Egy börtönszerű, lealacsonyodott állapot, ahová Isten Noé napjaiban az engedetlen angyalokat vetette.

Ez a szó mindössze egyszer szerepel az ihletett Szentírásban, mégpedig a 2Péter 2:4-ben. Az apostol ezt írja: „Isten nem habozott megbüntetni az angyalokat, akik vétkeztek, hanem a tartaroszba vetve sűrű sötétség vermeinek adta át őket, hogy ítéletre tartassanak fenn”. A „tartaroszba vetve” kifejezés a görög tar·ta·roʹó igéből származik, melyben benne van a „tartarosz” szó.

Ugyanerről beszél a Júdás 6 is, ahol ez áll: „Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét, örök bilincsekben, sűrű sötétségben tartja fenn a nagy nap ítéletére.” Azzal kapcsolatban, hogy mikor ’hagyták el a maguk megfelelő lakóhelyét’ ezek az angyalok, Péter azt mondja, hogy ’a börtönben levő szellemek engedetlenek voltak egykor, amikor az Isten türelme várt Noé napjaiban, míg készült a bárka’ (1Pt 3:19, 20). Ez közvetlenül elvezet bennünket az 1Mózes 6:1–4-ben található beszámolóhoz, ahol ’az igaz Isten fiairól’ az olvasható, hogy az özönvíz előtt elhagyták égi lakhelyüket, hogy asszonyokkal éljenek együtt, és gyermekeket nemzzenek. Az utódaikat nefileknek nevezték. (Lásd: ISTEN FIA[I]; NEFILEK.)

Ezekből a bibliaversekből tisztán látszik, hogy a tartarosz nem egy konkrét hely, hanem egy állapot – már csak azért is, mert míg Péter azt írja ezekről az engedetlen szellemekről, hogy a ’sűrű sötétség vermeiben’ vannak, addig Pál arról beszél, hogy „égi helyeken” vannak, ahonnan ezek a gonosz szellemi erők a sötétség uralkodóiként ténykednek (2Pt 2:4; Ef 6:10–12). A sűrű sötétség sem a szó szerinti fény hiányára utal, hanem arra, hogy el vannak vágva az Istentől jövő világosságtól, mert hűtlenek, és mert ki vannak taszítva Isten családjából, így sötét kilátásaik vannak a jövőjüket illetően, vagyis örök pusztulás vár rájuk.

Ennélfogva a tartarosz nem ugyanaz, mint a héberül seolnak vagy a görögül hádesznek nevezett hely, mely az emberiség közös földi sírját jelenti. Ez nyilvánvaló abból a tényből, hogy Péter apostol szavai szerint Jézus Krisztus prédikált ezeknek „a börtönben levő szellemeknek”, de nem az alatt a három nap alatt, amíg a hádeszben (seolban) volt, hanem azután, hogy fel lett támasztva a hádeszből (1Pt 3:18–20).

A lealacsonyodott állapotot jelképező tartaroszt nem szabad összekeverni a ’mélységgel’ sem, ahová végül Sátánt és a démonait vetik ezer évre Krisztus uralma alatt (Je 20:1–3). A jelek szerint az engedetlen angyalok „Noé napjaiban” lettek a tartaroszba vetve (1Pt 3:20), de úgy 2000 évvel később arra kérlelték Jézust, hogy „ne parancsolja nekik, hogy a mélységbe menjenek” (Lk 8:26–31; lásd: MÉLYSÉG).

A „tartarosz” szó a keresztény kor előtti pogány mitológiában is szerepel. Homérosz Iliászában a mitológiai Tartarosz egy föld alatti börtönt jelent, mely „annyira mélyen [van] Hádész háza alatt, amilyen magasan van az égbolt”. Ide zárták börtönbe az alacsonyabb rendű isteneket, Kronoszt és más, titánoknak nevezett emberfeletti lényeket. Ahogyan láttuk, a Bibliában a tartarosz nem egy hely, hanem egy állapot, ennélfogva nem ugyanaz, mint a görög mitológiában szereplő Tartarosz. Ám érdemes megfigyelni, hogy a mitológiában a Tartarosz egy olyan hely, ahová nem emberek, hanem emberfeletti teremtmények kerültek. Ebben az értelemben van hasonlóság a kettő között, hiszen egyértelmű, hogy a Szentírásban szereplő tartarosz nem az emberi lelkek fogva tartására szolgál (vö.: Mt 11:23), hanem kizárólag az Isten ellen lázadó, gonosz emberfeletti szellemek fogva tartására.

A tartarosz által jelképezett teljes lealacsonyodás állapota előre vetíti, hogy Sátán és a démonai közvetlenül Krisztus ezeréves uralmának a kezdete előtt a mélységbe lesznek vetve. Ezt követően az ezer év végén a végső pusztulás, a ’második halál’ vár rájuk (Mt 25:41; Je 20:1–3, 7–10, 14).