A Keresztény Görög Iratokban ezzel a szóval lett fordítva a görög koʹszmosz szó, egyetlen helyet kivéve, az 1Péter 3:3-at, ahol ’ékesség’-nek lett visszaadva. A „világ” szó jelentheti 1. az egész emberiséget, függetlenül attól, hogy ki milyen életet él, 2. azt a társadalmi rendet, amelybe valaki megszületik, és amelyben él (ez az értelem időnként nagyon hasonlít a görög ai·ónʹ szó jelentéséhez: ’világrendszer’), 3. az emberiségnek azt a részét, melybe nem tartoznak bele Jehova szolgái.

 Van olyan bibliafordítás, mely nemcsak a koʹszmosz szót, hanem egyes esetekben három másik görög (gé; ai·ónʹ; oi·ku·meʹné) és öt héber szót (ʼeʹrec; cheʹdhel; cheʹledh; ʽó·lámʹ; té·vélʹ) is ’világnak’ ad vissza. Ez elhomályosította, illetve összemosta azoknak a verseknek a jelentését, melyekben ezek a szavak szerepelnek. Más fordítások sokat segítenek, hogy tisztán lássuk e szavak jelentését.

A héber ʼeʹrec és a görög gé (ebből származik a „geográfia” és a „geológia” szó) azt jelenti, hogy ’föld; talaj; ország’ (1Mó 6:4; 4Mó 1:1; Mt 2:6; 5:5; 10:29; 13:5), de van arra is példa, hogy ezek a szavak átvitt értelemben a föld lakóira utalnak, mint például a Zsoltárok 66:4-ben (Kár.) és a Jelenések 13:3-ban. A héber ʽó·lámʹ és a görög ai·ónʹ szavak alapvetően egy meghatározatlan hosszúságú időre utalnak (1Mó 6:3; 17:13; Lk 1:70). Az ai·ónʹ jelenthet ’világrendszert’ is, mely egy bizonyos időszakot, kort vagy korszakot jelöl (Ga 1:4). A cheʹledh (héb.) szónak hasonló a jelentése, és úgy is lehet fordítani, hogy ’életidő’ és „világrendszer” (Jób 11:17; Zs 17:14). Az oi·ku·meʹné (gör.) jelentése ’lakott föld’ (Lk 21:26), a té·vélʹ (héb.) szót pedig úgy is vissza lehet adni, hogy „termékeny föld” (2Sá 22:16). A cheʹdhel (héb.) csak az Ézsaiás 38:11-ben szerepel, és az Újfordítású revideált Biblia ’világnak’ fordítja „a világ lakói” kifejezésben. A The Interpreter’s Dictionary of the Bible (4. köt. 874. o.) ’az elmúlás (világának) lakói’ kifejezéssel él, de azt is elmondja, hogy a legtöbb tudós inkább azokat a héber kéziratokat fogadja el, melyekben a cheʹledh szerepel, és nem a cheʹdhel. Az Új világ fordításban ez áll: ’az elmúlás földjének lakói’. (Lásd: FÖLD; KOR; VILÁGRENDSZER.)

A „koszmosz” jelentései: A görög koʹszmosz szó alapjelentése: ’rendszer’, ’rendezettség’. Mivel a szépség fogalma összekapcsolódik a rendezettséggel és a szimmetriával, a koʹszmosz szóban ez a gondolat is benne van. A görögök sokszor ’ékesség’ értelemben használták, elsősorban nőkkel kapcsolatban. Ebben az értelemben szerepel az 1Péter 3:3-ban, és innen ered a „kozmetika” szó is. A koʹszmosz főnévvel rokon ko·szmeʹó ige jelentése a Máté 25:7-ben ’rendbe tesz’, másutt pedig ’ékesít’ (Mt 12:44; 23:29; Lk 11:25; 21:5; 1Ti 2:9; Tit 2:10; 1Pt 3:5; Je 21:2, 19). Az 1Timóteusz 2:9-ben és 3:2-ben szereplő koʹszmi·osz melléknév azt jelenti, hogy „jól rendezett” vagy „rendszerető”.

A görög filozófusok a koʹszmosz szó alatt néha az egész látható teremtést értették, nyilvánvalóan azért, mert a világegyetemben rendezettség van. Ám nem volt teljes az összhang közöttük, mivel néhányuk szerint csak az égitestekre utal, míg mások szerint az egész világegyetemre. A koʹszmosz szó néhány apokrif írásban (vö.: Bölcsesség 9:9; 11:17; Kat.) a fizikai teremtésműre utal, mint egészre. Ezek az írások akkor készültek, amikor a görög filozófia kezdett beszivárogni a zsidó kultúrába. A Keresztény Görög Iratok ihletett írásaiban viszont ebben az értelemben gyakorlatilag nem szerepel. Úgy tűnhet azonban, hogy mégis ez a helyzet például abban a beszámolóban, amely leírja, mit mondott Pál apostol az athéniaknak az Areopáguszon: „Az Isten, aki alkotta a világot [a koʹszmosz egyik alakja], és mindent, ami abban van, mivel ő égnek és földnek Ura, kézzel készített templomokban nem lakik” (Cs 17:22–24). Mivel a görögök a koʹszmosz szó alatt általában a világegyetemet értették, lehet, hogy Pál ebben az értelemben használta ezt a szót. De nagyon valószínű, hogy még ebben a beszámolóban is a következőkben részletezett jelentések valamelyikét értette alatta.

Ha az emberiségre utal: Richard C. Trench a Synonyms of the New Testament (London. 1961, 201–202. o.) c. művében – miután taglalja, hogy filozofikus értelemben a koʹszmosz szó a világegyetemet jelenti – a következőket mondja: „Azonkívül, hogy a κόσμος [koʹszmosz] a fizikai világegyetemre utal. . . jelenti még azt a társadalmi rendet, amelyben az ember él és ténykedik, mely érte van, és melynek az erkölcsi értékeit ő határozza meg (Ján 16:21; 1Kor 14:10; 1Ján 3:17). . .; aztán magát az embert, a világon élő embereket együttvéve (Ján 1:29; 4:42; 2Kor 5:19); végül pedig erkölcsi szempontból megközelítve mindazokat, akik nem tagjai az ἐκκλησία-nak [ek·klé·sziʹa; egyház v. gyülekezet], akik az Istennek tetsző élettől eltávolodtak, és a gonosz tetteik miatt Isten ellenségei (1Kor 1:20, 21; 2Kor 7:10; Jak 4:4).”

Ehhez hasonló gondolatot ír K. S. Wuest a Studies in the Vocabulary of the Greek New Testament c. könyvében (1946, 57. o.), melyben idézi Cremer görögtudóst: „Mivel a koszmosz egy olyan rendszer, melynek az ember áll a középpontjában, ezért a figyelem legfőképpen az emberre irányul, és a koszmosz az ebben a rendszerben lévő emberre utal, az emberiségre, mely egy ilyen rendszerben, illetve rendszer által nyilvánul meg (Mt 18:7).”

Az egész emberiség: Így hát a koʹszmosz, vagyis a „világ” szó szorosan kapcsolódik az emberiséghez. Többnyire ebben az értelemben használatos a görög irodalomban, a Szentírásban pedig még inkább. Amikor Jézus azt mondta, hogy ha valaki nappal jár, „látja ennek a világnak  [a koʹszmosz egyik alakja] a világosságát” (Jn 11:9), a ’világ’ szó alatt látszólag egyszerűen a földre mint bolygóra utalt, mely a naptól kapja a fényt. Viszont úgy folytatja, hogy ha valaki éjjel jár, beleütközik valamibe, „mert nincs meg benne a világosság” (Jn 11:10). Egyébként Isten elsősorban az emberiségért hozta létre a napot és a többi égitestet. (Vö.: 1Mó 1:14; Zs 8:3–8; Mt 5:45.) Továbbá amikor azt mondta Jézus a követőinek, hogy „a világ világossága” lesznek (Mt 5:14), szintén átvitt értelemben használta a világosság szót. Nyilvánvalóan nem arról beszélt, hogy a tanítványai megvilágítják a bolygót, hiszen később rámutatott, hogy „az emberek előtt” fénylenek majd, vagyis a világosságuk az emberiség javát fogja szolgálni (Mt 5:16; vö.: Jn 3:19; 8:12; 9:5; 12:46; Fi 2:15). Ezenkívül az a kifejezés, hogy a jó hírt „az egész világon” prédikálják (Mt 26:13), azt jelenti, hogy az egész emberiséghez eljut a jó hír. Néhány nyelven – magyarul is – megszokott dolog, hogy „az egész világ” kifejezés alatt azt értik, hogy „mindenki” (vö.: francia: tout le monde; spanyol: todo el mundo). (Vö.: Jn 8:26; 18:20; Ró 1:8; Kol 1:5, 6.)

Tehát a koʹszmosz egyik alapjelentése az egész emberiség. Ezért mondja a Szentírás a koʹszmoszról, azaz a világról, hogy bűnös (Jn 1:29; Ró 3:19; 5:12, 13), és hogy megmentőre van szüksége, aki életet ad neki (Jn 4:42; 6:33, 51; 12:47; 1Jn 4:14). Ezek csak az emberiségre vonatkozhatnak, az élettelen teremtésműre vagy az állatokra nem. Ez az a világ, melyet annyira szeretett Isten, hogy „az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16, 17; vö.: 2Ko 5:19; 1Ti 1:15; 1Jn 2:2). És az emberiségnek ez a világa alkotja azt a szántóföldet, melybe Jézus Krisztus elvetette a jó magot, azaz ’a királyság fiait’ (Mt 13:24, 37, 38).

Pál azt mondta, hogy Isten „láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők”. „A világ teremtésétől fogva” kifejezés alatt kétségkívül arra gondolt, hogy az ember teremtésétől fogva, hiszen a földön csak az ember képes ’érzékelni’ Isten láthatatlan tulajdonságait a látható teremtésműből (Ró 1:20).

A János 1:10-ben Jézus azt mondja, hogy „a világ [koʹszmosz] őáltala jött létre”. Bár igaz, hogy Jézus részt vett minden teremtési munkában – az egek, a föld és a rajta lévők megalkotásában –, a koʹszmosz szó itt elsősorban az emberiségre utal, amelynek a megteremtésében szintén segédkezett. (Vö.: Jn 1:3; Kol 1:15–17; 1Mó 1:26.) Ezért mondja a vers második fele: „de nem ismerte őt a világ [vagyis az emberiség].”

„A világ megalapítása”: Az, hogy a koʹszmosz szó egyértelműen utalhat az emberiségre, segít megértenünk, hogy mit jelent „a világ megalapítása” kifejezés, mely számos bibliaversben megtalálható. Ezek a versek olyan dolgokról írnak, melyekre „a világ megalapításától fogva” került sor. Például arról, hogy Ábel idejétől fogva ’a próféták vérét ontották’, ’elkészült egy királyság’, és ’nevek lettek beírva az élet tekercsébe’ (Lk 11:50, 51; Mt 25:34; Je 13:8; 17:8; vö.: Mt 13:35; Héb 9:26). Mindez az emberek életéhez és tevékenységéhez kötődik, vagyis „a világ megalapítása” alatt az emberiség kezdetére kell gondolni, nem pedig az élettelen teremtésmű vagy az állatvilág kezdetére. A Héberek 4:3 azt mondja, hogy Isten teremtői munkái „be voltak fejezve a világ megalapításától fogva”, nem pedig azt, hogy el lettek kezdve. Mivel nyilvánvalóan Éva volt Jehova földi teremtési munkái közül az utolsó, a világ megalapítása nem történhetett az ő megteremtése előtt.

A ’megalapítás’ jelentésű görög szó (ka·ta·bo·léʹ) betű szerint azt jelenti, hogy ’(mag) ledobás(a)’, és ahogy az az ÁBEL (1.) és az ELŐRETUDÁS, ELŐREELRENDELÉS (Isten előre elrendeli a Messiást) cikkekből kiderül, utalhat arra, hogy egy nő magot fogan. A Héberek 11:11-ben is úgy lett fordítva, hogy ’fogan’ (Kár., ÚV). Ez a szó itt kétségkívül arra utal, hogy Ábrahám „ledobta” a magját, hogy fiút nemzzen, Sára pedig megkapta ezt a magot, és megtermékenyült.

Vagyis a „világ megalapítása” kifejezés nem a fizikai világegyetem megteremtésének a kezdetére utal, ahogy a „világ megalapítása előtt” kifejezés sem a fizikai világegyetem megteremtése előtti időre értendő (Jn 17:5, 24; Ef 1:4; 1Pt 1:20). Ezek a kifejezések minden bizonnyal arra az időre utalnak, amikor az első emberpár, Ádám és Éva – miután ki lettek űzve az Édenből – ’megalapították’ az emberi fajt. Ekkor történt először, hogy Éva olyan magot fogant, azaz utódot szült, aki Istennek köszönhetően megszabadulhat az öröklött bűntől (1Mó 3:20–24; 4:1, 2).

„Látványossága. . . a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek”: Néhányan úgy értik az 1Korintusz 4:9-ben szereplő koʹszmosz szót, hogy az mind a láthatatlan szellemteremtményeket, mind az embereket magában foglalja, hiszen a vers egy fordítása így szól: „látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (Kár.). Számos más fordítás azonban így adja vissza a görög szöveget: „s az angyaloknak és embereknek is” (B.–D., KJ, La, Mo, Vg, CC). Young fordítása így hangzik: „Látványossága lettünk a világnak, és hírvivőknek és embereknek.” Az 1Korintusz 1:20, 21, 27, 28; 2:12; 3:19,  22-es versekben az író a koʹszmosz szót az emberiség világa értelemben használja, így nem valószínű, hogy e verseket követően, az 1Korintusz 4:9, 13-ban, eltér ettől. Ezért ha jónak fogadjuk el az „úgy angyaloknak, mint embereknek” fordítást, akkor ez a megfogalmazás nem más, mint fokozás. Tehát nem a koʹszmosz szó jelentését bővíti ki, hanem arról szól, hogy nemcsak az emberiség világa előtt lettek látványossággá a tanítványok, hanem az „embereken” kívül az „angyalok” előtt is. (Vö.: ÚEF.)

Az emberi társadalom: A fentiek nem jelentik azt, hogy a koʹszmosz szóban már egyáltalán nincs benne a ’rendszer’, ’rendezettség’ fogalma, és pusztán az emberiség szinonimája lett. Az emberiség is rendezett, hiszen családok és törzsek alkotják, melyekből nemzetek és nyelvcsoportok jöttek létre (1Ko 14:10; Je 7:9; 14:6). Ezenkívül megkülönböztetünk gazdagokat és szegényeket, illetve vannak más társadalmi rétegek is (Jk 2:5, 6). Az idő előrehaladtával, ahogy egyre többen lettek az emberek, a földön létrejött egy fajta társadalmi rend, mely hatással van az emberre. Amikor Jézus azt mondta egy emberről, hogy „az egész világot megnyeri, de a lelkét elveszti”, kétségkívül olyan dolgok megnyerésére gondolt, melyeket az emberi élet és az emberi társadalom tud felkínálni (Mt 16:26; vö.: 6:25–32). Ilyen értelemben beszél Pál azokról, akik ’a világgal élnek’; így kell érteni, amikor azt mondja, hogy akik megházasodnak, ’a világ dolgaiért aggódnak’ (1Ko 7:31–34); illetve Jánosnak az ’e világ létfenntartásra való javairól’ szóló szavai is erre vonatkoznak (1Jn 3:17; vö.: 1Ko 3:22).

Amikor a koʹszmosz szót társadalmi rend, emberi élet értelemben használják, nagyon hasonlít a görög ai·ónʹ szó értelméhez. Egyes esetekben a két szót szinte fel is lehetne cserélni. Démászról például azt olvassuk, hogy azért hagyta el Pál apostolt, mert „a jelenlegi világrendszert [ai·óʹna] szerette”, János apostol pedig óva intett attól, hogy ’szeressük a világot [koʹszmon]’ és annak életstílusát, mely oly vonzó a bűnös testnek (2Ti 4:10; 1Jn 2:15–17). És akiről a János 12:31 azt mondja, hogy ’e világ [koʹszmu] uralkodója’, az a 2Korintusz 4:4 szerint „ennek a világrendszernek [ai·óʹnosz] az istene”.

János apostol az evangéliumának a végén azt írta, hogy ha teljes részletességgel jegyeznék le mindazt, amit Jézus tett, véleménye szerint „maga a világ [a koʹszmosz egyik alakja] sem tudná befogadni a megírt tekercseket” (Jn 21:25). Itt nem a gé (a föld) vagy az oi·ku·meʹné (a lakott föld) szavakat használta, tehát nem azt akarta mondani, hogy a bolygó nem tudná befogadni a tekercseket. A koʹszmosz szó szerepel a versben, és nyilvánvalóan az emberi társadalmat jelenti (az akkor létező könyvtáraival), mely nem tudta volna elraktározni azt a sok-sok kötetnyi feljegyzést (az akkor használatos könyvek formájában). A János 7:4; 12:19 is ilyen értelemben használja a koʹszmosz szót.

Eljönni „a világba”: Az, aki ’a világra születik’, nemcsak az emberek közé születik, hanem abba a társadalmi rendbe is, amelyben az emberiség él (Jn 16:21; 1Ti 6:7). Ám amikor az szerepel a Szentírásban, hogy valaki a világra vagy világba jön, nem mindig arra utal, hogy megszületik csecsemőként. Jézus például a következőket mondta az imájában Istennek: „Ahogy te elküldtél engem a világba, úgy én is elküldöm őket [a tanítványokat] a világba” (Jn 17:18). A tanítványai ekkor felnőtt emberek voltak, nem újszülöttek. János ezenkívül beszél hamis prófétákról és ámítókról, akik ’kimentek a világba’ (1Jn 4:1; 2Jn 7).

A Biblia sokszor mondja, hogy Jézus „eljött a világba”, vagy hogy ’elküldték a világba’. Ha van olyan eset egyáltalán, amikor ez arra utal, hogy emberként megszületett, nem ez az elsődleges jelentése. Sokkal valószínűbb, hogy arról van szó, hogy miután megkeresztelkedett és felkenetett, eljött az emberek világába, hogy elvégezze a rábízott szolgálatot, és világosságot hozzon. (Vö.: Jn 1:9; 3:17, 19; 6:14; 9:39; 10:36; 11:27; 12:46; 1Jn 4:9.) Emberként való megszületése csupán eszköz volt ehhez (Jn 18:37). Ezt támasztja alá az is, ami a hébereknek írt levél szavaiból kiderül, vagyis hogy Jézus „a világba való bejövetelekor” a Zsoltárok 40:6–8 szavait idézte. Logikus, hogy ekkor nem lehetett újszülött csecsemő (Héb 10:5–10).

Ahogy az emberek között végzett szolgálata a vége felé közeledett, Jézus tudta, hogy „eljött az ő órája, hogy elmenjen ebből a világból az Atyához”. Tisztában volt vele, hogy mint ember meg fog halni, fel fog támadni, és vissza fog térni a szellembirodalomba, ahonnan jött (Jn 13:1; 16:28; 17:11; vö.: Jn 8:23).

„A világ elemi dolgai”: A Galácia 4:1–3 rámutat, hogy a gyermek olyan, mint egy rabszolga, abban az értelemben, hogy míg el nem éri a felnőttkort, mások felügyelnek rá. Ezután Pál kijelenti: „Hasonlóképpen, amikor kisgyermekek voltunk, minket is rabszolgaságban tartottak a világhoz tartozó elemi dolgok [sztoi·kheiʹa].” Majd elmondja, hogy Isten Fia eljött, amikor „az idő teljességének határa elérkezett”, és megszabadította a Törvény alól a tanítványait, hogy elnyerhessék a fiúként való örökbefogadást (Ga 4:4–7). A Kolosszé 2:8, 9, 20-ban pedig felhívja a  kolosszéi keresztények figyelmét arra, hogy vigyázzanak, nehogy valaki becsapja őket „a filozófia és üres megtévesztés által, ami emberek hagyománya szerint, a világ elemi dolgai [sztoi·kheiʹa] szerint, és nem Krisztus szerint való; mert őbenne lakik az isteni jelleg egész teljessége testileg”. Ezzel azt hangsúlyozta, hogy ők ’meghaltak Krisztussal együtt a világ elemi dolgainak’.

A Pál által használt görög sztoi·kheiʹa (a sztoi·kheiʹon t. sz.-a) szóról a The Pulpit Commentary c. mű (Galácia, 181. o.) kijelenti: „Ez a szó [sztoi·kheiʹa] alapvetően azt jelenti, hogy ’sorba rakott rúd’. . ., melyet aztán az ábécének a sorba leírt betűire kezdtek használni, ebből következően pedig a beszéd elsődleges alkotóelemeire; majd a természet minden alapelemére, például a négy elemre (lásd: 2Pét 3:10, 12); valamint mindenfajta tudás alapjára vagy alapelemére. Ebben az utóbbi értelemben szerepel ez a szó a Héb 5:12-ben” (C. Spence szerk.; London, 1885). Az ezzel rokon sztoi·kheʹó ige azt jelenti, hogy ’rendezettségben jár’ (Ga 6:16).

Pál a galáciaiaknak és a kolosszéiaknak írt leveleiben nyilvánvalóan nem a fizikai teremtésmű alapelemeiről beszélt, hanem – ahogy Heinrich A. W. Meyer német tudós a Kritisch exegetisches Handbuch über den Brief an die Galater (1870, 201. o.) c. művében elmondja – „az emberiség nem keresztény részének az elemi dolgairól”, vagyis az alapvető fontosságú elveiről. Pál szavaiból kitűnik, hogy ezek közé tartoznak a filozófiai elméletek és a megtévesztő tanítások, melyek kizárólag emberi irányadó mértékeken, elképzeléseken, érveléseken és mitológián alapulnak. A görögök és más pogány népek a kedvüket lelték ezekben (Kol 2:8). Ám az is tisztán látható, hogy ezt a szót olyan dolgokra is használta az apostol, melyek a zsidósághoz fűződtek, például azokra a zsidó tanításokra, melyek ellenkeztek a Bibliában leírtakkal (pl. az aszketizmus v. az ’angyalok imádata’), sőt még arra a tanításra is, hogy a keresztényeknek meg kellene tartaniuk a mózesi törvényt (Kol 2:16–18; Ga 4:4, 5, 21).

Igaz, a mózesi törvényt Isten adta. Csakhogy Krisztus Jézus ekkorra már betöltötte azt. Ő volt a „valóság”, melyre az „árnyék” mutatott, tehát a mózesi törvény már elavult volt (Kol 2:13–17). Ezenkívül a hajlék (és később a templom) „világi” volt (gör.: ko·szmi·konʹ; Héb 9:1, Kár.), azaz ember alkotta, „földi”, vagyis nem égi vagy szellemi, a hozzá kapcsolódó rendeletek pedig ’a testre vonatkozó törvényes követelmények voltak, és a dolgok kiigazításának meghatározott idejéig rendeltettek’. Krisztus Jézus ekkorra már belépett ’a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a teremtésből való sátorba’, vagyis magába az égbe (Héb 9:8–14, 23, 24). Jézus korábban azt mondta egy szamáriai asszonynak, hogy el fog jönni az az idő, amikor a jeruzsálemi templomnak már nem lesz központi szerepe az igaz imádatban, hanem Isten igaz imádói „szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát” (Jn 4:21–24). Mivel Krisztus Jézus meghalt, feltámadt és felment az égbe, ezért már nem volt szükség arra, hogy a nagyobb, égi dolgokat földi dolgokkal, egyszerű ’mintaképi ábrázolatokkal’ (Héb 9:23) érzékeltessék.

Ezért hát a galáciai és a kolosszéi keresztények már úgy imádhatták Istent, ahogy azt Krisztus Jézus meghagyta, és ez felülmúlta a korábbiakat. Ahhoz, hogy meg tudjuk határozni, hogy egy tanítás vagy életmód helyes-e vagy sem, teljes mértékben Jézust kell figyelembe vennünk (Kol 2:9), nem pedig embereket, emberi alapelveket vagy tanításokat, és még csak nem is a törvényszövetségnek ’a testre vonatkozó törvényes követelményeit’. A keresztényeknek nem kellett alávetniük magukat a mózesi törvénynek, ahogy egy kisgyermek készségesen alárendeli magát egy pedagógusnak vagy nevelőnek (Ga 3:23–26), hanem személyes kapcsolatot kellett ápolniuk Istennel, úgy, ahogy egy felnőtt fiú ápol kapcsolatot az apjával. A törvény a keresztény tanításokhoz képest elemi volt, „a vallás ABC-je” (H. Meyer: Kritisch exegetisches Handbuch über die Briefe Pauli an die Philipper, Kolosser und an Philemon. 1874, 311. o.). Mivel a felkent keresztények az égi élet várományosai voltak, ezért meghaltak és oszlopra feszíttettek a koʹszmosz-nak, az emberi életnek, melyet egyebek között a körülmetélkedés rendelete is szabályozott. Ők „új teremtés” lettek (2Ko 5:17; Kol 2:11, 12, 20–23; vö.: Ga 6:12–15; Jn 8:23). Tudták, hogy Jézus Királysága nem emberi kormányzat (Jn 18:36). Semmiképpen sem volt szabad visszafordulniuk az emberek ’gyenge és nyomorúságos elemi dolgaihoz’ (Ga 4:9). Vigyázniuk kellett, nehogy megtévesszék őket, és így feladják a ’megértésük teljes bizonyosságának egész gazdagságát’ és ’az Isten szent titkának, tudniillik Krisztusnak a pontos ismeretét’, akiben ’el van rejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse’ (Kol 2:1–4).

Az Istentől elidegenedett világ: A Szentírás a koʹszmosz szót egyedülálló módon az emberiségnek arra a részére is használja, melybe nem tartoznak bele Isten szolgái. Péter azt írta, hogy Isten vízözönt hozott „az istentelen emberek világára”, ám Noét és a családját megmentette.  Ezáltal „az akkori világ pusztulást szenvedett, amikor elárasztották vízzel” (2Pt 2:5; 3:6). Itt is fontos megjegyeznünk, hogy nem a bolygónk vagy a világegyetem égitesteinek a pusztulásáról van szó, hanem az emberekről, ez esetben az igazságtalan emberi társadalomról. Ez volt az a „világ”, melyet Noé elítélt a hite által (Héb 11:7).

Az özönvíz előtti igazságtalan világ, vagyis emberi társadalom megszűnt, de nem az emberiség, hiszen Noé és a családja életben maradt. Az emberiség nagy része az özönvíz után ismét igazságtalan lett, így megint létrejött egy gonosz emberi társadalom. De ekkor is voltak olyanok, akik nem követték a tömeget, hanem igazságosak maradtak. Idővel Isten Izraelt választotta a népének, és szövetséget kötött vele. Pál azért használhatta a koʹszmosz, azaz a ’világ’ szót a Róma 11:12–15-ben a ’nemzetekből valókra’, vagy a ’pogányokra’ (ÚV, Kár.), mivel az izraeliták elkülönültek az általános értelemben vett világtól. Az apostol rámutatott, hogy Izrael hitehagyása miatt Isten felbontotta a velük kötött szövetségét, és lehetővé tette a nem zsidóknak, hogy gazdaggá váljanak abban az értelemben, hogy ők is tagjai lehetnek egy Isten által kötött szövetségnek, és megbékélhetnek vele. (Vö.: Ef 2:11–13.) Tehát az özönvíz után egészen a kereszténységig a „világ”, vagyis a koʹszmosz ugyancsak azokat az embereket jelentette, akik nem voltak Isten szolgái, amikor pedig érvényben volt Jehova Izraellel kötött szövetsége, különösképpen a nem izraelitákra utalt. (Vö.: Héb 11:38.)

Ehhez hasonlóan a koʹszmosz szó nagyon gyakran azokra utal, akik nem tagjai a keresztény gyülekezetnek, függetlenül attól, hogy milyen rasszhoz tartoznak. Ez az a világ, mely gyűlölte Jézust és a követőit, mivel ők tanúskodtak a világ igazságtalanságáról, és elkülönültek a világtól. A világ ezzel azt mutatta meg, hogy magát Jehova Istent gyűlöli, és nem ismerte meg őt (Jn 7:7; 15:17–25; 16:19, 20; 17:14, 25; 1Jn 3:1, 13). Az igazságtalan emberi társadalom világának és királyságainak az uralkodója Isten ellensége, Sátán, az Ördög; mi több, ő ennek a világnak az ’istenévé’ tette magát (Mt 4:8, 9; Jn 12:31; 14:30; 16:11; vö.: 2Ko 4:4). Ezt az igazságtalan világot nem Isten hozta létre, hanem Isten legfőbb ellensége, akinek „az egész világ” a hatalmában van (1Jn 4:4, 5; 5:18, 19). Sátán és ’az égi helyeken levő gonosz szellemi erői’ az Istentől elidegenedett világ láthatatlan „világuralkodói [gör.: ko·szmo·kraʹto·rasz]” (Ef 6:11, 12).

Ezekben a versekben a koʹszmosz szó alatt nem egyszerűen az emberiséget kell értenünk, amelynek Jézus tanítványai is a részét alkották, hanem azt a szervezett emberi társadalmat, mely nem tartozott az igaz keresztény gyülekezethez. Máskülönben a tanítványoknak meg kellett volna halniuk (nem élhettek volna tovább testben) ahhoz, hogy ’ne legyenek része a világnak’ (Jn 17:6; 15:19). Az elkerülhetetlen, hogy a keresztények a világi emberek között éljenek, olyanok között, akik közül sokan paráznák, bálványimádók, zsarolók stb. (1Ko 5:9–13). A keresztényeknek meg kell őrizniük magukat tisztának és szennyfolt nélkülinek, nem szabad hagyniuk, hogy hatással legyen rájuk a világ romlottsága, és nem lehetnek a világ barátai, attól tartva, hogy az elítéli őket (1Ko 11:32; Jk 1:27; 4:4; 2Pt 1:4; 2:20; vö.: 1Pt 4:3–6). Nem vezérelheti őket világi bölcsesség, amely bolondság az Isten szemében, és nem „lélegezhetik be” „a világ szellemét”, vagyis nem engedhetik, hogy hatással legyen rájuk az az erő, mely önzésre és bűnre ösztönöz (1Ko 1:21; 2:12; 3:19; 2Ko 1:12; Tit 2:12; vö.: Jn 14:16, 17; Ef 2:1, 2; 1Jn 2:15–17; lásd: SZELLEM: Szemléletmód). Így a hitük által legyőzik az igazságtalan emberi társadalom világát, ahogy Isten Fia is tette (Jn 16:33; 1Jn 4:4; 5:4, 5). Az özönvíz előtti istentelen világhoz hasonlóan ez az igazságtalan társadalom is el fog múlni, mert Isten el fogja pusztítani (2Pt 3:6; 1Jn 2:17).

Az istentelen világ elmúlik; az emberiség életben marad: Az a koʹszmosz tehát, melyért Jézus meghalt, az emberiség világa, az emberi család, vagyis az összes ember (Jn 3:16, 17). Jézus nem imádkozott azért a világért, mely az Istentől elidegenedett emberi társadalmat jelenti, és Istennek az ellensége, hanem csak azokért imádkozott, akik kijöttek ebből a világból, és hisznek benne (Jn 17:8, 9). Ahogy a vízözönkor is voltak olyanok, akik túlélték az istentelen emberi társadalom, vagyis világ pusztulását, Jézus feltárta, hogy lesznek hús-vér emberek, akik túlélik a nagy nyomorúságot (melyet Jézus az özönvízhez hasonlított) (Mt 24:21, 22, 36–39; vö.: Je 7:9–17). Az ígéretnek megfelelően „a világ királysága” (nyilvánvalóan az emberiséget jelenti) „a mi Urunknak és az ő Krisztusának királysága lett”, akik pedig Krisztussal uralkodnak az égi Királyságban, ’a föld felett fognak királyokként uralkodni’, azok felett az emberek felett, akik életben maradtak a Sátán által uralt istentelen emberi társadalom pusztulásakor (Je 11:15; 5:9, 10).