A héber ʽaszeʹreth had·devá·rímʹ kifejezésnek ilyen fordítása csak a Pentateuchusban (Mózes öt könyve) fordul elő, és a törvényszövetség tíz alaptörvényének megnevezésére használják, amelyet gyakran tízparancsolatnak is neveznek (2Mó 34:28; 5Mó 4:13; 10:4). Erre a konkrét törvénygyűjteményre utalnak úgy is, hogy ’szavak’ (5Mó 5:22) és ’a szövetség szavai’ (2Mó 34:28). A görög Septuagintában (2Mó 34:28; 5Mó 10:4) a deʹka (tíz) és a loʹgusz (szavak) olvasható, amelyekből a „dekalógus” szó származik.

A táblák eredete: A Tíz szó először szóban hangzott el Jehova angyala által a Sínai-hegyen (2Mó 20:1; 31:18; 5Mó 5:22; 9:10; Cs 7:38, 53; lásd még: Ga 3:19; Héb 2:2). Mózes ezután felment a hegyre, hogy írott formában két kőtáblán megkapja a Tíz szót más parancsolatokkal és utasításokkal együtt. A hosszúra nyúlt, 40 napos ott-tartózkodása alatt a nép nyugtalanná vált, és egy öntött borjút készíttetett magának, hogy azt imádja. Miközben Mózes lejött a hegyről, meglátta, hogy bálványimádatot gyakorolnak, majd ledobta „a táblákat”, melyeket ’Isten készített’ – azokat, amelyekre a Tíz szó volt írva –, és összezúzta őket (2Mó 24:12; 31:18–32:19; 5Mó 9:8–17; vö.: Lk 11:20).

Jehova később ezt mondta Mózesnek: „Véss ki magadnak két kőtáblát, hasonlót az elsőkhöz, és én ráírom a táblákra a szavakat, melyek az első táblákon voltak, amelyeket összezúztál” (2Mó 34:1–4). Majd Mózes ismételten eltöltött 40 napot a hegyen, és újra megkapta a Tíz szót. A táblákat egy akáciafából készült ládában tartotta (5Mó 10:1–5). A két táblát a ’szövetség tábláinak’ is nevezték (5Mó 9:9, 11, 15). Nyilvánvalóan ezért nevezték el ’szövetségládának’ azt az arannyal bevont ládát, amelyet később Bécalel készített, és amelyben attól kezdve a táblákat őrizték (Jzs 3:6, 11; 8:33; Bí 20:27; Héb 9:4). A Tíz szót ’bizonyságnak’ (2Mó 25:16, 21; 40:20), ’Bizonyság táblájának’ (2Mó 31:18; 34:29) is nevezték, és ebből ered a ’bizonyság ládája’ (2Mó 25:22; 4Mó 4:5) és a ’Bizonyság hajléka’ (a sátor, ahol a szövetségládát tartották) kifejezés is (2Mó 38:21).

Az első alkalommal nemcsak hogy Jehova készítette a táblákat, de a Biblia azt is mondja, hogy ’Isten az ujjával írta’, nyilvánvalóan Isten szellemét értve alatta (2Mó 31:18; 5Mó 4:13; 5:22; 9:10). Noha a második alkalommal Mózes véste ki a táblákat, a korábbiakhoz hasonlóan ezekre is Jehova írt. Amikor a 2Mózes 34:27 szerint Jehova azt mondta Mózesnek, hogy „írd le magadnak ezeket a szavakat”, akkor nem a Tíz szóra utalt, hanem a szövetség rendelkezéseivel kapcsolatos néhány egyéb részletre, ahogy Mózes korábban is leírt ilyeneket (2Mó 24:3, 4). Így a 2Mózes 34:28b-ben szereplő „ő” személyes névmás Jehovára utal: „Ő [Jehova, nem Mózes] pedig felírta a táblákra a szövetség szavait, a Tíz szót”. A 2Mózes 34:1 is alátámasztja ezt. Amikor később Mózes visszaidézi ezeket az eseményeket, megerősíti, hogy második alkalommal is Jehova írt a táblákra (5Mó 10:1–4).

A parancsolatok: A Tíz szó bevezetéseképpen a következő egyértelmű kijelentést olvashatjuk egyes szám első személyben: „Én vagyok Jehova, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgák házából” (2Mó 20:2). Ez nemcsak azt mutatja meg, hogy ki beszél kihez, hanem azt is, hogy miért pont az akkor élő zsidóknak adta Isten a tízparancsolatot. Nem Ábrahámnak adta (5Mó 5:2, 3).

Az első parancsolat, miszerint „ne legyenek más isteneid a színem előtt”, Jehovát helyezi előtérbe (2Mó 20:3). Ez magában foglalja kiemelkedő és egyedülálló állását mint Mindenható Isten, Legfelségesebb és Szuverén Úr. Ez a parancsolat megmutatta, hogy az izraelitáknak nem lehettek más, rivális istenei Jehovával szemben.

A második parancsolat logikusan követi az elsőt, megtiltva a bálványimádás minden formáját, mint ami nyílt szembehelyezkedés magával Jehovával és a dicsőségével. ’Ne készíts faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami az egekben vagy a földön van, vagy ami a vizekben van a föld alatt. Ne hajolj meg előttük, hogy szolgáld őket.’ Ezt a tilalmat a következő kijelentés hangsúlyozza: „mert én, Jehova, a te Istened olyan Isten vagyok, aki kizárólagos odaadást vár el” (2Mó 20:4–6).

A harmadik parancsolat helytálló és logikus folytatásként ezt mondja: „Jehovának, a te Istenednek a nevét méltatlan módon ajkadra ne vedd” (2Mó 20:7). Ez összhangban van azzal, hogy Jehova neve kiemelkedő helyet tölt be a  Héber Iratokban (6979-szer fordul elő az ÚV-ban; lásd: JEHOVA: A név fontossága). Csak ez, a Tíz szót tartalmazó néhány vers (2Mó 20:2–17) nyolcszor említi Jehova nevét. Az „ajkadra ne vedd” kifejezés azt a gondolatot foglalja magában, hogy ’ne mondd ki’ vagy ’ne emeld fel (hordozd)’. Ezt „méltatlan módon” tenni Isten nevével azt jelentené, hogy hamisságban vagy hazugságban használnák ezt a nevet, vagyis ’hiábavalóan’. Az izraeliták – akiknek kiváltságában állt Jehova nevét viselni tanúiként, de hitehagyottá váltak – valójában méltatlan módon ajkukra vették és hordozták Jehova nevét (Ézs 43:10; Ez 36:20, 21).

A negyedik parancsolat kijelentette: „Emlékezzél meg a sabbatnapról, hogy megszenteld azt. Hat napon át végezz szolgálatot, és végezd el minden munkádat. De a hetedik nap Jehovának, a te Istenednek sabbatja. Ne végezz semmi munkát se te, se a fiad, se a lányod, se a rabszolgád, se a rabszolganőd, se a háziállatod, se pedig a jövevény, aki kapuidon belül lakik” (2Mó 20:8–10). Azzal, hogy megtartották ezt a napot mint Jehova szent napját, mindenki – még a rabszolgák és a háziállatok is – hasznot meríthetett a frissítő pihenésből, vagyis nyugalomból. A sabbatnap arra is lehetőséget adott, hogy figyelemelterelődés nélkül tudjanak szellemi témákkal foglalkozni.

Az ötödik parancsolatot, „tiszteld apádat és anyádat”, úgy is lehet tekinteni, mint ami összeköti az első négy parancsolatot a többivel. Az első négy meghatározza az ember Isten iránti kötelezettségeit, míg az utolsó öt az embertársai iránti kötelezettségeit. Azért lehet ez a parancs összekötő láncszem, mivel a szülők Istent képviselik, így aki megtartja az ötödik parancsolatot, az engedelmességet és tiszteletet mutat mind a Teremtő, mind az Isten által hatalommal felruházott személyek iránt. A tíz közül csak ehhez a parancsolathoz kötődik ígéret: „hogy napjaid sokáig folytatódjanak azon a földön, melyet Jehova, a te Istened ad neked” (2Mó 20:12; 5Mó 5:16; Ef 6:2, 3).

A törvénygyűjtemény következő parancsolatai roppant tömörek. A hatodik: „Ne gyilkolj.” A hetedik: „Ne kövess el házasságtörést.” A nyolcadik: „Ne lopj” (2Mó 20:13–15). A maszoréta szövegben ilyen sorrendben szerepelnek ezek a törvények, vagyis attól a törvénytől, amelyikben a felebarátnak a legnagyobb kárt okozó bűntettről van szó, halad addig, amelyikben a legkisebb kárt okozót említi. Néhány görög kéziratban (Codex Alexandrinus, Codex Ambrosianus) gyilkosság, tolvajlás, házasságtörés a sorrend; Philónnál (De decalogo. XII., 51.) házasságtörés, gyilkosság, tolvajlás; a Codex Vaticanusban pedig házasságtörés, tolvajlás, gyilkosság. A tettekről a szavakra áttérve a kilencedik parancsolat ezt mondja: „Ne tanúskodj hamisan embertársad ellen” (2Mó 20:16).

A tizedik parancsolat (2Mó 20:17) egyedülálló volt, mert megtiltotta a mohóságot, ami nem más, mint helytelen vágyakozás másvalakinek a vagyona vagy tulajdona iránt, beleértve a feleségét is. Egyetlen emberi törvényadó sem adhatott ilyen törvényt, hiszen emberek képtelenek lennének betartatni. Jehova azonban ezzel a tizedik parancsolattal elérte, hogy mindenki közvetlenül neki tartozzon számadással mint olyan személynek, aki látja és tudja az emberek szívének minden titkos gondolatát (1Sá 16:7; Pl 21:2; Jr 17:10).

Másféle felsorolások: A Tíz szónak a fentiekben leírt felosztása a leglogikusabb, és ez a 2Mózes 20:2–17-ben található. Az i. sz. I. században ugyanezt a felsorolást követte a zsidó történetíró, Josephus (A zsidók története. III. könyv, 5. fej., 5. bek.), és a zsidó filozófus, Philón is (De decalogo. XII., 51.). Mások azonban az idegen istenekkel és képmásokkal kapcsolatos két törvényt (2Mó 20:3–6; 5Mó 5:7–10) egyetlen törvénnyé vonták össze, majd azért, hogy meglegyen a tíz parancsolat, a 2Mózes 20:17-et (5Mó 5:21) kettéosztották, így a kilencedik parancsolat az lett, hogy senki ne kívánja egy másik ember feleségét, míg a tizedik az, hogy senki ne kívánja másnak a házát vagy bármi más tulajdonát. Ilyen volt Ágoston is, aki azzal próbálta alátámasztani az elméletét, hogy a tízparancsolat későbbi, az 5Mózes 5:6–21-ben található párhuzamos felsorolása két különböző héber igét használ a 21. versben („ne kívánd [a héb. chá·madhʹ egyik alakja]. . . Ne sóvárogj önző módon [a héb. ʼá·wáʹ egyik alakja]”), és nem egyet (kíván) kétszer, mint a 2Mózes 20:17.

Vannak más apró különbségek is a tízparancsolat két párhuzamos felsorolásának (2Mózes, 5Mózes) szóhasználatában, de ezek semmilyen módon sem befolyásolják a törvények erejét vagy jelentését. Míg az első felsorolásban a Tíz szó hivatalosabb, törvényhozói stílusban van leírva, addig az, ahogyan Mózes később megismétli, sokkal inkább elbeszélő jellegű, hiszen ez alkalommal csak emlékeztetőként ismételte el Isten parancsát. A Tíz szó még máshol is előfordul a Szentírásban más formában, hiszen a Héber Iratok és a Keresztény Görög Iratok írói gyakran idézték ezeket, vagy hivatkoztak rájuk más utasítások mellett (2Mó 31:14; 34:14, 17, 21; 3Mó 19:3, 11, 12; 5Mó 4:15–19; 6:14, 15; Mt 5:27; 15:4; Lk 18:20; Ró 13:9; Ef 6:2, 3).

 A Tíz szó Istentől származik, így tökéletes törvénygyűjtemény. Amikor „egy törvénytudó” ember azt kérdezte Jézus Krisztustól, hogy „Tanító, melyik a legnagyobb parancsolat a Törvényben?”, Jézus, idézve egy parancsot, amely összefoglalta a tízparancsolat első négy parancsolatát (vagy akár az első ötöt), ezt mondta: „Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel.” Majd a tízparancsolat többi részét Jézus a következő néhány szóval foglalta össze egy másik parancsban: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 22:35–40; 5Mó 6:5; 3Mó 19:18).

A keresztények nincsenek a tízparancsolat hatálya alatt: Jézus a Törvény hatálya alatt született, és tökéletesen meg is tartotta azt. Végül az életét adta váltságul az emberiségért (Ga 4:4; 1Jn 2:2). Továbbá a kínoszlopon való halálával felszabadította a Törvény (beleértve az alapnak tekintett Tíz szót, vagyis a tízparancsolatot) alól a Törvény alatt lévőket azáltal, hogy „átokká lett” helyettük. A halála lehetővé tette a ’kézzel írt okirat eltörlését’, mely így a kínoszlopra lett szegezve (Ga 3:13; Kol 2:13, 14).

Mindazonáltal a Törvény és a Tíz szó tanulmányozása elengedhetetlen a keresztények számára, mivel feltárják Isten nézőpontját a dolgokról, és a Törvényben „az eljövendő jó dolgok árnyéka” van, annak a valóságnak az árnyéka, amely Krisztusé (Héb 10:1; Kol 2:17; Ga 6:2). A keresztények nincsenek „Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye alatt” vannak (1Ko 9:21). Ez alapján a törvény alapján Isten azonban nem ítéli bűnösnek őket, mivel a Krisztus által megnyilvánuló ki nem érdemelt kedvessége a testi gyengeségekből fakadó vétkek megbocsátását eredményezi (Ró 3:23, 24).