A Keresztény Görög Iratok két ihletett levele, melyet Pál apostol írt Timóteusznak. Pál mindkét levél elején elmondja, hogy ő az író (1Ti 1:1; 2Ti 1:1). A jelek szerint az első levelet Makedóniából írta. Az első fejezet 3. verse segít meghatározni, hogy kb. mikor írhatta. Itt ez áll: „Mint ahogy Makedóniába készülve bátorítottalak, hogy maradj Efézusban, úgy most is ezt teszem”. A Cselekedetek könyve erről nem beszél. Ez a könyv az i. sz. 33 (Jézus égbe menetele) és kb. i. sz. 61 (Pál római fogságának második éve) közötti időszak eseményeiről ír. Ebből úgy tűnik, hogy Pál röviddel azután bátorította Timóteuszt, hogy maradjon Efézusban, miután kiszabadult a fogságból. Nyilván Pál is ekkor ment Makedóniába. Ezek alapján azután írta meg az első levelét Timóteusznak, miután kiszabadult az első római fogságából, de még azelőtt, hogy újra rab lett, vagyis kb. i. sz. 61–64-ben. A második levelét Rómában írta, nem sokkal a halála előtt, amikor másodjára volt ott fogságban (vsz. i. sz. 65 táján) (2Ti 1:8, 17; 4:6–9).

Hitelességük: Bőséges bizonyíték van a Timóteusznak írt levelek hitelességére. Minden ismert ősi kánonjegyzék a kanonikus könyvek közé sorolja a leveleket, már az i. sz. második századból való Muratori-töredék is. A legfontosabb pedig az, hogy a levelek teljes egészében összhangban vannak a Szentírás többi részével, és idéznek is azokból. Idéznek, illetve utalnak a Mózes negyedik (16:5; 2Ti 2:19) és ötödik könyvére (19:15; 25:4; 1Ti 5:18, 19), Ézsaiás könyvére (26:13; 2Ti 2:19), valamint Jézus Krisztus szavaira (Mt 10:10; Lk 10:7; 1Ti 5:18). Érdekes, milyen gyakran beszélnek a levelek a hitről (1Ti 1:2, 4, 5, 14, 19; 2:7, 15; 3:9, 13; 4:1, 6, 12; 5:8, 12; 6:10–12, 21; 2Ti 1:5, 13; 2:18, 22; 3:8, 10, 15; 4:7), az igaz tanításról (1Ti 1:3, 4; 4:1–3, 6, 7; 6:3, 4, 20, 21; 2Ti 1:13; 3:14, 15; 4:3, 5), a helyes magaviseletről (1Ti 2:8–11, 15; 3:2–13; 4:12;  5:1–21; 6:1, 2, 11–14; 2Ti 2:22), az imáról (1Ti 2:1, 2, 8; 4:5; 5:5; 2Ti 1:3), és arról, hogy még a szenvedések közepette is fontos kitartani (2Ti 1:8, 12; 2:3, 8–13).

Miért íródott az első levél? Pál apostol ezt mondta az efézusi véneknek, amikor kb. i. sz. 56-ban találkozott velük Milétuszban: „Tudom, hogy eltávozásom után elnyomó farkasok jönnek közétek, és nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal, és közületek is támadnak majd férfiak, akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat” (Cs 20:29, 30). Néhány év elteltével annyira súlyos problémává vált, hogy hamis tanokat tanítottak, hogy Pál erre kérte Timóteuszt: „maradj Efézusban. . ., hogy megparancsold némelyeknek: ne tanítsanak más tant, és figyelmet se fordítsanak valótlan történetekre meg nemzetségtáblázatokra” (1Ti 1:3, 4). Timóteusznak tehát a gyülekezeten belül szellemi hadviselést kellett folytatnia, hogy tiszta maradjon a gyülekezet, és hogy segítsen a testvéreknek megmaradni a hitben (1:18, 19). Mivel Timóteusz követte az apostol levelében található tanácsokat, megóvta a gyülekezet tagjait attól, hogy feladják a hitüket.

Egy gyülekezet akkor fog jól működni, ha a tagjai nem hanyagolják el az imát. Vagyis ahhoz, hogy a keresztények nyugodt, csendes életet  élhessenek, és akadály nélkül végezhessék a szolgálatukat, helyénvaló, ha imádkoznak a királyokért és azokért, akik magas állást töltenek be a kormányzatban. Azokról pedig, akik a gyülekezetet képviselik imában, ezt mondta Pál: „Azt kívánom. . ., hogy a férfiak minden helyen kitartóan imádkozzanak, lojális kezeket emelve fel harag és vitatkozások nélkül.” Ez azt jelenti, hogy mindenféle ellenséges érzület és harag nélkül kell Istenhez fordulniuk (1Ti 2:1–8).

Timóteusznak a következőkre is oda kellett figyelnie: az asszonyok maradjanak meg annál a szerepnél, amelyet Isten nekik szánt a gyülekezetben (1Ti 2:9–15); csak képesített személyek szolgáljanak felvigyázóként vagy kisegítőszolgaként, mivel ők szilárd „falként” meg tudják védeni a gyülekezetet a hitehagyástól (3:1–13; 5:22); a gyülekezet segítse az arra méltó özvegyeket (5:3–16); adja meg a kellő tiszteletet a véneknek, akik jól szolgálnak elöljáróként (5:17–19); a rabszolgák készségesen rendeljék alá magukat a tulajdonosaiknak (6:1, 2); a testvérek legyenek elégedettek azzal, amijük van, és ne akarjanak meggazdagodni (6:6–10); a gazdagok ne az anyagiakban bízzanak, hanem jó cselekedetekben legyenek gazdagok, és legyenek bőkezűek (6:17–19). Timóteusz pedig ezeket a tanácsokat kapta: „légy példává a hűségeseknek a beszédben, a viselkedésben, a szeretetben, a hitben, a tisztaságban”; „előmeneteled nyilvánvaló legyen mindenki előtt” (4:12, 15, 16; 6:11–14).

Miért íródott a második levél? I. sz. 64-ben nagy tűz pusztított Rómában, és a város egynegyede leégett. A szóbeszéd szerint Néró császár okozta a tüzet. Néró azonban – hogy elterelje a figyelmet magáról – a keresztényekre hárította a felelősséget. A jelek szerint a kormány emiatt indított el egy heves üldözési hullámot. Minden bizonnyal Pál apostol ez idő tájt (i. sz. 65 körül) került ismét fogságba Rómában. Noha Pált sokan elhagyták, láncokban volt, és rövidesen halál várt rá (2Ti 1:15, 16; 4:6–8), mégis egy buzdító levelet írt Timóteusznak. A levele felkészítette a fiatal munkatársát arra, hogy szembe tudjon szállni a gyülekezetben felbukkanó hitehagyással, és hogy szilárd tudjon maradni az üldözés dacára is (2:3–7, 14–26; 3:14–4:5). Mindaz, ami Pállal történt, buzdította Timóteuszt, ugyanis az apostol jó példát mutatott neki abban, hogy hűségesen kitartott sok szenvedés közepette is (2:8–13).

Pál Jehova erejének köszönhetően bátor volt, ezért tudta erre buzdítani Timóteuszt: „éleszd föl, mint valami tüzet, az Isten ajándékát, amely  kezem reád tétele által van benned. Mert az Isten nem gyávaság szellemét adta nekünk, hanem erőét, szeretetét és józan gondolkodásét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról való tanúságot, és engem se, aki rab vagyok őérte, hanem vedd ki részedet a rossz elszenvedéséből a jó hírért Isten ereje szerint” (2Ti 1:6–8).

[Kiemelt rész az 1117. oldalon]

A TIMÓTEUSZNAK ÍRT ELSŐ LEVÉL ÁTTEKINTÉSE

Tanácsok egy keresztény vénnek, hogy hogyan tegyen eleget a kötelezettségeinek

Pál apostol írta, feltehetően azután, hogy kiszabadult az első római fogságából

Tanácsok arra, hogyan őrizze meg Timóteusz a szellemiségét

Folytasson szellemi hadviselést, megtartva a hitet és a jó lelkiismeretet (1:18, 19)

Ne a testedzés legyen számára a fontos, hanem az Isten iránti odaadás; legyen példává másoknak, és haladjon előre szellemileg, így nem ad okot arra, hogy mások lenézzék a fiatalkorát (4:7b–16)

Senkit se nevezzen ki elhamarkodottan, nehogy részessé váljon mások bűneiben (5:22)

Figyelmeztetés a gyülekezetet érő romboló hatásokra

Timóteusz parancsolja meg némelyeknek, hogy ne tanítsanak más tant, és ne fordítsanak figyelmet valótlan történetekre meg nemzetségtáblázatokra (1:3, 4)

Némelyek eltértek a képmutatás nélküli hitből fakadó szeretettől; a törvény tanítói akarnak lenni, pedig nem értik annak lényegét (1:5–11)

A későbbi időkben lesznek majd olyanok, akik elpártolnak a hittől (4:1–5)

Timóteusz szálljon harcba a romboló hatásokkal; táplálkozzon a hit szavaival; utasítsa el a valótlan történeteket (4:6, 7a)

A hamis tanítás az irigységnek, a viszálykodásnak, a becsmérlő beszédnek, a gyanúsításnak és a heves vitatkozásnak a melegágya, illetve előmozdítja, hogy valaki a nyereség eszközét lássa az Isten iránti odaadásban (6:3–5)

Timóteusz meneküljön a pénz szeretetétől, mely csak bajt okoz; harcolja meg a hit kiváló harcát, és szálljon szembe a hamis tanokkal (6:11, 12, 20, 21)

A felvigyázók és a kisegítőszolgák kinevezésének a feltételei

Egy felvigyázó legyen feddhetetlen, egyfeleségű férj, józan elméjű, rendszerető, vendégszerető, tanításra képesített, ésszerű, olyasvalaki, aki jól igazgatja a saját háznépét, tudja, hol a határ az ivásban, nem jön ki a sodrából, nem pénzszerető, nem újonnan megtért, ezenfelül legyen jó bizonysága a kívülállóktól (3:1–7)

A kisegítőszolgák legyenek komolyak, vádtól mentesek, olyanok, akik jól igazgatják a háznépüket; ne legyenek kettős nyelvűek, részegesek, tisztességtelen nyereséget hajhászók; legyenek először kipróbálva, hogy alkalmasak-e a szolgálatra (3:8–10, 12, 13)

A gyülekezeti élettel kapcsolatos útmutatások

Mindenkiért imádkozni kell, az uralkodókért is, hogy a keresztények békében és Isten iránti odaadással élhessenek; Istennek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön (2:1–4)

Csak egy Isten van, és egy közvetítő, Jézus Krisztus; azok a férfiak tehát, akik imát mondanak a gyülekezetben, legyenek lojálisak Istenhez, és ’harag és vitatkozás nélkül emeljék fel kezüket’ (2:5–8)

Az asszonyok szerényen és illendően öltözködjenek, látszódjon, hogy istentisztelők; ne tanítsanak a gyülekezetben, és ne gyakoroljanak hatalmat a férfiak fölött (2:9–15)

Csak azok az özvegyek kerüljenek fel arra a jegyzékre, hogy ki kaphat anyagi segítséget a gyülekezettől, akik 60 évesek vagy idősebbek, akiknek jó hírnevük van, és akiknek nincsenek gyermekeik vagy unokáik (5:3–16)

A vének keményen dolgoznak a beszédben és a tanításban, így megérdemlik, hogy ’kétszeres tiszteletet’ kapjanak (5:17, 18)

Vén ellen ne fogadjon el vádat Timóteusz, csak két vagy három tanú bizonysága alapján; akik bűnt gyakorolnak, azokat meg kell feddnie minden szemlélő előtt (5:19–21)

A rabszolgáknak példát kell mutatniuk abban, hogy alárendelik magukat a tulajdonosaiknak, kiváltképp, ha a tulajdonosuk egyben a hívőtársuk is (6:1, 2)

Mindenki legyen elégedett, ha van élelme és ruházata meg hajléka; a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak gyökere; akiknek elhatározásuk, hogy gazdagok lesznek, kárt tesznek a szellemiségükben (6:6–10)

A gazdagok ne legyenek büszkék, és ne a gazdagságukban bízzanak; legyenek készek arra, hogy osztozzanak, és bőkezűen adjanak a rászorulóknak (6:17–19)

[Kiemelt rész az 1118. oldalon]

A TIMÓTEUSZNAK ÍRT MÁSODIK LEVÉL ÁTTEKINTÉSE

Bátorítás és tanácsok Timóteusznak, hogy szilárd tudjon maradni a közelgő nehéz időkben is

Pál utolsó ihletett levele, melyet akkor írt, amikor másodjára volt fogságban Rómában

Timóteusznak szóló buzdítás, hogy fejlődjön

’Élessze föl, mint valami tüzet, a benne lévő ajándékot, melyet Istentől kapott’; ne szégyellje, hogy Krisztusról vagy Pálról, egy rabról tanúskodik; vegye ki a részét a szenvedésből a jó hírért (1:6–8)

Őrizze meg az egészséges szavak mintáját (1:13, 14)

Legyen céltudatos, mint egy katona; szabályok szerint küzdjön, mint egy versenyző; legyen olyan, mint egy keményen dolgozó földműves; tartson ki (2:3–13)

Tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy helyeselten mutassa be magát az Istennek, mint aki helyesen használja az igazság szavát (2:15)

Meneküljön a fiatalkorral járó kívánságoktól, és Istennek tetsző tulajdonságok kifejlesztésére törekedjen azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat (2:22)

Tanács Timóteusznak, hogy ki tudjon állni szilárdan a hamis tanítókkal szemben

Ne folytasson szóharcokat, és kerülje az olyan beszélgetéseket, melyek sértik azt, ami szent; szelíden próbáljon segíteni azoknak, akik beleestek az Ördög csapdájába (2:14, 16–26)

A gonoszok viselkedése miatt az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők lesznek; az emberek pénzszeretők lesznek, és inkább gyönyörszeretők, semmint Istent szeretők; Timóteusz kerülje az ilyeneket (3:1–7)

Ezek a züllött emberek egyre csak ellenállnak az igazságnak; Timóteusz ragaszkodjon ahhoz, amit igazságként elfogadott, mivel az ihletett Írásokból és olyan személyektől tanulta, akiket jól ismer (3:8–17)

Kitartóan prédikálja a szót, végezze az evangéliumhirdető munkáját, teljesen lássa el a szolgálatát, még akkor is, ha a jövőben az emberek nem akarják hallani az egészséges tanítást, hanem inkább olyan tanítókhoz fordulnak, akik csiklandozzák a fülüket (4:1–5)

Pál rabsága

Pál Jézus Krisztus apostolának lett kinevezve; ezért kell most szenvednie, de nem szégyenkezik (1:11, 12)

Mivel láncra vert rab, szinte mindenki elhagyta őt Ázsia tartományból; egyedül Onéziforusz volt az, aki szorgalmasan kereste, és felüdülést szerzett neki (1:15–18)

Mivel Pál tudja, hogy a halála egészen közel van már, bizalommal tekint előre arra a napra, amikor Jézus Krisztus neki adja az igazságosság koronáját, valamint azoknak is, akik szerették Krisztus nyilvánvalóvá válását (4:6–8)

Első védekezésekor senki sem állt mellé, de az Úr Jézus Krisztus megerősítette; biztos benne, hogy az Úr meg fogja menteni az ő égi Királyságára (4:16–18)