Valaminek a beszerzése vagy megszerzése értéket képviselő dolgokért cserébe, például pénzért, tárgyakért, szolgáltatásokért, vagy akár még egy személy életéért is.

Az emberek már Ábrahám napjaiban is megszabott keretek között adtak-vettek ingóságokat, ingatlanokat vagy szolgáltatásokat; ehhez egy fizetőeszközt, például pénzt használtak, hasonlóan, mint napjainkban. Ábrahám ’pénzen vásárolt’ férfi rabszolgákat (1Mó 17:12, 13). Amikor Sára meghalt, Ábrahám hivatalosan megvett egy családi sírhelyet Efrontól, Hét egyik fiától (1Mó 23:3–20; 49:29–32). Érdekes részletek olvashatók erről az ősi, Szentírásban elsőként lejegyzett jogi szerződésről.

Amikor Ábrahám ajánlatot tett, őszinte udvariasságból meghajolt. Nem az egész mezőt szerette volna megvásárolni, hanem csak a barlangot, mely „[Efron] mezejének a szélén” volt. De Efron egy másik ajánlattal állt elő. Nem tudni biztosan, hogy csupán a keleti emberekre jellemző nagylelkűséget színlelve mondta-e, hogy  odaadja a földet Ábrahámnak (1Mó 23:7–11), vagy – ahogy egyesek gondolják – egyszerűen így fejezte ki, hogy kész megválni a mezőtől, mintegy lemondani róla egy bizonyos összegért. Az viszont nyilvánvaló, hogy kitartott amellett, hogy Ábrahám a barlanggal együtt a mezőt is vegye meg. Sikerült megegyezniük, meghatározták az árat, majd megállapodtak, és a pénzt – „a kereskedők körében használt négyszáz ezüstsekelt” (kb. 880 dollár) – gondosan kimérték (1Mó 23:16). Akkoriban nem voltak vert pénzérmék, hanem mérlegen mérték ki a pénzt. Végül „a mező, a rajta levő barlang és a mezőn lévő valamennyi fa a határain belül körös-körül Ábrahám vásárolt birtoka [lett]”. Ez az egész jogi ügylet a szerződő felek és tanúk jelenlétében történt, igen, „Hét fiainak, valamint mindazoknak a szeme előtt, akik beléptek a városa kapuján” (1Mó 23:17, 18). Később Jákob hasonló módon vásárolt meg a sikemiektől egy darab földet (1Mó 33:18, 19).

A hét évig tartó éhínség idején József, Egyiptom legfőbb minisztere először pénzért adta el a gabonát, majd amikor a pénzforrások kiapadtak, háziállatokat fogadott el fizetség gyanánt, azután földeket és végül magukat az embereket (1Mó 42:2–25; 47:13–23).

A mózesi törvény határozottan megtiltotta, hogy az izraeliták sabbaton eladjanak vagy vásároljanak, továbbá tiltotta a becstelen üzleti ügyeket is. Amikor az izraeliták hitehagyottak lettek, sokszor áthágták ezeket a törvényeket (3Mó 25:14–17; Ne 10:31; 13:15–18; Ám 8:4–6).

Amikor Dávid király meg akarta vásárolni Arauna (Ornán) szérűjét, a férfi nagylelkűen a királynak szerette volna azt adni. Ám Dávid ragaszkodott hozzá, hogy 50 ezüstsekelt fizessen (110 dollár) magáért az oltár helyéért és az áldozat bemutatásához szükséges anyagokért. Úgy tűnik, később még több környező területet csatoltak ehhez a földdarabhoz, és így elég nagy lett ahhoz, hogy a templom egész területe itt helyezkedjen el. A terület ára 600 sekel súlyú arany volt (kb. 77 070 dollár) (2Sá 24:21–24; 1Kr 21:22–25). Joás és Jósiás király uralkodása alatt a templom kijavításához anyagokat vásároltak, illetve munkásokat béreltek fel (2Ki 12:9–12; 22:3–7).

Jeremiás megvásárolt a szülővárosában, Anatótban egy szántóföldet. A vásárlás jogi oldaláról ezt írta: „Szerződést is írtam róla, lepecsételtem, és tanúkat állítottam, amikor kimértem a mérlegen a pénzt” (Jr 32:9–16, 25, 44).

A Keresztény Görög Iratokban is számtalan utalás van arra, hogy az emberek árukat és anyagokat vásároltak: élelmet, olajat, ruhákat, gyöngyöket, mezőket, házakat, aranyat, szemkenőcsöt, olyan árukat, melyekkel általában kereskedtek, állatokat, de még embereket is (Mt 13:44–46; 25:8–10; 27:7; Mk 6:37; Jn 4:8; 13:29; Cs 1:18; 4:34–37; 5:1–3; Je 3:18; 13:17; 18:11–13; lásd: BANK, BANKÁR). A hívő zsidókat Krisztus megvásárlás által megszabadította a Törvény átkától; Krisztus átokká lett helyettük, hiszen bár ártatlan volt, oszlopra lett akasztva (Ga 3:13; 4:5). Jehova a „saját Fiának a vérén” vásárolta meg ’Isten egész gyülekezetét’ (Cs 20:28).