Egy nő állapota a gyermek fogantatásától a megszületéséig.

Jehova azzal az Ádámnak és Évának szóló paranccsal, hogy ’legyenek termékenyek, sokasodjanak, és töltsék be a földet’, arra célzott, hogy a nő természetes szerepéhez a terhesség is hozzátartozik (1Mó 1:28). Mikor az emberi család életében megjelent a tökéletlenség, Isten bejelentette, hogy megnövekszik majd a terhesség fájdalma (1Mó 3:16; lásd: VAJÚDÁS). A héber há·ráʹ szó jelentése ’fogan; teherbe esik’ (1Kr 4:17; 7:23). Görögül ugyanezt a gondolatot leginkább a ’hasban bír’ idiómával fejezték ki, mely azt jelentette, hogy ’gyermeket vár’, azaz várandós (Mt 1:18, 23).

A zsidók körében áldásnak tartották, ha valaki gyermeket szült, főleg ha fiút (Zs 127:3; 128:3; 1Mó 29:32–35; 30:5, 6), a meddőséget viszont szégyennek és gyalázatnak (Lk 1:24, 25; 1Mó 25:21; 30:1). Ennélfogva a férjes asszonyok vágytak rá, hogy teherbe essenek (1Sá 1:2, 11, 20). Amint megfogant egy gyermek, a fejlődő embriót vagy magzatot léleknek tekintették. Ha valaki olyasmit tett, ami miatt meghalt egy fejlődő magzat az anyja méhében, az illetővel a ’lelket lélekért’ szabály szerint jártak el (2Mó 21:22, 23). Szörnyűséges tett volt, ha az ellenség felhasogatta a várandós asszonyokat (Hó 13:16; Ám 1:13; 2Ki 8:12; 15:16).

A terhesség végén fájdalom vár az anyára (Zs 48:6; 1Te 5:3), de az átmeneti bánat a gyermek születésekor véget ér, így a terhesség végül örömet és megelégedést hoz (Jn 16:21, 22).

„Jaj a várandós . . . asszonyoknak”: Amikor az apostolok a világrendszer befejezéséről kérdezték Jézust, ő a válaszában arról beszélt, hogy menekülni kell majd Júdeából, és ezt mondta: „Jaj a várandós és a szoptatós asszonyoknak azokban a napokban!” (Mt 24:19; Mk 13:17; Lk 21:23). Szavai azokban az eseményekben teljesedtek és igazolódtak be, melyek Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása előtt és alatt történtek. Jóllehet általában egy nő ésszerű mértékben képes tevékenykedni vagy mozogni a terhessége alatt (Lk 1:39, 56; 2:5), nehéz lett volna hosszú ideig menekülnie gyalog a hegyvidéken, főként ha már közeledett a szülés ideje. Rendkívüli nyomor tört a várandós és szoptatós anyákra, amikor a római seregek Jeruzsálemet ostromolták. Tombolt az éhínség. Egy terhes nőnek fontos megfelelően táplálkoznia. Ha például nem jut elég kalciumhoz, kihullhatnak a fogai, mivel a szervezete arra használja fel a kalciumkészleteit, hogy a fejlődő baba csontozatát építse. Az anyai védőösztönök csak súlyosbították a terhes nők szenvedését, amint éhezni és meghalni láttak csecsemőket, s közben tudván tudták, hogy nemsokára ilyen körülmények közé hozzák világra saját gyermeküket. Josephus ezt írta az ostromlott Jeruzsálemben éhezők némelyikéről:  „Sem öreg, sem fiatal nem számíthatott irgalomra; apró gyermekeket is, akik valami ennivalót rágcsáltak, fölkaptak és földhöz csaptak” (A zsidó háború. V. könyv, X. fej., 3. bek.; vö.: Lk 23:29).

Jelképes értelem: Többször is jelképes értelemben használják a terhességet, mely a gyermek születésekor ér véget. Izrael azért vesztette el Isten kegyét, mert hűtlen népe ’bajt fogant, és ártalmat szült’ (Ézs 59:2–8; vö.: Zs 7:14). A folyamat úgy kezdődött, hogy hagyták, hogy „ártalmas gondolatok” és helytelen kívánságok foganjanak meg elméjükben és szívükben, azokat ott melengették, így elkerülhetetlen volt, hogy „ártó munkák” szülessenek. (Vö.: Jk 1:14, 15.)

Ézsaiás egy másik helyen egy asszonyhoz hasonlítja Izraelt, aki vajúdása közben kiáltozik, és ezt mondja Istennek: „[ilyenek] lettünk miattad, ó, Jehova! Teherbe estünk, vajúdtunk, és mintegy szelet szültünk. Nem szerzünk az országnak igazi megmentést, és nem születnek lakók a termékeny földre” (Ézs 26:17, 18). Ez arra utalhat, hogy Isten áldása ellenére (vö.: Ézs 26:15), és annak ellenére, hogy ő Izrael elé tárta a lehetőséget, hogy „papok királysága és szent nemzet” legyenek (2Mó 19:6), még nem vált valóra az, amire régóta vártak, tudniillik a Magra vonatkozó ígéret, aki által áldások áradnak majd az emberekre (1Mó 22:15–18). Izrael hiába próbálta elhozni a megmentést, semmi sem lett belőle, csak hiú ábránd volt; mint nemzet, nem tudott megszabadulni „a romlottság rabszolgaságából”, ami miatt „az egész teremtés szüntelenül együtt nyög és együtt kínlódik” (Ró 8:19–22; vö.: 10:3; 11:7). A babilóniai hódításkor az ország „elhervadt”, mivel Isten szövetségének a megsértése beszennyezte, és ’az ország lakói megfogyatkoztak’ (Ézs 24:4–6).

Ám amikor Jehova visszahozta népét a száműzetésből, olyanná tette Jeruzsálemet, mint egy asszonyt, akit a férje teherbe ejtett, és aki sok-sok gyermeket szült (Ézs 54:1–8).

Pál apostol idézi az Ézsaiás könyve 54. fejezetében feljegyzett próféciát, és ’a fenti Jeruzsálemre’ alkalmazza, amelyet így jellemez: „szabad, és ő a mi anyánk” (Ga 4:26, 27). Ez nyilvánvalóan segít megérteni a Jelenések 12:1–5-ben leírt látomást, amelyben egy várandós égi „asszony” fiút szül, „fiúgyermeket, aki vasvesszővel fogja terelni az összes nemzetet”. A nemzetek vasvesszővel való terelése közvetlenül összefügg Isten messiási Királyságával, ezért a látomásnak a Királyság létrejöttére kell utalnia. Ennélfogva miután Sátánnak kudarcba fullad az újszülött ’gyermek’ elleni támadása, a következő kiáltás hallatszik: „Most lett meg a megmentés, az erő és a királyság a mi Istenünktől, és az ő Krisztusának hatalma” (Je 12:10). A várandós égi „asszony” szülés előtti gyötrelme eszünkbe juttatja a ’szülési fájdalmak’ kifejezést, melyet Pál a Galácia 4:19-ben használ, nyilvánvalóan annak érzékeltetésére, hogy milyen nyugtalanul várja és nagyon vágyik rá, hogy lássa a dolgok teljes kibontakozását (az ő esetében azt, hogy a galáciai hívők érett keresztényekké fejlődnek).