Testvér
Egyazon szülő(k)től származó bármelyik gyermek egyike. A „testvér” kifejezés azonban nem csupán a közvetlen rokoni kapcsolatra korlátozódott. Ábrahám a testvérének nevezte az unokaöccsét, Lótot, és ugyanígy tett Lábán is az unokaöccsével, Jákobbal (1Mó 11:27; 13:8; 14:14, 16; 29:10, 12, 15; vö.: 3Mó 10:4). Izraelben ugyanannak a törzsnek a tagjai testvéri kapcsolatban voltak egymással (2Sá 19:12, 13; 4Mó 8:26), és még tágabb értelemben Izrael egész nemzetében mindenki testvér volt, mivelhogy egy ősatyától, Jákobtól származtak, és ugyanannak az Istennek, Jehovának az imádatában egyesültek (2Mó 2:11; 5Mó 15:12; Mt 5:47; Cs 3:17, 22; 7:23; Ró 9:3). Még az edomitákat is testvéreiknek nevezték, mivel ők is Ábrahámtól származtak, Jákob ikertestvérének, Ézsaunak a vonalán, így rokonságban álltak Izraellel (4Mó 20:14). Júda és Izrael újraegyesített királyságairól azt mondták, hogy ’testvériségben’ (héb.: ʼa·chawáʹ) élnek (Za 11:14).
A „testvér” szót azokra is alkalmazták, akik egy ügy érdekében összefogtak, és akiknek hasonló céljaik és szándékaik voltak. A tíruszi Hírám király például a testvérének nevezte Salamon királyt, nem pusztán azért, mert ugyanolyan rangú és méltóságú volt, mint ő, hanem talán azért is, mert mindketten érdekeltek voltak abban, hogy legyen faanyag és más alapanyagok a templomhoz (1Ki 9:13; 5:1–12). „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek együtt laknak, egységben!” Dávid ezekkel a szavakkal arra utalt, hogy nem csupán a vérrokonság mozdítja elő az édestestvérek közötti békét és egységet (Zs 133:1). Dávid például nem azért hívta a testvérének Jonatánt, mintha ugyanazoktól a szülőktől származtak volna, hanem a kölcsönös vonzalmuk és közös érdeklődési körük miatt (2Sá 1:26). Találó testvéreknek nevezni azokat az embereket, akiknek hasonló a természetük és a jellemük, akár jó, akár rossz az (Pl 18:9).
A patriarchális társadalomban és a mózesi törvény alatt a vér szerinti testvéreknek voltak bizonyos előjogaik és kötelezettségeik. Az apa halálakor a legidősebb testvér, az elsőszülött kétszeres részt kapott a családi örökségből, és ráhárult a felelősség, hogy családfő legyen. Elsőként a vér szerinti testvérnek volt joga ahhoz, hogy visszavásárolja a testvérét, sógorházasságot kössön, illetve bosszút álljon a testvére haláláért (3Mó 25:48, 49; 5Mó 25:5). A mózesi törvény szigorúan tiltotta a fiú- és lánytestvérek közötti vérfertőző kapcsolatot (3Mó 18:9; 5Mó 27:22).
A keresztény gyülekezet tagjai olyan szellemi kapcsolatban vannak egymással, amely hasonlít a testvérek közötti kapcsolathoz. Jézus a testvéreinek nevezte a tanítványait (Mt 25:40; 28:10; Jn 20:17). Ennek a kapcsolatnak nagy jelentőséget tulajdonított, ami a következő szavaiból is kitűnik: „aki cselekszi. . . Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám” (Mt 12:48–50). A vérrokonokat tehát kevésbé kell szeretni, mint Krisztust, és lehetnek olyan helyzetek, amikor egy keresztény talán kénytelen megszakítani a kapcsolatát velük Krisztusért (Mt 10:37; 19:29; Lk 14:26). Az is előfordulhat, hogy testvér testvért ad halálra (Mk 13:12). A „testvér” kifejezés nem csupán Jézus közvetlen társait foglalja magában, hanem a hívők egész gyülekezetét (Mt 23:8; Héb 2:17), „a testvérek egész közösségét”, „akik ragaszkodnak a Jézus melletti tanúskodás munkájához” (1Pt 2:17; 5:9; Je 19:10). A szellemi testvéreknek ez a közössége a lehető legteljesebb mértékben kimutatja a ’testvéri szeretetet’ (Ró 12:10; Héb 13:1).
Pünkösdkor Péter a távoli országokból érkezetteket – prozelitákat is – kivétel nélkül ’testvéreknek’ szólította (Cs 2:8–10, 29, 37). Néha a férfi keresztény hívőkre a „testvér”, míg a nőkre a „testvérnő” kifejezést alkalmazták megkülönböztetésképpen (1Ko 7:14, 15), de általában elfogadott volt ’testvéreknek’ nevezni a vegyes hallgatóságot, s ilyenkor a megszólítás nem korlátozódott a férfiakra (Cs 1:15; Ró 1:13; 1Te 1:4). A kifejezést mindig így használják az ihletett keresztény levelekben – hármat kivéve (Titusz, 2János, Júdás) –, és a korai egyházi írók is így tettek a műveikben. Az apostolok óva intettek a ’hamis testvérektől’, akik beszivárogtak a gyülekezetekbe (2Ko 11:26; Ga 2:4).
Jézus testvérei: A négy evangélium, az Apostolok cselekedetei és Pál levelei közül kettő beszél ’az Úr testvéreiről’, ’az Úr testvéréről’, ’a testvéreiről’ és ’a húgairól’, valamint a „testvérei” közül négyet név szerint is megemlít: Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást (Mt 12:46; 13:55, 56; Mk 3:31; Lk 8:19; Jn 2:12; Cs 1:14; 1Ko 9:5; Ga 1:19). A bibliatudósok többsége elfogadja az arra vonatkozó bizonyítékoknak a halmazát, hogy Jézusnak legalább négy öccse és két húga volt, akik mind József és Mária édesgyermekeiként születtek Jézus csoda általi megszületése után.
Az olyan alaptalan elképzeléseket, hogy Jézusnak ezek a testvérei József korábbi házasságából vagy a sógornőjével kötött sógorházasságából származtak, kitalált történeteknek kell ítélnünk, mivel a Szentírásban nincsenek rájuk konkrét bizonyítékok, sőt utalások sem. Az az állítás, hogy a „testvér” (a·del·phoszʹ) itt „unokatestvért” (a·ne·pszi·oszʹ) jelent, csupán feltevés, melynek kigondolását Jeromosnak tulajdonítják, és amely legkorábban i. sz. 383-ban látott napvilágot. Jeromos nemcsak hogy nem támasztja alá semmivel új hipotézisét, de későbbi írásaiban bizonytalanul nyilvánít véleményt, sőt, kételyeinek ad hangot az „unokatestvér-elméletével” kapcsolatosan. J. B. Lightfoot kijelenti: „Szt. Jeromos nem hivatkozott semmilyen hagyományos szaktekintélyre az elmélete védelmében, így egyedül a Szentírásban keresendő arra bizonyíték. Megvizsgáltam a szentírási bizonyítékokat, és. . . a nehézségek sora. . . megdönti az elmélete mellett szóló közvetett bizonyítékokat, így azt igazából el kell vetnünk” (St. Paul’s Epistle to the Galatians. London, 1874, 258. o.).
A Görög Iratokban nem használják az a·del·phoszʹ szót az olyan történetekben, ahol unokaöccsről vagy unokatestvérről van szó. Ehelyett inkább így fejezik ki ezt a rokoni kapcsolatot: „Pál nővérének a fia” vagy ’Márk, Barnabás unokatestvére’ (a·ne·pszi·oszʹ) (Cs 23:16; Kol 4:10). A Lukács 21:26-ban mind a görög szün·ge·nónʹ (rokonok, például unokatestvérek), mind pedig az a·del·phónʹ (testvérek) szó előfordul, ami arra mutat, hogy a Görög Iratokban nem használják pontatlanul, válogatás nélkül ezeket a kifejezéseket.
Jézusban a szolgálata idején ’a testvérei nem gyakoroltak hitet’, és ez természetesen kizárja, hogy szellemi értelemben lettek volna a testvérei (Jn 7:3–5). Jézus szembeállította a vér szerinti testvéreit a tanítványaival, akik hittek benne, és a szellemi testvérei voltak (Mt 12:46–50; Mk 3:31–35; Lk 8:19–21). Mivel a vér szerinti testvérei nem hittek benne, biztos, hogy nem ők voltak a Jakab, Simon és Júdás nevű apostolok; Jézus testvéreit egyértelműen megkülönböztetik Jézus tanítványaitól (Jn 2:12).
A Jézus vér szerinti testvérei és az anyja, Mária közötti kapcsolat is azt jelzi, hogy ők a gyermekei voltak Máriának, nem pedig a távolabbi rokonai. Általában vele együtt említik őket. Az a kijelentés, hogy Jézus Mária ’elsőszülötte’ volt (Lk 2:7), és hogy József „nem hált vele [Máriával], míg az fiút nem szült”, ugyancsak amellett szól, hogy Józsefnek és Máriának több gyermeke is volt (Mt 1:25). Még a názáreti szomszédaik is elismerték és kimondták, hogy Jézus „Jakab, József, Júdás és Simon testvére”, majd hozzátették: „És nincsenek-e itt velünk a húgai?” (Mk 6:3).
Ezeknek az írásszövegeknek az ismeretében felmerül a kérdés: Akkor miért kellett Jézusnak közvetlenül a halála előtt János apostol gondjaira bíznia az édesanyját, Máriát, miért nem a vér szerinti testvéreire bízta? (Jn 19:26, 27). Nyilvánvalóan azért, mert Jézus unokatestvére, János apostol már bizonyította a hitét, Jézus tanítványa volt, akit Jézus nagyon szeretett, és ez a szellemi kapcsolat fontosabb volt a fizikainál, továbbá semmi sem utal arra, hogy a vér szerinti testvérei addigra a tanítványai lettek volna.
Jézus vér szerinti testvérei a feltámadása után felhagytak a kételkedéssel, hiszen ők is ott voltak az anyjukkal és az apostolokkal, amikor azok Jézus égbe menetele után egybegyűltek imádkozni (Cs 1:14). Ez azt sejteti, hogy a szent szellem kitöltésekor is jelen voltak, pünkösd napján. Jézus testvére, Jakab, akinek kiemelkedő szerepe volt a jeruzsálemi vezető testület vénei között, levelet is írt, mely róla lett elnevezve (Cs 12:17; 15:13; 21:18; Ga 1:19; Jk 1:1). Jézus testvére, Júdás írta a nevét viselő levelet (Júd 1, 17). Pál utal rá, hogy Jézusnak legalább néhány testvére nős volt (1Ko 9:5).
