Fényforrás; lámpa; olyan égitest, amelyről fény érkezik a földre.

A Mózes első könyvében található beszámoló szerint a negyedik teremtési ’napon’ Isten előidézte, hogy ’világítótestek legyenek az égbolton’  (1Mó 1:14, 19). Ez nem magának a világosságnak (héb.: ʼór) a keletkezésére utal, hiszen az a jelek szerint már létezett (1Mó 1:3). Nem is arról van szó, hogy ekkor lett megteremtve a nap, a hold vagy a csillagok. A Biblia legelső verse kijelenti: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (1Mó 1:1). Vagyis az ég és az égitestek – így a nap is – léteztek már egy meghatározatlan ideje, amikor a Mózes első könyve első fejezetének további verseiben részletezett hat teremtési időszak folyamatai és eseményei lejátszódtak.

Megjegyzendő, hogy míg az 1Mózes 1:1 azt mondja, hogy kezdetben Isten „teremtette” (héb.: bá·ráʼʹ) az eget és a földet, a 16. és 17. vers szerint a negyedik teremtési ’napon’ „Isten hozzákezdett a két világítótest megalkotásához [héb.: ʽá·száʹ egyik alakja]: a nagyobb világítótestéhez, hogy uralkodjon a nappalon, a kisebbéhez pedig, hogy uralkodjon az éjszakán, valamint a csillagokéhoz. Isten tehát az égboltra helyezte őket, hogy megvilágítsák a földet”. A héber ʽá·száʹ szó, melyet gyakran az „alkot” igével fordítanak, jelentheti egyszerűen azt, hogy épít (2Sá 7:11), kinevez (5Mó 15:1), formál (Jr 18:4) vagy készít (1Mó 21:8).

A beszámolónak ez a része tehát azt fogalmazza meg, hogy a földhöz viszonyítva mi történt a már létező nappal, holddal és csillagokkal. Az első ’napon’ a világosság (héb.: ʼór) minden bizonnyal fokozatosan áthatolt a földet még körülvevő felhőrétegeken, és láthatóvá is vált volna a földi megfigyelő számára, ha lett volna ilyen akkor (1Mó 1:3). A negyedik ’napon’ megváltozott a helyzet. Az a megállapítás, hogy ezen a napon „Isten. . . az égboltra helyezte őket”, azt jelenti, hogy Isten láthatóvá tette az égbolton a világosság forrásait (héb.: má·ʼórʹ), azaz a napot, a holdat és a csillagokat. Az volt a rendeltetésük, hogy „megkülönböztessék a nappalt az éjszakától, és szolgáljanak jelekként, valamint évszakok, napok és évek mutatóiként”. Amellett, hogy ezek a világítótestek Isten létezése és fensége mellett tanúskodnak, a mozgásukból az emberek pontosan megállapíthatják a természet rendje szerinti évszakokat, napokat és éveket (1Mó 1:14–18; Zs 74:16; 148:3).

Ugyanezzel a héber szóval (má·ʼórʹ) utalnak a hajlék világítóeszközeire, melyekben olaj égett (2Mó 25:6; 27:20; 35:8, 14, 28; 3Mó 24:2; 4Mó 4:9). A Példabeszédek 15:30 jelképes értelemben használja ezt a szót „a szem ragyogása” kifejezésben. Egy prófécia arra figyelmezteti Egyiptomot, hogy Jehova minden világosságot vissza fog tartani, amikor „minden fénylő [ʼór] világítótestet [a má·ʼórʹ egyik alakja]” elsötétít és elhomályosít az égen (Ez 32:2, 7, 8).