A Keresztény Görög Iratok két ihletett levele. Valószínűleg ezek a levelek Pál apostol első levelei. Mindkettőben elmondja, hogy ő az író (1Te 1:1; 2:18; 2Te 1:1; 3:17). A levelek írásakor Szilvánusz (Silás) és Timóteusz is vele volt (1Te 1:1; 2Te 1:1). Ez arra enged következtetni, hogy Korintuszban írta őket, hiszen a Szentírás szerint ez a három férfi csak itt szolgált együtt, amikor Pál a második misszionáriusi útján volt, a későbbiekben nem (Cs 18:5). Az apostol 18 hónapot töltött Korintuszban, i. sz. 50 őszétől kezdve, így minden bizonnyal ekkortájt írta meg az első levelét a tesszalonikaiaknak (Cs 18:11; lásd: KRONOLÓGIA: Az apostolok idejének későbbi szakasza). A második levél nem sokkal ezután készült el, valószínűleg i. sz. 51-ben.

Az i. sz. második, harmadik és negyedik század minden ismert kánonjegyzéke arról tanúskodik, hogy ezek a levelek kanonikusak. Teljesen összhangban vannak a Szentírás többi részével is, hiszen arra ösztönzik Isten szolgáit, hogy minden időben és helyzetben viselkedjenek helyesen. Figyelmet érdemel, hogy a levelek sokat beszélnek az imáról. Pál és a munkatársai sokszor megemlékeztek a tesszalonikaiakról imában (1Te 1:2; 2:13; 2Te 1:3, 11; 2:13), és az apostol erre buzdította őket: „Szüntelenül imádkozzatok. Adjatok hálát mindenért” (1Te 5:17, 18). „Testvérek, továbbra is imádkozzatok értünk” (1Te 5:25; 2Te 3:1).

Miért íródott az első levél? A tesszalonikai gyülekezetnek gyakorlatilag már a megalakulása óta üldözést kellett kiállnia. Miután Pál megérkezett a városba, három sabbaton át prédikált a zsinagógában. Egész sokan váltak hívővé, és megalakult egy gyülekezet. A fanatikus zsidók azonban csőcseléktámadást szítottak. Mivel nem találták Pált és Silást Jáson házában, Jásont és bizonyos testvéreket a városi elöljárók elé vonszoltak, és zendülés szításával vádolták őket. Csak akkor engedték el Jásont és a többieket, miután „elegendő biztosítékot kaptak”. A testvérek Pált és Silást még az éjjel Bereába küldték, nyilván azért, hogy megvédjék a gyülekezetet is, és a két férfit is (Cs 17:1–10).

Az üldözés ezután sem hagyott alább (1Te 2:14), és a gyülekezet szemmel láthatóan nagyon bánatos volt, mivel többen halálalvásba merültek (4:13). Pál tisztában volt azzal, hogy milyen sok nehézséget kell elviselnie az új gyülekezetnek, és nagyon aggódott amiatt, hogy ez milyen hatással lesz rájuk, így hát elküldte hozzájuk  Timóteuszt, hogy megvigasztalja és megerősítse őket. Előzőleg az apostol már kétszer is megpróbált eljutni hozzájuk, csakhogy ’Sátán elvágta az útját’ (2:17–3:3).

Amikor Timóteusz lelkesen beszámolt arról, hogy a tesszalonikaiak hűségesek és telve vannak szeretettel, Pál nagyon örült (1Te 3:6–10). Ám még így is szükségük volt bátorításra és ösztönzésre, hogy álljanak ellen a test gyengeségeinek. Ezért Pál amellett, hogy megdicsérte őket a hűséges kitartásukért (1:2–10; 2:14; 3:6–10), és megvigasztalta őket a feltámadás reménységével (4:13–18), arra is buzdította őket, hogy továbbra is azt tegyék, ami kedvére van Istennek, méghozzá még teljesebb mértékben (4:1, 2). Az apostol egyebek közt tanácsot adott nekik arra, hogy tartózkodjanak a paráznaságtól (4:3–8), egyre jobban szeressék egymást, dolgozzanak (4:9–12), maradjanak szellemileg ébren (5:6–10), legyenek elismeréssel azok iránt, akik keményen dolgoznak közöttük, ’intsék a rendetleneket, beszéljenek vigasztalóan a lehangolt lelkekhez, támogassák a gyöngéket, legyenek hosszútűrők mindenki iránt’, és ’tartózkodjanak a gonoszság minden formájától’ (5:11–22).

Miért íródott a második levél? A tesszalonikai keresztények hite rendkívüli módon növekedett, gyarapodott az egymás iránti szeretetük, és hűségesen kitartottak az üldözés és a nyomorúság közepette. Ezért Pál apostol – ahogy az első levelében is tette – megdicsérte a testvéreket, és arra buzdította őket, hogy továbbra is álljanak szilárdan (2Te 1:3–12; 2:13–17).

A gyülekezetben azonban néhányan helytelenül amellett kardoskodtak, hogy nagyon közel van Jézus Krisztus jelenléte. Ráadásul volt még egy levél is – ezt tévesen Pálnak tulajdonították –, melyet úgy értelmeztek, hogy „Jehova napja itt van” (2Te 2:1, 2). Ezért érezhette fontosnak Pál, hogy a második levelébe konkrétan belefoglalja, hogy ez valóban az ő levele: „Íme, az üdvözletem, Pálé, saját kezűleg, ami jel minden levélben; így írok” (3:17). Mivel Pál nem akarta, hogy a testvérek elhiggyenek valamilyen téves tanítást, rámutatott, hogy Jehova napja előtt még más dolgoknak is meg kell történniük. Ezt írta: „nem fog az eljönni, csak ha előbb eljön a hitehagyás, és kinyilatkozik a törvénytelenség embere” (2:3).

 Egy olyan problémának is figyelmet kellett szentelnie, amely már korábban is fennállt a gyülekezetben. Az első levelében Pál ezt mondta a tesszalonikaiaknak: „buzdítunk titeket, testvérek. . . hogy tűzzétek ki célul, hogy csendesen éltek, a magatok dolgával törődtök, és dolgoztok kezetekkel, amiképpen elrendeltük nektek; hogy illendően viselkedjetek a kívülállókkal, és semmiben se lássatok szükséget” (1Te 4:10–12). Nem mindenki szívlelte meg ezt a tanácsot. Ennélfogva Pál azt az utasítást adta az ilyeneknek, hogy dolgozzanak csendességben, és a maguk kenyerét egyék. És hozzátette: „Ha pedig valaki nem engedelmeskedik az ebben a levélben közölt szavunknak, jegyezzétek meg őt, szakítsátok meg vele a társas érintkezést, hogy megszégyenüljön. De azért ne tekintsétek ellenségnek, hanem továbbra is intsétek mint testvért” (2Te 3:10–15).

[Kiemelt rész az 1106. oldalon]

A TESSZALONIKAIAKNAK ÍRT ELSŐ LEVÉL ÁTTEKINTÉSE

Buzdító szavak és tanácsok egy viszonylag új gyülekezetnek

Pál írta i. sz. 50 táján, néhány hónappal azután, hogy egy csőcseléktámadás miatt el kellett mennie Tesszalonikából

Dicséret a gyülekezetnek (1:1–10)

Pál kedvesen megdicséri a tesszalonikaiakat a hithű munkájukért és a kitartásukért

A tesszalonikaiak példává lettek minden hívőnek, mivel nyomorúság közepette elfogadták a szót, Isten szellemének az örömével

Mindenfelé híre ment, hogy felhagytak a bálványimádással; hogy az élő Istenhez tértek, és rabszolgaként szolgálják őt; valamint hogy várják Jézust

Pál példája (2:1–12)

Miután Pállal arcátlanul bánnak Filippiben, Isten megerősíti őt, és bátran prédikál a tesszalonikaiaknak

Pál nem beszél hízelgően, nem mohó, és nem hajhássza a dicsőséget

Nem akar a testvérei terhére lenni; olyan gyengéden bánik velük, mint egy szoptató anya a gyermekével, és úgy buzdítja őket, mint egy szerető apa a gyermekeit

Buzdítás, hogy maradjanak szilárdak az üldözés ellenére is (2:13–3:13)

A tesszalonikai testvérek úgy fogadják az üzenetet, mint ami Isten szava; a honfitársaik üldözik őket ezért; ugyanez történik Júdeában is, ahol a keresztényeknek a zsidók miatt kell szenvedniük

Pál vágyódik látni a tesszalonikaiakat; amikor már nem bírja tovább, hogy semmi hírt nem hall felőlük, elküldi hozzájuk Timóteuszt, aki visszatérve jó híreket hoz

Pál azért imádkozik, hogy továbbra is növekedjenek szeretetben

Viselkedésre vonatkozó tanácsok (4:1–5:28)

Még teljesebb mértékben járjunk azon az úton, mely kedvére van Istennek; tartózkodjunk a paráznaságtól

Még inkább szeressük a testvéreket; úgy végezzük a munkánkat, hogy még a kívülállók is lássák, hogy illendően viselkedünk

A tesszalonikaiaknak azzal a reménységgel kell vigasztalniuk egymást, hogy azok a szellem által született testvérek, akik meghaltak, elsőként lesznek feltámasztva Krisztus jelenlétekor, hogy egységben legyenek Krisztussal; ezután azok is velük lesznek majd, akik még élnek

Jehova napja úgy jön el, mint a tolvaj; amikor ezt mondják: „Béke és biztonság!”, hirtelen pusztulás jön rájuk; ezért legyünk szellemileg éberek, és védjen meg minket mellvértként a hit és a szeretet, sisak gyanánt pedig a megmentés reménysége

Legyünk elismeréssel azok iránt, akik elöljárók a gyülekezetben; legyünk békében egymással, törekedjünk a jóra, mindig örvendezzünk, legyünk hálásak, bizonyosodjunk meg mindenről, erősen ragaszkodjunk ahhoz, ami jó, és tartózkodjunk a gonoszságtól

[Kiemelt rész az 1107. oldalon]

A TESSZALONIKAIAKNAK ÍRT MÁSODIK LEVÉL ÁTTEKINTÉSE

Kiigazítja a Krisztus jelenlétével kapcsolatos helytelen nézetet, és tanácsot ad arra, hogyan kell bánni a rendetlenekkel

Pál írta, nem sokkal a tesszalonikaiaknak írt első levele után

Krisztus kinyilatkozása megkönnyebbülést hoz (1:1–12)

Pál megdicséri a tesszalonikaiakat, hogy az üldözés és a nyomorúság ellenére is kitartóak, és megőrzik a hitüket

Krisztus kinyilatkozása megkönnyebbülést hoz; Jézus Krisztus a hatalmas angyalaival el fogja pusztítani azokat, akik nem engedelmeskednek a jó hírnek, és megdicsőül az ő szentjeiben

Pál imádkozik, hogy Isten méltónak tartsa a tesszalonikaiakat arra, hogy az Úr Jézus neve megdicsőüljön bennük

Krisztus jelenléte előtt kinyilatkozik a törvénytelenség embere (2:1–17)

Pál azt tanácsolja a tesszalonikaiaknak, hogy ne engedjék, hogy felzaklassa őket bármilyen üzenet, miszerint Jehova napja már a küszöbön van

Előbb el kell jönnie a hitehagyásnak, és ki kell nyilatkoznia a törvénytelenség emberének; ez istennek állítja be magát, és fölébe emeli magát mindenkinek és mindennek, akiket vagy amiket az emberek imádnak

Amikor eltétetik az útból az, aki visszatartó erőként hat, kinyilatkozik a törvénytelen, akinek a jelenlétét hazug jelek és mindenféle igazságtalan megtévesztés jellemzi, és aki becsapja azokat, akik elvesznek

Jézus Krisztus a jelenlétének nyilvánvalóvá válásakor semmivé teszi a törvénytelent

Hogyan kell bánni a rendetlenekkel? (3:1–18)

Húzódjunk vissza a rendetlenektől, azoktól, akik olyasmibe ártják magukat, ami nem tartozik rájuk, akik semmibe veszik ezt az utasítást: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék”

Meg kell jegyezni az ilyeneket, mint akikkel nem szabad barátkozni, de inteni kell őket mint testvéreket, hátha megváltoznak