A szó héber megfelelője utalhat vitára (5Mó 17:8), perre (Jr 25:31) vagy peres ügyre is (Jr 11:20).

A Szentírás óv attól, hogy veszekedésekbe vagy vitákba keveredjünk ok nélkül (Pl 3:30). „Mint aki ebet ragad fülön, olyan az a járókelő, aki dühbe gurul a veszekedésen, amelyhez nincs is köze” – mondja a példabeszéd (Pl 26:17). Az ostoba emberek beszéde könnyen veszekedésbe torkollik, és a bolondok nem tudnak kellő önuralmat gyakorolni, hogy elkerüljék a veszekedést (Pl 18:6; 20:3). Mivel „a harag nyomása” veszekedést hoz elő (Pl 30:33), aki lassú a haragra, az épp az ellenkezőjét éri el ennek (Pl 15:18).

A civakodás megmételyezi a békés légkört (Pl 17:1), és még a legszelídebb ember is elveszítheti miatta önuralmát. Amikor például Izrael azért veszekedett Kádesben, mert nem volt víz, Mózes és Áron meggondolatlanul cselekedett, és emiatt elveszítette azt a kiváltságát, hogy belépjen az Ígéret földjére. Azzal, hogy Izrael ok nélkül veszekedett Jehova képviselőivel, valójában Jehovával veszekedett (4Mó 20:2, 3, 10–13; 27:14; Zs 106:32). Ugyanígy, akik perlekedni kezdenek vagy heves vitára kelnek Isten szolgáival, igen veszélyes helyzetben vannak, ami halálhoz vezethet. (Vö.: Ézs 41:8, 11, 12; 54:17.)

 A veszekedés káros következményei miatt a példabeszéd tanácsa így szól: „távozz, még mielőtt kitör a veszekedés” (Pl 17:14). Ábrám (Ábrahám) jó példát mutatott ebben. Mivel nem akarta, hogy vitatkozzanak egymással az ő pásztorai és unokaöccsének, Lótnak a pásztorai, azt javasolta, hogy váljanak el egymástól. Önzetlenül felajánlotta a lehetőséget Lótnak, hogy ő válasszon magának területet, ahol majd legeltetheti az állatait (1Mó 13:7–11). Az Ézsaiás idejében élt hűtlen izraeliták azonban már nem úgy cselekedtek, mint ősatyjuk, Ábrahám. Róluk ezt olvassuk: „csak a civakodásért és a viszályért böjtöltetek”. Még böjtöléskor is veszekedtek (Ézs 58:4).

A mózesi törvény az olyan eseteket is szabályozta, amikor a veszekedés testi sérüléssel járt. Előírta, hogy a sértett fél kapjon kártérítést a munkából kiesett időért (2Mó 21:18, 19).

Zúgolódás: A zúgolódás elcsüggeszt és rombol. Nem sokkal az Egyiptomból való szabadulás után az izraeliták zúgolódni kezdtek Jehova ellen, kifogásolva azt a vezetést, amelyről a szolgái által, Mózes és Áron által gondoskodott (2Mó 16:2, 7). Később a panaszkodásuk annyira elcsüggesztette Mózest, hogy azt kérte, hadd haljon meg (4Mó 11:13–15). Aki zúgolódik, azt életveszélybe sodorhatja a zúgolódása. Amit Mózesről mondtak a zúgolódók, azt Jehova úgy tekintette, mintha az Ő vezetése ellen lázadtak volna fel panaszaikkal (4Mó 14:26–30). Sokan az életükkel fizettek azért, hogy kifogásokat emeltek.

A Keresztény Görög Iratok ezért a régi idők példáiból kiindulva figyelmeztet a zúgolódás vagy a panaszkodás káros voltára (1Ko 10:10, 11). Júdás beszél azokról, akik „semmibe veszik a felsőbbséget, és becsmérlően beszélnek a dicsőségesekről”, úgy írva róluk, mint akik „zúgolódók, olyanok, akik panaszkodnak sorsuk miatt, a maguk kívánságai szerint járnak, és szájuk fellengzős dolgokat szól, miközben egyéniségeket csodálnak haszonlesésből” (Júd 8, 16).

Jézus elítélte a bírálgató magatartást, amikor ezt mondta: „Ne ítéljetek többé, hogy ne ítéltessetek . . . Miért is nézed a testvéred szemében levő szálkát, a saját szemedben levő gerendát pedig miért nem veszed figyelembe? . . . Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor tisztán fogod látni, hogyan vedd ki a szálkát a testvéred szeméből” (Mt 7:1, 3–5; vö.: Ró 2:1).