindezen kapcsolata közben semmi sem utal arra, hogy mint nép érdeklődtek volna Jehova imádata iránt, tehát érintkezésük kimondottan kereskedelmi jellegű volt. A tírusziak kánaániták voltak, és vallásukban a Baál-imádat egy formáját gyakorolták, főbb isteneik pedig Melkart és Astarta (Astóret) volt. Amikor Etbaál volt a király a szidóniak (Tíruszt is beleértve) fölött, a lánya, Jezabel férjhez ment Izrael északi királyságának a királyához, Ahábhoz. Jezabel hírhedt volt arról, hogy igyekezett eltörölni Jehova imádatát (1Ki 16:29, 31; 18:4, 13, 19).

Isten elítéli: Ám az, hogy Tíruszt súlyosan elítélte Isten, nem pusztán Jezabelnek és a lányának, Atáliának a gonoszsága miatt következett be, hanem mert Tírusz más népek, köztük Izrael rovására lett igen naggyá. Fém- és üvegtárgyak készítésével és bíborfestéssel foglalkozott, valamint a szárazföldi karavánok kereskedelmi központja, illetve hatalmas export-import telephely volt. Ez az ipari és kereskedelmi növekedés gazdagságot, önteltséget és büszkeséget hozott magával. Kereskedői és kalmárai azzal büszkélkedtek, hogy fejedelmek, és hogy tisztelet övezi őket a földön (Ézs 23:8). Tírusz idővel még ellenséges magatartást is tanúsított Jehovával szemben, és szövetkezett a szomszédos nemzetekkel Isten népe ellen (Zs 83:2–8). Tehát végül az váltotta ki, hogy a város kedvezőtlen ítéletben részesüljön, elbukjon és elpusztuljon, hogy merészen szembeszállt Jehovával.

 Az i. e. IX. század második felében Jehova felfigyelt a város dölyfös magatartására. Ezért hangzott el a figyelmeztetés, hogy amiért Tírusz aranyat, ezüstöt és sok más kívánatos dolgot rabolt Isten népétől, melyekkel szépítgette saját templomait, ugyanezt kapja vissza majd büntetésként. Azért is számot kellett adnia, hogy rabszolgának adta el Isten népét (Jóe 3:4–8; Ám 1:9, 10).

Később Ézsaiás próféta további kijelentést jegyzett fel Tírusz ellen, amely arra utalt, hogy „hetven évre” feledésbe merül (Ézs 23:1–18). Évekkel ezután Jeremiás próféta Tíruszt azok közé a nemzetek közé sorolta, amelyek ki lettek választva, hogy igyanak Jehova dühödt haragjának borából (Jr 25:8–17, 22, 27; 27:2–7; 47:2–4). Mivel a Jeremiás próféciájában említett nemzeteknek „Babilon királyát kell[ett] szolgálniuk. . . hetven évig” (Jr 25:8–11), ez arra utal, hogy Ézsaiás próféciája is, és Jeremiás próféciája is Nabukodonozornak a Tírusz ellen folytatott hadjáratára vonatkozott.

Emellett Ezékiel – Jeremiás kortársa – által is rámutatott Jehova, hogy csapás éri Tíruszt Nabukodonozor részéről (Ez 26:1–28:19). Bár Tírusz egy szép hajóhoz lett hasonlítva, melynek tarka vitorlái, színes fedélzeti takarói és elefántcsonttal bevont orra van, a jövendölés úgy szólt, hogy elsüllyed a nyílt tengeren (Ez 27:3–36). Tírusz „királya” (feltehetően az egymást követő tíruszi uralkodók) gőgösen így dicsekedett: „Én isten vagyok; egy isten székhelyén ülök”. Csakhogy a jövendölés szerint el kellett távolíttatnia mint megszentségtelenítettnek, és tűz által el kellett pusztulnia (Ez 28:2–19).

A város pusztulása: Nabukodonozornak a Tírusz elleni, hosszú ideig tartó ostroma alatt a katonái ’megkopaszodtak’ a sisak dörzsölése miatt, és válluk „lehorzsolódott” az ostromművek építéséhez szükséges anyagok cipelésétől. Mivel Nabukodonozor nem kapott ’fizetséget’ azért, hogy Jehova eszközeként szolgált a Tírusz elleni ítélet végrehajtásában, ezért Isten azt ígérte neki, hogy Egyiptom vagyonával kárpótolja őt (Ez 29:17–20). A zsidó történetíró, Josephus szerint 13 évig tartott az ostrom (Apión ellen. I. könyv, 21.), és a babilóniaiaknak ez sokba került. A történelemben nincs konkrét feljegyzés arról, hogy Nabukodonozor mennyi energiát fektetett az ostromba, és mennyire voltak sikeresek az erőfeszítései, de az biztos, hogy sokan haltak meg a tírusziak közül, és nagy volt az anyagi veszteség is (Ez 26:7–12).

Ám amikor az izraeliták visszatértek a babiloni száműzetésből, a tírusziak képesek voltak támogatni őket a második templom építésében azzal, hogy cédrussal látták el őket a Libanoni-hegységből, és újra kereskedelmi kapcsolatba kerültek az újjáépített Jeruzsálemmel (Ezs 3:7; Ne 13:16).

Bár Tírusz heves összetűzésbe került Nabukodonozorral, ez mégsem jelentette a város teljes pusztulását. Egy későbbi prófétai kijelentés azt jelezte, hogy Tírusz ugyan sáncot épít, továbbá ezüstöt és aranyat halmoz fel, maga Jehova mégis teljes mértékben el fogja pusztítani (Za 9:3, 4).

Majdnem 200 évvel azután, hogy Zakariás elmondta a próféciáját, az ígéret beteljesedett. I. e. 332-ben Nagy Sándor átvonult a seregével Kis-Ázsián, és miközben D-re tört, megállt annyi időre, hogy figyelmét Tíruszra fordíthassa. Amikor a város nem volt hajlandó megnyitni kapuit Nagy Sándor előtt, ő dühében seregével nagy nehezen összeszedette a szárazföldi város romjait, a tengerbe vettette azokat, töltést emelve ezáltal a szigetvároshoz – mindezzel beteljesített egy próféciát (Ez 26:4, 12; ÁBRA: 2. köt. 531. o.). Miután Nagy Sándor a tengeri haderejével elzárta a tíruszi hajók útját a kikötőkben, az ókori háborúkban valaha használt legmagasabb ostromtornyok építésébe kezdett. Végül hét hónap után áttörték a 46 m magas falakat. A csatában megölt 8000 katonán kívül megtorlásképpen 2000 előkelő vezetőt is meggyilkoltak, és 30 000 lakost eladtak rabszolgának.

Megemlítik a Görög Iratokban: Noha Nagy Sándor teljes mértékben megsemmisítette a várost, a szeleukida időszakban újjáépítették, és az i. sz. I. században már kiemelkedő kikötő lett a Földközi-tenger partján. Jézus nagyszabású galileai szolgálata során rengetegen jöttek Tírusz és Szidón környékéről, hogy hallják az üzenetét, és hogy ő meggyógyítsa őket (Mk 3:8–10; Lk 6:17–19). Néhány hónappal később Jézus személyesen látogatott el Tírusz vidékére, és ekkor történt, hogy meggyógyította egy szíroföníciai asszony démontól megszállt gyermekét, kiűzve belőle a démont (Mt 15:21–29; Mk 7:24–31). Jézus megjegyezte, hogy ha Tíruszban és Szidónban hajtotta volna végre azokat a  hatalmas cselekedeteket, melyeket Korazinban és Betsaidában, akkor a Tíruszban és Szidónban élő pogányok kedvezőbben reagáltak volna, mint azok a zsidók (Mt 11:20–22; Lk 10:13, 14).