A gerincoszlop két oldalán, ágyéktájon, a hasüreg mögött elhelyezkedő páros szerv, melynek feladata a szervezetre ártalmas anyagok  kiszűrése a vérből. J. N. Oswalt a következőket írta a héber kelá·jóthʹ (vesék) szóról: „Jelképes értelemben használva ez a kifejezés a legbensőbb énre utal” (R. Laird Harris [szerk.]: Theological Wordbook of the Old Testament. 1980, 1. köt. 440. o.; vö.: Zs 7:9, Káldi, lábj. [7:10]). Ugyanez igaz a görög ne·phroiʹ (vesék) szóra (Je 2:23, MKB, lábj.).

A veséket, akárcsak a test valamennyi más szervét, maga a Teremtő, Jehova Isten tervezte (Zs 139:13). Az áldozati állatok esetében a vesék körüli kövérje kimondottan elsőrangúnak számított, és a Szentírás konkrétan utalt rá, hogy a vesékkel együtt el kell füstölögtetni az oltáron – ez vonatkozott a közösségi áldozatokra (3Mó 3:10, 11; 9:19, 20), a bűnért való felajánlásokra (3Mó 4:8, 9; 8:14, 16; 9:10) meg a vétkességért való felajánlásokra (3Mó 7:1, 4). A papság beiktatásakor először meg kellett lengetni a beiktatási kos veséit, majd el kellett égetni az oltáron (2Mó 29:22, 24, 25; 3Mó 8:25, 27, 28). Mivel a vesék elsőrangúnak számítottak, Mózes azt mondta Jehováról, hogy a népét, Izraelt a „búza veséjének a kövérjével” táplálta (5Mó 32:14).

A vesék mélyen a testen belül helyezkednek el, ezért a legnehezebben megközelíthető szervek közé tartoznak. Ennélfogva a Biblia jó okkal használja a „vese” kifejezést, amikor az egyén legbensőbb gondolataira és érzéseire utal. Ha megsérülne a vese, az igen mélyreható sérülés volna, akár szó szerinti, akár jelképes értelemben (Jób 16:13; Zs 73:21; Si 3:13). Helyenként szoros összefüggésben a szívvel együtt szerepel, a szív pedig átvitt értelemben az egyén teljes belső énjét jelenti (Jr 11:20; 17:10; 20:12; lásd: SZÍV).

Az ember felépítését a Teremtőnk ismeri leginkább, minden részletre kiterjedően. Ezért írja a Szentírás Jehováról, hogy próbára teszi „a szívet és a veséket”, mint ahogy a Fia szintén kutatja „a veséket és a szíveket” (Zs 7:9; Je 2:23). Ahogy az ezüstöt megtisztítják, úgy Jehova is képes ’megtisztítani’ az ember veséit és szívét, hogy helyes állapotba kerülhessen Isten előtt, fogékonyabb legyen Jehova útjaira (Zs 26:2; 66:10).

A Zsoltárok 16:7-ben Dávid ezt írta: „Áldom Jehovát, aki tanáccsal látott el. Igen, éjjelente helyreigazítottak engem veséim.” Isten tanácsa Dávid énjének a legbensőbb zugait érte el, mivel az igaz Istent imádta. A ’tanács’ olyan mélyen gyökerezett meg benne, hogy a ’veséivel’ lett egyenlővé, és ily módon elmondható volt, hogy a veséi igazították helyre.

Isten Szavát a gonoszok is ajkukra vehetik, de legbensőbb énjükig nem jut el. Ezért mondja a Jeremiás 12:2 a gonoszokról, hogy „előrehaladnak, gyümölcsöt is hoznak. Közel vagy szájukhoz, de távol a veséjüktől”. Ez párhuzamba állítható az Ézsaiás 29:13-mal, melyet Jézus idézett (Mt 15:7, 8), ahol a gonoszok szívéről ugyanezt jelentette ki. Ez mutatja, hogy a „szív” és a „vese” olykor azonos értelemben fordul elő.