Isten csak az özönvíz után engedte meg az embereknek, hogy vadásszanak és halásszanak élelemszerzés céljából (1Mó 9:3, 4). De lehet, hogy már az özönvíz előtt is vadásztak azért, hogy állatbőröket szerezzenek ruhák és más tárgyak készítéséhez. (Vö.: 1Mó 3:21.)

A vízözön után Nimród volt az első személy, aki „Jehovának ellenszegülő, hatalmas vadásznak” bizonyult (1Mó 10:8, 9), és ő kétségtelenül kedvtelésből vadászott, akárcsak később Asszíria, Egyiptom és más népek királyai. Sehol sincs  arra utalás, hogy az izraeliták kedvtelésből vadásztak volna bármikor is, bár ejtettek el állatokat élelemszerzés céljából, például gazellákat, illetve szarvasbikákat (1Ki 4:22, 23), önvédelemből is öltek vadállatokat (Bí 14:5, 6), vagy azért is, hogy megvédjék a háziállatokat vagy a termést (1Sá 17:34–36; Én 2:15).

A vadászatra utalva a mózesi törvény megerősítette a vér fogyasztásának tilalmát, melyet már az özönvíz után is elmondott Isten (1Mó 9:4; 3Mó 17:12–14; lásd: VÉR). Ezenkívül tisztátalannak minősített bizonyos vadállatokat; ezeket nem volt szabad megenni (3Mó 11:2–20; 5Mó 14:3–20). Valamint helytelenítette, ha az izraeliták egyszerre vették el az anyamadarat és a fiókáit vagy tojásait. Sok esetben az anyamadár ragaszkodása a kicsinyeihez könnyű prédává tette volna, ezért el kellett zavarni, valószínűleg azért, hogy még lehessenek fiókái (5Mó 22:6, 7).

Különféle eszközöket és felszerelést használtak a vadászathoz: íjat és nyilat (1Mó 21:20; 27:3), parittyát (1Sá 17:34, 40; Jób 41:1, 28), kelepcét, hálót, vermet és horgot (Zs 140:5; Ez 17:20; 19:4, 9). Kétségtelenül használtak még kardot, lándzsát, dárdát és dorongot (Jób 41:1, 26–29).

Az állatok foglyul ejtéséhez gyakran állítottak fel hálókat. Azután vadászok egy csoportja megijesztette az állatokat – rendszerint úgy, hogy zajt csaptak –, így azok belefutottak a hálókba, amelyek úgy voltak kihelyezve, hogy ekkor ráessenek az állatokra. Ástak vermeket is, majd álcázásképpen vékonyan befedték faágakkal és földdel. Az állatokat a verem felé terelték, így azok beleestek. Olyan csapdákat is használtak, amelyekbe az állat lába belegabalyodott, ezenfelül a hálókat és vermeket együttesen is alkalmazhatták. (Vö.: Jób 18:8–11; Jr 18:22; 48:42–44; lásd: KELEPCE; MADARÁSZ.)

Halászat: A héber emberek számára a halászat egy foglalkozás volt; nincs arra utalás, hogy űzték volna csupán kedvtelésből. A halászok használtak hálót, szigonyt és halászvillát, valamint horgot és zsinórt is (Jób 41:1, 7; Ez 26:5, 14; Ha 1:15, 17; Mt 17:27). Gyakorta halásztak éjjel. A vonóhálókat csónakokból engedték le, majd vagy kihúzták a partra, vagy pedig a hajóba öntötték a zsákmányt. Ezután szétválogatták a halakat. Amelyeket a Törvény szerint el lehetett fogyasztani, azokat megtartották, a hasznavehetetleneket pedig eldobták (Mt 13:47, 48; Lk 5:5–7; Jn 21:6, 8, 11). A vonóhálónál sokkal kisebb hálókat használhatták úgy is, hogy a halász a partról vagy a sekély vízbe gázolva vetette ki őket. (Lásd: VONÓHÁLÓ.)

A halászat kimerítő munka volt. Nagy erőkifejtésre volt szükség, különösen akkor, ha be kellett húzni a hallal teli hálókat (Jn 21:6, 11), vagy ha a széllel szemben kellett evezni (Mk 6:47, 48). Időnként a halászok egész éjjel fáradoztak anélkül, hogy ennek bármi eredménye lett volna (Lk 5:5; Jn 21:3). Ezután pedig még a hálókat is meg kellett szárítaniuk és javítaniuk (Ez 47:10; Mt 4:21).

Péter, András, Jakab és János társakként dolgoztak együtt mint halászok (Mt 4:18, 21; Lk 5:3, 7, 10). Legalább egy alkalommal Jézus hét tanítványa – beleértve Nátánaelt és Tamást is – halászott együtt (Jn 21:2, 3). A János 21:2-ben megemlített, de meg nem nevezett két halász közül az egyik Péter testvére, András lehetett, a másik pedig Fülöp, amint erre az is utal, hogy Betsaidában ( jel.: ’a vadász [v. halász] háza’) lakott (Jn 1:43, 44).

Jelképes értelem: A halászat jelképezheti a katonai győzelmet (Ám 4:2; Ha 1:14, 15). Másrészt Jézus a tanítványképző munkát is emberhalászathoz hasonlította (Mt 4:19). A Jeremiás 16:16 úgy utal Jehovára, mint aki ’sok halászt és vadászt hívat’, ezt kedvező és kedvezőtlen értelemben is lehet érteni. Amennyiben ez a gondolat közvetlenül kapcsolódik a 15-ös vershez – mely az izraelitáknak a földjükre való visszatéréséről beszél –, akkor arra utal, hogy a bűnbánó zsidó maradékot felkutatják. Ha nem kapcsolódik hozzá, akkor a halászok és vadászok olyan ellenséges erőket jelentenek, amelyeket azért küldenek ki, hogy megtalálják a hűtlen izraelitákat, így egyikőjük sem tud megmenekülni Jehova ítéletétől. (Vö.: Ez 9:2–7.)