Amikor a Biblia viaszról beszél, alighanem a méhviaszt érti alatta. Ez egy sötétsárga anyag, melyet a méhek a lépsejtek falának építésekor használnak. Ezekben a lépsejtekben aztán mézet tárolnak vagy lárvákat nevelnek. A viaszt a dolgozó méhek termelik, mégpedig a potrohuk hasi oldalán lévő különleges mirigyeikben, miután nagyobb mennyiségű mézet fogyasztottak el. A viasz apró pórusokon át választódik ki, és kis fehér pikkelyekké alakul a potroh külsején. A viaszpikkelyek ezután a méh szájába kerülnek, ahol az állat megrágja, majd építőanyagként felhasználja. A méh szabályozni tudja a viasztermelést, melyet csak szükség esetén folytat. (Lásd: MÉH I.)

A viaszt könnyen el lehet különíteni a méztől úgy, ha meleg vízben megolvasztják, amitől aztán a viasz feljön a felszínre, és le lehet önteni. A viasz olvadásáról a Szentírásban is olvashatunk a költői nyelvezettel írt szemléltetésekben, amikor is a szív gyötrelmére (Zs 22:14), a hegyek és völgyek megsemmisülésére (Zs 97:5; Mi 1:4) és Isten ellenségeinek a pusztulására utalnak vele. A zsoltáríróból így törtek elő az érzések: „Ahogy a viasz megolvad a tűztől, úgy vesszenek el a gonoszok Isten színe elől” (Zs 68:1, 2).