A „tőrös férfiak” egy i. sz. I. századi, fanatikus, zsidó politikai szekta tagjai voltak, akik szervezett, politikai öldöklésekben vettek részt. Amikor a zsidók Jeruzsálemben forrongás közepette rátámadtak Pálra az utolsó látogatása során, a parancsnok, Klaudiusz Liziász arra gyanakodott, hogy az apostol az az egyiptomi, aki korábban zendülést szított, és 4000 „tőrös férfit” kivezetett a pusztába (Cs 21:30–38; 23:26, 27).

A „tőrös férfiak”-nak fordított görög szó betű szerinti jelentése: ’szikáriusok közül való férfiak’. A „szikáriusok” görög megfelelője (szi·kaʹri·oi) a latin sicarii szóból származik, mely a sica (tőr) szóból ered.

Josephus zsidó történetíró szerint a ’tőrös férfiak’, azaz szikáriusok különösen az ünnepek idején – ruhájuk alatt elrejtett tőrökkel – elvegyültek a tömegben Jeruzsálemben, és fényes nappal szúrták le ellenségeiket. Majd hogy elkerüljék a gyanút, csatlakoztak azokhoz, akik hangot adtak a gyilkosságok miatti felháborodásuknak. Josephus még arra is utal, hogy a szikáriusok élen jártak a Róma elleni lázadásban.  I. sz. 66-ban egy csapat szikárius Eleázárnak, Jairus fiának a vezetésével hatalmába kerítette és lemészárolta a Maszadánál állomásozó római helyőrséget. E fanatikus hazafiak csoportja folyamatosan szembeszállt Rómával egészen i. sz. 73-ig, ebben az évben ugyanis Maszada elesett. A rómaiaknak azonban nem kellett megrohamozniuk magát az erődöt, ugyanis a szikáriusok – hogy el ne fogják őket – módszeresen öngyilkosságot követtek el, illetve mészárlásba kezdtek, aminek következményeként 960 férfi, nő és gyerek halt meg. Mindössze két asszony és öt gyermek maradt életben, akik egy barlangban rejtőzve menekültek meg.