Az ember, illetve az állat szervezete. A héber gewí·jáʹ szó a testre utal, legyen az akár élő (1Mó 47:18), akár holt (1Sá 31:10; Zs 110:6). A héber ná·vélʹ (’elhervad’; Zs 1:3) alapigéből származó nevé·láʹ kifejezést többféleképpen fordítják: ’tetem’, ’holttest’ (3Mó 5:2; 5Mó 14:8; Ézs 26:19). A héber bá·szárʹ és a görög szarx szó elsődlegesen a fizikai test lágy anyagára utal, legyen szó akár emberről, akár állatról; még konkrétabban pedig olyan részeket jelöl, melyek főként izomból és zsírszövetből állnak. A Biblia rámutat, hogy különböző fizikai testek vannak, amelyekben életerő van (1Ko 15:39; Jk 2:26; 1Mó 7:22; lásd: LÉLEK). A kutatók is erre a megállapításra jutottak; felfigyeltek rá, hogy az emberek és az állatok testének a kémiai összetétele és sejtfelépítése nagyban különbözik egymástól. A „test” szó általános görög megfelelője a szóʹma (Mt 5:29), míg a Cselekedetek 19:12-ben a ’test’-nek fordított khrósz szó szerinti jelentése ’bőr’. A szintén görög ptóʹma, amely a piʹptó (esik, hullik) alapigéből származik, az elhullott test, vagyis a ’holttest’ megnevezésére használatos (Mt 14:12).

A Teremtőnek, Jehova Istennek köszönhetően létezik minden test, és bennük az élet. A Biblia szerint ’Jehova mindenféle test szellemének [így az életerőnek is] az Istene’ (4Mó 27:16; vö.: 1Mó 6:17). Szavában kijelenti, hogy a test lelke (élete) a vérében van (3Mó 17:11–14).

Az Istentől kapott emberi testet sérthetetlennek kellett tekinteni, és szándékosan sem maga a személy, sem másvalaki nem tehetett benne kárt, illetve nem csonkíthatta meg (3Mó 19:28; 5Mó 14:1; 2Mó 21:12–27).

Rokoni kapcsolat: A Szentírásban a „test” szó használatos a rokoni kapcsolat kifejezésére is. Éva a lehető legszorosabb rokoni kapcsolatnak örvendett Ádámmal, aki ezt mondta róla: „csontomból való csont, és testemből való test” (1Mó 2:23; lásd még: 1Mó 29:14; 37:27; 2Sá 5:1, Kár.). A férfi és a felesége közti szoros kapcsolatról a Biblia ezt az erőteljes kijelentést teszi: „e g y testté lesznek” (1Mó 2:24; Mt 19:5, 6). Pál úgy ír Jézusról, mint „aki Dávid magvából származott test szerint” (Ró 1:3; vö.: 9:3).

 Az egyén, az emberiség, a hús-vér lények: A „test” szó utalhat a személyre, vagyis magára az egyénre mint hús-vér emberi lényre (Ró 7:18; Kol 2:5; Kol 2:1, Soós). A Szentírás az egész emberiséget is ’testnek’ nevezi, elsősorban Isten, a Szellem szempontjából (1Mó 6:12; Ézs 66:16; Lk 3:6), valamint időnként az állatokat is (1Mó 7:16, 21). A Biblia gyakran szembeállítja egymással a hús-vér lényeket és Istent, a Szellemet, főként az ember viszonylagos jelentéktelenségét hangsúlyozva ezzel (1Mó 6:3; 2Kr 32:8; Zs 56:4). Mindazonáltal Jehova, aki magasabb állást tölt be, tisztában van az emberek viszonylagos jelentéktelenségével, és ennek megfelelően bánik az emberiséggel, páratlan szerető-kedvességet és irgalmas hosszútűrést mutatva ki (Zs 78:39; vö.: Zs 103:13–15; 1Pt 1:24, 25).

A „test” szó utalhat valamelyik szervre is, elsősorban a férfi nemi szervre. A 3Mózes 15:2-ben ez olvasható: „Ha egy férfinak folyása támad a nemi szervéből [szó szerint a „testéből”], akkor folyása tisztátalan.” (Vö.: 1Mó 17:11; 2Mó 28:42; Ef 2:11; Kol 2:13.)

A tökéletlen ember: A Bibliában a „test” sokszor a tökéletlen emberre utal, aki ’bűnben fogantatott’, és a lázadó Ádám egyik leszármazottja (Zs 51:5; Ró 5:12; Ef 2:3). „A szellem [a jelképes szívből eredő mozgatóerő] buzgó, de a test gyenge” – mondja a Biblia azokról az emberekről, akik Istent próbálják szolgálni (Mt 26:41). Isten ezen szolgáiban állandó harc dúl: Isten szent szelleme olyan erő, amely az igazságosságra ösztönöz, ezzel szemben a bűnös test szüntelen háborút folytat a szellem befolyása ellen, és nyomást gyakorol az egyénre, hogy rávegye a test cselekedeteinek a véghezvitelére (Ró 7:18–20; Ga 5:17). A Galácia 5:19–23 a bűnös test cselekedeteit szembeállítja a szellem gyümölcsével.

Pál apostol azt is feltárja nekünk, hogy a Mózes által Izraelnek adott Törvény ’gyenge volt a test miatt’, azaz a Törvény alatt lévők tökéletlen teste miatt. Noha a Törvény, amely alatt az ároni papság szolgált, szellemi volt, és Istentől származott, a ’bűn alá eladott’ hús-vér személyeket nem nyilvánította igazságossá, hanem elítélte őket (Ró 8:3; 7:14; Héb 7:28). Az Áron leszármazási vonalán sorra kerülő főpapok, kiket a Törvény jelölt ki, nem tudtak megfelelő áldozatot felajánlani a bűnért (Héb 7:11–14, 23; 10:1–4).

Pál apostol azt írta, hogy „a test nincs alárendelve az Isten törvényének, hisz nem is lehet”; ezzel azonban nem azt akarta kifejezni, hogy a test már önmagában eleve romlott. Pál azt fejtegeti, hogy Jézus Krisztus vérből és testből részesedett, ’hasonlóvá vált a testvéreihez’, mégis „álnokság nélküli, beszennyezetlen, a bűnösöktől elkülönített” volt, olyan, aki „minden tekintetben próbára lett téve, mint mi magunk, de bűn nélkül” (Ró 8:7; Héb 2:14, 17; 4:15; 7:26). Jehova bebizonyította, hogy az emberi test lehet bűntelen. „Isten azzal, hogy elküldte a saját Fiát a bűnös testhez hasonló formában és a bűn miatt, elítélte a bűnt a testben” (Ró 8:3). Krisztus áldozata révén végül mindazok, akik hitet gyakorolnak, tökéletessé válnak, és akkor Isten igazságos törvényeit az emberiség tökéletesen betartja majd (Je 21:4).

A kísértések egyike, amely bűnbe vitte Évát, „a test kívánsága” volt. Az Ördög felhasználta ezt Krisztussal szemben is, de kudarcot vallott (1Jn 2:16; 1Mó 3:6; Lk 4:1–4). Jézus követői le tudják győzni a bűnös testet egyrészt úgy, hogy engedik Isten szellemét szabadon működni az életükben, másrészt Jehova ki nem érdemelt kedvességéből kifolyólag (Ga 5:16, 22–26; Ró 8:1–4).

Nem test, azaz hús-vér lények ellen vívott harc: Nem hús-vér ember okfejtése, hanem Jehova szelleme az, amely kinyilatkoztatja az ő szándékait a hit embereinek, és irányítja őket (Mt 16:17; 1Ko 2:9, 14; Ef 3:5). A keresztények tehát nem aszerint folytatják keresztény hadviselésüket, „amik a testben”, és nem emberek, vagyis test és vér ellen harcolnak, illetve fegyvereik sem testiek. Harcuk „az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen” irányul (2Ko 10:3, 4; Ef 6:12). Nem ’hús-vér lény karjában’ bíznak, hanem Jehovában, a Szellemben (Jr 17:5; 2Ko 3:17). Arra törekszenek Isten segítségével, hogy megtisztítsák magukat „a test és a szellem minden szennyétől”. Isten pedig nem aszerint tekint rájuk, és nem akképpen ítéli őket, amik a testben, ahogyan azt gyakran az emberek teszik, hanem aszerint, hogy mik szellemileg (1Ko 4:3–5; 2Ko 5:16, 17; 7:1; 1Pt 4:6; lásd: IGAZSÁGOSSÁ NYILVÁNÍTÁS; LÉLEK; SZELLEM).

Szellemi test: A látható és tapintható fizikai testen kívül létezik szellemi test is, amely az emberi szemnek láthatatlan, s a többi érzékszervünknek szintén teljességgel felfoghatatlan (1Ko 15:44). Ezt támasztja alá Péter apostol is, amikor azt mondja azoknak a hús-vér embereknek, akiket Krisztus társörököseinek hívtak el, hogy ők az „isteni természet” részeseivé válnak, vagyis szellemi életet élnek majd a láthatatlan egekben (2Pt 1:4). A szellemszemélyek (Isten, Krisztus, az angyalok) teste dicsőséges. „Istent soha senki nem látta” (1Jn 4:12). Ember nem láthatja Istent úgy, hogy életben maradjon (2Mó 33:20). Amikor Jézus feltámadását követően Pál apostol csupán egy pillanatra meglátta Jézus Krisztus megnyilatkozását, a földre esett,  és a ragyogás megvakította, úgyhogy csodatételre volt szükség, hogy visszanyerje a látását (Cs 9:3–5, 17, 18; 26:13, 14). Az angyalok is jóval hatalmasabbak az embereknél (2Pt 2:11). Ragyogó, dicsőséges lények, akik ekképpen jelentek meg fizikai testet öltve (Mt 28:2–4; Lk 2:9). Isten eme szellemfiainak olyan különleges a látásuk, hogy látják a mindenható Isten ragyogását, és el is tudják viselni azt (Lk 1:19).

Hogy megérthessük és értékelhessük az Isten lényével kapcsolatos dolgokat, ő bizonyos antropomorf kifejezésekkel él, mivel mi, emberek nem láthatjuk őt a fizikai szemünkkel. A Biblia úgy beszél róla, mint akinek szeme (Zs 34:15; Héb 4:13), karja (Jób 40:9; Jn 12:38), lába (Zs 18:9; Za 14:4), szíve (1Mó 8:21; Pl 27:11), keze (2Mó 3:20; Ró 10:21), ujja (2Mó 31:18; Lk 11:20), orra (Ez 8:17; 2Mó 15:8) és füle (1Sá 8:21; Zs 10:17) van. Nem arra kell gondolni, hogy Istennek szó szerint ilyen szervei lennének, mégpedig abban a formában, ahogyan azok előttünk ismeretesek. Az égi élet reménységét ápoló János apostol ezt mondta a hasonló reménységű örököstársainak: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de eddig még nem vált nyilvánvalóvá, mik leszünk. Viszont tudjuk, hogy amikor ő nyilvánvalóvá lesz, olyanok leszünk, mint ő, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van” (1Jn 3:2). A testük Jézus Krisztus „dicsőséges testéhez” fog idomulni (Fi 3:21), aki „a láthatatlan Isten képmása”, „az Isten dicsőségének visszatükröződése és magának a lényének pontos mása” (Kol 1:15; Héb 1:3). Ennélfogva olyan testet kapnak, amely romolhatatlan, halhatatlan, így különbözni fog az angyalokétól és az emberekétől, akik meghalhatnak. Ehhez szükséges, hogy a szervezetük átváltozzon, mivel „test és vér nem örökölheti Isten királyságát, sem romlottság nem örököl romlatlanságot” (1Ko 15:50–54; 1Ti 1:17; 6:16; Mk 1:23, 24).

Jézus Krisztus hús-vér teste: Az „égből való” Jézus, Isten ’Szava’ megvált a szellemi természetétől, és „testté lett” (Jn 1:1; 1Ko 15:47; Fi 2:5–8; Jn 1:14; 1Ti 3:16). Amikor emberként született meg, nem volt szellem, és nem is arról van szó, hogy csupán magára öltött egy hús-vér testet, ahogy az angyalok tették a múltban (1Mó 18:1–3; 19:1; Jzs 5:13–15). Az özönvíz előtti napokban az angyalok, akik „nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét”, fizikai testet öltöttek, és feleségeket vettek maguknak az emberek közül. Istennek ezek az angyalfiai valójában nem emberek voltak, hanem csupán anyagi testet öltöttek. Ezt mutatja az a tény is, hogy az özönvíz nem pusztította el őket, ugyanis levetették fizikai testüket, azután pedig visszatértek a szellembirodalomba (Júd 6; 1Mó 6:4; 1Pt 3:19, 20; 2Pt 2:4).

Krisztus testben való eljövetelét támasztja alá az, amit János apostol mondott arról, aki antikrisztus, és aki tagadja, hogy Jézus Krisztus „testben” jött el (1Jn 4:2, 3). Hogy Jézus „az utolsó Ádám” lehessen (1Ko 15:45), gondoskodni tudjon az emberiség számára a váltságról, és így segíteni tudjon azoknak, akik társai lesznek az égi elhívásban, a Szó testté lett, teljes egészében véve emberként született meg, és nem csak megtestesült. A Biblia tudatja velünk: „Mivel tehát a »kisgyermekek« vér és test részesei, ő is hasonlóképpen részesedett ugyanezekből” (Héb 2:14–16). A Szentírás úgy beszél a földi életéről, mint ’testének napjairól’ (Héb 5:7). „A kenyér, melyet én adok, a testem a világ életéért” – mondta Jézus. Testének tökéletesnek kellett lennie, hiszen azért áldoztatott fel, hogy bemutathassa azt vételárként Jehova Istennek (1Pt 1:18, 19; Héb 9:14). Egyetlen tökéletlen ember sem tudott volna gondoskodni a szükséges árról (Zs 49:7–9). Ezért mondta Jézus az Atyjának, mielőtt megkeresztelkedett, és megkezdte azt az életutat, mely áldozati halálához vezetett: „testet készítettél nekem” (Héb 10:5). Továbbá kijelentette, hogy azoknak, akik abban bíznak, hogy egységben maradnak vele, ’enniük kell az ő testét és inniuk az ő vérét’. Néhányan, akik nem fogták fel szavainak a szellemi töltetét és jelképes értelmét, kannibalizmusra gondoltak a kijelentése folytán, és megrökönyödtek (Jn 6:50–60).

Az Úr vacsorájának bevezetésekor Jézus ezekkel a szavakkal kínálta fel a kovásztalan kenyeret 11 hűséges apostolának: „Ez jelenti a testemet, amely értetek adatik” (Lk 22:19). Péter apostol később kijelentette: „Bűneinket maga [Jézus] vitte saját testében az oszlopra” (1Pt 2:24; Héb 10:10; lásd: ÚR VACSORÁJA).

Jézus tudta, hogy halálra adatik majd váltságáldozatul, a teste mégis ’reménységben lakozott’ a földi szolgálata során, mivel tisztában volt azzal, hogy az Atyja feltámasztja őt, az áldozata sikeresen betölti a váltságelrendezés szerepét, teste pedig nem lát romlást (Cs 2:26, 31). Isten nem engedte meg, hogy Jézus Krisztus fizikai teste porrá váljon, ahogy az Mózes és Dávid testével történt, akik Krisztusra mutattak előre (5Mó 34:5, 6; Cs 13:35, 36; 2:27). Jehova Isten nyilván a maga módján távolította el Jézus hús-vér testét (feltehetően az atomjaira bontotta), kétségtelenül úgy, hogy az nem ment át az oszlás folyamatán (Jn 20:2–9; Lk 24:2–6, 22, 23). A tanítványai a hét első napján korán a sírhoz  mentek, de addigra Jézus teste már eltűnt, és a pólyák, amelyekkel betekerték, a sírban voltak. Jézus azonban nem vette vissza a hús-vér testét, máskülönben érvénytelenítette volna a váltságelrendezést, amelyért feláldoztatott a teste. Péter apostol tanúságot tesz arról, hogy Krisztus, „akit halálra juttattak a testben, de aki megeleveníttetett a szellemben”, az égbe ment, amely a szellemszemélyek és nem a hús-vér lények birodalma (1Pt 3:18). Az égbe menetele előtt Krisztus, mint hatalmas, halhatatlan szellemszemély, az alkalomnak megfelelő, más-más hús-vér testet öltött, hogy a tanítványainak látható és kézzelfogható bizonyítékot nyújtson a feltámadásáról. Mária összetévesztette a kertésszel (Jn 20:14, 15). Egy másik alkalommal úgy jelent meg, hogy zárt ajtókon keresztül lépett a szobába, és a testén ott voltak a sebek nyomai (Jn 20:24–29). Többször nyilvánvalóvá tette magát, és ilyenkor nem a külseje alapján, hanem a szavaiból és tetteiből ismerték fel (Lk 24:15, 16, 30, 31, 36–45; Mt 28:16–18). Volt, hogy valamire utasította a tanítványait, és csoda történt, aminek köszönhetően felismerték őt a tanítványai (Jn 21:4–7, 12).

Pál hébereknek írt levele úgy mutatja be a (magát az eget jelképező) szentek szentje előtt lévő szentély függönyét, mint amely jelképes és Jézus testét ábrázolja, minthogy az égi élethez vezető út nem állt nyitva addig, míg Jézus fel nem áldozta a hús-vér testét (Héb 9:24; 10:19, 20).

Jelképes értelem: A Szentírás úgy beszél Jézus Krisztusról, mint aki Feje „a gyülekezetnek, amely az ő teste” (Ef 1:22, 23; Kol 1:18). Ebben a keresztényekből álló testben nincsen faji, nemzeti vagy más megkülönböztetés; zsidók és minden nemzetből valók is képviseltetik benne magukat (Ga 3:28; Ef 2:16; 4:4). Mindnyájan Krisztusba és az ő halálába keresztelkedtek meg a szent szellem által; tehát mind egy testté keresztelkedtek meg (1Ko 12:13). Eszerint az egész test követi a főt, ugyanazt a halált halva és ugyanolyan feltámadásban részesülve, mint ő (Ró 6:3–5; lásd: KERESZTELÉS, KERESZTSÉG: Keresztelkedés Krisztus Jézusba és a halálába).

Pál apostol az emberi test működésével szemlélteti a keresztény gyülekezet tevékenységét, a földön bármely időben élő tagjait a testhez hasonlítva, amelynek láthatatlan Feje Krisztus (Ró 12:4, 5; 1Ko 12.). Kiemeli, hogy mennyire fontos az egyes tagok szerepe, hogy függnek egymástól, hogy szeretet van köztük, törődnek egymással, és hogy elvégzik a munkájukat. Isten helyezte el valamennyiüket a maguk helyére a testben, amely ellátja a szükséges feladatokat, méghozzá a szent szellem segítségével, amely különféleképpen működik. Mint összekötő tag, Jézus Krisztus, a Fő, az ’ízületek és szalagok’ által megadja a test tagjainak mindazt, amire szükségük van, vagyis azon eszközök és elrendezések által, amelyek a szellemi táplálékot, valamint a gondolatcserét és az összehangoltságot biztosítják. Így „a test” szellemileg jól táplált, és minden egyes tagja tisztában van azzal, hogy mi a feladata (Kol 2:19; Ef 4:16).

Testünk helyénvaló használata: A keresztényeknek értékelniük kell az Istentől kapott testüket, és olyan mértékben kell szeretniük önmagukat, hogy kellőképpen gondoskodjanak a testükről, így azt képesek legyenek bemutatni az Isten előtt elfogadható, szent szolgálatban (Ró 12:1). Ehhez józan ítélőképességre van szükség, és arra, hogy táplálják a testet élelemmel, elégítsék ki az egyéb szükségleteit, és tartsák tisztán fizikailag. De vannak még fontosabb gondoskodások is. Ezek összefüggnek a szellemiséggel, vagyis Isten Királyságának és az Ő igazságosságának a keresésével, valamint az erényes élettel (Mt 6:25, 31–33; Kol 2:20–23; 3:5). Az apostol ezt tanácsolja: „a testedzésnek van némi haszna, az Isten iránti odaadás ellenben mindenre hasznos, mivel megvan benne a mostani és az eljövendő élet ígérete” (1Ti 4:8).

Ha a keresztény gyülekezetnek, vagyis Krisztus testének az egyik felkent tagja paráznaságot követ el, akkor Krisztus egyik tagját veszi el, és egy szajha tagjává teszi. Ha egy felkent paráználkodik, erkölcsi tisztátalanságot idéz elő, továbbá „a saját [hús-vér] teste ellen vétkezik”. Annak a veszélynek teszi ki magát, hogy kirekesztik Krisztus testéből, a templomból, emellett fennáll a kockázata annak is, hogy visszataszító betegségeket kap el (1Ko 6:13, 15–20; Pl 7:1–27). Az ilyen személyt a gyülekezet ’átadhatja Sátánnak a test pusztulására’ (1Ko 5:5).

A Krisztus testéhez tartozó tagoknak és a többi önátadott személynek, akik ezekhez a szellem által született testtagokhoz társulnak, kerülniük kell mind a fizikai, mind a szellemi paráznaságot. A Szentírás ’házasságtörőknek’ nevezi azokat, akik barátságot ápolnak a világgal (Jk 4:4). Jézus kijelentette a tanítványairól: „Ők nem része a világnak, mint ahogy én sem vagyok része a világnak” (Jn 17:16). Ennélfogva Jézus ügyel arra, hogy akik a testének a tagjai, erkölcsileg és szellemileg tiszták legyenek (Ef 5:26, 27). A Biblia szerint a ’testüket megmosták tiszta vízzel’ (Héb 10:22). Miként Pál apostol mondja a férjekről: „A férjeknek ily módon úgy kell szeretniük feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti, mert soha senki nem gyűlölte a saját testét, hanem  táplálja és dédelgeti, mint ahogy a Krisztus is a gyülekezetet, mivel az ő testének tagjai vagyunk. »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és a kettő e g y testté lesz.« E szent titok nagy. Krisztusra és a gyülekezetre vonatkozóan beszélek most” (Ef 5:28–32).

Az egyes testrészek leírását lásd a címszavaiknál.