A héber ʼór és a görög phósz szó arra utal, ami egy fénykibocsátó testből, például egy lámpából (Jr 25:10) vagy a napból árad, és ami ellentétben van a szó szerinti és a jelképes sötétséggel (Ézs 5:20; Jn 11:10, 11). Általában úgy vélik, hogy a fény energiarészecskékből áll, és hullámjellege van. Azonban az ember még a mai napig sem tudott kielégítő választ adni arra a kérdésre, melyet a fény és a világosság Teremtője több mint 3000 évvel ezelőtt tett fel: „Ugyan hol az az út, amelyen szétszóródik a fény. . .?” (Jób 38:24).

A napból érkező fény színek kombinációja, és mindegyik színnek más a hullámhossza. Hogy milyen színű valami, azt az határozza meg, hogy a fénynek konkrétan melyik részét veri vissza az adott felület. Ezért a fénynek köszönhetően látható az emberi szemet gyönyörködtető sok-sok színárnyalat. Ezenkívül fény nélkül nem maradna fenn az élet a földön, nem lennének növények, állatok, és emberek sem.

A Világosság Forrása: Jehova Isten a Világosság Formálója és a Sötétség Teremtője (Ézs 45:7). Az első teremtési napon mondta a következőt: „Legyen világosság!” (1Mó 1:3). Korábban már megteremtette az eget (beleértve „a nagy világítókat”: a napot, a holdat és a csillagokat; vö.: Zs 136:7–9) és a földet (1Mó 1:1). Amikor a földdel kapcsolatban említi a Biblia, hogy Isten létrehozta a világosságot, az nyilván azt jelentette, hogy fokozatosan eltávolított mindent, ami addig megakadályozta, hogy a nap sugarai elérjék ezt a bolygót. A világosság és a sötétség ’elválasztása’ minden bizonnyal a föld nap körüli keringésével és a saját tengelye körüli forgásával valósult meg (1Mó 1:4, 5). Jóval később történt, hogy Jehova sötétséggel sújtotta a napimádó egyiptomiakat, és ez a csapás az izraelitákat nem érte (2Mó 10:21–23). Amikor kivezette őket Egyiptomból, tűzoszloppal világított nekik (2Mó 13:21; 14:19, 20; Zs 78:14).

A Szentírás újra meg újra összefüggésbe hozza a fényt és a világosságot azok Teremtőjével. A zsoltáríró kijelentette: „Ó, Jehova Istenem, fölöttébb nagy vagy te. Méltóságba és pompába öltöztél, világosságot öltöttél magadra ruha gyanánt” (Zs 104:1, 2). Ez a megfogalmazás összecseng azzal, ahogyan Ezékiel ecsetelte, mi tárult a szeme elé egy látomásban: „láttam valamit, ami az arany-ezüst ötvözet izzó fényére emlékeztetett, mintha valami tűzféléhez hasonló lett volna körös-körül a belsejében, a csípőjének tűnő résztől fölfelé. A csípőjének tűnő résztől lefelé pedig valami tűzfélét láttam, és fényesség vette őt körül. Volt valami, ami úgy nézett ki, mint a felhőtömegben megjelenő ív  a záporeső napján. Így nézett ki a fényesség körös-körül. Olyannak látszott, mint Jehova dicsősége” (Ez 1:27, 28). Évszázadokkal korábban ennek a dicsőségnek csupán egy részleges megnyilvánulása azt idézte elő, hogy Mózes arca sugárzott (2Mó 33:22, 23; 34:29, 30).

„Az Isten világosság, és ővele egységben nincsen semmi sötétség” (1Jn 1:5). Ő igazságos, egyenes és szent (5Mó 32:4; Je 4:8), és semmi köze sincs a lealacsonyító és tisztátalan szokásokhoz, melyek általában a sötétséggel vannak kapcsolatban. (Vö.: Jób 24:14–16; 2Ko 6:14; 1Te 5:7, 8.) Ezért akik sötétségben járnak – ami úgy nyilvánul meg, hogy gyűlölik a testvéreiket –, és akik nem gyakorolják az igazságot, sohasem lehetnek egységben vele (1Jn 1:6; 2:9–11).

Jehova ’az égi világosság Atyja’ (Jk 1:17). Nemcsak az igaz rá, hogy „gondoskodott a napról, hogy világítson nappal, s törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel” (Jr 31:35), hanem az is, hogy ő a Forrása minden szellemi világosságnak (2Ko 4:6). A törvénye, a bírói döntései és a szava világosság azoknak, akik engedik, hogy ezek vezessék őket (Zs 43:3; 119:105; Pl 6:23; Ézs 51:4). A zsoltáríró kijelentette: „a te világosságod által látunk világosságot” (Zs 36:9; vö.: Zs 27:1; 43:3). Ahogy a napfény keltette világosság egyre világosabb a hajnaltól „a teljes délig”, úgy az igazságosak ösvénye is egyre világosabb az Istentől származó bölcsesség ragyogásától (Pl 4:18). A Jehova által meghatározott életutat követni azt jelenti, hogy az ő világosságában járunk (Ézs 2:3–5). Ezzel szemben, aki tisztátalan indítékkal vagy gonosz szándékkal néz valamit, az sűrű szellemi sötétségben van. Ezt Jézus így fogalmazta meg: „ha a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha a benned levő világosság valójában sötétség, mily nagy az a sötétség!” (Mt 6:23; vö.: 5Mó 15:9; 28:54–57; Pl 28:22; 2Pt 2:14).

A világosság és Isten Fia: A feltámadása és az égbe menetele óta Krisztus Jézus, „a királyként uralkodók Királya és az úrként uralkodók Ura. . . megközelíthetetlen világosságban lakik”. Ez a világosság oly dicsőséges, hogy a gyönge emberi szem nem képes őt látni (1Ti 6:15, 16). Sőt az égből jövő világosság megvakított egy férfit, a tárzuszi Sault (Pált) – aki üldözte Jézus követőit –, amikor Isten megdicsőült Fia kinyilatkoztatta magát neki (Cs 9:3–8; 22:6–11).

Földi szolgálata idején Jézus Krisztus világosság volt, azaz szellemi világosságot árasztott Isten szándékaira és akaratára vonatkozóan azoknak, akik elnyerik Isten kegyét (Jn 9:5; vö.: Ézs 42:6, 7; 61:1, 2; Lk 4:18–21). Először csak ’Izrael házának elveszett juhai’ fordíthatták javukra ezt a „nagy világosságot” (Ézs 9:1, 2; Mt 4:13–16; 15:24). De a szellemi világosság nem korlátozódhatott csupán a zsidó születésű emberekre és a prozelitákra (Jn 1:4–9; vö.: Cs 13:46, 47). Amikor a csecsemő Jézust bemutatták a templomban, az idős Simeon úgy beszélt róla, mint „aki világosság a nemzeteket borító lepel eltávolítására” (Lk 2:32). Ahogy Pál kifejtette az efézusiaknak, a körülmetéletlen nem zsidók sötétségben voltak Istent és a szándékait illetően: „korábban nemzetekből valók voltatok testre nézve – »körülmetéletlenségnek« hívott benneteket az, amit »körülmetélésnek« hívnak, melyet kézzel hajtanak végre a testen –, hogy abban az adott időben Krisztus nélkül voltatok, elidegenedetten Izrael államától, idegenek az ígéret szövetségeire nézve, s reménység nélkül és Isten nélkül voltatok a világban” (Ef 2:11, 12). Amikor azonban a Krisztusról szóló jó hírt elvitték a nem zsidóknak, azt, aki kedvezően fogadta, ’a sötétségből Isten csodálatos világosságába hívták’ (1Pt 2:9). Mások viszont továbbra is engedték, hogy az, aki átváltoztatja magát „a világosság angyalává” (2Ko 11:14) – vagyis „ennek a világrendszernek az istene” –, megvakítsa őket, ’hogy ne ragyogjon át a Krisztusról szóló jó hír megvilágosító fénye’ (2Ko 4:4). Ők inkább a sötétséget választották, mert továbbra is az önző életútjukon akartak járni. (Vö.: Jn 3:19, 20.)

Krisztus követői világossággá válnak: Akik hitet gyakoroltak Krisztus Jézusban mint ’a világ világosságában’, és a követőivé váltak, ők maguk is „a világosság fiaivá” lettek (Jn 3:21; 8:12; 12:35, 36, 46). Megismertették másokkal, mire van szükség Isten kegyének és az életnek az elnyeréséhez, és ezt „a világosságban”, azaz nyíltan tették (Mt 10:27). Ehhez hasonlóan Keresztelő János már korábban világosságul szolgált, amikor „prédikálta a keresztséget, mint ami a. . . megbánás jelképe”, és amikor előremutatott a Messiás eljövetelére (Lk 3:3, 15–17; Jn 5:35). A jó cselekedeteikkel, szavaikkal és példájukkal Krisztus követői is engedik fényleni a világosságukat (Mt 5:14, 16; vö.: Ró 2:17–24). „A világosság gyümölcse mindenfajta jóságból, igazságosságból és igazságból áll.” Ezért fényt derít ’az engedetlenség fiai’ által gyakorolt, sötétséghez tartozó, szégyenteljes cselekedetek (például a paráznaság, bármiféle tisztátalanság és kapzsiság) hitványságára. Ennek eredményeként ezek a szégyenteljes cselekedetek a maguk valóságában láthatók, így ezek is világossággá válnak abban az értelemben, hogy nyilvánvalóvá válik, hogy ezeket Isten elítéli (Ef 5:3–18; vö.: 1Te 5:4–9). A keresztények fel vannak szerelve ’a világosság fegyvereivel’, azaz az Istentől való  szellemi fegyverzettel, miközben hadat viselnek „a kormányzatok ellen, a hatalmak ellen, e sötétség világuralkodói ellen, az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen”, és képesek szilárdan állni mint Isten helyeselt szolgái (Ró 13:12–14; Ef 6:11–18).

További jelképes értelem: A Szentírás számos helyen jelképes értelemben beszél a világosságról és a fényről. A „szemem világossága” szókép a látás képességére utal (Zs 38:10). Az, hogy Isten ’világosságot ad’ valakinek, azt jelenti, hogy életet ad neki vagy engedi, hogy tovább éljen (Jób 3:20, 23; vö.: Zs 56:13). „A gyermekek, akik világosságot nem láttak” megfogalmazás a halva születettekre utal (Jób 3:16; vö.: Zs 49:19). A „jó a szemnek a napot látni” kijelentés valószínűleg azt jelenti, hogy jó élni (Pr 11:7).

A Biblia költői nyelvezettel azt írja a reggeli világosságról, hogy „megfogja a föld széleit, és lerázza onnan a gonoszokat”, hiszen a hajnal szétrebbenti a gonosztevőket. A sötétség az ő „világosságuk”, mivel hozzászoktak ahhoz, hogy az éj leple alatt viszik véghez a gonosztetteiket, és ezt a jelképes „világosságot” elveszi tőlük a hajnal világossága (Jób 38:12–15; vö.: Jób 24:15–17).

Ahogy a napfény jól látható, úgy Jehova kedvezőtlen ítéletei is nyilvánvalóak. Ezt sejteti a Hóseás 6:5 is: „Olyanok lesznek rajtad az ítéletek, mint az előtörő világosság.”

’Isten arcának világossága’ Isten kegyét jelenti (Zs 44:3; 89:15). A „hozd fel reánk arcod világosságát” kifejezés jelentése: ’légy kegyes hozzánk’ (Zs 4:6). Ehhez hasonlóan egy uralkodó kegyére a ’király arcának fénye’ szókép utal (Pl 16:15).

A fény vagy a világosság a derűt vagy a vidámságot jelentheti, mely ellentéte a „homály”-nak, vagyis a lehangoltságnak (Jób 30:26). Ez megmagyarázhatja Jób szavait (29:24): „nem komorították el arcom világosságát.” Jóllehet mások lehangoltak és búsak voltak, ez a hangulat nem ragadt át Jóbra.

Egy ragyogó reménységre – például a megmentés vagy a szabadulás reménységére – a Biblia olykor a fény vagy a világosság jelképével utal (Esz 8:16; Zs 97:11; Ézs 30:26; Mi 7:8, 9). Jehova felragyogtatta a dicsőségét Sionon, és ez előremutatott Sionnak a fogságból való szabadulására. Ennek eredményeképpen Sion a világosság forrása lett a nemzeteknek (Ézs 60:1–3, 19, 20; vö.: Je 21:24; 22:5). Ezzel szemben az, hogy a nap, a hold és a csillagok nem adnak fényt vagy világosságot, a szerencsétlenséget jelképezi (Ézs 13:10, 11; Jr 4:23; Ez 32:7, 8; Mt 24:29).